Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 18. 15:42
Előzmény: #10517  tokugawa_ieyasu
#10520
egy éve nem lett spekázva,hátha most
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 15:42
Előzmény: #10518  AIDA64
#10519
41
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 18. 15:41
#10518
van valakinek 10 es 20 as könnyve?
tokugawa_ieyasu
tokugawa_ieyasu 2019. 03. 18. 15:41
Előzmény: #10516  AIDA64
#10517
Sima ügy :)
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 18. 15:41
#10516
44.1 a limit
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 15:36
Előzmény: #10513  AIDA64
#10515
40,4
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 18. 15:27
#10514
májusban volt 60 azota semmi
AIDA64
AIDA64 2019. 03. 18. 15:23
Előzmény: #10504  Törölt felhasználó
#10513
egy kis hir kéne és robbana
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 15:22
Előzmény: #10510  oxylant
#10512
Ez csak az indító nap. Héten ez lesz a sztár!
Hopszi72 2019. 03. 18. 15:21
Előzmény: #10510  oxylant
#10511
10.000 darabbal még rá tudok segíteni, ha valaki segít :-)
oxylant
oxylant 2019. 03. 18. 15:07
Előzmény: #10508  Törölt felhasználó
#10510
Forg. kellene még, de naon, állóvíz van mindenhól már egy éve....
Hopszi72 2019. 03. 18. 15:05
Előzmény: #10508  Törölt felhasználó
#10509
Akkor még zsákolok! :-)
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 15:04
Előzmény: #10506  bojeszka
#10508
42ft fölé jön a zárás
Hopszi72 2019. 03. 18. 15:04
Előzmény: #10506  bojeszka
#10507

Kevés a vétel lefele, így be is szakadhat! :-(
bojeszka 2019. 03. 18. 15:03
#10506
újra 39,6
Hopszi72 2019. 03. 18. 14:58
Előzmény: #10502  Törölt felhasználó
#10505
Nem voltak felső limitnél sem, mert Én voltam felettük napi zárón kívül, de előttem levő fél millát kivették!
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 14:53
Előzmény: #10503  bojeszka
#10504
150.000-et vettek ma 40 ft-on. Még csak most indul. 
bojeszka 2019. 03. 18. 14:51
#10503
38
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 14:48
Előzmény: #10498  Hopszi72
#10502
felső limitnél vannak. Talán még megveszik. De a héten várhatóan igen. 
bojeszka 2019. 03. 18. 14:48
#10501
40-en van 185000 db eladó

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek