Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Lastdeposit
Lastdeposit 2017. 11. 14. 20:59
Előzmény: #3451  Törölt felhasználó
#3460
Pihenj egy kicsit szerintem.
kimpaa
kimpaa 2017. 11. 14. 20:51
Előzmény: #3455  Törölt felhasználó
#3459
Aham, szóval innen fúj a szél, "rossz" papírt választottál :)
A Masterplast jó, de illikvid és nincs mögötte kormányzati hátszél. Kb ennyi 
Törölt felhasználó 2017. 11. 14. 20:50
Előzmény: #3425  Hathor
#3458
Itt van.
"Ket hete futurban nyomtad ezt a dumat, csajk hathor veszi, senki ne vegye, aztan egy het alatt 60%ot ment 69re. Nutex 49-60nal 20firintoztal, aztan 117lett. Nekem mindegy, de ez annyira beteges amit csinaltok. Csak te irhatsz ezres celarakat minden kicsiben.. beteg ez a forum sajnos.
Valaszt ne varjatok, leleptem innen irokre, trollokbol eleg! Nyomjak ok a suketelest inkabb. Hajra!"
Törölt felhasználó 2017. 11. 14. 20:48
Előzmény: #3453  evazeller
#3457
Hathor megsértődött. Szerintem bosszúból a héten megpróbálja beindítani. Nem lennék meglepve ha pénteken már 27 felett lenne.aztán majd jön ide ujjongani hogy o megmondta.csak éppen ott fogja kitomni a luzereket.mindenki figyeljen oda akit érint ez a papír Nehogy lúzer legyen a végén. Bár valakinek lennie kell majd.
sly36
sly36 2017. 11. 14. 20:48
Előzmény: #3454  Törölt felhasználó
#3456
Mert az est körül nincs bizonytalanság???
Látom, marinénik itt vannak a topikban, yooo lesz. 
Törölt felhasználó 2017. 11. 14. 20:47
Előzmény: #3452  evazeller
#3455
Hát én meg arra nem tudom a választ h a Masterplast mért nem fut jobban, amely 3-5 éves távon már akkora osztalékot fog fizetni h az csak na, de idővel úgyis beindul, hiszen a piac az értéket fogja árazni. 
Törölt felhasználó 2017. 11. 14. 20:40
Előzmény: #3452  evazeller
#3454
Ez a cég körül sok a bizonytalanság, ha most leadnának egy 3/4 évi jelentést jönne a kijózanodás és 5Ft-ra zuhanna vissza, hiszen semmi értéket nem volt képes teremteni és a jövőben sem biztos h fog. 
Kijózanodás lesz ha egy jelentést tennének közzé.
evazeller
evazeller 2017. 11. 14. 20:29
Előzmény: #3452  evazeller
#3453
valószínű az fog történni, hogy ezt a 23-27 közöttit hirtelen fogják kiszedni és meg sem fog állni 40-ig
erre tippelek, de csak tipp
evazeller
evazeller 2017. 11. 14. 20:28
Előzmény: #3451  Törölt felhasználó
#3452
nem igazán szeretnék vitatkozni, főleg, ha meg sem tudod indokolni, hogy az est miért megy most --- nem a régi econet, hanem a jelenlegi est ---
szerintem itt ennél az rv-nél csak egy baj van, és ez az eladói oldal "zömöksége"
azaz én "technikai" gondról beszélek
Törölt felhasználó 2017. 11. 14. 20:06
Előzmény: #3449  evazeller
#3451
Mért emelkedjen, bizonytalan árbevételű cég, egy zöldséges több bevételt szerez 1 hónap alatt mint ez félév alatt, 16,9m-s bevétel nagyon biztató!
evazeller
evazeller 2017. 11. 14. 20:03
Előzmény: #3448  Törölt felhasználó
#3450
már megint vihogógörcsöt kapok:)
az olcsó az mi? 4 forint? amikor a cég 16-on emel tőkét és bumix-tag is a papír?
evazeller
evazeller 2017. 11. 14. 20:01
Előzmény: #3446  kimpaa
#3449
fogalmam sincs a közkézről itt, de régebben volt itt egy "bátor vitéz", kbr nicknevű, ő nagyon pártolta az emelkedést, de úgy látszik, ő is feladta
Törölt felhasználó 2017. 11. 14. 20:00
Előzmény: #3445  evazeller
#3448
Az Est a saját szektorában már bizonyított, amikor Econet néven futott a cég akkor a piacában verhetetlen volt, övék volt a Sláger rádió is. A Nord zuhanjon egy kicsit, az jó lehetőség a beszállásra, kell egy kis kiárusítás, olcsón jó venni.
evazeller
evazeller 2017. 11. 14. 19:59
Előzmény: #3442  kimpaa
#3447
néha vihogok, ha ránézek, 500-700 K torlódik 23-24-en:)
kimpaa
kimpaa 2017. 11. 14. 19:42
Előzmény: #3445  evazeller
#3446
Itt mennyi a közkéz?
evazeller
evazeller 2017. 11. 14. 19:36
Előzmény: #3441  Törölt felhasználó
#3445
szeretném, ha mondanál valamit, hogy mi a "hátszél" estmédiában vagy Set-ben
mégis a 70-et verdesik
az alábbiakban a tényleg legkisebb papírokkal hasonlítottam össze, és főleg "könyv" szempontjából
Törölt felhasználó 2017. 11. 14. 19:35
Előzmény: #3442  kimpaa
#3444
Hát persze h senki nem bízik benne, a cégnek bizonyítania kell h bízzunk benne, eddig csak szép tervek vannak de szép jelentés és hátszél az nincs. Nagyon jó lenne egy méretes zakó, szépen vissza 5-6Ft-os szintekre.
Törölt felhasználó 2017. 11. 14. 19:34
Előzmény: #3440  evazeller
#3443
A legtöbb infónk akkor lenne ha az árbevételről nyilatkozna a cég sűrűbben, de akkor méretes zakók lennének, jó lenne ha visszaesne 10 alá, olcsóbban jó vételek lennének, ezen a szinten már rémes.
kimpaa
kimpaa 2017. 11. 14. 19:32
Előzmény: #3440  evazeller
#3442
Ahogy nézem 4Ft-n belül torlódnak az eladók -> rengeteg a forintozó, s nem bízik senki benne. A felét ha lebontanák a népek akkor beindulna a vételi hullám s benne lehetne az a 40. Az üres Est meg Set van 60-70-n...
Törölt felhasználó 2017. 11. 14. 19:31
Előzmény: #3440  evazeller
#3441
Ez nem ML papír emögött nincs hátszél, a szektorában a leggyengébb láncszem, már így is túlárazott, ML és OTT1 kiváló cégek, most a Masterplaston és az Enefin a sor, azokban van lehetőség.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek