Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
a reggeli random capital
holnap kiváncsi vagyok mit írnak
15 perces
A nagy 6200-as ellenállásnak tudott ismét nekimenni a Richter árfolyama, 8140 ismét a segítségére tudott lenni, innen fordulva emelkedett a tegnap nap folyamán. Továbbra sem hajlandó tehát érdemben gyengülni a papír, ráadásul tegnap sikeresen tornászta magát ismét a nagy ellenállási szint fölé és és zárt 6225 forintnál. Harmadszor is próbálkozhat így a megerősített kitöréssel az árfolyam. A kilátások összességében kifejezetten pozitívak, az elmúlt időszakban az látszik, hogy lefelé nincs érdemi tér a gyengülésnek. Ez alapján az irány maradhat a felfelé, amire a tovább emelkedés lehet a megerősítés. A kitörés után akár 6600 forintig is nyílhat tér a későbbiekben, egyelőre tehát kifejezetten pozitív az összkép a papírnál, várhatnak ránk izgalmak a csütörtöki kereskedésben.
Támasz: 6140
Ellenállás: 6200-6230
Napi
Nem jött megerősítés a keddi gyengülésre a gyógyszergyártó árfolyamánál, helyette forgalom mellett sikerült visszatérni 6200-as ellenállásához és fölé is zárni. Az indikátoroknál is csírájában el lett így fojtva a kezdődő negatív momentum, újra a kitörés megerősítésére tehet kísérletet a papír. Érdemi támasz nem került nyomás alá az elmúlt hetekben, helyette kitartóan a 6200-as szinthez tapadt az árfolyam. Ha sikerül tovább emelkedni a mai nappal, akkor 400 forintos tér is nyílhat fölfelé a továbbiakban.
Támasz: 6100
Ellenállás: 6200-6225
Annyi ideig volt "állóvízben a papír (mikor a mol is otp is vágtázott, gyenge,, hányszor illeték ezzel a jelzővel" rögtön arra gondoltam, na akkor ez nagy erővel fog kilépni, közel lehetünk. Nem baj az hogy ekkorát ment, feljött a viz alól és nagy levegőt vett. Nem volt durva felkötés..én várok türelmesen, már 5850 től erre készülök benne. Na de nem szólom el, pusztán így gondolom én. A piacra van bízva a további irány mint mindig:)
Én is hasonlóan gondolkoztam tegnap. 300alá vártam volna ma és teljesen kibékültem volna vele. Ezt Én sem mertem gondolni. Épp ezért ezt túl soknak gondoltam és 410nél kiszálltam most. Ha lesz holnap korrekció akkor vissza szállok, ha nem akkor nem tom
ha ma csak 6250-ig megy el a reggeli hírre én annak is örültem volna. ha valaki azt mondja itt tegnap hogy ma 400-ig elmegy akkor kiröhögöm. Úgylátszik a büfik nem röhögnek, ők komoly potenciált látnak benne ha 400-nál is veszik. én ebben bízom, megyek a nagyok után.
a forgalom fel itt zajlott a 400-nál. tehát kijelenthetjük hogy erősebb ellenállás mint a 300 volt:). ugyanakkor nem hiszem hogy olyan erős mint a 200 volt ami 1 hónapig tartotta magát. lehet nem holnap, nem a jövőhéten de el fog esni és megy tovább. Lehet hogy ez csak a kezdet, és megy tovább kitudja. majd holnap meglátjuk
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.