Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
Valójában a termék árának csökkentése nem biztos, hogy jövedelemkiesést okoz, mert ha olcsóbb lesz az adott termék, akkor több személy számára válik elérhetővé, így több árbevételt, ezáltal akár több nyereséget is hozhat, mint egy nagyobb haszonkulcsú, de kevesebb vásárlás. Van még két apróság, amit érdemes figyelembe venni, egyrészt azt, hogy a forint árfolyama vélhetően tovább gyengül majd a dollárral szemben, másrészt, hogy ezt a Biden-kormányzat jelentette be, így Trump beiktatása után bármi megtörténhet a folyamatban lévő ügyekkel. Persze a piac úgy tekint rá, mint negatív hír, ami sajnos a mai kereskedési napon is megmutatkozott.
"szerinted hol lesz az alja??" Tekintettel arra, hogy Trump keresztes háborúra készül a magas gyógyszerárakkal szemben sajnos fogalmam sincs, hogy hol lesz az alja, de a shorttal most nagyot nem tévedhetsz.
Hát csak sikerült kibaszni a Ricsi tulajokkal, a 10950 VIP kiszálló lett. Bár ne jött volna be a megérzésem.A kicsiket megint megszívatták.Hát szerintem a 10000 nem biztos , hogy megfogja ebben a formában.:(
https://ibb.co/sVHHFxD Még nem történt tragédia, de mindenesetre nem hiányzott ez a nagy piros ide. Megnéztem a növő nordisk grafikonját 13-kor már beverték egy nagy 15 perces gyertyával, a Richtert csak 14-kor kezdték leverni. Tehát nem pont egyszerre... Mondjuk ez semmit se jelent. Az látszik egyértelműen, hogy a nagy eladó oda teszi ahova akarja , tőle függünk. Abba bízhatunk, hogy eddig se nyomta már egy szint alá és pár forinttal csak mindig feljebb engedte. Ha el tudja adni 10900-on hátha nem nyomja le megint 700 alá a szemétje.
Ez a hír csak annyi hogy tárgyalhatnak az áráról. Ami hónapokig tart majd. És ha tegyük fel a tárgyalások végén csökkentik az árát 10%-kal, akkor mivan? Több amerikai engedheti meg magának akkor több fogy belőle. A Richter amúgy az abbvie-tól vajon hogy kapja a zsét? Lehet nem is számít az abbvie általi eladási ár, ha fix áron adja neki nem? Ha előre le van zsírozva hogy egy dobozt hány dolcsiért ad a Richter, akkor lehet nem is érdekli hogy az abbvie mennyiért adja. Ha én lennék a Richter biztos így szerződnék.
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.