Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Leonidas_10
Leonidas_10 2019. 03. 19. 09:51
Előzmény: #10592  Hopszi72
#10600
kösz, h szóltál, vettem
bojeszka 2019. 03. 19. 09:50
Előzmény: #10598  Hopszi72
#10599
a 63 ezres eladást is megveszi 44-en?
Hopszi72 2019. 03. 19. 09:49
Előzmény: #10597  bojeszka
#10598

csip-csip csóka van!
ha megéri 44-en megvenni, az a személy hova várja, vagy csak szimpla forintozós?
bojeszka 2019. 03. 19. 09:48
Előzmény: #10596  Hopszi72
#10597
bizony -44
Hopszi72 2019. 03. 19. 09:47
Előzmény: #10595  bojeszka
#10596
újabb 15.000-ös vétel!
bojeszka 2019. 03. 19. 09:40
Előzmény: #10594  Hopszi72
#10595
bocsi, akkor még 43 volt, de örülök az emelkedésnek:)
Hopszi72 2019. 03. 19. 09:37
Előzmény: #10593  bojeszka
#10594
43,6 az a 43
bojeszka 2019. 03. 19. 09:33
#10593
43
Hopszi72 2019. 03. 19. 09:32
Előzmény: #10590  deszcsakafi
#10592
Apa kezdődik!
bojeszka 2019. 03. 19. 09:29
Előzmény: #10588  Leonidas_10
#10591
nyitás óta nincs kötés
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 03. 19. 09:20
Előzmény: #10589  AIDA64
#10590
:) akkor legyen jó napod!
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 19. 09:19
Előzmény: #10587  deszcsakafi
#10589
adtam egy pluszt,egyenlöre igy látom ennyi,amugy ,legyen kitörés és 60-70 közé várom.tölem lehet ma is vagy holnap
Leonidas_10
Leonidas_10 2019. 03. 19. 09:16
#10588
hogy áll?
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 03. 19. 09:02
Előzmény: #10584  AIDA64
#10587
a szél susogása mondta vagy egy oviba igyekvő kisgyerek súgta meg, netán valami kristálygömböt használsz? Tedd hozzá legközelebb, hogy "szerintem". :)
bojeszka 2019. 03. 19. 09:01
#10586
nyitó 42,9-31050 db
Hopszi72 2019. 03. 19. 09:01
Előzmény: #10584  AIDA64
#10585
42,9 31000 :-)
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 19. 08:59
#10584
itt ma nem lesz semmi,megy vissza 40 körülre
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 19. 08:53
Előzmény: #10582  bojeszka
#10583
igen enefi és set erösebben indul vagy 4ig,ezek mennek majd est esik,aztán ,meglátjuk nyerök merre vándorolnak,
bojeszka 2019. 03. 19. 08:50
#10582
indi:43
meguntam63 2019. 03. 19. 08:43
Törölt hozzászólás
#10581

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek