Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
sly36
sly36 2019. 03. 18. 14:47
Előzmény: #10485  sly36
#10500
Alakul a forgalom is.
Idea 2019. 03. 18. 14:38
#10499
Na ilyen se volt még, hogy vmi szűk félórával azután induljon el, hogy elkezdtem benne a gyűjtögetést és megejtettem első jelképes vételemet. Na mindegy már. Így vagyok mindennel. Amiből betankolok azt ki kell dobni 1-2-3 tickkel lejjebb vagy pedig kb ötödszörre jön be, amiből nincs vagy csak csipetnyi van az meg ralizik. Ritka kivételek vannak (van belőle sok és megy is), abból van némi hozam.
Hopszi72 2019. 03. 18. 14:36
Előzmény: #10497  bojeszka
#10498
Hova tünt a fél milla eladó?
bojeszka 2019. 03. 18. 14:28
#10497
39
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 14:21
Törölt hozzászólás
#10496
Hopszi72 2019. 03. 18. 14:11
Előzmény: #10494  Hopszi72
#10495
Na mi van, célba ért, vagy félidő van?
Hopszi72 2019. 03. 18. 14:05
Előzmény: #10491  HoStrucc
#10494

Mit fut, szalad, rohan.... :-)
bojeszka 2019. 03. 18. 14:03
#10493
40
bojeszka 2019. 03. 18. 13:59
#10492
39
HoStrucc
HoStrucc 2019. 03. 18. 13:57
Előzmény: #10488  Hopszi72
#10491
Hali futja a köröket futur, nord? XD 
bojeszka 2019. 03. 18. 13:55
Előzmény: #10488  Hopszi72
#10490
passz..
bojeszka 2019. 03. 18. 13:55
Előzmény: #10487  bojeszka
#10489
38,6
Hopszi72 2019. 03. 18. 13:54
Előzmény: #10487  bojeszka
#10488

Van valami hír, vagy speka?
Esetleg pletya?
bojeszka 2019. 03. 18. 13:52
#10487
38
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 13:44
Előzmény: #10484  Törölt felhasználó
#10486
go!
sly36
sly36 2019. 03. 18. 13:43
#10485
Tàmasz 36 szépen tart egy ideje.
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 00:56
Előzmény: törölt hozzászólás
#10484
Nezem a szukulest, kozben azon gondolkodom, milyen nagy forgalmak voltak itt emelkedoben.
Törölt felhasználó 2019. 03. 18. 00:50
Előzmény: #10482  kimi99
#10483
Koszi, viszont!
Igen, a SET ben alig van papir...
Menjen mindegyik, oruljenek a spekak!
kimi99
kimi99 2019. 03. 17. 23:08
Előzmény: #10481  Törölt felhasználó
#10482
Kivanom h bejöjjön neked!
Nezd en mely 3betus vagyok jo lesz az Is gyere abba is!
Törölt felhasználó 2019. 03. 17. 22:39
Előzmény: törölt hozzászólás
#10481
Mondhatnank, kereti magat. 
Az eszaki holgy egyre vonzobb. 
(Az ejszakai mellett)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók