Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Matthew112 2019. 01. 17. 07:13
#9780
Jo reggelt
oxylant
oxylant 2019. 01. 17. 06:40
Előzmény: #9778  Zsimo
#9779
Jó reggelt!
Miből gondolod?
/ A futurral szokott analóg mozogni. Majd figyelünk./
🤔
Zsimo
Zsimo 2019. 01. 17. 06:08
#9778
Hamarosan itt is serpa rally! 
Gerju 2019. 01. 16. 19:37
Előzmény: #9776  inexus
#9777
Szóval mostmár MVNO-bol MNO szolgáltató lett egy nap alatt.Gondolom holnapra pedig lepipálja a három nagy szolgálatot minden téren! Amúgy is az üres cégeket vették idáig nem ilyen professzionálist! 
inexus 2019. 01. 16. 19:06
Előzmény: #9773  Gerju
#9776
Kedves Gerju !
Miért nem működik ?   Ezt nem értem.  Ez a cég 2007-ben alakult, jelentős kábel internet nagykereskedelmi szolgáltató. 2012-től van jelen a mobil piacon, és 2014-től teljes körű MNO szolgáltató.  Tökéletesen működik.  2018-ig a 70-es lefedettségen szolgáltatott, 2018-tól pedig már a 30-ason is. Tehát mondhatjuk a legnagyobb lefedettséggel rendelkezik.  Az előfizetői csomagok pedig igen népszerűek, keresettek, és mégsem piac rombolóak.  A NETRISK oldalán megtalálható az összehasonlító ártáblázat.  Ezek tények. 
Viszont az is tény, hogy a Nord Telecom semmilyen szolgáltatói prioritással nem rendelkezik.  Nem tudom, miért venné meg bárki is, hiszen ahhoz, hogy magyar mobilszolgáltatóvá válhasson,  egészen más fejlesztésekre volna szükség, tehát mindent az elejéről kellene kezdeni.  A legkomolyabb pedig a CRM létrehozása, és annak fejlesztése.  Ez elég sok pénzbe kerülhet,  és nem is a pénz a legnagyobb probléma.  Ez olyan mintha személygépkocsit szeretnék gyártani és veszek egy babakocsi gyártó üzemet...
Mellékesen megjegyzem, hogy  az, amit a Nord oldalán látok, az már lényegében minden szolgáltatónál megvalósult.   Ma már minden magyar ügyfél Magyarországról a helyi tarifájával hívhatja az UNIÓ területén lévő magyar sim kártyával rendelkező telefonokat.  Ha pedig kintről telefonál valaki az is a magyar helyi tarifán történik, de ugyanúgy ezen a tarifán hívhatja az adott uniós ország hívószámait.  
Matthew112 2019. 01. 16. 18:21
#9775
Valami nagyon nagyon jot kozoljenek :)
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 01. 16. 17:12
#9774
Decemberi tippem lehet bejön, én január közepe vége felére vártam akkor, hogy bejelentés következik. A mai tegnapi forgalmat elnézve erre nagy sansz van. A kérdés, hogy ki teszi vagy tette rá a mancsát erre a kis cégecskére?
Gerju 2019. 01. 16. 12:37
Előzmény: #9771  inexus
#9773
Attól, hogy ez magyar szolgáltató ez az üzleti modell Magyarországon mégsem működik. Számos szolgáltató szünt meg és még fog is bár abban igazad van, hogy ez nem feltöltőkártyás hanem előfizetéses. 
kimi99
kimi99 2019. 01. 16. 09:31
Előzmény: #9770  Matthew112
#9772
36
inexus 2019. 01. 16. 09:20
Előzmény: #9768  Gerju
#9771
Kedves Gerju !
Nem tudom ezeket az információkat honnan veszi, nem szabad összehasonlítani a körtét az almával. A Tesco mobil egy kizárólag feltöltő kártyát értékesítő 50%-ban Vodafone és 50 %-ban Tesco tulajdonú cég volt.  Ilyen  a Blue Mobil is amit a Telenor hozott létre és a T-nek is volt egy ilyen vegyes cége a Mollal.     Ezek mind az adott MNO szolgáltatók tulajdonában álltak, vagy állnak  A  Tesco Mobilt felvásárolta a Vodafone.    A Netfone Telecom nem egy vegyesvállalat, hanem önálló teljes egészében magyar tulajdonú cég.   A Netfone mind a magánszemély és mind a vállalati szegmensben értékesít előfizetéseket.   Ugyanazokkal az üzleti paraméterekkel mint bármelyik másik szolgáltató.  Nem tudom, hogy nem lehet ezt megérteni ?   Azt sem értem miért akarja bárki is ledegradálni a Netfone Telecom mint teljes körű magyar mobilszolgáltató létezését.  Az pedig, hogy nem Rt, ennek valószínűleg nyomós oka van.   A Diginek van frekvenciája is, mégsem nevezhetjük mobilszolgáltatónak hazánkban,  de ha az lenne, akkor sem tekinthetjük magyarnak.   Örülnünk kellene, hogy egy ilyen kis cég képes megállni a helyét a piacon.  Ennek többek között a sokéves szakmai múlt, és az egyéni ügyfélkezelési  rendszer lehet az oka.  
Matthew112 2019. 01. 16. 09:10
#9770
Jo reggelt.
40k el nyitottunk
Roka-koma
Roka-koma 2019. 01. 15. 20:56
Előzmény: #9766  inexus
#9769
Köszönöm! Világos.
Gerju 2019. 01. 15. 20:51
Előzmény: #9765  inexus
#9768
Mint írtam ez egy virtuális szolgáltató nem végez teljes szolgáltatás és plTesco mobil már meg is szünt. Én úgy gondolom, hogy Jászaiék nem egy virtuális szolgáltatásban gondolkodnak hosszú távon és mindenképpen rt-ben. 
Törölt felhasználó 2019. 01. 15. 19:13
Előzmény: #9763  Gerju
#9767
Elég gyengus vétel volt. Ha holnap nem lesz 40 fölé ugrás és zárás akkor vissza fog esni 33ra/alá.
inexus 2019. 01. 15. 19:11
Előzmény: #9738  Roka-koma
#9766
Kedves Roka-koma ..
.A Netfone Telecom  önálló mobilszolgáltató.  Saját SIM-kártyával és saját végződtetéssel rendelkezik.  Kizárólag ez határozza megy egy mobilszolgáltató mivoltát.   Attól, hogy egy pékség mástól  bérel  egy   üzlethelyiséget és gépeket valahol a működéséhez, attól önálló pékségként működik. 
Attól, hogy a Netfone-nak nincs saját frekvenciája, és a lefedettséget bérli más szolgáltatótól, még ugyanolyan szolgáltatásra képes mint bármelyik frekvenciával rendelkező.  Az ilyen mobilszolgáltatót MVNO szolgáltatónak nevezik. A frekvenciával rendelkezőt MNO-nak.    Viszont Magyarországon csak a UPC rendelkezik ezzel a jogosultsággal, senki más.
Ha valaki egy netfonos számot hív, a telefonszámláján a Netfone Telecom  fog látszani a számlája hívásfelsorolásában.
inexus 2019. 01. 15. 18:51
Előzmény: #9737  Gerju
#9765
A Netfone Telecom  önálló mobilszolgáltató.  Saját SIM-kártyával és saját végződtetéssel rendelkezik ami meghatározza egy mobilszolgáltató mivoltát.   Mondhatni azt is, hogy a legnagyobb lefedettséggel rendelkezik, hiszen a 70-es hálózaton és a 30 -as hálózaton is képes sim kártyát aktiválni.  Mindkét  frekvenciával rendelkező szolgáltatóval hosszú távú szerződése van,  a lefedettség használatára.   Az biztos, nem multi cég, hanem 100%-ban magyar vállalkozás.   Ez pedig... ugye magyarok vagyunk... Magyarországon nem  jelent megbecsülést... sajnos...  Egyáltalán nem könnyű  egy szolgáltatót létrehozni és ügyfeleket szerezni.   A Netrisk oldalán ott vannak a csomag összehasonlítások.  A legjobb ügyfél ajánlatot a Netfone nyújtja, de aki a saját szemének sem  hisz...
A Netrisk oldalán nem látok más mobilszolgáltatót a három nagyon és Netfone-on kívül...
kimi99
kimi99 2019. 01. 15. 17:39
Előzmény: #9763  Gerju
#9764
Ki tudja?
Keves a forgalom, de hisszabb tavon jo féléve Vki gyűjti ?!!!
Szurkolok a  beragadott embereknek !1 eve lassan
Igaz en phylaxiaban 8, 5 evet ragadtam
Gerju 2019. 01. 15. 17:19
Előzmény: #9761  Törölt felhasználó
#9763
Ez már nem fals kitörés! 
Matthew112 2019. 01. 15. 17:19
#9762
Itt mi tortent ma? Megint kezdi valaki a zsakolgatast?
Törölt felhasználó 2019. 01. 15. 16:39
Előzmény: #9760  kimi99
#9761
ez fals kitörés. itt nem lesz olyan ralli mint futurban volt. gyenge másolat. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek