Az Észak-Koreával kapcsolatos konfliktus miatt Abe Sinzó japán miniszterelnök csütörtökön feloszlatja az ország parlamentjét, és előrehozott választásokat ír ki - írta a helyi sajtó hétfőn.
Abe ma jelentette be, hogy három nap múlva feloszlatja a japán parlamentet, de azt egyelőre nem árulta el, mikorra írja ki az előrehozott választást. A szakértők szerint erre október 22-én kerülhet sor, ami több mint egy évvel lenne hamarabb, mint az eredeti tervek szerint kellene választani legközelebb.
A lépés oka elsősorban az, hogy Abe meg akarja erősíteni a hatalmát az Észak-Koreával kapcsolatos konfliktus miatt. ezt a politikus be is jelentette. Elmondása szerint azt szeretné, ha a választások magabiztosabbá tennék a japán embereket is. Jelenleg a felmérések szerint a kormányfő Liberális Demokrata Pártja 44%-os támogatottsággal bír, míg a legnagyobb ellenzéki erő, a Demokrata Párt csak 8%-ot kapna egy voksoláson.
Rossz hír Rossz hír érkezett a Richter egyik legígéretesebb készítményével, a cariprazine-nal kapcsolatban, az Amerikai Gyógyszer- és Élelmiszerügyi Hatóság (FDA) ugyanis nem fogadta el az Allergan készítményével, a Vraylarral (cariprazine) kapcsolatos dokumentációt skizofrénia kezelésére. Az FDA közleményének megjelenése után az Allergan jelezte, egyeztetést kezdeményez a hatósággal.
sanszos, hogy az a gold csak akkor fok fölmenni ha esnének a piacok szerintem ....
nehogy beoldalazzon naposon oszt zászlóból meg letörjön ha mégis fölfele mennének az indexek , bár bajod nem lehet hiszen rajta a stop gondolom minimum plussz nullában már
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link