Egy huszonéves német önkéntes „Fritz” álnéven adott a Kronen Zeitungnak interjút, amelyben elmondta, hogy miként élik meg társaival a háborút.
Azt mondta: nemrég tért vissza Kijevbe társaival Mariupol közeléből,
és hamarosan ismét Ukrajna déli részére küldik őket amerikai és kanadai
önkéntesekkel együtt.
Nem sokat akarok mondani magáról a műveletről. Nagy vonalakban annyit mondhatok: rengeteg dolgunk volt az orosz tankokkal
– mondta, majd hozzátette azt is, hogy gyalogos katonaként ő csak a történések egy részét látja át.
Úgy lehet ezt elképzelni, hogy ott ülünk a fronton, és a harc nagy
részét a tüzérség végzi, a lövegek állandóan tüzelnek. Ha abbahagyják a
tüzelést, akkor indulunk elfoglalni a falvakat, vagy hasonló
– fogalmazott az önkéntes.
Elmondta azt is, hogy fizetést nem kap a szolgálatért, és biztosítása
sincs. Katonai kiképzésen átesett ugyan, de zsoldosnak már nem minősül,
mivel ahhoz több feltételnek kellene megfelelnie (többek közt
szerződést kellett volna kötnie az ukránokkal).
De az oroszok ebben nem tesznek különbséget, számukra minden külföldi
zsoldos, így én is az vagyok. Ha elkapnak, akkor ott helyben agyonlőnek
– mondta Fritz.
Az önkéntes arról is beszámolt, hogy ők rendszerint csak kevés
felszerelést, gyakran improvizált vagy ukránoknak külföldről
adományozott sisakokat és golyóálló mellényeket kapnak (ő saját pénzből
vett magának felszerelést).
A Kalasnyikovok viszont jó állapotban vannak, van elég lőszer is.
Amerikai M4-es gépkarabélyokat itt-ott látni lehet, de szinte mindenki
Kalasnyikovot használ itt
– fogalmazott az interjúban, majd azt is hozzátette, hogy a nyugati
fegyverszállítmányok – elsősorban a tankelhárító és légvédelmi fegyverek
– nagyon sokat segítenek az ukránoknak.
A katona arról is beszámolt, hogy egy alkalommal az oroszok egy
RPG-rakétavetővel lőttek rájuk egy épületben, ennek következtében egy
társa meghalt, és ő maga is égési sérüléseket szenvedett. Arról, hogy
miként élik meg az eseményeket, és hogyan dolgozzák fel azokat, azt
mondta:
Ez egy nagyon intenzív élmény, olyan, mint egy film. A feldolgozása később történik, leginkább már otthon.
„Eddig jól érzem magam, de ha a visszatérés után poszttraumás stressz
szindrómás leszek, akkor bajban leszek, mert nem számíthatok arra a
segítségre sem, amelyet a német hadsereg ilyenkor rendszerint nyújt.
Akkor saját pénzből kell majd pszichológiai segítséget keresnem” –
mondta az interjú végén.
Szerintetek normális, hogy "minden" állásponthoz külön téma van nyitva? ...így alakul ki az a bizonyos buborék az emberek köré. Vita, vélemények ütköztetése nélkül mindenki tévúton fog járni! (az usa-orosz külön téma ugyanúgy hülye gondolkodás eredménye, mint ahogy ez a téma is...szerintem nem az a megoldás, hogy minden kiskakas saját szemétdombot csinál)
Csak nem ram gondoltal, szerettel. Bubuka mar megkert, hogy ide is irjak :))))))) Szerintem te mehetsz a 444.hu-ra :)))))))))))) A valasztast elvesztettetek. A fidesz gyozott. Szoval magayrorszag tovabbra sem fog fegyvereket szallitani es az orszag teruleten atengedni fegyverszallitmanyokat.
Scholz ámokfutása kronologikusan: Február 28-án a német védelmi ipar 48 oldalas listát küld Scholznak az általa szállítható fegyverekről. A lista nehézfegyvereket tartalmaz, köztük azokat is, amelyeket Ukrajna szeretne: Panzerhaubitze (PzH) 2000 tüzérségi rendszer és a Leopard 2 harckocsi. [1] A német védelmi ipar vezetői (Rheinmetall, Hendsoldt) nyilvánosan kijelentik, hogy a járművek és lőszerek átadásra készen állnak. Scholz ezt a listát nem osztja meg Ukrajnával. [2] Márc. 20-án Scholz azt mondja, hogy Németországban már nincs több fegyver, amit átadhatnának Ukrajnának. [3] Az ezt a nyilatkozatot követő tíz napban elismeri, hogy van néhány fegyver, amit el lehetne küldeni, de a rendelkezésre álló fegyverek listája már csak a fele a gyártók által felajánlott mennyiségnek, és 3/15 Kijev által kért fegyvertípust tartalmaz. [4] Április 1-jén a német védelmi ipar azt javasolja, hogy a német hadsereg küldje el most a meglévő gyalogsági harcjárműveit (Marders), a Rheinmetall pedig a raktárában lévő, általa felújítandó járművekből pótolja azokat. [5] Ápr. 3-án Scholz azt állítja, hogy a Marderek NATO-kötelesek, és a NATO-nak jóvá kell hagynia az átadásukat. [6] Három nappal később azt állítja, hogy az ukránok a rendelkezésre álló idő alatt nem tudják elsajátítani a nyugati nehézfegyverzetet. [7] Ápr. 11-én a német védelmi ipar állítja, hogy a tapasztalt ukrán katonákat néhány nap alatt ki lehetne képezni a Leopard 1 harckocsira. Az ukrán hadsereg egyetért. A Rheinmetall azt állítja, hogy az első harckocsikat hat hét alatt, a többit pedig a következő három hónap alatt, összesen 50 darabot tud szállítani. [8] Ápr. 14-én a német kormány azt állítja, hogy minden NATO-tag kizárta a nehézfegyverek küldését, és konszenzusra van szükség a nehézfegyverek küldése előtt. [14] Ez nem igaz: Az USA, az Egyesült Királyság, Észtország, Lengyelország, Szlovákia, Törökország és Csehország nehézfegyvereket küldött vagy jelentett be közelgő nehézfegyver-szállításokat. [9] Április 15-én Scholz nyomás alatt 2 milliárd eurót jelent be Ukrajna hadseregének. Később kiderülnek a "2 milliárd euró" részletei: Ukrajna csak 1,2 milliárd euróért vásárolhat fegyvereket. 400 millió az Európai Békefenntartási Eszközre megy, 400 millió teljesen más országoknak. Nincs időzítés, a fegyvereket Németországtól kell vásárolni, és Németországnak minden vásárlást jóvá kell hagynia. [10] Április 19-én az EU és a NATO vezetői összeültek, miután Oroszország újabb offenzívát indított. Az USA, az Egyesült Királyság és Kanada ugyanazon a napon újabb nehézfegyverek, főként tüzérségi fegyverek szállítását jelentik be. Scholz eközben nyilatkozatot tesz, hogy Ukrajna bármit megkaphat a régi listáról, amit csak akar. [11] Ukrajna nagykövete azt mondja, hogy Scholz minden olyan tételt kivett a listáról, amit Ukrajna valójában akar, és hogy a listán nincsenek nehézfegyverek. [12] Április 20-án Hollandia bejelenti, hogy modern német gyártmányú tüzérséget, a PzH 2000-et (lásd #1) küldi. Eközben Németország kijelenti, hogy csak tüzérségi kiképzéssel, lőszerrel és karbantartással fog segíteni. [13] Scholz mindent megtesz, hogy ne adjon fegyvert Ukrajnának, miközben azt a látszatot kelti, mintha segíteni próbálna. Ez a háború megmutatta, hogy ki az, aki elég bátor ahhoz, hogy kiálljon a demokrácia és a szabadság mellett, és ki az, aki csak úgy tesz, mintha ezeket az értékeket vallaná.
a trianont meg köszönd meg a "horti" barátodnak! mit gondolsz az angol-francia tengely miért engedte pont őt a hatalomba? azért mert beleegyezett a területek leadásába! trianon! basszmeg! vissza trianont! agyalágyultak! :DDD
de miért vagy ingarült Ő oroszbarát egyébbként én is ( nagymamám nekik köszönheti életüket ), és nagyon sokan vannak a világon oroszbarátok és (utálják az USÁT legalább 3 Milliárd ember.)
Nem irtam olyat, amibol arra kovetkeztethetnel, hogy azt gondolom ez meg fog valtozni. Remelem, es egyben ugy velem, hogy tovabbra sem fognak fegyverek magyarorszag teruleten athaladni. Magyarorszagnak semlegesnek kell maradnia ezzel a haboruval kapcsolatban. Nem szabad lemondanunk az orosz energiahordozokrol, beleertve Paks II-t. Paks fontos eleme az orszag energiaellatasanak.
Ez nem a vitáról szól. Lehet vitatkozni azokkal akik valóban vitatkozni akarnak, de aki olyanokat ír be, hogy "Bucsában az Ukránok mészároltak" az nem vita, az egyszerűen szét akarja verni a topikot. Hazugságokat terjesztő, destruktív trollokat miért is kellene kerülgetni?
azon már tulléptünk h itt normalis keretek között folyjon a vita! szóval miért is vagytok idióták? miért nem a demokratikus társadalmi berendezkedés az ideális számotokra?
Nézd, kistatyó, én Magyarországon élek, és volt olyan még в марте, hogy kurvakomoly konvojokat előztem az M1-esen, Tatabánya környékén, nem hiszem, hogy azt a kb 50 páncélozott járművet (novi új, belga rendszámú), Budapestre vitték volna az éjszakában. Közben láttunk vasúti szállítmányokat lefotózva Nyíregyháza mellett, valamint ismerősök is számoltak be más szállítmányokról.
Azért vicces, hogy trollmentes topiknak indítod, aztán a már sótájm által is kibacott két ruszki troll - házmester meg kicsién- propaganda agymenését kell olvasni. Ez így nem lesz hosszú éltű;) Azért hajrá:)
Nem vagyok kifejezett oroszbarat, mint ahogy az USA-t sem utalom. A jelenlegi helyzetben viszont, egyertelmuen kiallok az oroszok oldalan. Ami ellenuk folyik az mar tul megy minden hataron. A hypokrata nyugat minden egyes orosz szemelyt el akar lehetetleniteni es a sajat nepe ellen forditani. Lasd operaenekesek, karmesterek, sportolok. Nyilvanosak akarjak megtagadtatni veluk a sajat nepuket. Ami itt folyik az most egy orosz honvedo haboru.
Az oroszok belehúztak, lassan elérik az m1 színvonalát: "egy szakértő az állami televízióban azt állítja, hogy az Azovstal kijáratait le kellene betonozni. A műsorvezető inkább azt az ötletet részesíti előnyben, hogy foglyul ejtsék el az ukránokat, és mutogassák őket a nyilvános piacokon, hogy bárki azt tehessen velük, "amit csak akar"."
Összefoglaló: Oroszországban tegnap öt olyan a hadsereghez köthető épület gyulladt ki "magától", ahol a behívókat/sorozást intézték. Az elfoglalt Herszonban ilyen zászlók lobognak: Az orosz parlament felsőháza üdvözli azt a kezdeményezést, hogy Tavria néven létrehozzanak egy új "államot", Krím, Herszon és Zaporozzsje területeinek egyesítésével. Baccameg: egy 17 éves ukrán lánynak végig kellett néznie, ahogy az anyját és a 15 éves húgát is megerőszakolja, majd megöli 3 orosz katona. Azt mondták, hogy ő túl csúnya ahhoz, hogy megerőszakolják. Még 4 napig volt együtt a holttestekkel. A tegnapelőtt az oroszok által közzétett Putyin - Sojgu tárgyalásról: Az öreg nagyon carul néz ki, Sojgut meg eddig nem lehetett látni civilben, mindig a rengeteg plecsnivel ellátott egyenruhájában volt. (Amúgy mellékesen egyetlen napot sem szolgált a hadseregben.) Hehehe: az ukrán kormány hivatalosan elfogadta, hogy az elsüllyedt Moszkva hadihajó egy "víz alatti kulturális örökségi helyszín" :) Az orosz haditengerészet amúgy felkutatja a Moszkva roncsait, egy 110(!) éves hajóval és egy mini tengeralattjáróval. Harkivnál az ukrán 93-as ezred rengeteg otthagyott orosz járművet rekvirált. Tankok, teherautók, páncélosok, minden is van, jó állapotban. (frissítés: 3db T-80BV tank és egy BTR csapatszállító beazonosítva) Szintén ott egy brit vállról indítható Marlet rakéta - orosz drón 1:0 Rubizsnye városánál óriási harcok vannak, de sok infó nincs, egy videón, ahogy az ukránok kilőnek két orosz tankot. A német Quantum dróngyártó cég telibe kakálta a német kormány hezitálását, és tőlük függetlenül, ukrán megsegítéssel Vector drónokat küldött Dnyipróba. Belgium M109A4BE 155mm-es önjáró lövegeket küldene Ukrajnának. A Kanada által küldött M777 tarackok és a lőszer megérkezett az ukránokhoz.
Ha valóban más véleménye van, attól még senki nem troll, de veletek nem ez a helyzet. Ti is nagyon jól tudjátok mi az igazság, mégis szándékosan és tudatosan szembementek vele, és hazugságokat terjesztetek. Ti is tudjátok, hogy ezek hazugságok, tudatosan csináljátok. Egy idő után fárasztó. Nem a valódi vitákkal van baj, de mondjuk egy matematikai eszmecserét se lehet folytatni, ha az egyik fél azt mondja, hogy 2+2=5 szerinte, és nem érti miért nem lehet ezt elfogadni, mert az ilyen destrukció nem vita, hanem az értelmes eszmecsere ellehetetlenítése. És a legszebbek, és legpofátlanabbak ezek az ártatlan kérdések, hogy "nem lehet más a véleményem?"
"Nem vagyok kifejezett oroszbarat, mint ahogy az USA-t sem utalom. A
jelenlegi helyzetben viszont, egyertelmuen kiallok az oroszok oldalan.
Ami ellenuk folyik az mar tul megy minden hataron. A hypokrata nyugat
minden egyes orosz szemelyt el akar lehetetleniteni es a sajat nepe
ellen forditani. Lasd operaenekesek, karmesterek, sportolok. Nyilvanosak
akarjak megtagadtatni veluk a sajat nepuket. Ami itt folyik az most egy
orosz honvedo haboru." "Orosz felmenoim sincsenek. CSUPAN latom mi folyik az oroszok ellen, ezert allok mellettuk."
óóó micsoda csoda világ, amit emlegetsz zsellér , kubikus, jobbágy! óóó azok a régi szép idők, amikor még veleszületett jog volt a kiváltság! te igazi fsz klp! :DDD
ezt én inkább pozitív hírként értelmezem. nem egyértelmű, lehetséges forgatókönyv. mint ahogy a kormányváltás választás előtt :) de az usának már nagy arcvesztés lenne ha veszítene ukrajna, szóval nem sok jövőt jósolok én ennek
Szóval ez most nem háború hanem speciális hadművelet ugye? ha az oroszoknak annyira lenne még mivel, nem lennénk már túl ezen az egészen? direkt "visszafogják magukat" ?
Hova indulnának el ha pepöccennek? Egyelőre Ukrajna 10%-ának megszerzése is gondot jelent nekik. Rég nem opció a továbbnyomulás, örülhetnek ha sikerül összehozniuk valami korlátozott sikert.
Nem... tett Hothy Nemzetes Méltóságos Tiszteletes....egy nagy szívességet... Kevesen tudják sajnos:lement Szegedre és átadta a magyar (vöröshadsereg) vonulási tervét a franciáknak.....Azok meg a kisantantnak... Így a román csapatok átlépték a magyar határt és a csehek is hátba tudták támadni Magyarországot... -((( Hazaáruló !!!
majd meglátjuk. a hungarocellből összerakott repülőkkel nem vagyok benne biztos
Törölt felhasználó2022. 04. 23. 22:54
#66
Egyébként pont most lehetne javítani a kárpátaljai viszonyokon azzal hogy politikailag (alibiből, mert semmit nem kellene csinálnunk) az ukránok mellett állnánk. El lehet képzelni hogy mi lesz a háború végén, mikor az ukrán katonák annyi gyilkolás, gyilkosság látán hazatérnek majd, és meglátnak egy Magyart...
akinek pénze van, az nem veleszületett előjog!! az se igazságos teljesen, de mégis más mint a veleszületett kiváltságok! ezen mit nem értesz? nem ismétlem h fsz k ... de továbbra is annak tartalak! :DD
csak mondjuk ebben az esetben az oroszok valószínűleg nyilvánosságra hoznák a roszatomos szerződéseket, amiből kiderülne, hogy a vitya, meg a szíjjártó hazaáruló bandája annyi pénzt rakott zsebre, hogy azt már a fogatlan közmunkás disznócsülökért szavazók sem biztos hogy elnéznék
Törölt felhasználó2022. 04. 23. 22:57
#70
20 éve meg a malacnak volt a legnagyobb pofája, hogy ruszkik haza, most meg megvették kilóra, okádék egy banda
Szerintem nem így alakulnak ki a véleménybuborékok.
Vitatkozni olyanokkal van értelme, akikkel nagyjából azonos végkimenetelt
szeretnénk, és csak az oda vezető utat kell megvitatniuk egymással. Magyarországon
a két tábor között ennél sokkal, de sokkal mélyebb véleménykülönbség van,
hiszen itt még a táborok végcéljai, ideái, és orientációs pontjai sem egyeznek
egymással. A mostani választás nagyon látványosan bizonyította ezt az
urbánus-plebejus véleménykülönbséget; a szomorú momentum csak az, hogy a jelek
szerint ez a nézeteltérés 100 év alatt sem oldódott meg: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/AdyProza-ady-prozaja-1/2-kotet-2103/ujsagcikkek-1901-majus-221902-februar-2104/183-menjunk-vissza-azsiaba-29C8/
Magyarország nem fog új paradigmákat létrehozni (az mondjuk nehéz is lenne 12
év populizmus után). A kelet és nyugat közötti pávatánc végeredménye ismert (a
V4-ből V3 lett, a kormány által delegált EU parlamenti képviselők frakciókon
kívül maradtak, és még az orosz gázt is normál piaci áron kapjuk). A számunkra
járható egyetlen út a határozott, és legalább 4-6 évtizedre kitartó térfélválasztás,
és az annak megfelelő mintakövetés lenne. Annak ellenére, hogy 2003-ban mi is
az EU tagjaivá váltunk, a bel- és külpolitikánk történéseiből arra lehet
következtetni, hogy az akkori döntésünk mégsem volt olyan határozott és
végleges, mint amilyennek szerettük volna hinni. Ennek számos magyarázata van (pl.:
a várt életszínvonal-emelkedés elmaradása miatti csalódottság, a társadalmunk
fejletlensége, a demokratikus tapasztalataink hiánya), ám a hatása elég egyértelmű:
kompország maradtunk kelet és nyugat között. A nyugati életszínvonalra vágyunk,
ám közben kifejezetten keleti mentalitásunk és az értékrendünk. Nos, az első
lépés az értelmes vita felé annak a belátása lehetne, hogy a céljaink és a
viselkedésünk szöges ellentétben állnak egymással.
hüle vagy bazz+! egy született előjogos rendszernél semmi esélye a hátrányos társadalmi helyzetből kiverekednie magát! egy egyenlő esélyekkel indulónál meg van esély, persze a születéskor már eleve nem egyenlő az esély, de még mindig több, mint a született előjogosnál! de ezen mi a francot kell magyarázni?
"egy egyenlő esélyekkel indulónál" ne röhögtess már ))) ha van pénzem mindent meg tudok adni a gyerekmnek loegjobb oktatást + céget ajándékba stb..... csorobol sosem lesz semmi kivvéve ha szerencséje van )
ja, ez most a bosszú, mert ott nem jöttek itt meg igen? Felelős politikusaink vannak. Be kellene tölteni őket egy ilyen howitzerbe, azt rálőni egy orosz tankra
Végigolvastam a topikot. Azt hiszem a legtöbb nicknél egyértelmű az eddigi hsz-ei alapján, hogy képes-e értelmes beszélgetésre vagy nem. Oldalszimpátiától függetlenül. Ha ilyen toleránsan kezeled őket, ezt a topikot se lesz értelme olvasni (se). Természetesen a Te dolgod, de legyen már ez tényleg egy értelmes beszélgetésre alkalmas topik. (A másik kettőt orosz szimpatizáns moderálja, jó az egyikbe legalább szorult némi humánum, nem baj ha felvállalod, hogy nem az oroszok oldalán vagy, attól még lehetsz toleráns.) DE ha Bubukával leállsz vitatkozni, akkor nem fárasztom magam, hogy információt, véleményt keresgéljek itt. Egy kicsivel kevesebb "hadijelentés" is jót tenne szerintem.
igen, és ezt nem érted, hogy "született előjogosnál" (földesúr, nemes, grof, báró) még így is több az esélye mint az ezek által uralt társadalmi berendezkedések alatt!!
Te tudod, te topikod. Most az utolsó x hsz fele bubutrollé, ráadásul nagyrészt offtopik. Gondolom, mások is azért néztek be, mert "daxlis" féle alusisakos szovjet topik és a sótájm féle se pálya. Így ez se lesz.
A nyugati fegyverek még csak most csorognak le a frontvonalhoz, reméljük a hatásuk észrevehető lesz. Most kvázi állóháború van, az ukrán veszteségek hasonlóak lehetnek az oroszokhoz. "Szlovákia anélkül, hogy ezt nyilvánosságra hozta volna, megkezdte a T-72-es harckocsik átadását Ukrajnának. Kettőt közülük ma láttak a luhanszki régióban, a frontvonal felé tartva."
Jana Černochová cseh védelmi miniszter nyilatkozata, hogy szeretné ha az USA felgyorsítaná az új helikopterek szállítását, amelyeket Csehország vásárolt, a régi Mi-24-esek helyett. JČ: "Van hová küldenünk a Mi-24-eseket". Újságíró: Ukrajnába? JČ: "Nem árulom el, de mosolygok."
Tisztelt blog tárasak. Aki volt katona a 70-80 as évekbe az látja hogy az oroszok csak ezt a technikának egy részét vetették be. Nekem ebből az jön le hogy a civil áldozatokat igen is kímélni akarják. Én egy speciális osztagnál szolgáltam 15 éves titoktartási szerződést kellett aláírnom. Ezt a technikát 87ben az atom sarampó szerződések megkötésekor kivonta a szovjetunió. Ez mai napig 0-ra írva le zsírozva hadrafoghatóan pihen Oroszország területén. Akkori összehasonlításba is 900km nagyobb hatótávolságú és 20szor pusztítóbb erejű volt mint az akkori Nato fegyverek. Persze hagyományos rakéta fegyverekről beszélek(atomfejjel is szerelhető de ez felejtős) pusztító ereje hagyományos töltettel is olyan Bp. kerület tarolva. Ezért én még mindig úgy látom hogy Putyin igen is meg kíméli az ukrán civileket mert ha akarta volna ezekkel a 0 ra írt technikával már Kijevet a földel egyenlővé tette volna. Úgy hogy engem ennek tudatában hogy tudok ilyen hagyományos fegyverről ahol 2 évet szolgáltam senki ne győzzön meg arról hogy Putyint be akarja állítani háborús bűnösnek legyen az bárki mert körbe röhögöm.
Orosz - Ukrán háború - trollmentes topik