Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 28. 15:38
Előzmény: #10957  Hopszi72
#10960
nincs itt para,30nál sem volt
Hopszi72 2019. 03. 28. 15:29
Előzmény: #10958  Törölt felhasználó
#10959
Igen úgy néz ki, hogy venni szeretnének még 40 alatt!
Törölt felhasználó 2019. 03. 28. 15:27
Előzmény: #10957  Hopszi72
#10958
Nem tudom, rajtam biztos nem.
Nehanyan szeretnek 40 alatt latni, de van vevo, toltodik.
Meglatjuk.
Hopszi72 2019. 03. 28. 15:17
Előzmény: #10956  Törölt felhasználó
#10957
36-nál lenne para :-)
Törölt felhasználó 2019. 03. 28. 14:49
Előzmény: #10955  Hopszi72
#10956
Lattam, nincs jelentosege, mar toltodik a veteli. 
Hopszi72 2019. 03. 28. 14:41
Előzmény: #10954  AIDA64
#10955
Valaki nagyon kitárazott
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 28. 12:44
Előzmény: #10953  AIDA64
#10954
hétfö
Törölt felhasználó 2019. 03. 28. 12:23
Előzmény: #10947  AIDA64
#10952
04.29.
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 28. 11:12
#10951
Gácsi Mihály, aki annyit árult el, hogy az új leánycég alapításához egy új tevékenység kapcsolódik majd, de erről többet még nem mondhat.
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 28. 11:01
#10950
foxus pont irodaház
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 28. 10:59
Előzmény: #10948  AIDA64
#10949
jné ott a zsinagoga is a közelben
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 28. 10:59
#10948
https://www.google.com/maps/place/Budapest,+Doh%C3%A1ny+u.+12,+1074/@47.4954772,19.0612324,3a,75y,19.51h,91.63t/data=!3m7!1e1!3m5!1sSD8t1qL45FpUKGaiySjUHg!2e0!6s%2F%2Fgeo1.ggpht.com%2Fcbk%3Fpanoid%3DSD8t1qL45FpUKGaiySjUHg%26output%3Dthumbnail%26cb_client%3Dsearch.TACTILE.gps%26thumb%3D2%26w%3D86%26h%3D86%26yaw%3D19.711115%26pitch%3D0%26thumbfov%3D100!7i13312!8i6656!4m5!3m4!1s0x4741dc42ef08113b:0x5f03c6b0be1c1378!8m2!3d47.4955817!4d19.0612788
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 28. 10:57
Előzmény: törölt hozzászólás
#10947

A közgyűlés megtartásának helye: 1074 Budapest, Dohány utca 12
ide kell menni? még ezen nem gondolkodtam el,
X9Z5 2019. 03. 28. 10:35
Törölt hozzászólás
#10946
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 28. 10:22
#10945
azért várjunk még hadd vegyek még ,keveset
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 28. 10:08
#10944
lassan közgyüli meghivo elöterjesztések ,fv jelentéssel utána,.
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 28. 10:06
#10943
látom vihar elötti csend van itt
Törölt felhasználó 2019. 03. 27. 21:21
Előzmény: #10940  AIDA64
#10942
Csak teszteljuk es teszteljuk. Gyengul, repedezik.
Törölt felhasználó 2019. 03. 27. 21:20
Előzmény: #10939  BigProfit
#10941
Nagyban gondolkodunk. A Nord aranykeszletenek, jelentos resze nalunk.
Hajonk ua, a tenger nyugodt, szabad vilagunk kikotoje var, zsakunk tele.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek