Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
bitKain
bitKain 2019. 01. 23. 11:00
Előzmény: #9952  deszcsakafi
#9960
Nem magamnak adtam tanácsot, hanem kiegészítettem az előző hozzászólásomat.
Persze előfordul, hogy mondok magamról véleményt hangosan, illetve elmondom magamnak, hogy mit kellett volna csinálni ... :-)
Tomm01 2019. 01. 23. 10:59
#9959
BigProfit
BigProfit 2019. 01. 23. 10:59
Előzmény: #9951  bitKain
#9958
Ha ez alapján kereskedsz,csak a morzsákat fogod felcsipegetni,amiket a nagy halak lehullajtanak....Mindenki maga döntése,félre ne értsd nem kritizálni akarlak.
karildo 2019. 01. 23. 10:58
Előzmény: #9953  R00
#9957
Ezt a szöveget az ML papírokba is írhatnád. :)))))))
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 01. 23. 10:57
Előzmény: #9953  R00
#9956
még mindig 10% feletti nyerőben vagyok. Részvétem a kimaradóknak.. TROLL!
Törölt felhasználó 2019. 01. 23. 10:57
Előzmény: #9953  R00
#9955
nutexet vesz belőle 112k nord, 120k nutex
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 01. 23. 10:56
#9954
nyitó rés betöltve.
R00 2019. 01. 23. 10:56
#9953

40!
Részvétem a beragadtaknak! :-))
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 01. 23. 10:55
Előzmény: #9951  bitKain
#9952
kedves bitKain! bitKain-nak adtál éppen tanácsot. Ez most valami átjelentkezési issue? Mindegy, nem érdekel. Szorítják szépen lefelé, tetszik. :)
bitKain
bitKain 2019. 01. 23. 10:49
Előzmény: #9949  bitKain
#9951
Nordot én csak 30 alatt vennék (egy keveset) és emelkedésben azonnal adnám.
Jelentések környékén pedig vigyáznék, hogy véletlenül se legyen.
... azaz Nordot csak spekire tartanék nagyon alacsony beszállóval és rövid ideig.
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 01. 23. 10:47
Előzmény: #9948  Törölt felhasználó
#9950
hadd kérdezgessenek csak, tegnap az ugyanilyen azt kérdezték "megveszi Mészáros vagy mi van?".. ők a spekák, ők szórták ki. Hogy vissza is tudják venni olcsóbban, nos az nem garantált. Réstöltés mindjárt megvan.
bitKain
bitKain 2019. 01. 23. 10:44
Előzmény: #9942  Csaba40
#9949
:-)
Bocs, de ez egy vicces kérdés volt.
.
Egyelőre még nincs éves jelentés, az kb március környékén várható.
Itt találsz bővebb infót a cégről: https://bet.hu/oldalak/ceg_adatlap/$security/NORDTELEKOM
A pénzügyi részt csak akkor nézd meg, ha nincs részvényed, vagy nagyon erősek az idegeid.
Törölt felhasználó 2019. 01. 23. 10:44
Előzmény: törölt hozzászólás
#9948
nincs vége. délután lesz műsor mint tegnap
AIDA64 2019. 01. 23. 10:41
Törölt hozzászólás
#9947
Vízio
Vízio 2019. 01. 23. 10:39
Előzmény: #9944  lizabell
#9946
köszönöm :)
Tomm01 2019. 01. 23. 10:39
#9945
Csak pozitívan!!! Feeelllll :))
lizabell
lizabell 2019. 01. 23. 10:38
Előzmény: #9941  Vízio
#9944
r:42
Törölt felhasználó 2019. 01. 23. 10:37
Előzmény: #9940  deszcsakafi
#9943
ha délután kiveszik a 43at akkor megint felsőlimites záró lesz
Csaba40 2019. 01. 23. 10:37
#9942
Hogy lehet az,hogy ez a papír emelkedik,hírek meg sehol???? Lehet valahonnan tudni valamit,hogy milyen volt a tavalyi éve? Eredmények,bevételek? 
Vízio
Vízio 2019. 01. 23. 10:37
#9941
Valaki mond nekem egy real árat pls ? :)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek