Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 03. 27. 16:07
Előzmény: #10918  DadanKarambolo
#10920
:))
Szia.
Ezek az emberek nem adjak konnyen.
En is tartom kemenyen!
Udv
https://www.youtube.com/watch?v=lS9XcEEek48
X9Z5 2019. 03. 27. 15:53
Törölt hozzászólás
#10919
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 03. 27. 15:44
Előzmény: #10913  Törölt felhasználó
#10918
Tavesz Mindenki, 
október óta jönnek. Mint például szerény személyem is. Kicsit elszámoltam magam, azt hittem előbb fog a rakéta indulni. Nagy menethez sok üzemanyag kell, ezért kicsit tovább tart a feltöltés.
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 03. 27. 15:37
Előzmény: #10916  AIDA64
#10917
2db-ról beszélsz vagy 4-ről? :)
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 27. 15:35
#10916
aki eladja nézi majd 80ft nál
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 27. 15:15
Előzmény: #10912  Lantixx
#10915
utolsonak,megyez is
Törölt felhasználó 2019. 03. 27. 15:05
Előzmény: #10912  Lantixx
#10914
Szvsz jegeltek, de el fog indulni.
Törölt felhasználó 2019. 03. 27. 15:04
Előzmény: #10911  AIDA64
#10913

Biztato.Van mar itt par aranyaso.
Lantixx 2019. 03. 27. 14:59
#10912
Mikor indulunk már? Már rég 70 felett kellene lennünk!
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 27. 13:58
#10911
na belenyaltak kicsit ,elébb utobb ez is robban,
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 27. 09:10
Előzmény: #10909  AIDA64
#10910
két kicsit nagyobbon kivül semmi elado ugy látom 3 szorra kitörhet ez lehet5 ma meg egy honap is
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 27. 09:10
#10909
2 050 db 39,0 HUF 39,5 HUF 750 db
2 000 db 38,7 HUF 40,0 HUF 200 db
2 000 db 38,5 HUF 40,5 HUF 2 000 db
15 000 db 38,2 HUF 41,0 HUF 56 958 db
21 000 db 38,0 HUF 41,2 HUF 52 222 db
4 500 db 37,8 HUF 41,4 HUF 4 990 db
1 377 db 37,7 HUF 41,5 HUF 1 500 db
2 000 db 37,6 HUF 41,6 HUF 1 050 db
4 722 db 37,5 HUF 42,0 HUF 5 900 db
30 000 db 37,4 HUF 42,6 HUF 300 db
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 27. 08:57
Előzmény: #10906  Törölt felhasználó
#10908
simán lehet,ezt sar részvénynek veszik,olyan nutex félének,én is mondjuk,még ha van is belöle
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 27. 08:56
#10907
2 200 db 39,0 HUF 39,5 HUF 750 db
2 000 db 38,7 HUF 40,0 HUF 200 db
2 000 db 38,5 HUF 40,5 HUF 2 000 db
15 000 db 38,2 HUF 41,0 HUF 56 958 db
21 000 db 38,0 HUF 41,2 HUF 52 222 db
Törölt felhasználó 2019. 03. 27. 00:08
Előzmény: törölt hozzászólás
#10906
Hat erre kiv leszek. 
Törölt felhasználó 2019. 03. 26. 22:45
Törölt hozzászólás
#10905
Törölt felhasználó 2019. 03. 26. 15:06
Előzmény: #10903  AIDA64
#10904
Majd dragabban kelleni fog!
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 26. 14:51
#10903
no emberek van mennyiség lehet venni
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 26. 11:50
Előzmény: törölt hozzászólás
#10902
jé csoda történt,vettek pár ezret
Bekes 2019. 03. 25. 23:22
Törölt hozzászólás
#10901

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek