Topiknyitó: _Macika_ 2020. 07. 24. 13:41

Több mint 70 újságíró mondott fel az Indexnél  

60 újságíró mondott fel az Indexnél
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
_Macika_
_Macika_ 2020. 07. 25. 17:21
#123
És a történet nem itt kezdődött, a magát – főleg bulvártartalmakkal – felfuttató – Index éppen a 2006-os tüntetéssorozat, és az azt követő gyurcsányi rendőri erőszak bemutatásával, feltárásával lett pártállástól függetlenül a legolvasottabb magyar internetes hírportál. Már 2009-től kezdve, amikor a bankár Spéder Zoltán lett a kiadóvállalat tulajdonosa, keringtek pletykák az addig jobboldallal szemben kritikus portál „lassú átállításáról”. Az akkori főszerkesztő, Uj Péter pedig azóta nyíltan is beszélt arról, hogy a gazdaságban akkor még fontos Spéder rendszeresen „szólt le” a szerkesztőségnek, ha Orbánról valami kínos információt írtak meg.
A nyomás tehát már akkor kialakult, de csakis az Index körül megjelenő, különböző gazdasági érdekcsoportok ügyes pingpongozása, folyamatos önigazolással végzett gyalumunkája, a „független” de mégis a nagy hirdetőktől függő szerkesztőségekről szóló szózatai azok, amelyek végül elvezettek a mostani helyzethez, dacára annak, hogy ezek az emberek most ismét biztosítanak mindenkit arról, nem történhet semmiféle baj.
,
Ugyanez történt a rövid, illékony ideig „függetlenné” avanzsált Simicska-sajtóval is, előre igen jól látható módon a 2018-as Jobbik-kudarc után először a régi Magyar Nemzet, majd a Hír TV is elesett, rekordidő alatt. Ismét egy oligarcha gurított oda mindent a NER-gépezet mérnökeinek, szinte ingyen.A szerkesztőség egyöntetű, 94 ember által aláírt tiltakozása távolról sem arra utal, hogy nincs baj. Sőt, most úgy tűnik, Orbán Viktor 2022-re készülve végül – a gondos előkészítő munkának, és nagytiszteletű tőkésosztályunknak hála – könnyedén megkaparinthatja a koronaékszert, az Indexet, ezzel végleg „buborékba” zárva a jóval kisebb elérésű, maradék, nem-fideszes sajtót, uralva a hivatalos tájékoztatás virtuális tereit.
Így tehát az egyetlen kérdés, ami marad, hogy miért nincs most olyan tapintható felháborodás, mint akár 2016-ban?
,
A válasz magából a folyamatból következik. Amikor 2011-ben a kormány az MTVA-t gyalulta le, volt Origo, Index és Népszabadság, amelyek töméntelen embert tájékoztattak arról, mi folyik ott éppen. Amikor 2014-ben az Origo került sorra, volt Index, Népszabadság, 24.hu stb., hogy ezt is még elegendő emberhez eljuttassa. A 2016-os Népszabadság-ügynél már látszott, hogyan szűkül a kör, de semmi baj, legalább az Indexen és a 24-en erőset ment a téma.
,
Azután kisebb tüntetés támadt akörül is, hogy a Hír TV-t átvették. Azóta azonban a nagy mű immár majdnem befejezve, készen áll: eredménye pedig éppen az, hogy az emberek, mint annyi mindenbe, ebbe is belefáradtak, a zavaró jel, és a trollfarmok jól dolgoznak, és amúgy is nyár van, hőség és fásultság.Csakhogy éppen így jutunk el abba az állapotba, amikor minden, aminek elvesztésén ma még dühöngenénk, és érte kiállnánk, egy év múlva ugyanilyen semmiséggé válik majd. Ez az út pedig, kétségtelen, nem csupán mellőzésünkbe, tisztes magányunkba, kis szubkultúránkba, hanem intézményes vesztünkbe vezet. Abban a világban, amikor már a mégoly tökéletlen, de nélkülözhetetlen, nagy ellenzéki lap legyalulására is egyre többen legyintenek, egyre kevésbé lehet élni.
Az, igazi, de elég reménytelen ellenállás pedig az lesz, amikor más választásod már nem is igazán marad. Nem kellene mindezt megvárni.
Törölt felhasználó 2020. 07. 25. 17:18
Előzmény: #121  _Macika_
#122
Ki az a Fluor Tomi?
_Macika_
_Macika_ 2020. 07. 25. 17:17
#121
Fluor Tomi is reagált az Indexszel kapcsolatos, elmúlt napok eseményeire. A tegnapi nap folyamán a lap szerkesztősége szinte teljes egészében felmondott, estére pedig tüntetést szerveztek, ahol több ezren megjelentek. Fluor Tomi a jelenlegi helyzetről fogalmazta meg véleményét, amit az Origo említésével kezdett, majd arról beszélt, hogy hamarosan egy sötét kor veszi kezdetét Magyarországon.
,
,
Emlékszem, 7 éve hogy örültem, mikor Origo címlapon voltam, aztán meg mi lett belőle…Nem tudom, az Index beszántva lesz vagy központilag kiadott karaktergyilkosságok és tévedhetetlen kormányról szóló népmesék platformjává válik-e, ez így, ebben a formában ennyi volt. Kis tüntike, pár cikk aztán megy tovább az élet, hiszen amíg rántott hús és szerelem van, addig minden megvan. Kit érdekel, hogy az értékek és a hozzáértés helyét átveszi a szervilizmus, a szeretet helyét a rosszhiszeműség? Úgy tűnik, senkit. Amíg a jóságos kéz krumplit kínál, nem kell gondolkodni, felnőni. Politizálni meg pláne nem, hiszen már az is annak számít, ha véletlenül zavar, hogy a sajtószabadságot módszeresen haraptatják a padkára és a fog, ami először koccan-moccan, később már törik és valahogy utána nem olyan szívesen beszél a száj. 
,
A többi meg jól be van tömve paprikás krumplival, migránshíradóval és káoszig tolt dezinformálással. És bumm, máris kész az illiberális leves! A recept már nem is olyan titkos, de annál régebb óta ismert összetevője a gyűlölet, műanyag dobozban, kiirtott fák helyén a művház mellett, tudatlanságból elfogyasztva, gondatlanságból elkövetve. Amíg bál van – márpedig bál lesz – ezzel elvagyunk, emellett elutálgatjuk egymást, miközben a jövő ránk sötétedik. Bár a vízben lassan forralt béka már nem mászik fel a létrára, hogy jelezze, esni fog-e és nem tűnik fel neki, hogy jön a vég, nem csak az Indexnek, egyszer ennek a korszaknak is vége lesz. Mert nem kell hozzá létra, hogy tudjuk: örökké nem eshet.
Törölt felhasználó 2020. 07. 25. 17:01
Előzmény: #118  butan
#120
A kérdésre válaszolj. Kit ért retorzió és mit nem írhatott meg az elmúlt években?
Törölt felhasználó 2020. 07. 25. 16:43
Előzmény: törölt hozzászólás
#119
Én is így látom.
Egyben szomorú,hogy egymást nyírták ki, pedig egy oldalon állnak.  Felelőtlenség a köbön. 
butan
butan 2020. 07. 25. 16:42
Előzmény: #117  Törölt felhasználó
#118
Az eksön most zajlik. Ellenséges ólálkodás persze már évek óta van.
Törölt felhasználó 2020. 07. 25. 16:21
Előzmény: #116  butan
#117
Pontosan kit ért közülük retorzió és mit nem írhatott meg az elmúlt években? 
butan
butan 2020. 07. 25. 16:14
Előzmény: #115  Törölt felhasználó
#116
Nem tűnik hazugságnak.
Törölt felhasználó 2020. 07. 25. 16:11
Előzmény: #114  dexter
#115
"Ja és a 90 ember, aki nap mint, nap az évek alatt megélte az egészet, a saját bőrükön tapasztalták milyen, amikor egy hatalom el akarja tiporni a valódi újságírást "
Miért hazudsz? 
dexter 2020. 07. 25. 16:07
Előzmény: törölt hozzászólás
#114
Ja és a 90 ember, aki nap mint, nap az évek alatt megélte az egészet, a saját bőrükön tapasztalták milyen, amikor egy hatalom el akarja tiporni a valódi újságírást (és megélték azt, hogy tették tönkre orbánék az origot, a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet, a Hír tv-t, a független megyei lapokat, és a sor még hosszan folytatható), azok meg vannak vezetve, kijátszották őket, te, meg a mandiner, meg az összes okoskodó 1 nap alatt hirtelen olyan okosak lesznek, hirtelen mindent tudnak, hirtelen átlátnak minden és mindenkin és lesznek hirtelen "hiteles" megmondóemberek.  Hihető... ja, nem.
dexter 2020. 07. 25. 15:55
Előzmény: #104  jofej
#113

Érdekes módon mégis inkább a fideszmaffia lapjait perlik be az azokon megírt hazugságok miatt (mondjuk 20:1 arányban) és vesztik is el szinte 100%-ban a pereket. Ez inkább mutatja, hogy melyik oldal mennyit hazudik, mint a te hasracsapás becslésed.
 Amúgy az index annyira volta ellenzéki, mint kormánypárti. Ellenzékről is lerántották a szaros lepedőt, ha volt.
 Mondjuk arról nem tehettek, hogy a tolvaj, gyáva, hazug fideszmaffia sokkal több munkát adott nekik, mint az ellenzék.
jofej 2020. 07. 25. 15:52
Törölt hozzászólás
#112
euler 2020. 07. 25. 15:03
Előzmény: #110  jofej
#111
Látom nem vagy hajlandó (képes?) egy egymondatos értékelést írni a cikkről, de ha a harmadik rámutató linkedet kitörlik már szólásszabadság után kiabálsz.
.
Itt egy kis értékelés akkor a DMM-től:
"A Prosti Srácokon olvasgatom valami kretén ujjgyakorlatát, akinek az lehetett a feladata, hogy a lehető legtöbbször írja le a “balliberális” hívó- és szitokszót egy bekezdésen belül, a megmaradt karakterből pedig említse meg az Index szerkesztősége mellett kiálló tüntetőket.
A komment szekcióban egy tucatnál nem több kommentelő között arról folyik a diskurzus, hogy hát ha ennyi olvasója van a hírportálnak, akkor ugye piaci alapon, meg hát “magáncég”, illetve Gyurcsány...
Az oldal tetején a Magyar Nemzeti Bank fizetett bannere pörög, amit vélhetőleg a titkárnő, esetleg annak 14 éves unokaöccse rakott össze valami ingyenes programon, de korántsem ingyen.
Mindeközben a sajtó szabad, a média pedig piac.
Kellemes hétvégét mindenkinek!"
jofej 2020. 07. 25. 14:44
Előzmény: #107  butan
#110
Bemásoltam a cikket, de törölve lett. Ennyit a véleménynyilvánítás szabadságáról. 
jofej 2020. 07. 25. 14:42
Előzmény: #107  butan
#109
Aki próbál tisztán látni a káoszban, az elolvassa mindkét oldal véleményét és aztán eldönti, hogy kinek hisz. Aki csak baloldali portálokat hajlandó olvasni, az nyilván elhiszi az ott leírtakat, akkor is, ha ordas hazugság, mert nincs viszonyítási alapja.
jofej 2020. 07. 25. 14:36
Törölt hozzászólás
#108
butan
butan 2020. 07. 25. 14:29
Előzmény: #105  jofej
#107
Biztos nagyon elnyerte a tetszésedet a cikk viszont mivel sokan vagyunk akik nem hajlandóak pestises rácok linkre kattintani, ha megosztandó mondandód van azt próbáld másképpen átadni.
_Macika_
_Macika_ 2020. 07. 25. 14:28
#106
jofej 2020. 07. 25. 12:58
Előzmény: #103  Ford Fairlane
#104
Ha elolvasnád látnád, hogy ez ugyan az Origon jelent meg, de Bodolai tette közzé egy zárt internetes fórumon. Abban amit az Origoról írsz van igazság, de vajon miért nem ez a véleményed a baloldal által irányított médiumokról? Egyik kutya, másik eb. A balodali portálokon legalább annyi hazugságot olvashatsz, mint a jobboldalin. Megkockáztatom, hogy talán sokkal többet is, mivel nincs veszteni valójuk, azt írnak amit akarnak, sajnos büntetlenül.
Ford Fairlane
Ford Fairlane 2020. 07. 25. 12:39
Előzmény: #102  jofej
#103

origo nem hiteles forrás már jó pár éve. Azóta nem is kattintottam az origora és nem is fogok. A diktatórikus csürhe szócsövévé süllyedt le. Kézi irányítású média felület ahol billentyűzetbe mondják, hogy miről  mit kell írni.
jofej 2020. 07. 25. 12:35
Előzmény: #101  jofej
#102
jofej 2020. 07. 25. 12:34
#101
https://www.origo.hu/itthon/20200725-bodolai-facebook-dull-szabolcs.html ;   Ez Origos cikk (tudom fújj Origo), de ezt Bodolai írta egy zárt internetes fórumon.
Ford Fairlane
Ford Fairlane 2020. 07. 25. 11:39
#100

Töröltem az Indapass regisztrációmat Indexestől, mindenestől. Mától nem látogatom az Indexet.
butan
butan 2020. 07. 25. 11:26
Előzmény: #98  jakabj
#99
Nyilván nem. De ezt nem tudom biztosra, ahhoz a többséghez tartozom akik nagy ívben kerülik ezeket a csatornákat. 
jakabj 2020. 07. 25. 11:08
#98

Felemelő érzés volt részt venni a tüntetésen, és látni a sokaságot tegnap. Sokan voltunk, de nem elegen.
Szeretném tudni, hogy a "királyi" rádió a hírekben beszámolt-e a tegnapi tüntetésről.
Szokásommal ellentétben néhány hírt meghallgattam, de azokban nem volt említés a tüntetésről.
goapsy1
goapsy1 2020. 07. 25. 06:25
Előzmény: #95  manoka11s
#97
Ha hozok neked példákat, amikor az általad ellenzékizett sajtó ellenzéki esetekről számolt be, hozol nekem példákat, amikor a fideszes propagandasajtó fideszes esetekről számolt be?
       
Vagy inkább bégeted tovább a hülyeségeidet a tényektől nem zavartatva továbbra is?
hellforceone 2020. 07. 25. 05:16
#96
Tiszta 1984
manoka11s 2020. 07. 24. 22:33
Előzmény: #86  Peterbond
#95
Minden stimmel ha a független szót ellenzékire cseréled..
manoka11s 2020. 07. 24. 22:32
Előzmény: #88  SeldonKuper
#94
LOL:)))
PusztaPutyin
PusztaPutyin 2020. 07. 24. 22:03
Előzmény: #89  _Macika_
#93
Az ígéret szép szó.
manoka11s 2020. 07. 24. 21:36
#92
Topikgazda! Te beszelsz szabad sajtorol? Mit toroltel ki!!??
user01
user01 2020. 07. 24. 17:33
#91
https://www.facebook.com/tavozoindexesek/
"Köszönjük, hogy már több mint tízezren vagyunk!A mai napon az Index 90 fős szerkesztőségének többsége, köztük a vezetők és szerkesztők távoznak az újságtól. Szeretnénk egységben együtt maradni, továbbvinni az Index szellemiségét. Nem lesz egyszerű, még nekünk is nagyon homályos minden, az út elején vagyunk, de igyekszünk. Ezen az oldalon jelentkezünk a fejleményekkel, akiket érdekel, kövesse be, terjessze nyugodtan az ismerősei között.
Köszönjük az eddigieket, és maradjatok velünk!"
_Macika_
_Macika_ 2020. 07. 24. 16:44
Előzmény: #88  SeldonKuper
#89
személyeskedsz repülsz
évatavi
SeldonKuper 2020. 07. 24. 16:43
Előzmény: #85  _Macika_
#88
Már azt hittem úgy járok mint az Indexx!
Fel kell mondanom mert kitiltanak.Már azt sem lehet tudni ki itt a moderátor.
Hogyan lehetne megvédeni az Indexes újságírókat az Orbántól?
De ki az  a Bodolai? 2 évig semmi baj nem volt vele. Bosszantó.
Dull Szabolcs tényleg független volt! Most már nem lehet az? 
_Macika_
_Macika_ 2020. 07. 24. 16:33
Előzmény: #86  Peterbond
#87
ez pontosan így van
Peterbond 2020. 07. 24. 16:31
#86
Egy nagyon jo osszefoglalo. Javasolt elolvasni mindenkinek. Kulonosen a fuggetlenseg felreertelmezese miatt is erdemes elolvasni.
.
https://24.hu/belfold/2020/07/24/index-sajtoszabadsag-dull-szabolcs-24hu/
.
"Nem értik azt a függetlenséget, amely nem normáktól, értékektől való függetlenséget, hanem pártoktól, érdekcsoportoktól, szerkesztőségen kívüli akaratoktól való függetlenséget jelent."
_Macika_
_Macika_ 2020. 07. 24. 16:29
#85
szaros vacok ide nem teszed fiam
Törölt felhasználó 2020. 07. 24. 16:28
Törölt hozzászólás
#84
valoigaz 2020. 07. 24. 16:27
Előzmény: #80  valoigaz
#83
"Pénteken kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését az Index szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek. Távozásukkal egyidejűleg a szerkesztőség több mint nyolcvan munkatársa szintén kezdeményezte a felmondását. Azok, akik a mai napon nem adták be a felmondásukat, (egyelőre) nem azért nem szerepelnek a listán, mert elfogadhatónak tartanák a kialakult helyzetet, illetve sokan akár egyszerűen szabadságon vannak."
user01
user01 2020. 07. 24. 16:26
Előzmény: #79  _Macika_
#82

"Az Index.hu Magyarország legolvasottabb online hírportálja, jelenleg stabilan napi 1 millió feletti egyedi látogatószámmal rendelkezik, sokan emiatt is az ország kiinduló hírportáljaként tartják számon."
 
Ez gyaníthatólag a közeljövőben lezuhan az origós napi pár tízezerre.
Várjuk, mi lesz az új oldal, ahol az index újságírói folytatják! :-)
Törölt felhasználó 2020. 07. 24. 16:25
Törölt hozzászólás
#81
valoigaz 2020. 07. 24. 16:25
#80
Már több mint 80-an távoznak.
SeldonKuper 2020. 07. 24. 16:21
Törölt hozzászólás
#78
user01
user01 2020. 07. 24. 16:13
Előzmény: #59  TheMan
#76
user01
user01 2020. 07. 24. 16:09
Előzmény: #72  SeldonKuper
#75

Ennyire ne hiányold már őket.
Máris hiányzik a valóság?
Várj türelemmel, kövesd a kommunikációjukat. Mint teszi azt majd sok-sok magyar honfitársad.
SeldonKuper 2020. 07. 24. 16:07
Előzmény: #70  Peterbond
#74
A megyei lapokat meddig értékelted? 
user01
user01 2020. 07. 24. 16:07
Előzmény: #71  TheMan
#73

Az indexen elég részletesen beszámoltak róla.
A fideszbérenc propagandisták meg próbálták más irányba terelni a figyelmet.
Tudod, hogy ne foglalkozzunk vele. Ne ezt olvasgassuk. Az ügyészség félrenézésével se foglalkozzunk.
Ja, bocs, látom Te ezt csináltad.
SeldonKuper 2020. 07. 24. 16:05
Előzmény: #67  user01
#72
Akkor nézhetjük hol írnak a volt indexxes újságíróK?
TheMan 2020. 07. 24. 16:04
Előzmény: #66  user01
#71
Nem olvastam végig se az OLAF jelentését, se a magyar ügyészségét, továbbá ügyészként sose dolgoztam,  így nem tudok erre válaszolni, de nem ez a topik témája.
Peterbond 2020. 07. 24. 16:04
Előzmény: #55  TheMan
#70
Hat majd mostmar megnezhetjuk az "uj" index milyen lesz es az neked mennyire fog megfelelni. Amugy igen vannak szintek. Nalam ebben messze az index vezetett es 1-tol 10es skalan kb 8 ast kapott volna. Origo es Kesma tarsai meg a 0 es 2 kozotti szinten.
.
Mellesleg erdekelne hogy szerinted kitol fuggtek? En nem vettem eszre hogy a Simicska eraban Jobbikot toltak volna, vagy elotte a speder eraban a Fideszt amikor meg speder jo fiu volt a Fidrszben. De mivel 2 eve lenyegeben fidesz kozeli a tulaj vagy ahogy irod a masik fel polizikai mentes megse a Fidesz fele hajlottak akkor erdekelbe kitol fuggtek es miert voltak a fele hajloak ha 2018 tol a tulajdonos akitol fugghettek volna KDNPs vagy Fideszes volt. Most latszott hogy amint volt probalkozas a befolyssra ellenaltak es a vegen leptek mikor lattak hogy nem nyerhetnek a befolyassal szemben.
Törölt felhasználó 2020. 07. 24. 16:04
Törölt hozzászólás
#69
SeldonKuper 2020. 07. 24. 16:02
Előzmény: #63  user01
#68
A szonda nagyon kilengett! Felhívás lehetett!
user01
user01 2020. 07. 24. 16:02
Előzmény: #60  SeldonKuper
#67

Eddig se az index írta.
Az index.hu csak egy médium, a cikkeket az újságírók írták.
user01
user01 2020. 07. 24. 16:01
Előzmény: #62  TheMan
#66

Lépett az ügyészség, a bizonyítékok megvizsgálása nélkül megállapították, hogy a közel 20 milliárdos, OLAF által részleteiben felárt költségvetési csalás számukra nem bűncselekmény.
 
Mit mást kellett volna lépnie az ügyészségnek?
Törölt felhasználó 2020. 07. 24. 16:01
Törölt hozzászólás
#65
SeldonKuper 2020. 07. 24. 16:00
Előzmény: #57  valoigaz
#64
Na láthatod, maradtak még itt szókimondó  kimondók!
user01
user01 2020. 07. 24. 15:59
Előzmény: #59  TheMan
#63

Sőt, a KDNP-s Oltyán is kizárólag üzletemberként volt jelen a történetben.
 
Vaszily meg szakmai befektető.
 
Még csak feltételezés szintjén se merülhet fel, hogy valami közük lenne a politikához. A Fidesz behatás meg kizárt.
TheMan 2020. 07. 24. 15:59
Előzmény: #58  user01
#62
Egyetértünk abban, hogy a magyar ügyészségnek is lépnie kellett volna. Én nem védek meg senkit, akárhova tartozik.
euler 2020. 07. 24. 15:58
Előzmény: #51  totoro
#61
Jó lenne ha igazad lenne, de az a gyanúm nem fognak befektetőt találni. A piac le van tarolva a kesma-val és az oda öntött korlátlan állami pénzzel. Mellettük egy független portált is csak az olvasók tarthatnának el, befektető nem kockáztat egy ilyen torz piacon. Az olvasók viszont azt hiszik, hogy az online az ingyenes, az újságíró meg fényevő.
SeldonKuper 2020. 07. 24. 15:58
Előzmény: #56  user01
#60
arra kíváncsak leszünk, mit fogtok nekik kitalálni, mert az Index már nem fogja megírni.
TheMan 2020. 07. 24. 15:53
Előzmény: #52  user01
#59
Ez nem igaz, ott volt Ziegler is 50%-ban, aki nem politikus.
user01
user01 2020. 07. 24. 15:52
Előzmény: #55  TheMan
#58

Ezt bármikor lehet tesztelni.
Pl. szerinted ha az OLAF a legapróbb részletekig feltárta a Tiborc-féle maffia üzelmeit, akkor hogyan lehet még szabadlábon?
Hogy lehet az, hogy a magyar ügyészség úgy vizsgálta ki az ügyét, hogy a bizonyítékokat nem kérték be az önkormányzatoktól?
Azt tudjuk, hogy a fidesz propagandistái erre mit öklendeznek fel.
valoigaz 2020. 07. 24. 15:50
Előzmény: #54  viborg8
#57
Na azé ne pörögjé nagyon mert beleér a kezed a bilibe és felébredsz! Osztán rá gyüssz, hogy csak álmodtad az egészet.
user01
user01 2020. 07. 24. 15:50
Előzmény: #54  viborg8
#56

Azta....
Megírták a fideszes maffia ügyeinek részleteit, és mit kaptak tőled.
Most biztos máshogy csinálnák. :-)
De lehet, hogy gerincesek, és ugyanúgy megírnák a fidesz néven közismerté vált bűnszervezet ügyeit.
Sőt, mondok én valamit: meg is fogják írni.
TheMan 2020. 07. 24. 15:47
Előzmény: #49  Peterbond
#55
A független és a propagandista között ne haragudj, de rengeteg szint van.   
viborg8 2020. 07. 24. 15:47
Előzmény: #43  Peterbond
#54
Futnak a vorosok.Egyem a kis szivuket a sok szarkavaronak.Ezeknek a pajtasaik szavaznak Magyarorszag ellen az Unioban.Az aki az orszag ellen szavaz kulfoldon,az Nalam mar az orszagba se tehetne be a labat.Mindenkinek nem juthat a husos fazekbol.A komcsik a sajat maguk parodiai.Budos eletben nem jutnak hatalomra.Gyurcsok mesteren mar latszanak a teboly jelei.Vityat nem tudja letaszitani a tronjarol sohasem.Majd ha lesz valaki aki levaltsa a jelenlegi rendszert,na az meg nem szuletett meg.1-1 varost el tudnak lopni a komcsik,de azokon meg is latszik.A sok pesti is csak elvezze ki a karacsonyfat ha mar ezt kertek karira.A sok okos nem fogja fel,hogy a penzemberek az orszagban a Fidesz szekeret toljak.Nekik ez a rendszer a megfelelo.A megelhetesuk miatt nem engedhetik meg,hogy bohoc gyurcsokok csodbe vigyek az orszagot.Vikiek 1-2 even belul mindent is megvesznek kilora az orszagban.Utanna mar johetnek a vorosok,max majd elmennek kozmunkasnak szemetet szedni.Ez a 70 hos meg csak ugy felmond a virus para kozepette.Mar lazan megvan az uj helyuk ahol tovabb terszthetik a sok fake hireiket.Ujsagiras szegyenei ezek.
valoigaz 2020. 07. 24. 15:46
Előzmény: #44  TheMan
#53

Az állam is halasztja a kifizetéseket és nem teljesíti időben.
A hitelek meg beleszámolandók az államadósságba, függetlenül attól, hogy cég vagy magánszemélyre jelent kötelezettséget ennek kifizetése.
Olyan támogatást aminek a kifizetése törvényileg már a múlt hónap végéig meg kellett volna történjen és erről már dokumentumom is van, hogy a kifizetést elindították és meg kellett volna érkezzen a mai napig nem érkezett meg a számlámra.
Elvileg a törvényeket be kell tartani, úgy látszik ez rájuk nem vonatkozik. Saját bőrömön is érzékelem, hogy az állam nem fizetett a törvényileg előírt határidőre.
user01
user01 2020. 07. 24. 15:46
Előzmény: #42  TheMan
#52

Eddig az index felületén megjelenő összes hirdetés után a zsetont egy KDNP-s politikus zrt-je zsebelte be.
A befolyó pénz 100%-át.
 
Ötleteljünk... Mit is lehetne máshogy csinálni...
totoro
totoro 2020. 07. 24. 15:45
#51
Én egyébként azt gondolom, hogy az Index nem egy cég, hanem az a 90 ember, aki ott dolgozott. Ha felállnak és elmennek, lesz aki "megveszi" őket, és újraindítja az egészet más néven. Ha lenne pár milliárdom én is megtenném, szerintem jó befektetés lenne.
Peterbond 2020. 07. 24. 15:42
Előzmény: #49  Peterbond
#50
Aki nem független az aki marad és fordul a tulajdonossal ( lásd Origo maradó stábja, Magyar idők, Hírtv stb... )
Peterbond 2020. 07. 24. 15:41
Előzmény: #47  TheMan
#49
Ja bocs neked lehet mindenki függetlenségét megkérddőjelezni de ha a tiédet megkérdőjelezik máris nem tetszik. Na csak ezt akartam megmutatni. Én elhiszem hogy független vagy ( mondjuk Twixiről és társairól nem igazán ), csak akkor érdekes a "senki se független" hozzáállásod máshol ahol nem tudod elhinni hogy képes más is független lenni. Talán PONT ezért kelett felmondaniuk mert függetlenek.
TheMan 2020. 07. 24. 15:41
Előzmény: #43  Peterbond
#48
Ha ismernél más fórumból, tudnád, hogy sose nyilazgatok lent, ez nem egy influenszer oldal, és ego simire sincs szükségem, hogy mennyi plussz-mínuszt kapok, felnőtt emberek nem így kommunikálnak.
TheMan 2020. 07. 24. 15:38
Előzmény: #43  Peterbond
#47
Kikérem magamnak a propagandista jelzőt, fent vagyok a fórumokon aktív befektetőként jó ideje. Lehet, hogy nem pont ugyanaz a kaptafa a kettő, ezt elismerem, de a célom annak bemutatása volt, hogy ugyanúgy hajlik az egyik oldalra.
Peterbond 2020. 07. 24. 15:37
Előzmény: #33  TheMan
#46
Nem is kell siratnod. Senki se siratta a Kisgazdákat se 1945 és 1948 között. 
.
"Németországban először a kommunistákért jöttek, s én nem emeltem szót, mert nem voltam kommunista. Aztán jöttek a zsidókért. s én nem szóltam, mert nem vagyok zsidó. Aztán a szakszervezetiekért jöttek, és én nem lévén szakszervezeti tag, hallgattam. Aztán jöttek a katolikusokért, és nem szólaltam föl, mert protestáns vagyok. Aztán eljöttek értem, és ekkorra már nem maradt, aki szóljon.
(NIEMÖLLER, MARTIN (1892–1984, német protestáns lelkész)
PusztaPutyin
PusztaPutyin 2020. 07. 24. 15:37
Előzmény: #43  Peterbond
#45
a szavazók csak rövid ideig vannak aztán amikor tovább szívódik a pálinka akkor megpihennek
TheMan 2020. 07. 24. 15:37
Előzmény: #41  valoigaz
#44
Teljesíts te is minden számlát hitelből, tudtommal akkor jutsz ide, ha nem termelsz elég bevételt, mert rossz döntéseket hoztál, vagy nem csináltál semmit évekig. A moratórium nem az állam kiadásaira vonatkozik. De ez nem a topik témája.
Peterbond 2020. 07. 24. 15:33
Előzmény: #22  TheMan
#43
"ez lenne egy független lap? ne vicceljünk már, ugyanaz , mint a másik oldal, egy darab baloldali kritikus cikk sem jelenik meg rajta soha, 10+ éve minden reggel ezt nyitom meg először."
.
Legalább ekkorát ne kamuzzál már ember. Az az origó amiről beszélsz ahol egy Borkai ügyet a szőnyeg alá söpörnek. Én az indexen olvastam a kispesti mszp botrányról, a Zuglói parkolási botrányokról vagy arról ahogy beéget az MSZP a mentős videóval. Ellenben Tiborczról Mészárosról Borkairól nem hogy egy rossz szó nincs hanem egyenesen mentegetés ahol csak lehetet közben színvonaltalan elfogultsággot lehet olvasni végig a cikkekben már csak a megfogalmazásokban. Indexen nem olvashattál olyan elfogult megfoglamazásokat mint a KESMA lapokban ahol sose szólalhat meg a másik oldal rendesen, miközben az indexen láthattál minden kormányreakciót bármi vádra vagy azt amit ők kiadtak közlményt.
.
Szóval értem én most a kormánymédia elküldi minden online fórumra a kis dolgozóit nyomatni a lejártatást az indexről ( hirtelen mennyi új sose meg nem szólaló nick lett és megjöttek a le és fel vote-olók is ), de legalább ne tennéntek ennyire átlátszóan.
TheMan 2020. 07. 24. 15:33
Előzmény: #39  user01
#42
Kérlek majd azt is írd meg, hogy mitől/kitől függenek , valamiből nekik is meg kell élniük és a piac nem tart el egy ingyenes online újságot sehol a világon, ezért nem is csodálkozom a tudósításnak burkolt véleménycikkeknél, csak ne tegyünk úgy, mintha ez nem lenne pont olyan, mint a másik oldalon. 
valoigaz 2020. 07. 24. 15:30
Előzmény: #33  TheMan
#41

Csőd szélén meg nem tudom, hogy állhatott az ország ha minden számlát teljesítettek 2010-előtt és egyetlen számla halasztására vagy átütemezésére sem került sor. plusz 3200 milliárd mnyp + 35 milliárdos devizatartalék.  Ez csak fidesz blabla.
Ha már a csődöt keresed, akkor éppen most vezették be a hiteltörlesztési moratóriumot, ez a hiteltörlesztések elhalasztását takarja. Közgazdaságban ezt részleges államcsődnek tanítják most is.

Topik gazda

_Macika_
_Macika_
2 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek