Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
MARYENN
MARYENN 2019. 04. 01. 15:08
Előzmény: #11037  Törölt felhasználó
#11040

Jó a memóriád   :-)
És Estben régen....
Törölt felhasználó 2019. 04. 01. 15:05
Előzmény: #11036  Törölt felhasználó
#11039
Kisebb vola, konnyebb takaras, konnyebb ugralas valaki ele? Robotok elonben?
Törölt felhasználó 2019. 04. 01. 14:57
Előzmény: #11037  Törölt felhasználó
#11038
Az Est indulobol?
Törölt felhasználó 2019. 04. 01. 14:55
Előzmény: #11035  MARYENN
#11037
Szia ismeros, honnan is?
Neked volt a kutyusos arcod?
Törölt felhasználó 2019. 04. 01. 14:53
Előzmény: #11034  deszcsakafi
#11036
Mire kovetkeztetsz?
MARYENN
MARYENN 2019. 04. 01. 14:51
Előzmény: #11032  aszti
#11035

Felőlem ugorhat ! :-)
Türelmesen várom ….
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 04. 01. 14:09
#11034
be....rok, 1Ft-nál kevesebb a spread, mégis be lehetne dobni 17db ajánlatot 1-1 darabra az alábbi árakkal és máris semmit nem lehetne látni a könyv egyik oldalából. Mindezt kevesebb mint 1000Ft-ból... őrület..40,05
40,10
40,15
40,20
40,25
40,30
40,35
40,40
40,45
40,50
40,55
40,60
40,65
40,70
40,75
40,80
40,85
Törölt felhasználó 2019. 04. 01. 14:08
Előzmény: #11032  aszti
#11033
Megint 40. Egyszeruen nem akarjak, h menjen. Meg tetszik is.  Hat tudjatok mit? 1db ot nem kaptok!
aszti
aszti 2019. 04. 01. 13:42
Előzmény: #11031  AIDA64
#11032
ugrásra kész a papir
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 01. 13:20
#11031
hello ki, veszegeti? vagy kik?
Törölt felhasználó 2019. 04. 01. 13:17
Előzmény: #11029  AIDA64
#11030
Igen, sunyi a papir, nem baj, varunk turelemmel. 
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 01. 11:25
#11029
megy a mocorgás itt is,és látom a sunyitás is.
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 01. 09:56
#11028
azért azt nem lehet mondani hogy megijedtek,gyanus ez ,lehet tényleg kitörés elött állunk,figyelni mert aztán nem tudunk venni
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 01. 09:54
Előzmény: #11026  AIDA64
#11027
bár az is igaz ha 70ft lenne lefelé de itt még jo kis rali nem volt,ugyhogy akár felfelé is elmozdulhat
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 01. 09:53
Előzmény: #11025  hibaz
#11026
lefelé
hibaz 2019. 04. 01. 09:52
Előzmény: #11024  AIDA64
#11025
Abban a háromszögben amit zölddel bejelöltem,ott elfogyott a hely,valamerre ki kell mozdulni, min. 5-7 ft-al.....
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 01. 09:49
#11024
jol meg kéne önteni,utána beindulna ez is
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 01. 09:48
#11023
39
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 01. 09:25
#11022
ez még felejtös ugy nézem
Kornel0531 2019. 03. 29. 21:47
Törölt hozzászólás
#11021

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek