Az előbb idézett cikkből pár iromány "Eltűnt rengeteg ember minden pénze”Az ember csak azt vette észre, hogy egyszer csak eltűnt a részvények közül, és már nem lehet kereskedni vele. Eltűnt a cég, és vele együtt a teljes vagyon, rengeteg ember minden pénze– panaszolta lapunknak az OTT-One egyik kisbefektetője. Ő úgy élte meg, hogy a jegybank váratlanul rendelte el a részvények tőzsdei kereskedelmének felfüggesztését, majd törölte a tőzsdei cégek közül. Szerinte bűncselekmények sora történhetett, de „mi nem elsősorban embereket akarnánk rács mögött látni, sőt az érdekel a legkevésbé, hanem a pénzt, a cég vagyonát megtalálni, és visszakapni.” Azt írja: „a legnagyobb kérdés, hogy hol van a pénz. El nem tud tűnni, nem párolog el, az valahol megvan.”
"A kisbefektetőknek bizonyítaniuk kell, hogy a részvények
elértéktelenedése miatt kárt szenvedtek, valóban a megtévesztő közlések
alapján vették vagy tartották meg a részvényeket. A kisbefektetők
felvetésére, hogy a részvényelemző cég az utolsó pillanatig magas
célárral kecsegtetett, és ez is a megtévesztés egyik formája, Dióslaki
azt mondta, az elemzés egy vélemény, amely a cég közlésein alapul. Ha
kiderül, hogy az elemzőnek más információi voltak, és ehhez képest
szándékosan valótlanságokat közölt, akkor felmerülhet a felelősség
kérdése, de erre kevés esélyt adott."
mit kell még bizonyítani? Az MNB kötelezte az OTT1-t, hogy tegye közzé, a korábbi bejelentéseinek utóéletét, ha szabad így fogalmaznom. Amiből kiderült, hogy a sorra bejelentett kecsegtető üzletek, szerződéskötések nem teljesültek, és erről a befektetők tájékoztatást sem kaptak utólag sem. Csak amikor már késő volt, és az MNB kötelezte a céget. Kérdem én a: az MNB miért nem kötelezte őket korábban erre, amikor még volt kereskedés? Állítólag már régóta vizsgálódtak, csak mi nem tudtuk.
https://444.hu/tldr/2025/03/09/a-nagy-magyar-covidbiznisz OTT-One: 12 milliárdos történet Teljesen más léptékű történet az egykori tőzsdei cég, az OTT-One sztorija. Mivel a kormány közbeszerzés helyett fürkészek útján szerezte be a lélegeztetőgépeket, az OTT-One a már meglévő kínai kapcsolataira alapozva maga jelentkezett be a kormánynál. Az egyik legnagyobb nyertese is lett az üzletnek, hiszen a külüggyel 4,7 milliárdos, az Állami Egészségügyi Ellátóközponttal pedig 7,7 milliárdos szerződést kötöttek.2021 áprilisában azonban a tőzsdei cégeket is felügyelő MNB felfüggesztette az OTT-One részvények tőzsdei kereskedését. A közvetlen ok az volt, hogy a részvénytársaság könyvvizsgálója felmondta a szerződést, és ezzel az is veszélybe került, hogy a cégnek az előírt április 30-ai határidőre elfogadott mérlege legyen a 2020-as évről. Gyapjas István azért mondott fel, mert súlyos szabálytalanságokat talált, ellentmondó bizonylatokra bukkant, ezért nem vállalta a felelősséget a mérleg hitelességéért.Közben több száz kisbefektető tett feljelentést, miután a cég részvényeivel nem lehetett kereskedni többé: eltűnt a pénz és a cég is. Az ORFK 24.hu-nak küldött leveléből kiderült, nagy értékű csalásról és befektetők megtévesztéséről van szó, a feljelentés a 2018-tól 2022 novemberéig regnáló vezetőség és az érintett személyek/szervezetek felelősségét feszegette. Azaz:
2018-tól fogva hamis információkat szolgáltattak a nyilvánosságnak arról, hogy milyen komoly nemzetközi fejlesztési projekteket visznek véghez az iSRV Zrt.-vel közösen. Ez a cég az Orbán család nőgyógyászaként is ismertté vált Tűzkő Nándor érdekeltsége volt.
2020-ban a lélegeztetőgép-beszerzések kapcsán óriási árbevétel-növekedésről kommunikált a cég.
A 2019-es közel 3 milliárdos bevétel után 11 milliárd folyt be a cég kasszájába 2020-ban, ami után 6 milliárdos bevételről számoltak be. Az eredményen azonban semmi rendkívüli nem látszott, 2020-ban ugyanúgy 240 milliós profitról adtak számot, mint 2019-ben a sokkal alacsonyabb bevételből. 2022-ben már 3 milliárdos volt a veszteség mértéke, 2024 májusában pedig felszámolási eljárás indult a cég ellen.
Eszmeletlen arcatlansag, h egy nyrt vel is megcsinaltak ezeket a lelegeztetos “ uzleteket”. Erzekelheto, h akkoriban azt gondoltak, barmit megtehetnek. Verszemet kaptak. 2500 csalad penze. Hajra Magyarorszag! Hajra Tisza!
Erről valaki hallott friss infót? AZ OTT-ONE NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TÁJÉKOZTATÓJA A HVG 2021.05.27-ÉN MEGJELENT CIKKEI KAPCSÁN KEZDEMÉNYEZETT SAJTÓ-HELYREIGAZÍTÁSI PER VONATKOZÁSÁBAN Az OTT-ONE Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1024 Budapest, Lövőház utca 2-6. IV. em., Cg. 01-10-046724, a továbbiakban a Társaság) ezúton tájékoztatja t. Befektetőit, miszerint a HVG Kiadó Zrt. által kiadott HVG hetilap nyomtatott sajtótermékben 2021. május 27. napján „Kinek a kontójára?” című, valamint a HVG Kiadó Zrt. által kiadott hvg.hu internetes sajtótermék HVG360 digitális hírmagazinjának felületén „Kamu számlák, valódi tízmilliárdok, kormánybarát haszonlesők – a lélegeztetőgép-biznisz háttere” című cikkek vonatkozásában a sajtótermékek szerkesztősége sajtó-helyreigazító közleményt a rendelkezésre álló jogszabályi határidőben nem közölt. Erre tekintettel a Társaság élt a bíróság előtti igényérvényesítés lehetőségével, és a Fővárosi Törvényszék előtt sajtó-helyreigazítás iránti keresetet terjesztett elő a HVG hetilap nyomtatott sajtótermék szerkesztősége és a hvg.hu internetes sajtótermék szerkesztősége alperesek ellen. A Fővárosi Törvényszék a mai napon átvett idéző végzése alapján a Társaság mint felperes keresetlevelét befogadta, így a peres eljárás megindult a hivatkozott alperesek ellen. A peres eljárás vonatkozásában folyamatos tájékoztatást fogunk nyújtani a t. Befektetőink részére! Budapest, 2021. július 5. OTT-ONE Nyrt
OTTone