Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
thibi99 2018. 01. 17. 20:23
Törölt hozzászólás
#8580
evazeller
evazeller 2018. 01. 17. 20:23
Előzmény: #8571  r76
#8579
na most bután vagy stilisztikailag értékelhetően? :)
vagy -vagy  / ahogy Kierkegaard mondja/ és nem "és", ahogy maga mondja, kis barátom:)
Atti67 2018. 01. 17. 20:23
Előzmény: #8571  r76
#8578
Igazán egyet értek veled.
newedge07 2018. 01. 17. 20:23
Előzmény: #8573  Atti67
#8577
Hagyd Atti67:-)  mesemondó..csak nem értem miért nem bef.tanácsadó..ő a tanár..tanítasa mellett kötöget
Törölt felhasználó 2018. 01. 17. 20:22
Előzmény: #8569  evazeller
#8576
hajrá éva!
én is vettem, alsó limiten ma 30.000et. még holnap szerintem kapok szintén alsón, de jövő héten már 50-70 között fogják kapkodi a lemaradók, de ha mégsem, akkor várok még februárig, akkor sima liba lesz az új ATH nordban. 
exmnbs1 2018. 01. 17. 20:22
Előzmény: #8569  evazeller
#8575
Meséld el inkább hogy csináltad volna ufpgyanezt  Setben
newedge07 2018. 01. 17. 20:22
Előzmény: #8572  evazeller
#8574
Te nagytudású? Tavaly kerestél mert mazlid volt és mar osztod az észt de kinek? Kit érdekel , hogy mennyin keresel? Tényleg buta vagy
Atti67 2018. 01. 17. 20:21
Előzmény: #8570  evazeller
#8573
Nem is létezik még egy ilyen ember mint te,aki minden vételét ilyen részletesen kifejti.
evazeller
evazeller 2018. 01. 17. 20:20
Előzmény: #8570  evazeller
#8572
azt a.....
micsoda népek vannak itt :)
elnézést, hogy be mertem írni ide, a nagytudásúak topikjába:)
r76 2018. 01. 17. 20:20
Előzmény: #8565  evazeller
#8571
Maga annyira butan és stilisztikailag értekelhetően ír, hogy még az is kétséges , hogy egyaltalan tanár. Tényleg fárasztó és a buta ember kérkedik anyagi sikereivel.
evazeller
evazeller 2018. 01. 17. 20:19
Előzmény: #8568  Atti67
#8570
ha majd eladok futurban, be fogom írni
na nem ide:)
evazeller
evazeller 2018. 01. 17. 20:17
Előzmény: #8566  gereaki
#8569
oké, gyerekek, elvagytok magatokban, vettem a lapot:)
elnézést, hogy a saját kereskedésemen keresztül érzékeltetni szerettem volna, hogyan nem lehet beragadni ultraveszélyes papírba
de ezek szerint mindent tudtok és kikéritek magatoknak a jószándékot
ám legyen:)
Atti67 2018. 01. 17. 20:17
Előzmény: #8564  newedge07
#8568
Ma is vett a futurból alsó limiten,és holnap majd halljuk,hogy mennyit kaszált vele.Szerintem lehet,hogy több lóvéja van,mint ML-nek.
newedge07 2018. 01. 17. 20:15
Előzmény: #8565  evazeller
#8567
Ne haverozzal arra kerlek inkabb meselj te szakértő
gereaki 2018. 01. 17. 20:14
Előzmény: #8565  evazeller
#8566
Szerintem eva te tanulhatnal edgetol kicsit nezz utana ki is ő ..kicsit régi és nagy játékos nem olyan amatőr mint te. Tényleg nagy mesemondó vagy és fárasztó is.
evazeller
evazeller 2018. 01. 17. 20:12
Előzmény: #8564  newedge07
#8565
megírtam, hogy nem minimumon veszek és nem maximumon adok, ne köss belém, haver
múlt héten nyitóban vettem, pedig előző nap lejjebb zárt, emlékszel, haver? -- múlt héten kedden 39-en zárt és én szerdán 44.6-on vettem bele, azt vittem szépen, de nem csúcsig
ezen a héten alsó limit közelében veszek, ezt írtam meg
ha tanulgatni szeretnél sikeres kereskedést, inkább figyelj, mit írok
haver
newedge07 2018. 01. 17. 20:07
Előzmény: #8563  evazeller
#8564
Ismerjük ezt, minimumon veszel maximumom adsz ..én szívesen olvasom ,hogy tanítas mellett ekkora zseni vagy..folytasd kérünk
evazeller
evazeller 2018. 01. 17. 20:03
Előzmény: #8562  newedge07
#8563
nem mese ez gyermek, hanem  kőkemény és sikeres kereskedés:)
newedge07 2018. 01. 17. 19:53
Előzmény: #8561  evazeller
#8562
Köszönjük az esti mesét!
evazeller
evazeller 2018. 01. 17. 19:19
Előzmény: törölt hozzászólás
#8561
elmondom, mi a helyzet a nord-ban:
mivel ultraseki a papír, taktikázni kell
én először múlt szerdán szálltam be 44.6-os nyitóban, és a célom az volt, hogy sok rv-vel rövid idő alatt sokat keressek, tehát 40K darabbal toltam 8 forintot nyerve benne /rv
csütörtökön ugyanígy : nagy pénzzel, nem a csúcsra törve, hanem biztonságosan megfogni a 300 ezer forintot
csütörtök este jött a konzum -nyilatkozat, pénteken nem vettem nyitóban /pedig akkor ment 87-ig/, de aznap vettem 45 és 51 forinton és megint szépet kaszálva hagytam itt a papírt
ezen a héten más volt a taktikám és bejött minden nap:
alsó limit közelében venni és 2-3-4 forinttal feljebb adni
minden nap sikerült
ma 42.6-tól voltam benne 20K-val és 2000 darabjával toltam ki 46-tól 49.3-ig
aztán kaptam vissza 44.6 és 45.6-on és azt is kitoltam 46.8 és-47-en
szóval: lehet benne keresni, de észnél kell lenni
két hátulütője van a mostani kereskedésemnek:
1. egyik nap esetleg 2 millió eladó áll alsó limiten és nem lehet eladni
de ettől egyelőre nem tartok, minél lejjebb megy, annál kevésbé valószínű
2. felrohanhat a papír, de ettől sem tartok, nem úgy néz ki
tehát: remekül lehet keresni benne, nem is keveset naponta
de amit a napokban írtam, nagyon vigyázva kell most kereskedni, mert örök beragadás is lehet, ha valaki nincs észnél
szép holnapot a kereskedésre :)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek