Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 27. 21:17
Előzmény: #10939  BigProfit
#10940
reméljük nem visszafuj a kiindulo pontra
BigProfit
BigProfit 2019. 03. 27. 21:12
Előzmény: #10926  Aspiri
#10939
Üdv a fedélzeten. Jó szelet mindannyiunknak👍
Törölt felhasználó 2019. 03. 27. 17:50
Előzmény: #10936  Törölt felhasználó
#10938
st
Törölt felhasználó 2019. 03. 27. 17:47
Előzmény: #10931  DadanKarambolo
#10937
Nekem is. Ot, tizseres penzt siman el tudok kepzelni. Hirfuggo. Pozitiv hirek es meglehet. Miert hagynak ki? Jelenleg nyegyvenes a papir. Nutextol irtozom. Ezt sokkal tobbre ertekelem...
Törölt felhasználó 2019. 03. 27. 17:35
Előzmény: #10933  DadanKarambolo
#10936
Koszi. Nem ismerem a Triumphokat, de tudom, h angol kulonlegesseg. Most olvasgatom. 
Jo motorozas, aztan csak esszel, mert azt ott konnyen el lehet veszteni, akar itt a tozsden. 
https://www.youtube.com/watch?v=Urw-iutHw5E&feature=youtu.be&t=254
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 27. 17:05
Előzmény: #10928  Aspiri
#10935
nem mi majd a sáskák
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 27. 17:04
Előzmény: #10928  Aspiri
#10934
mutkor 70 volt,jo rég volt májusban
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 03. 27. 16:45
Előzmény: #10930  Törölt felhasználó
#10933
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 03. 27. 16:43
Előzmény: #10930  Törölt felhasználó
#10932
1050 köbcenti
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 03. 27. 16:42
Előzmény: #10929  Törölt felhasználó
#10931
Szintén, (80 az kevés)
Törölt felhasználó 2019. 03. 27. 16:39
Előzmény: #10927  DadanKarambolo
#10930
Azon belul?
Törölt felhasználó 2019. 03. 27. 16:39
Előzmény: #10926  Aspiri
#10929
En hiszek benne.
Aspiri 2019. 03. 27. 16:37
Előzmény: #10926  Aspiri
#10928
Aztán remélem 80ig elrugdossátok.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 03. 27. 16:36
Előzmény: #10924  Törölt felhasználó
#10927
Triumph Tiger
Aspiri 2019. 03. 27. 16:34
Előzmény: #10924  Törölt felhasználó
#10926
Na vettem piacon 20ezret.Ha már így dicséritek.
oxylant
oxylant 2019. 03. 27. 16:34
#10925
40.8
Törölt felhasználó 2019. 03. 27. 16:32
Előzmény: #10923  DadanKarambolo
#10924
Nem rad gondoltam. 
Milyen geped van?
Szvsz jol teszed...
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 03. 27. 16:18
Előzmény: #10921  Törölt felhasználó
#10923
Nem vagyok ideges, de vasárnap nagyon jót gurultam. Ahogy a hétvégi időjárást elnézem megint fogok. Közbe Opus elindult fölfele, ha elmegy 500-ig kivágom mint a szart és egy részéből veszek még belőle Nordot.
oxylant
oxylant 2019. 03. 27. 16:13
Előzmény: #10920  Törölt felhasználó
#10922
:)
Törölt felhasználó 2019. 03. 27. 16:12
Előzmény: #10920  Törölt felhasználó
#10921

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek