SZÁRNYAL AZ OLAJ
3 százalékkal 59
dollárra emelkedett tegnap a Brent típusú olaj árfolyama, ahol
az elmúlt két évben nem járt a jegyzés. A Citigroup friss elemzése szerint a
piaci szereplők jobb, ha felkészülnek arra, hogy jövő év elején az olaj piaca
túlkeresletes állapotba kerülhet, melyhez hasonló álláspontot képvisel a
világ nagy nyersanyagkereskedő cége, a Trafigura is. Szerintük a nyomott
olajárakkal jellemezhető korszak végéhez közeledünk, ami 2019-re fogja a
piacot a túlkeresletes állapotba billenteni. Az olajár emelkedéssel
párhuzamosan az olajkapcsolt részvények is jól teljesítenek, a mozgásukat
leképező XLE ETF 1,4 százalékkal került feljebb.
Nem tudtak végül
pluszban zárni a nemzetközi piacok, a főbb indexek enyhe
mínuszokkal zárták a napot. A német választás egyelőre nem hozta annyira
lázba a piacokat, egyedül a Nasdaq reagál erősebbet, bár ez sem ezzel
magyarázható, hanem a techpapírok gyengélkedésével, a Facebook végül 4,5
százalékos mínuszban zárt a tegnapi hírek hatására.
Nem lett túl erős
tegnap a német IFO adat, végül sem a jelenlegi
helyzetre, sem a jövőbeli várakozásokra vonatkozó számok nem lettek túl
erősek, elmaradtak az elemzők elképzelésétől. Ez sem okozott persze nagy
pánikot a piacokon.
A RICHTER HÚZTA LE
A MAGYAR TŐZSDÉT
Ma már a
felaprózás utáni árfolyamon lehet kereskedni a Mol részvényeivel, ami
a tegnapi záróár alapján 3 055 forint közeli szinteket jelent majd. A
lépés technikai jellegű, nincs hatással a cég és a részvények
értékére. Részletesen itt írtunk a várható folyamatokkal kapcsolatban.
Erre figyelj, ha nyolcadolják a Molt
Lemaradó volt a
Richter a tegnapi kereskedés során, végül 0,6 százalékos mínuszban zárt a
papír. A háttérben az FDA döntése is állhat, a negatív
tünetegyüttes kezelésére ugyanis nem biztos, hogy alkalmazható lesz majd a
Vraylar, legalábbis a jelenleg leadott dokumentációk alapján. Azt persze
azért látni kell, hogy sok elemző nem is számolt ezzel alapesetként, de a
gyógyszer megkülönböztető jellegéből így sokat veszíthet, ami az értékesítés
szempontjából nem annyira jó hír. Közben az Erste egyébként 7 450 forintra
emelte célárát.
A nagyobb
papíroknál nem volt ilyen rossz a hangulat, bár az OTP
és a Magyar Telekom így sem tudott pluszban zárni. A Mol volt az egyedüli
felülteljesítő, de itt is mindössze 0,1 százalékos volt a plusz.
AZ RWE A NÉMET
VÁLASZTÁS VESZTESE
5,3 százalékos
mínuszban zárt az RWE árfolyama tegnap, miután a német
választási eredmények a Kepler elemzője szerint a lehető legrosszabb
forgatókönyvet jelentik. A zöldek és a liberális kormányra kerülése a
közművek számára nem túl jó hír, egyedül az Innogy járhat jól, itt egyébként
tegnap nem is látszódott érdemi esés.
duma party ma is lesz.
Napi
hírek
Abe Sinzó tegnap bejelentette a japán
parlament alsóházának feloszlatását, melyre csütörtökön
kerül sor, az új választások várhatóan október 22-én
lesznek. A miniszterelnök elmondta, hogy az új, erősebb
felhatalmazásra azért van szüksége, hogy véghez tudja vinni
az adóreformot, illetve az észak-koreai konfliktusra adandó
válaszok kapcsán is nagyobb támogatottságot kér.
Leszögezte, hogy a választások nem fogják elvonni a
kormányzat figyelmét a konfliktusról, sőt a nyomásgyakorlás
növelését helyezte kilátásba arra az esetre, ha Phenjan
folytatja az atomkísérleteit.
Ma hajnalban jelent meg a legutóbbi japán
kamatdöntő ülés jegyzőkönyve, a döntéshozók egyetértettek
abban, hogy a jelenlegi, viszonylag gyengébb inflációs
mutatók ellenére az áremelkedés folytatódni fog, és
hosszabb távon sikerül elérni a kitűzött, 2%-os jegybanki
célt, ugyanakkor már csak a 2020-as pénzügyi évben várják
ezt. A jelenlegi monetáris kereteket megtartják, várhatóan
nem kerül sor újabb intézkedés bejelentésére, de a jelenleg
futó programokat addig fenntartják, amíg nem teljesül a
cél. A jegybank a következő, október 31-én esedékes ülésen
hozza nyilvánosságra a friss előrejelzéseit.
Angela Merkel jelezte, hogy az összes lehetséges
koalíciós partnerrel kész tárgyalni, és tudomásul veszi az
SPD álláspontját, de a szociáldemokratákkal is szeretne
egyeztetni. Martin Schulz erre úgy reagált, hogy mindig
lehet beszélni egymással, de az SPD feladata most nem a
kormányzás, hanem az ellenzéki politizálás lesz. Az FDP és
a Zöldek visszajeleztek, hogy természetesen nyitottak a
koalíciós tárgyalásokra a CDU-val.
Ma tartja nagybeszédét Emmanuel Macron az EU
jövőjével kapcsolatban, mely során olyan kijelentéseket is
tehet, vagy olyan terveket is bejelenthet, mellyel a leendő
német kormány kompromisszumkészségét tesztelné. A francia
elnök 10 konkrét javaslatot kíván megfogalmazni, mely az
elkövetkezendő 10 évben valósulhatna meg. A bejelentés
időzítése nem véletlen, kisebb nyomásgyakorlás a franciák
részéről, hogy közvetlenül a választás után, de még az új
kormány kialakítása előtt történik meg. Az elnök egy
hivatalnoka elmondta, hogy Európa globális befolyását
fokozni akarják, mindezt demokratikus közegben téve. Sok
múlhat Macron álláspontján, hogy Merkel kivel alkot majd
koalíciót a jövőben, mivel az világosan kirajzolódik, hogy
az SPD sokkal EU központúbb, mint a liberális FDP, tette
hozzá egy német képviselő.
Fokozta védelmi intézkedéseit Észak-Korea,
harci repülőgépeket telepített a keleti partvidékre, arra a
területre, melyet a hétvégén megközelített egy amerikai
bombázó. Phenjan hadüzenetnek tekinti az amerikai manővert,
ezt már a koreai külügyminiszter mondta New York-ban az
újságíróknak. A rezsim fenntartja magának a jogot az
amerikai repülőgépek lelövésére még abban az esetben is, ha
nem repülnek be a légterükbe.
Az iraki kurdok több mint 90%-a a független
Kurdisztánra voksolt a tegnap megtartott szavazáson. Maszúd
Barzani, az iraki kurd autonómia vezetője azt ígérte, hogy
nem kezdenek el határokat átrajzolni, hanem békés megoldást
találnak az iraki kormánnyal. Ennek némileg ellentmond,
hogy az iraki miniszterelnök leszögezte, hogy a referendum
fenyegeti Irakot, a békés együttélést, sőt az egész régiót,
és ezért nem ismerik el legitimitását. Közben Erdogan is
fenyegetőzni kezdett, hogy elzárja az iraki Kurdisztánból
érkező olaj előtt a vezetékeket. Az iraki parlament
megszavazta, hogy visszaveszik a kurd olajmezők feletti
kontrollt. A török, és az iraki hadsereg közös
gyakorlatozásba kezdett, Irán pedig lezárta a határait.
Elkezdődött a Brexit-tárgyalások negyedik
fordulója. Michel Barnier főtárgyaló az újabb forduló előtt
leszögezte, hogy Brüsszel csak azután hajlandó megkezdeni
az egyeztetéseket a kiválást követő átmeneti időszakról,
miután az alapvető kérdésekben (végszámla összege, uniós
állampolgárok jogainak biztosítása) meg tudnak egyezni a
tárgyaló felek. Theresa May múlt hét pénteken ismét
felvetette az átmeneti időszak szükségességét, mely 2 év
lehet, és segítene a brit vállalati szektornak felkészülni
a változásokra. A végszámla összegét illetően továbbra
sincs egyetértés, egyes sajtóhírek szerint London már 40
milliárd fontot is hajlandó lenne fizetni, az Európai Unió
azonban ennél nagyobb összeg kifizetését tartja
indokoltnak.
Mai
adatok, események
•
GB
- 10:30 Jóváhagyott jelzáloghitelek. Előző: 41 600. Várt:
41 700.
•
EU
- 14:00 EKB-tól Praet tart beszédet
•
US
- 15:30 Fed-től Mester tart beszédet
•
US
- 16:00 Conference Board fogyasztói bizalmi index,
szeptember. Előző: 122,9. Várt: 122,0.
•
US
- 16:00 Újlakás értékesítések, augusztus. Előző: 571 e.
Várt: 585 e.
•
US
- 16:30 Fed-től Brainard tart beszédet
•
US
- 18:45 Fed-től Yellen tart beszédet
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link