Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Brother1 2018. 10. 22. 19:19
Törölt hozzászólás
#9520
kimi99
kimi99 2018. 10. 22. 14:26
Előzmény: törölt hozzászólás
#9519
Akkor te közel vagy a tűzhöz ha Gacsi ur beenged magához!
Szurkolok akik benne vannak maradtak v vettek! Kivancsi is vagyok lesz e vmi ebbol!?
Brother1 2018. 10. 21. 11:29
Törölt hozzászólás
#9518
Gerju 2018. 10. 21. 05:50
Előzmény: #9516  bankos
#9517
JG azt nyilatkozta hogy már van olyan telkos cég amiben részesedésük van.
bankos
bankos 2018. 10. 19. 16:52
Előzmény: törölt hozzászólás
#9516
Valakinek lassan jelentenie kell, 61 millió részvény van összesen. És az utóbbi időben sok millió részvény cserélt gazdát
Bekes 2018. 10. 19. 14:37
Törölt hozzászólás
#9515
bojeszka 2018. 10. 19. 14:36
Előzmény: #9513  bojeszka
#9514
sikerült
bojeszka 2018. 10. 19. 14:12
#9513
akkor most veszek:)
resone
resone 2018. 10. 19. 13:25
Előzmény: #9511  tozsdecapa1
#9512
kicsit már sok a neres emberkékből. fél bét hozzájuk köthető lassan. undorító már. hányingerem van ettől. ez már sok... és még csak az első évükben vannak.. 
tozsdecapa1 2018. 10. 19. 13:16
Előzmény: #9510  resone
#9511
minden okkal történik. ez az utolsó tőzsdei cég ami alkalmas arra, hogy kitömjenek egy NER bizalmast. szvsz senki sem hiszi el, hogy ez a balfasz tőzsdei brigád amelyik  képes lenne összehangoltan működtetni egy telenort ugye? 
resone
resone 2018. 10. 19. 13:13
Előzmény: #9507  tozsdecapa1
#9510
az még mindig lehet átkötés, ami az elmúlt hetekben is volt... 
spartan_
spartan_ 2018. 10. 19. 12:24
#9509
Valóban figyelemre méltóak ezek a vásárlások napról napra
BigProfit
BigProfit 2018. 10. 19. 12:16
Előzmény: #9507  tozsdecapa1
#9508
Ahogy Maryenn is írta,minden nap van egy 100-150 ezres pakk vevő....
tozsdecapa1 2018. 10. 19. 12:13
Előzmény: #9505  raus
#9507
napok óta figyelem. lehet benézzük, de nagyon szemtelen módon gyűjtik napi 15-20 millió értékben. Megjelenik egy nagyobb vevő és 5 percen belül megkapja. 
balentum 2018. 10. 19. 12:08
Törölt hozzászólás
#9506
raus 2018. 10. 19. 12:00
Előzmény: #9504  attilakiss
#9505
Lesz itt vmi?
Most latom 170k vetel 37ft
attilakiss 2018. 10. 19. 11:38
#9504
1
raus 2018. 10. 19. 08:53
Előzmény: #9493  Fuxindex
#9503
Koszi! Ugy legyen
Bizzunk benne 
Tegnapi rádiózás utan lehet h kb 2-4 het kellett volna még tartanom a nordot, na de jojjon be neked nektek!!
Jo a neved , végre nem buksz hanem csillogó fuksz!!
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2018. 10. 19. 08:27
Előzmény: #9501  Gerju
#9502
Egy kérdés maradt csak, hogy mikor? A szándék az világos.
Gerju 2018. 10. 19. 06:16
Előzmény: #9499  Bogi27
#9501
Tegnap a Trend fm-en Jászai úgy nyilatkozott, hogy több telkos cégel is tárgyalásban vannak.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek