Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
bojeszka 2019. 03. 19. 12:32
#10620
40
Törölt felhasználó 2019. 03. 19. 11:49
Előzmény: törölt hozzászólás
#10619
Koszi, neked gratula.
Törölt felhasználó 2019. 03. 19. 11:48
Törölt hozzászólás
#10618
Zsimo
Zsimo 2019. 03. 19. 11:47
#10617
Meddig mehet fel?
Törölt felhasználó 2019. 03. 19. 11:44
Előzmény: törölt hozzászólás
#10616
Mas ez, mint eddig. Jo lesz. Vsz.
bojeszka 2019. 03. 19. 11:02
#10615
43,3 újra indul
bojeszka 2019. 03. 19. 11:00
#10614
43
bojeszka 2019. 03. 19. 10:55
#10613
42,2
Leonidas_10
Leonidas_10 2019. 03. 19. 10:55
Előzmény: #10610  bojeszka
#10612
ja, kaptam én is még 42-ért
bojeszka 2019. 03. 19. 10:41
#10611
40,2
bojeszka 2019. 03. 19. 10:40
#10610
42
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 19. 10:23
Előzmény: #10606  Hopszi72
#10609
tegnap is tömték 42ft ot,elébb utobb elfogy az eladok aztán
Leonidas_10
Leonidas_10 2019. 03. 19. 10:22
Előzmény: #10607  bojeszka
#10608
uh :)
bojeszka 2019. 03. 19. 10:21
Előzmény: #10605  Leonidas_10
#10607
még van rajta 55 k felesleg
Hopszi72 2019. 03. 19. 10:19
Előzmény: #10605  Leonidas_10
#10606
Valaki tömi, mint a libát. Na jó több tablettát kell neki adni
Leonidas_10
Leonidas_10 2019. 03. 19. 10:07
Előzmény: #10604  Hopszi72
#10605
még szedi?
Hopszi72 2019. 03. 19. 09:57
Előzmény: #10602  Hopszi72
#10604

Valami erős fogyókúrát szed a 44-es :-)
Hajrá, még nagyon túlsúlyos :-)
Leonidas_10
Leonidas_10 2019. 03. 19. 09:55
Előzmény: #10602  Hopszi72
#10603
az igaz
Hopszi72 2019. 03. 19. 09:53
Előzmény: #10601  Leonidas_10
#10602
Azért forintos tételeknél van ám eladó
Leonidas_10
Leonidas_10 2019. 03. 19. 09:52
Előzmény: #10599  bojeszka
#10601
ha kiállna, emelkednénk

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek