Topiknyitó: pampa 2009. 12. 18. 10:58

VÁLASZTÁS 2010  

Lassan aktuális lesz.



Egy kis olvasnivaló:



Vasban nehéz MSZP-snek lenni



A jelenlegi adatok azonban nem támasztják alá a szocialisták optimizmusát. A közvélemény-kutatások a júniusi EP-választásoknál is rosszabb eredményeket prognosztizálnak. Számításaink szerint ebben a helyzetben nem zárható ki az sem, hogy az ország három-négy kisebb megyéjében, Vasban, Zalában, Tolnában, esetleg Nógrádban nem lesz a pártnak sem egyéni, sem listás mandátuma.



A legrosszabb pozícióból a Vas megyei jelöltek vágnak neki a kampánynak. A megyeszékhely, Szombathely ugyan a mai napig MSZP-s polgármester vezetése alatt áll, a közgyűlési többség azonban már rég áttolódott a jobboldalra. A párt Vasban hagyományosan rosszabbul teljesít az országos átlagnál, a 2006-os győztes országgyűlési választáson is csak harminchat százalékot kapott a Fidesz ötvenhárom százalékával szemben, és egyéni körzetet már akkor sem sikerült elhozniuk. Az EP-választáson az egyik legrosszabb szocialista eredmény született ebben a megyében, alig haladta meg a 13,3 százalékot.



Ha az MSZP akár csak egyetlen százalékkal rontott támogatottságán az utóbbi hat hónap alatt, akkor egy mostani választáson kalkulációink szerint a párt megyei listájának nem jutna parlamenti hely. (A számítás természetesen hipotetikus, hiszen két különböző időpontban zajlott választás adatain alapszik, és a végeredményt 2010-ben a párt népszerűségi adatai mellett a riválisok támogatottsága, illetve a részvételi arányok is befolyásolhatják.)



Vas megyében négy mandátumot osztanak ki a területi listán. 2006-ban kettő jutott a Fidesznek, és az úgynevezett kétharmados szabály miatt az MSZP-nek is kettő.

Hogyan születik a listás mandátum?



Az MSZP szorult helyzetének megértéséhez érdemes felidézni, hogyan szabályozza a választási törvény a területi listás mandátumok kiosztását. A választás első fordulójában a pártlistára leadott szavazatokat elosztják a kiosztható mandátumok száma +1-gyel, azaz Vas megyében öttel. Az osztás eredménye adja meg azt a számot, ami egy mandátumot ér. Vasban 2006-ban 147 980 szavazatot adtak le, ebből adódóan 29 596 szavazat után kapott egy-egy párt egy parlamenti helyet.



A fideszes szavazatokból bőven kijött két mandátum, a szocialistáknál viszont nem. Náluk a kétharmados szabályt alkalmazták, azaz ha egy pártnak van annyi fel nem használt szavazata, amennyi kiteszi a mandátumhoz szükséges szám kétharmadát, még egy jelöltje bejut. Ekkor viszont az így felhasznált szavazatok és az egy mandátum elnyeréséhez szükséges szavazatok közti különbséget levonják az országos listára átvitt szavazatokból. Vas megyében az utolsó listás képviselői posztot 19 730 szavazattal szerezték meg, amihez az EP-választásival azonos, 13,3 százalékos eredményt kell teljesíteni.



Az MSZP listáját Ipkovich György, szombathelyi polgármester vezeti, a második helyet Nemény András megyei elnök kapta, ő a párt országos listáján is rajta van, a harmincharmadik.

Zalában jobb MSZP-snek lenni, de nem sokkal



Kissé jobbak a zalai szocialisták kilátásai. Zalában az uniós választást 14,6 százalékkal zárta a párt, és a 2006-os adatok alapján számításunk szerint 11,1 százalékos listás eredmény is elég egy megyei listás parlamenti helyhez. A megyében 2006-ban az öt egyéni körzetből egyet, Göndör Istvánét sikerült megnyerniük, kettőben a Fidesz–KDNP első fordulós győzelmet aratott. A 2006-os harminchét százalékos listás eredmény két helyre volt elég, a Fidesznek itt három mandátuma lett.



Az előrejelzést azonban megzavarhatja az is, hogy a térségben mindkét nagy párt – belső konfrontációi miatt – nagy cseréket hajtott végre. Göndör nem indul egyéniben, és a területi listán sem kapott helyet. A lista élén Baracskai József megyei elnök áll, őt a Göndört váltó Fodor Csaba követi.

A Jobbik bekavarhat



Tolna megyében, ahol négy országgyűlési hely vár listás kiosztásra, 15,3 százalékos teljesítményt hoztak júniusban a szocialisták, a 2006-os adatok alapján számolva legalább 13,3 százalék kell ahhoz, hogy a helyi listavezető bekerüljön a parlamentbe. Ha ez meglesz, akkor Harangozó Tamás megyei elnök, a volt EP-képviselő öccse, a Mozaik Klub egykori tagja szerezhet mandátumot.



Nógrád lélekszámban az ország legkisebb megyéje négy egyéni és négy megyei listás mandátummal. 2002-ben és 2006-ban a pásztói és a salgótarjáni kerületben az MSZP jelöltje nyert, a szécsényi és a balassagyarmati kerületekben a Fidesz–KDNP győzött. A megye nem teljesen reménytelen a szocialistáknak, hiszen az EP-választás is az országos átlag feletti támogatottságot jelzett, itt 17,7 százalékot értek el, és a 2006-os választáson 13,3 százalék elég volt egy listás hely megszerzéséhez. De nyáron a Jobbik nagyobb támogatottságot kapott, 18,7 százaléka egy teljes százalékot vert a szocialistákra. Így az új választáson egészen más szituáció állhat elő, mint 2006-ban, amikor még Boldvai Lászlónak és a jelenleg titokminiszterként működő Juhász Gábornak is sikerült egyéni mandátumot nyernie.link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
exley 2010. 02. 06. 21:08
Előzmény: #479  exley
#480
A zorbán inkább ma arról papolt volna, hogy avisszadja azt asegélyt amit elvettek Ugyanis szoc segélyt egy családban csak egy fő kaphat, eddig többen is kapták. Ez infláció, ha eddig kapták hárman az volt 84 ezer ezután csak 28500 lesz. Kiszámolta enne valaki a társadalmi robbanásra gyakrolt hatását. Az okos tojás is olyan dolgokról makog amihez halvány gőze sincs. A szegények és anyomorultakon ez is át néz, hát akkor csak boldoguljanak ahogy tudnak. Ez megint azon töri afejét6, hogy szegényektől elvegyen és ada adja a milliomosokna. Ez egy ilyen ember, sajnos, A nyugdijjasoktól is elvette a 19000 ft-ot oda adta amilliomosokbnak, ne szónokoljon már az ilyen macskajancsi.
exley 2010. 02. 06. 20:59
Előzmény: #474  Törölt felhasználó
#479
Drága policinikusaink bagóért kiárúsították az országot fityma és szádesz masopos kisgada madőf nyolcpárti akarattal, aminek az lett az eredménye, hogy 150 milliárd dollár az állam adfósság és tengődő nyomorult millió szégyenteljjes minimál bérért görnydnek, hogy nyögni tudják a gazember zorbán fletó lbás bokros bandái által felvett uzsora kölcsönöket. A szemét kellene kiszúrni neki amikor 28500 ft adnak egy család főnek mit kap azért amikor már amulti is kiszórja az utzára mivel a multi is olvassa ezeket asorokat éss látja, ghogy a magyar egymás szemében vájkál.
exley 2010. 02. 06. 20:53
Előzmény: #474  Törölt felhasználó
#478
Te nem jársz a Józsefvárosban vagy a Tiszántúlon vagy Kecskeméten vagy Vasváron vagy Györben Ahol ilyesztő amikor csoprtosulnak, te is olyan vgy mint ezek asüket policinikusok szépen bedugják afejüket ahomoba lés azt hiszik nem látjak azt ami nekei nem tetszik.
exley 2010. 02. 06. 20:49
Előzmény: #474  Törölt felhasználó
#477
A lajtától nyugatra nem azzal kezdik miért lett beteg rokkant, vagy elesett , segítenek,nem úgy mint ami díszes rablóbanda policinikusaink.
Ez a Balkán.
exley 2010. 02. 06. 20:46
Előzmény: #474  Törölt felhasználó
#476
Az ingyenélők nem azok akik 28500 ft ból és negyedévent 3000 ft segélyből tengetik nyomorúságos életüket, hanem a százmilliókat lenyúló policinikusok bankárok stb. Ezt kell elöször helyre tenni különben jön apolgári átalakulás és az megint fájdalmas lesz.
Törölt felhasználó 2010. 02. 06. 20:43
Előzmény: #474  Törölt felhasználó
#475
És egyre kevesebben vagyunk.
Törölt felhasználó 2010. 02. 06. 20:42
Előzmény: #473  exley
#474
Nagyon furcs és felháborító a hozzáállásod.
Ebben az országban nagyon nagy gondok vannak. És ez abban gyökerezik, hogy a munkának munkavégzésnek nincsen becsülete. Nem a cingók jogait kell először sujkolni, hanem az elsődleges prioritás az lenne, hogy aki dolgozik, az normálisan meg tudjon élni. Ezt kellene először rendbe tenni. Ha ezzel végeztünk, és már nincs mit kereskedni ezen a területen akkor kellene jönnie azoknak, akik egy életen át dolgoztak, és megöregedtek, elfáradtak. És csak ezután jöhet minden más igyenélő cingó, rokkant, soha nem dolgozó, csak simán megöregedett egyéb rétegek.

Pont ezért tartunk ma itt ahol tartunk, mert minden más csoport jobban tudta érvényesíteni az érdekeit amint azok akik dolgoznak.
exley 2010. 02. 06. 19:42
Előzmény: #469  pampa
#473
Utazz el a szomszédos Burgerlandba, Bruck-ba, annyi a segélyezett alkoholista osztrák mint égen a csillag. Osztrák=horvát-magyar-cigány-tóth,szlovén, szines bőrű. Senki nem javasolja, hogy ne kapjanak segélyt, ami mellékesen annyi mint nálunk egy házi orvos havi bevétele.
Utazz el Püspökladányba a 10 000 lakosú város fele munka nélküli segélyezett cigány származású ember. Sajnos a számok azt igazolják, hogy 1989 től folyamatosan az állam nem foglalkozott ezekkel az emberekkel, vagyi az állam nem törődőtt senkivel. Ennek azonban egyenes következmény e a kialakult helyzet.
Miért vagy annyira büszka a magyarságodra az Etel-közből jöttünk, a cigányság Indiából egy többezer éves kultúrából. A magyarság története a XX: sz ban arról szólt hogyan nyomta el a környező országok népek polgárait HRthy ellentengerngy Úrtól Szálasi nemzet-vezetőn keresztűl Rákosi_kádárig?
Ezt a húrt szerintem már ne feszítsük. Ránk hozza a Török veszedelemnél is sokkal súlyosabb állapotot, amire Magyarországnak ebben a pillanatban egyáltalán nincs szüksége.
exley 2010. 02. 06. 19:24
Előzmény: #471  exley
#472
jav: polizinikusainknak.
exley 2010. 02. 06. 19:19
Előzmény: #469  pampa
#471
"Pénzt csak munka végzés ellenében szabad kifizetni."

A polizikusaknak természetesen szabad ellenszolgáltatás nélkül százezreket azsebébe tenni "munka" nélkül.
exley 2010. 02. 06. 19:16
Előzmény: #469  pampa
#470
Ez az alapvető emberi jogokkal és az egyetemes emberiség fejlődésével ellentétes. Faji etnikai származási alapon nem lehet kirekeszteni senkit az alap ellátásból. Ezzel minősíted a jelenlegi uralkodó "eli" hozzá állását a kialakult helyzthez. Az '50-es években miért kellet annyi gyermeket csináltatni, és a '80-as években? Hibás stratégia következménye ezért nem kell sem a ,magyrságot sem a cigányságot "halálra" ítélni, azáltal, hogy elveszik tőlük az "utolsó" falatot". Megszülettek kötelessége a "jóléti" magyar állmnak a gondoskodás az elesettekről az idősekről a gyermekektől faji hova tartozástól függetlenül. Ezek a szerencsétlen embereknek eszükbe sem jutott, hogy agyermekekből éljenek meg. A magyar uralkodó elit apedagógus társadalom hiányos nevelési módszerinek termékei a a most született születő emberek faji hovatartozás nélkül. Szerinted azok a magyar nagycsaládok akik 5-6 gyermeket neveltek szintén a gyermekekből akartak megélni?
pampa 2010. 02. 06. 19:08
Előzmény: #467  exley
#469
Gigányság ellen?

89' előtt sem volt segély. 45' előtt sem és akkor még CSP.-ék sem.
A világ addigi rendje úgy működött aki dolgozott az megélt.
Normálisnak tartod azt,hogy egy réteg a gyermekszülésből akar megélni?

Közmunkát mindenkinek aki igényli, a segélynek megfelelő fizetésért.

Pénzt csak munkavégzés ellenében szabad kifizetni.

pampa 2010. 02. 06. 19:03
Előzmény: #466  Törölt felhasználó
#468
Nagy kérdések tekintetében, adó, egészségügy, költségvetési hiány, stb.

Ennek a kidolgozása az ellenzék feladata? Mert szerintem a Fidesz minden ilyen irányú törvényhez megfelelő számú módosító indítványt nyújtott be.
Ők nem tudnak "ellen költségvetést" beadni. Erre nincsen lehetőségük.
És törvényjavaslatot sem tudnak a Ház elé vinni csak akkor ha a többség megszavazza. Azzal pedig a kormány rendelkezik.
Ezért muris egy kicsit az amit felvetettél.

Valószínűleg 2010 után kapsz választ a kérdésedre. És annak is nagy az esélye,hogy 4 évig nem lesz MSZP nevével fémjelzett törvény a T.Ház előtt.
És nem fogom ezért az MSZP-t "munkakerüléssel" vádolni.
Nekik a kormány bírálata lesz a feladatuk. És valószínűleg nagyon jól fognak dolgozni.
exley 2010. 02. 06. 18:58
Előzmény: #462  pampa
#467
Ez nyilt támadás a cigányság ellen, akik nem tahatnek arról, hogy anagyképű arrogáns magyar politiukai klikk csak szavazó gépeknek használja őket lejárt szavatosságú élelmiszerért. a hajlék nélkül élökkel szemben a munka nélküli támogatottak ellen akik végleg kiszorultak a munka világából, születésük fojtán vagy az alacsony szakképzettségük okán. Nyilt támadás a pálya kezdő fiatalok ellen akiknek egy szemernyi esélyük sincs a munkába állásra, ha nincs családi vállakozói vagy politikai háttér. Sajnos ez Magyarországon nincs meg 9 milló ember számára. Jelenleg 650 000 regisztrált munka nélküli van a regisztrációból 700 000 ember kiesett. Ember társainknak, ha már munkát, megélhetést nem tudunk számukra biztosítani, az éhenhalástól védje meg már őket a Kapitalista jóléti állam.
Törölt felhasználó 2010. 02. 06. 18:52
Előzmény: #465  pampa
#466
Pampa, nem kötekedek. Írtál valamit, én meg rákérdezek a konkrétumokra. Tudod, én mrá csak ilyen vagyok, üres szöveggel nem lehet betömni a szám. Írtad, hogy egy csomó konkrét, érdemi javaslatuk volt az elmúlt években, csak lesöpörték. Én meg voltam olyan szemét kötekedő és megkérdeztem, hogy mik voltak azok? Várom rovábbra is. Ne az apróságokról írj, mert olyan van bőven, ez világos. Nagy kérdések tekintetében, adó, egészségügy, költségvetési hiány, stb.

"Inkább annak nézzél utána,hány 2/3-os törvényt fogadtak el 98-2002 között és hányat 2002-2006 között."

Már megtettem, arányaiban nem volt jelentős különbség.
pampa 2010. 02. 06. 18:48
Előzmény: #434  Törölt felhasználó
#465
penznyelo

Te is tudod,hogy ez amit csinálsz csak kötekedés. El akarod terelni a valós problémáról a figyelmet.
Minden önálló Fidesz-es törvényjavaslat le lett söpörve az asztalról.
Már többször leírtam megteszem mégegyszer.

Volt egy törvény és nyelvtani helytelenség volt benne. A Fidesz benyújtott egy módosítót hozzá, miszerint a "ha" legyen "hogy"-ra cserélve mert csak úgy van értelme.
Nem vették napirendre,így nem szavaztak róla.

Benyújtották a "három csapás" néven elhíresült törvényjavaslatot...nem vették napirendre.
Védett korúak esetén a dupla büntetési tétel kiszabás lehetőségét... nem vették napirendre...
Bizonyára sorolhatnák tovább azok akik követték ezt a részt,én nem.

Én nem tartom számon mert teljesen fölösleges,hogy mik azok a Fidesz-es javaslatok amik nem kerültek a T.Ház elé.

Számonkérni rajtuk a törvényhozási munkát???

Inkább annak nézzél utána,hány 2/3-os törvényt fogadtak el 98-2002 között és hányat 2002-2006 között.
Törölt felhasználó 2010. 02. 06. 18:23
Előzmény: #434  Törölt felhasználó
#464
Pampa, elfelejtettél válaszolni (pedig nem nehéz). Várom.
Törölt felhasználó 2010. 02. 06. 12:17
#463
Sokan megtámadták Orbánt az évértékelő beszéde miatt. Ő számított a támadásra, éppen ezért mondta csak így el a közlendőit. Langyos beszéd mondták sokan.
No de akkor nézzük a másik oldalt : Mszp-s képviselők korteskijelentései:))
" * Molnár Zsolt (Budapest 1.), - Tegyük Bel-Budát közösséggé!
* Orosz Sándor (Budapest 3.), - Együtt, környezetünk biztonságáért!
* Steiner Pál (Budapest 7.), - Otthonunk a Belváros
* Hatvani Csaba (Budapest 8.), - Terézvárosban mindenki számít!
* Komássy Ákos (Budapest 11.), - Fogjunk össze a kiszámítható jövőért!
* Budai Bernadett (Budapest 12.), - Szavak után tettek - Ferencvárosért
* Pál Tibor (Budapest 13.), - Az Ön képviselője!
* Arató Gergely (Budapest 14.), - Hiszek Kőbánya sikerében
* Molnár Gyula (Budapest 16.), - Újbudán a tények beszélnek!
* Józsa István (Budapest 17.), - Újbudán a tények beszélnek!
* Szanyi Tibor (Budapest 19.), - Elérkezett a szókimondás kora. Beszéljünk őszintén, hogy egyfelé indulhassunk!
* Tóth József (Budapest 20.), - Dinamizmus. Tisztesség. Biztonság.
* Bárándy Gergely (Budapest 21.), - Zöld és biztonságos Zuglóért!
* Burány Sándor (Budapest 28.), - Kispest: sikerek hazai pályán
* Podolák György (Budapest 30.), - A csepeli érdekek és értékek képviselője
* Avarkeszi Dezső (Budapest 31.), - Rendet, biztonságot a fejlődő Csepelen! "
Hát igen , ez jajj de szép -szálljatok már magatokba Mszp
pampa 2010. 02. 06. 11:34
Előzmény: #461  Törölt felhasználó
#462
Szerintem abból a rétegből kb. 20 % a választó.

Azok a produktív dolgozók.

Bokros és sokan mások a nyugdíjasokat akarja elővenni mint "bűnbakot". Náluk egyedül az utazási kedvezmény rendszerét lehetne felülvizsgálni. Nem ők juttatták ide az országot,hanem a politikusok szerintem.
89' után amikor bevezették a mn. segélyt mint megélhetési forrást, akkor rontották el.

És ezt most visszacsinálni szinte lehetetlen.
Szerintem ez a réteg az ami viszi a pénz a közösből és Bokrosnak a programjában erre nem találtam megoldást.

Egyedül segélyt csak annak aki elveszíti a munkahelyét és azt is max. 9 hónapig. Esetleg a frissen végzettekenek,de nekik is csak addig.

Felvetődött a csp.-ék iskolához utalása 6 év fölött. Nagyon jó ötletnek tartom ebből lehetne fizetni az étkezést és a különböző egyéb dolgokat. Esetleg le lehetne vinni 3 évre és akkor már az óvodának is utalni.

És Bokrosról meg az MDF-SZDSZ ( kolíció? ) társulatról. Amennyiben bejutnak mit tudnak megvalósítani a programjukból?
Mert szerintem csak arra jó ez az egész felhajtás,hogy megakadályozzák azt,hogy nehogy a Fidesz 2/3-al nyerjen és akkor lehessen esélye olyan lépések megvalósítására amire 20 év alatt nem volt akarat.

Mert szerintem Dávidék ezzel tudnának hozzájárulni az ország bajból való kilábalásához.

De már 2006-ban a főpolgármesteri ( pécsi) jelölésnél is bebizonyította Dávid,hogy az igazi célja a Fidesz esélyének a rontása....

Törölt felhasználó 2010. 02. 06. 10:56
Előzmény: #460  pampa
#461
"Ők tényleg csak arra játszanak,hogy talán van ebben az országban egy 5 % olyan szavazó aki csak a saját érdekét nézi . "

fenét! pont arra, hogy olyan 5% van, aki nem csak a saját érdekeit nézi! meg nem az államnak tartaná a markát, hanem hozzájárul a közöshöz + tenni akar a boldogulásért!
csak hát egy szdf élén esélytelen az ügy...

Topik gazda

pampa
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek