Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 09:17
Előzmény: #10719  Törölt felhasználó
#10720
látom paráztato volt,mi ez estmedia dezsavu?
Törölt felhasználó 2019. 03. 21. 09:09
Előzmény: törölt hozzászólás
#10719
Nagyon szivesen. Van meg?
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 09:09
Előzmény: #10716  Leonidas_10
#10718
ha sok pappert megraliztattak ide is söt még nutexbe is, hát vagy nem
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 09:08
Előzmény: #10716  Leonidas_10
#10717
elado bennhagyta? és 35ft lett? nem látom
Leonidas_10
Leonidas_10 2019. 03. 21. 08:59
Előzmény: #10714  AIDA64
#10716
4ig kiszállóból bárhova mehet a pénz, ide is jöhet
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 08:59
Előzmény: #10713  deszcsakafi
#10715
több helyen ezt csinálják eladják azt lefikázták bezzeg mikor megvették még jo volt,persze avval egyetértek nem egy set,egyenlöre,,
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 08:57
Előzmény: #10706  DadanKarambolo
#10714
momdjuk én nen vártam ,még ennyit sem,de lehetett volna rosszabb,eladok elfogynak ,és a többi papper is csendesedik meghuzzák ezt egyedül azt ide jön mindenki ,azt mehet csucsra 60ft fölé
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 03. 21. 08:56
Előzmény: törölt hozzászólás
#10713
aranyosak az ilyen kommentek, tükröt vegyél egyet a sok pénzből, biztosan kitelik..
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 08:55
Előzmény: #10709  longtrader
#10712
ja söt estmédia 0.78 lesz
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 21. 08:54
Előzmény: törölt hozzászólás
#10711
igaza van .most mert ez nutex féle.és legalább most tömte meg öket és nem 60ft nál
ALIBABA1 2019. 03. 21. 08:42
Törölt hozzászólás
#10710
longtrader 2019. 03. 21. 08:32
Előzmény: törölt hozzászólás
#10709
Persze:)
30 Ft -n vàrjon:)!!!
ALIBABA1 2019. 03. 21. 07:19
Törölt hozzászólás
#10708
Törölt felhasználó 2019. 03. 20. 20:56
Előzmény: #10706  DadanKarambolo
#10707
Jo lesz ez, egyre biztosabb vagyok benne, s magamban.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 03. 20. 19:27
#10706
Tavesz mindenkinek. Látom a mi napon ismét próbálták a kisbüfiket paráztatni, hogy adják el a részvényeiket aprópénzért. Az viszont látható, hogy jó kezekben a részvények többsége, mert 100K volt esésben a forgalom, az meg nokedlííííí. 
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 20. 17:12
Előzmény: #10704  AIDA64
#10705
38
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 20. 16:28
Előzmény: #10694  oxylant
#10704
egyszer csak kitör ,mindig ez van ,más részvényeknél is csak nem engedik csaknem de aztán láthattuk és hir nélkül is,hirrel persze könyebb rugdosni
Törölt felhasználó 2019. 03. 20. 15:41
Előzmény: #10702  lizabell
#10703
Valamikor biztos, itteniektol is fugg, sot.
lizabell
lizabell 2019. 03. 20. 15:39
Előzmény: #10700  Törölt felhasználó
#10702
Már nem jössz vissza Estbe? 
Törölt felhasználó 2019. 03. 20. 15:39
Előzmény: #10700  Törölt felhasználó
#10701
Lizacska.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek