Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2017. 08. 18. 16:43
Előzmény: #1839  Hathor
#1840
Aki ma 9,5 felett belevett sokáig futhat a pénze után.
Hathor
Hathor 2017. 08. 18. 16:37
Előzmény: #1835  Törölt felhasználó
#1839
Te legalább látod mit művelnek. nem csoda, hogy lepattintottad őket már a bableves topikban..Majd rájön mindenki egyszer
Hathor
Hathor 2017. 08. 18. 16:36
Előzmény: #1837  Törölt felhasználó
#1838
MAcika, Gyűjtsön egy jobb használt számítógépre, a régi beragadt :)) Ja és mondtam Lóri nem én vagyok, hanem kissherceg. Mindig kever bennünket :) Bolhás mackó!
Törölt felhasználó 2017. 08. 18. 16:33
Előzmény: #1832  Hathor
#1837
ne kamuzzál lóri 1100-ért vennéd ezt?
Törölt felhasználó 2017. 08. 18. 16:33
Előzmény: #1832  Hathor
#1836
ne kamuzzál lóri 1100-ért vennéd ezt?
Törölt felhasználó 2017. 08. 18. 16:33
Előzmény: #1832  Hathor
#1835
;)
tjt718 2017. 08. 18. 16:30
Törölt hozzászólás
#1834
tomi140
tomi140 2017. 08. 18. 16:29
Előzmény: #1831  tomi140
#1833
akkor kb ugyanazt toltuk. 7.3ról volt nekem. :D pacsi. jah így jártunk, de ez se rossz :D
Hathor
Hathor 2017. 08. 18. 16:28
Előzmény: #1830  Törölt felhasználó
#1832
Na a troll beindult :)) 11nél somolygott, hogy gyüjtögetik slyjal.. istenem mekkora mókusok maguk
tomi140
tomi140 2017. 08. 18. 16:28
Előzmény: törölt hozzászólás
#1831
akkor kb ugyanazt toltuk. 7.3ról volt nekem. :D pacsijah így jártunk, de ez se rossz :D
Törölt felhasználó 2017. 08. 18. 16:26
Előzmény: #1829  Törölt felhasználó
#1830
1100ért vennék? soha
Törölt felhasználó 2017. 08. 18. 16:25
Előzmény: #1825  Törölt felhasználó
#1829
11ig ment azaz 1100 forintig a régi századolt áron olcsó! yo8
Törölt felhasználó 2017. 08. 18. 16:25
Előzmény: #1825  Törölt felhasználó
#1828
11ig ment azaz 1100 forintig a régi századolt áron olcsó! yo8
tjt718 2017. 08. 18. 16:25
Törölt hozzászólás
#1827
tomi140
tomi140 2017. 08. 18. 16:24
Előzmény: #1822  Hathor
#1826
én 8 tájékán visszaveszem jövő héten (9,7en volt eladva, még lett volna benne 0,5-1Ft ahogy látom, de óvatos voltam). ha nem megy le addig akkor így jártam :D fentebb örömmel visszaveszem.
Törölt felhasználó 2017. 08. 18. 16:23
Előzmény: #1823  tomi140
#1825
jajj
Hathor
Hathor 2017. 08. 18. 16:23
Előzmény: #1822  Hathor
#1824
6millió darab 60millió forgalom!
tomi140
tomi140 2017. 08. 18. 16:22
Előzmény: törölt hozzászólás
#1823
5. feltörős hullám és mindig egyre feljebb megy. meg kell ülni, nem rinyálni :D
Hathor
Hathor 2017. 08. 18. 16:20
Előzmény: #1818  Hathor
#1822
Na 8.8on is kaptam pár adaggal. Remek!
thibi99 2017. 08. 18. 16:16
Törölt hozzászólás
#1821

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek