Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 03. 23. 16:05
Előzmény: #10877  tozsdekrach
#10880
?
Piramisjatek?
Az nem. 
Piramis?
Az igen. 
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 23. 09:34
#10879
valami arha minuszol
tozsdekrach
tozsdekrach 2019. 03. 23. 09:20
Előzmény: #10874  Törölt felhasználó
#10877
szia , kőfaragás ? stimm ?
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 22. 14:21
#10876
mivel itt angliai,van a brexit befolyásolhatja,amugy lehet ki sem lép anglia.
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 22. 13:48
Előzmény: #10873  hibaz
#10875
hát a magas célárt azt csak akkor tudom elképzelni ha olyan hir jön,mert ugye másért miért is menne ,annyira nem lesz speka.
Törölt felhasználó 2019. 03. 22. 13:13
Előzmény: #10873  hibaz
#10874
Koszi, en alapvetoen a hosszabbra jottem. Persze, lehet, h majd lesz jatek is, meg nem tudom. 
hibaz 2019. 03. 22. 12:53
Előzmény: #10869  Törölt felhasználó
#10873
A nagyobb alakzat egy nyár óta épülő fordított fej-váll,aminek 43 ft környékén van a nyakvonala.....ebből 60 ft cél elvárható lenne,de mi egy újabb közel 1 évig tartó újabb emelkedő trendre várnánk(2017 jun.--2018 jan.),aminek nagyon magas célára lenne......
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 22. 12:52
Előzmény: #10870  Törölt felhasználó
#10872
ez igaz ,de azért én is vettem 100k t már,pár napja
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 22. 12:51
Előzmény: #10868  hibaz
#10871
na honap végére 45-47ft
Törölt felhasználó 2019. 03. 22. 12:49
Előzmény: #10867  AIDA64
#10870
Erdekes ez a papir. Idonkent nagy forgalmakkal beleharapnak, aztan meg csorgas. Nekem tetszik. 
Törölt felhasználó 2019. 03. 22. 12:48
Előzmény: #10868  hibaz
#10869
Koszonjuk. 
hibaz 2019. 03. 22. 12:44
Előzmény: #10867  AIDA64
#10868
http://keptarhely.eu/view.php?file=20190322v00p12oq0.jpeg
Nincs itt semmi baj.....van egy lehetséges zászló alakzatunk(piros),de most a kicsi zöld háromszögben ellehetünk pár napig.....boli fölsőt megnyomtuk...
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 22. 12:26
Előzmény: #10866  Törölt felhasználó
#10867
párszor volt 100 ezres vétel,jön 2-3 ember egyszerre és hamar limitre lehet huzni ,ide elég 50-100 misu
Törölt felhasználó 2019. 03. 22. 11:13
Előzmény: #10865  Törölt felhasználó
#10866
Na majd jon valaki es csikot huz az orra elott. 
Törölt felhasználó 2019. 03. 22. 11:13
Előzmény: #10864  Törölt felhasználó
#10865
Van itt vevo, csak sunyi. 
Törölt felhasználó 2019. 03. 22. 11:11
Előzmény: #10858  AIDA64
#10864
Itt minden hir szamit, mivel abbol keves van. :))
Na de lesz ez maskepp is!
Törölt felhasználó 2019. 03. 22. 11:09
Előzmény: #10860  AIDA64
#10863
Bevallom nem tudom, nem foglalloztat, pedig lehet, h erdekes...
Törölt felhasználó 2019. 03. 22. 11:07
Előzmény: #10857  hibaz
#10862
Koszi. 
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 22. 10:53
#10861
ha nutex megy ez is menni fog.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek