Topiknyitó: watson 2010. 11. 10. 12:58

Nyíltan Tolvaj Bűnöző a Fidesz frakció  

Az alkotmányból kiirtani a magántulajdon védelméhez még a saját szabályaikat is meghágja a Fidesz frakció:



"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"



"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2016. 02. 27. 14:45
Előzmény: #2719  Pajtika
#2720
A Fidesz védi meg Magyarországot az együttmentektől!

Hazudik a Juhász mert a részrehajló bírókat kihagyta! Volt oka rá?!!!!
Pajtika 2016. 02. 27. 14:34
Előzmény: #2702  Törölt felhasználó
#2719
Együtt: Magyarországot a Fidesztől kell megvédeni!
2016. február 27., szombat, 13:50 Utolsó frissítés: 41 perccel ezelőtt
Szerző: MTI


Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint Magyarországot nem a multiktól, vagy Brüsszeltől, hanem Orbán Viktortól és a Fidesztől kell megvédeni.

Juhász Péter, az ellenzéki párt alelnöke szerint a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előtt kedden történtek is bizonyítják, hogy "Orbán diktatúrát épít, ebben pedig a hatóságok, így Polt Péter legfőbb ügyész is segíti".

Az elmúlt hat évben nem indult korrupció miatt eljárás a Legfőbb Ügyészség kezdeményezésére, magyar bíróságon nem született elmarasztaló ítélet ilyen perben, "miközben ezermilliárdokat lophattak el fideszes pártkatonák" - fogalmazott az Együtt politikusa.
Pajtika 2016. 02. 26. 15:43
Előzmény: #2715  watson
#2718
A forgóajtó lovagjai: a multifaló NER és a nemzetközi sztárkönyvvizsgálók románca

Sokmilliárd forint értékű elnyert közbeszerzés tavaly év eleje óta, 12 milliárd forintnyi, nagyrészt külföldre szavazott osztalék 2014-ben – ez a szakzsargonban „big fournak”, a nagy négyesnek nevezett könyvvizsgálók összesített eredménye. Mennyit köszönhet az adóoptimalizálás apostolainak a mindenkori magyar állam, különösen a falvédőszövegekben multiellenes NER? És fordítva? Ennek jártunk utána.
link
Pajtika 2016. 02. 25. 20:27
Előzmény: #2716  Alilou3
#2717
Fideszes háttérszervezeteknek és kádereknek is csorgatta a pénzt a Szerencsejáték Zrt

Már a hatodik éve állít fel újabb és újabb bevételi rekordokat az Szerencsejáték Zrt, ennek megfelelően a legutóbbi negyedévben 1,135 milliárd forintnyi "közérdekű támogatásról" írtak alá szerződést. Ezeket, illetve az összes tavalyi támogatásukat fésülte át cikkében az mfor.hu.

A három legnagyobb összeget két sportszervezet - egy csíkszeredai székely fociklub és a Magyar Kézilabda Szövetség - kapta 100-100 millió forinttal, bronzérmes a Pilishegyi János Alapítvány a Szent Margit Kórház Szülészetéért 75 millióval. A székely focicsapat - ami fociakadémiát működtet - Orbán miniszterelnök kedvence, ugyanis a kormánya a Bethlen Gábor Alapon keresztül eddig több, mint egymilliárd forinttal támogatta, ami nem is csoda, hiszen az Orbán által alapított Puskás Akadémia partnerszervezetéről van szó.

A legnagyobb támogatást kapók tízes listáján két izgalmas Fidesz-háttérszervezet és egy még izgalmasabb pártrokon is megtalálható. 50 milliót kapott a Polgárok Házát is működtető Szövetség a Nemzetért Alapítvány, aminek érdemes megnézni a közpénzáramlást üvegzsebszerűen bemutató, informatív weboldalát. Bár az elavult adatok szerint a pártalapítványnak Hende Csaba a vezetője, az valójában 2010. óta nem igaz.

30 millió forinttal bélelték ki a Századvég Politikai Iskola Alapítványt, de annak az Élményliget Kft.-nek is jutott 25 millió plusz áfa, amelynek az ügyvezetője Deutsch Péter, Deutsch Tamás testvére.
8 milliót kapott a Jövő Uniója Alapítvány, ahol a kuratórium elnöke az a Tardi Tamás, aki a Fidelitas Országos Választmányának az elnöke.
10 millió jutott tavaly a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítványnak, amit Kövér László, Németh Zsolt és Madarász László hoztak létre.

Szintén egy tízest kapott az L. Simon László államtitkárhoz közelállónak tartott Örökség Kultúrpolitikai Intézet, amelynek egyik tulajdonosa a Magyar Írószövetség, ahol L. Simon választmányi tag. Nagy szerencséje volt L. Simonnak, hiszen lapja, a Kommentár, ahol szerkesztőbizottsági tag, szintén kapott hatmilliót.

Érdekes, hogy sportvonalon nem is annyira végletes az Orbán-Simicska-utálkozás, hiszen a Szolnoki Olaj kosárcsapata annak ellenére kapott 7,8 milliót, hogy az elnöke a simicskista Nyerges Zsolt, a Közgépről elnevezett szolnoki vízilabdaklubnak pedig 22 milliós támogatás esett le.
Alilou3 2016. 02. 25. 11:45
Előzmény: #2715  watson
#2716
„....Viktor, ez az egész egy kolosszális hazugság, mindenki tudja, te magad is, és erre a hazugságra alapozzátok mindazt, amit műveltek. Hazugság a kétharmadotok is, tudjuk ezt is, meg azt is, hogy hogyan értétek el a kétharmadnak mondható egyharmados választási győzelmet. Tudom, badarságnak mondjátok, amit itt beszélek, de ez ellen nem tehetünk, ez egy olyan ország, ahol hülyének nézik, aki normális... Viktor, megtanultatok hazudni, és mindezt magasabb színvonalon csináljátok, mint azok, akikre gyűlölettel tekintetek. Viktor, te félsz a saját népedtől, rettegsz a nemzet fiaitól és lányaitól! Te félsz az igazságtól, attól, ami mindig utoléri és leteperi a hazugságot, és legyőzi a hazugokat... Már lelepleződtetek, már többen tudják, hogy hazugságra épül az egész kormányzói életműved, már tudják, hogy inog a papírkolosszus, már rezeg a kártyavár, épp csak ki kell várni, hogy leomoljon.....Hallgasd meg a főembereidet, hogy dadognak, hogy hazudoznak, amikor egy semmi kis kérdésre kéne válaszolniuk, jelesül, hogy ki is és mi is az a Habony Árpád... Minap azt írta egy boldog országban élő egyetemi tanár barátom, hogy azokért, amik itt(hon) történnek, mindazok miatt, amiről a korrupciók kapcsán tételesen beszámolt az LMP egyik frontembere, más országban, náluk is, már bilincsben vezették volna el azokat, akikre a gyanú vetül. Itt ilyesmi nem történhet meg, zsebre vágtátok a rendőrséget (lám, a választási iroda előtt sem tettek semmit), megtaláljátok minden ügyre a megfelelő ügyészt, bírót, a törvénykezésnél sem lehet gond, az alkotmánybíróság is embereitekből állt össze, szóval épül a gyalázat, dagad a vízfej, mindent befal a kis gömböc, és csak gurul, gördül, ki tudja, mikor durran szét, mikor fordul ki belőle minden, minden, amit belegyömöszöltetek szégyenteljes hatalmaskodásotok évei alatt... Viktor, emlékeztetlek: a Kossuth téren több ezer boldog ember, pedagógus és szülő, s ki tudja még kik nem állt mosolyogva az esőben, Sándor Mária ötperces csendülete alatt. Boldogok voltak, mert együtt voltak, és mind ugyanazt akarták, és hát megmutatták az erejüket, azt, hogy létezik egy erő, az összetartozás ereje. Emlékezz majd erre, amikor Patyomkin országlásod utolsó pillanatában milliók elégedett, megnyugvó, boldog mosolyát látod. Adja Isten, hogy ekkor lássam az arcodat..”
watson
watson 2016. 02. 25. 10:10
Előzmény: #2714  Pajtika
#2715
Mészáros Lőrinc nemzeti aranykalászos gázszerelőnk a herceghalmi népszavazási szívcsakrában újabb földrterületek gazdálkodására tette rá a kezét
link
Pajtika 2016. 02. 24. 14:57
Előzmény: törölt hozzászólás
#2714
Újabb kárt okozott Magyarországnak Orbán szabadságharca

A kormány 2012-ben úgy döntött, trükkös törvénymódosítással a haveroknak az államnak adja a cafeteria szolgáltatást, és kiszorítja a nemzetközi vállalatokat a piacról. Csakhogy a cégek nem hagyták magukat, az Európai Bírósághoz fordultak, amely a napokban nekik adott igazat. Most Magyarország megfizethet a kormány újabb hepciáskodása miatt.

Az ítélet szerint a magyar törvényhozásnak ésszerű időn belül vissza kell vonnia az uniós rendelkezéseknek ellentmondó jogszabályokat, és olyan új helyzetet kell teremtenie, ami megteremti az EU által megkívánt versenyfeltételeket. Ha nem teszi, komoly pénzbüntetést kap.

Az ítélettel megnyílt a jogalapja a nemzetközi cégeknek a kártérítésre is. Ez gyakorlatilag egy zöld jelzést jelent a cégeknek a kártérítések benyújtására a magyar bíróságokon. A bíróságok pedig kötelesek lesznek az EU-s bíróság ítéletét fenntartások nélkül alkalmazni. Az uniós jog megsértéséért pedig az állam kártérítést köteles utalni.

Ezzel Magyarországnak újabb kárt okozott a kormány “nemzeti szabadságharca”.
Hogy mit lépnek az új helyzetben a nagy francia cégek, amik a mostani döntést kiharcolták Brüsszelben, az egyelőre kérdés. A törvényeket kénytelen lesz módosítani a kormány a javukra, de ettől még az elmúlt években a piac nagy részét elvesztették.
link
Törölt felhasználó 2016. 02. 24. 09:49
Törölt hozzászólás
#2713
watson
watson 2016. 02. 24. 09:28
Előzmény: #2706  watson
#2712
Orbán a népszavazásról link

a vasárnapi boltzás népszavazásának folyamatos korlátozása fényében kevés aljasabb, jellemtelenebb ember van ebben az országban mint ez a takonygerincű Orbán...
Pajtika 2016. 02. 23. 18:22
Előzmény: #2706  watson
#2711
Milliárdok kormányközeli cégeknek
Szabó Zsolt, 2016. február 23., kedd 14:00, frissítve: kedd 14:14

A Palatinus strand felújítása 2,2 milliárd forintba kerül. A ZÁÉV a stadionépítési bizniszben is részt vesz
A Palatinus strand felújítása 2,2 milliárd forintba kerül. A ZÁÉV a stadionépítési bizniszben is részt vesz Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
Kormányközeli vállalkozások tűntek föl a főváros gyógyfürdős cégénél, amely csak a kabinet engedélyével felvett hitelből fejezhet be több, már megkezdett fejlesztést. A Palatinus strand kétmilliárdos felújításában például az a ZÁÉV Zrt. vesz részt, amely konzorciumokban állami beruházású stadionokat épít, a fürdőtársaság médiaügynöke pedig nem más lett, mint Rogán Antal szomszédjának a cége.
Már csak a kormányzat hozzájárulását várják a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-nél ahhoz, hogy a Fővárosi Közgyűlés múlt heti döntése alapján 1,9 milliárdos hitelt vegyenek fel három kiemelt beruházásuk finanszírozásához – tudta meg lapunk belső forrásokból.

Az állami beruházású stadionokat építő cég is beszállt a felújításba

Az egyik legnagyobb falat a 2017-es vizes világbajnokság eseményeihez kapcsolódó Palatinus strand műemléki felújítása és átalakítása. A munkát még tavaly novemberben – a neve szerint kizárólag a fejlesztésre – létrehozott Palatinus 2015 Konzorcium nyerte el, csaknem 2,2 milliárd forintért. A konzorcium egyik tagja az évekkel ezelőtt csődbe ment, a városligeti műjégpálya fővárosi beruházásával és az országban még számos önkormányzati fejlesztéssel „befürdött” Hérosz Zrt. egykori ferencvárosi telephelyére bejegyzett Primogen FM Kft. A másik résztvevő a zalaegerszegi ZÁÉV Zrt., amely más kormányközeli társaságokkal az utóbbi időben stadionokat épít. Az Átlátszó.hu szerint a ZÁÉV a Pharos ’95 Kft.-vel újítja meg a ZTE, a West Hungária Bau Kft.-vel pedig az MTK stadionját, de korábban a Swietelsky Magyarország Kft.-vel elnyerte a szombathelyi Haladás-sportkomplexum munkálatait is. A Pharos felcsúti fejlesztésekről lett ismert: pályaépítés a Puskás Akadémiának, Puskás Ferenc szobrának elkészíttetése, telephelyének címe pedig megegyezik Mészáros Lőrinc fideszes polgármester és nagyvállalkozó állandó lakcímével.

A Palatinus strandon a műemléki főépület rekonstrukciója mellett, az alagsori wellness- és fitnesz-részleg kialakítása a feladat. A termálmedence lefedésével a strand 2017 tavaszára télen-nyáron nyitva tartó fürdővé alakul. A beruházás több mint a felét, 1,2 milliárdot fedezné a fővárosi fürdőtársaság hitelből. A kölcsönből 500 millióval egészítenék ki a Széchenyi fürdő gépészeti korszerűsítésének másfél milliárdos keretét. Azt a munkát a VII. kerületi székhelyű Kalotherm Zrt. nyerte el, és 2016 végére, legkésőbb jövő év elejére be is fejeznék a munkát. A legkorábban, idén nyárra a zuglói Paskál fürdő bővítése készülhet el 1,1 milliárd forintból. Itt a téliesítéssel egész évben működő termálfürdőt és tanmedencét is kialakítana a szintén korábbi Hérosz-vezetőkből verbuválódott Latarex Zrt. vezette konzorcium. A folytatáshoz és a befejezéshez 200 milliónyi kölcsön szükséges.

Rogán szomszédja reklámoz

Úgy tűnik azonban, a BGYH Zrt.-nek nem kell aggódnia: a közbeszerzési értesítő tegnapi adatai szerint „médiaügynökségi szolgáltatásokra” azzal a Network 360 Reklámügynökség Kft.-vel köthetnek 150 milliós szerződést, amelynek tulajdonosa Csetényi Csaba. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter Pasa parki szomszédjának cégei az Átlátszó szerint tavaly több mint 3 milliárd forint értékű állami megbízást nyertek el.
Pajtika 2016. 02. 21. 12:08
Előzmény: #2709  Pajtika
#2710
Orbán oroszlánból kisegér lett – az Együtt a mesés átváltozás árát követeli

Az Együtt levonatná a Fidesz és a KDNP költségvetési támogatásából a plakátkampányok és konzultációk árát.
Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja az EU-csúcson történteket értékelte. Szerinte Orbán Viktor oroszlánként utazott ki Brüsszelbe, majd kisegérként tért haza.

A menekültügyben valójában képmutató, hazug, belpolitikai célokat szolgáló színjáték zajlik, aminek egyetlen rendeltetése, hogy a magyar nyilvánosság ne a súlyos kormányzati kudarcokkal foglalkozzon.
Az uniós csúcson a magyar miniszterelnök iskolapéldáját adta a felelőtlen politizálásnak. A kétnapos fórumon egyhangú döntés született két, Magyarországot különösen érintő kérdésről: a nagy-britanniai munkavállalás feltételeiről és a migráció kérdéséről. Egyhangú volt, mert Orbán Viktor is megszavazta, hogy a többek között a politikája miatt az országot elhagyó és az Egyesült Királyságban új életet kezdő magyarok életkörülményei romlani fognak.

Orbán pontosan tudta, hogy kik ellen szövetkezett a brit miniszterelnökkel. Mindenki emlékszik ugyanis a választójogi törvény külföldön élőkkel szemben súlyosan hátrányos, szégyenletes módosítására, amelynek egyetlen célja az volt, hogy ezeknek a választópolgároknak jelentősen megnehezítsék a választásokon való részvételt. Ebben az értelemben következetes volt a kormányfő: belenyugodott, hogy nekik – mindenkinek, aki külföldre készül – mostantól nehezebb lesz.
Hajdú Nóra szerint súlyos vereséget szenvedett Orbán menekültügyben is. A kormányfő egyetértett ugyanis azzal, hogy teljes körűen végre kell hajtani az unión belüli áthelyezési folyamatot. Ezzel nemcsak a magyar miniszterelnök vallott kudarcot, hanem az általa manipulált visegrádi országcsoport is, akiknek a csúcsra indulva mindennek a megakadályozása volt az egyik legfontosabb célkitűzésük.

Az Együtt elnökségi tagja emlékeztet arra az elképesztő harci zajra is, amellyel Orbán nemzeti konzultációt és aláírásgyűjtést hirdetett a betelepítési kvóták ellenében és szerzett hozzá állítólag másfél-kétmillió aláírást, a fideszes vezetésű önkormányzatokat pedig arra kényszerítette, hogy határozatokkal tiltakozzanak az unió – egyébként jogszerű döntési folyamatban elhatározott – kvótái ellen. Ezek után “Orbán maga is egyetértett a kényszerbetelepítéssel (sic!)!”

A menekültügyben valójában képmutató, hazug, belpolitikai célokat szolgáló színjáték zajlik, aminek egyetlen rendeltetése, hogy a magyar nyilvánosság ne a súlyos kormányzati kudarcokkal foglalkozzon. Most pedig izzadságszagú kommunikációs bukfencekkel az próbálják elhitetni a társadalommal, hogy diadalt arattak az uniós csúcson. A valóság ezzel szemben az, hogy mindkét napirenden lévő kérdésben Orbán működésének teljes kudarc volt az eredménye.

Együtt: a Fidesz és a KDNP fizesse vissza, amit ellopott!!!!

Az ellenzéki párt szerint az uszító plakátkampányok, hazug nemzeti konzultációk nem a magyar polgárok, hanem a kormánypártok érdekeit szolgálták, ezért a pénzt a költségvetési támogatásból vissza kell fizetnie a Fidesznek és a KDNP-nek.

Orbán Viktor egy évig hazudozott a kvótáról, lázított, hergelt és uszított ellene, majd igent mondott rá. Orbán Viktor ezzel bebizonyította, hogy szavai semmit sem érnek.
Az Együtt szerint a helyzetet úgy kell megoldani, hogy a többségi társadalomnak nagyobb biztonságot kell teremteni, a menedékkérőkkel emberségesen kell bánni. Az önkéntes kvóta része a megfelelő megoldásnak, mind a többségi társadalom, mind a menedékkérők számára – írták.

Eddig a magyar polgárok adóforintjaiból fizették a plakátokat, nemzeti konzultációkat, ezért az Együtt követeli, hogy a Fidesz és a KDNP 2016-os költségvetési támogatása terhére írja jóvá ezeket az összegeket a központi költségvetés, így az adófizetők számára!

Fizessék vissza, amit elloptak!
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a záródokumentum visszautalásait az ellenzéki pártok megpróbálják félreértelmezni, mert az EU döntéshozatalát nem ismerik. Azt mondta, az ellenzék tudatosan félremagyarázza az uniós csúcson Orbán Viktor által elfogadott és aláírt határozatot. Ebben az áll, hogy a korábban meghozott betelepítési kvótákról hozott európai döntéseket végre kell hajtani, de ez szerinte a tavaly döntésre vonatkozik: tehát Magyarország álláspontja változatlan, szó sem lehet betelepítési kvótáról,

link
Pajtika 2016. 02. 20. 09:20
Előzmény: #2708  Pajtika
#2709
A Paks II. volt vezérigazgatójának feleségének is jutott állami föld

Nagy Sándor tavaly áprilisig volt a az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója, majd titokban a WANO (Atomerőmű Üzemeltetők Világszövetsége) londoni irodájához távozott.

Távozásáról akkor semmilyen hivatalos bejelentés sem volt. A cég honlapja sem számolt be róla, csak a menedzsment tagjainak listájáról húzták ki a nevét.
Most a Blikk vette észre, hogy felesége, Nagyné Baracsi Éva paksi óvónő egy decemberi árverésen 500 millió forintért 210 hektárnyi állami földhöz jutott hozzá a Tolna megyei Gerjenben.
A lap azt is megemlítette, hogy mikor tavaly a Nemzeti Földkezelő Alap még haszonbérlőt keresett az értékes földterületre, akkor szintén egy óvónő, Baracsi Éva pályázatát találták a legjobbnak.
A földekkel kapcsolatban keresték Nagyékat, de mindketten Londonban tartózkodtak. Csak annyit sikerült megtudniuk, hogy a földbirtokossá vált Nagyné szintén Londonban él, csak időnként látogat haza.
Nagy Sándort 2012-ben nevezte ki a kormány a 12 milliárd eurós (3700 milliárd forint) gigaberuházást vezénylő Paks II. Zrt. élére, ő írt alá valamennyi lényeges dokumentumot az orosz féllel.

Pajtika 2016. 02. 18. 17:23
Előzmény: #2706  watson
#2708
Több mint 3 milliárd forint közpénzhez jutott cége, mialatt fideszes képviselőként 2010 óta a parlamentben ücsörög

Google +1Egyéb megosztás
700 millió forintnál is több támogatást kaptak Farkas Sándor cégei tavaly. A képviselő ezen túl egy 260 milliós állami támogatást is megjelölt vagyonnyilatkozatában. Nem viccelünk.

Az elmúlt öt évben 3,2 milliárd forintot meghaladó összegű támogatást kapott Farkas Sándor mezőgazdasági cége, miközben Farkas kormánypárti képviselőként végig ott ült a parlamentben – derül ki a magyarnarancs.hu összesítő számításából. Farkas Sándor egyébként az, akire nemrég rábízták a mezőhegyesi ménesbirtokot.
link
Pajtika 2016. 02. 17. 17:27
Előzmény: #2706  watson
#2707
Újabb mutyilista – Már követni is nehéz, hogyan rabolják ki az országot

2016.02.17.

A helyzet mutyi-téren változatlan, illetve igenis változik: sajnos rossz irányba. A korrupciót állami szinten űző kormányzat intézkedéseinek köszönhetően az Unió egyik legkorruptabb országának mondhatjuk magunkat.

A Transparency International (TI) szerint az elmúlt esztendő a közpénzek átláthatatlan szétosztásának az éve volt Magyarországon, amikor is a kormány bármifajta következmény nélkül használhatta a hatalmát arra, hogy előnyhöz juttassa a holdudvarába tartozó üzleti csoportokat, illetve haverokat. Egyetlen adat megemlítése elég ahhoz, hogy lássuk, mennyire igaz a TI álláspontja: Mészáros Lőrinc vagyonbevallása szerint 2015-ben naponta több mint 2,2 millió forintot keresett. Tőle tudjuk, hogy mindezt a szerencsének és a jó Istennek köszönthette, meg persze Orbán Viktornak.

De nem egyedül ő volt az, aki rendkívül jól járt az elmúlt időkben. Legutóbbi helyzetjelentésünk óta ugyanis újabb mutyigyanús ügyek kerültek a napvilágra. Az elmúlt hónapokban például több százmillió forintnyi bevételhez jutott az Andy Vajna által megszerzett TV2-csoport a kormányzati propaganda hirdetésével. Ráadásul a csatorna márciustól megduplázza a hirdetési árait, ennek köszönthetően még többet fizethetünk majd Andy Vajna zsebébe. Cserében azért, hogy népbutító fideszes propagandát sugározzanak. Ezen kívül az LMP több mint gyanús mutyikat fedezett fel a magyar oktatás terén, illetve még az is kiderülhetett, hogy Magyarországon már a kazah juhtenyésztés segítségével is lehet lopni.
link
watson
watson 2016. 02. 12. 18:40
Előzmény: #2705  watson
#2706
Orbán után Matolcsy is tovább sülyedt a kommunista ideológiájában és már szervezi a a munkásőröket is maga köré...
link
watson
watson 2016. 02. 12. 16:03
Előzmény: #2700  watson
#2705
Szaunatűzben leégett lakásba vitték a Szépművészeti képeit... bravó :)
"L Simon törvényt módosít, amit nem tartanak be, hogy egy hamis bérlővel kivett önkormányzati ingatlanába a munkanélküli Orbán-tanácsadó számára béreljen ki egy cég magán célra képeket egy múzeumból a szokáksos ár töredékéért.
Igazi minta példa arra, ahogy a Fidesz működteti az országot a haverjai érdekében. Nincs egyetlen jogszerű momentum sem benne.
Rogán hazudott. Azt állította, hogy Habony nem lakott a Szerb u. 9-ben.
Most kiderült, hogy de. Az ő általa használt lakásba vitték a képeket Szépművészetiből.
De valóban nem ő bérelte, hanem a volt felesége anyaukája. Aki nem lakott ott. Ezt az önkormányzatnak évenként elleőriznie kellett volna.
Az persze nem kérdés, hogy tudott róla az önkormányzat, mert a jelenlegi polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter is ott lakott a házban. Egy jogtalanul megvett lakásban, amit azóta visszaadott.
Az sem mellékes, hogy egy cég kölcsönöz ki képeket egy magánlakásba. Ha te tennéd ezt, mit szólna a NAV?
Pénze nyilván volt rá, mert akkoriban került a közmédiából 900 millió a céghez Marslakók címen.
Miniszteri engedély kellett volna ahhoz, hogy bérbeadják, de Baán László úgy döntött, erre semmi szükség. Kiadta tized áron, slusz-passz.
A maguk hozta törvényeket sem tartották be, hiszen még a pár hetes törvény értelmében is mi
De hogy adhatta ki a képeket a múzeum, ha egyszer sem a cég, sem a valós lakó nem igazolhatott legális jogviszonyt a bérleménnyel kapcsolatban? Hisz azt nem adhatta tovább albérletbe a bérlő. De nem elég, hogy egy hivatalosan a szerződők egykéhez sem tartozó lakásba vittek képeket, de még ráadásul töredékáron.
Az már csak hab a tortán, hogy ez a lakás már leégett egyszer szaunatűz miatt. Lehet, hogy a múzeum úgy mérlegelt, hogy végülis a tűz szárazsága kioltja a szauna páráját? Így biztos helyen lesznek a képek.
Akkor viszont kérdés, hogy miért nem engedik meg az Átlátszó újságíróinak, hogy megnézzék a képeket, ellenőrizendő, hogy nem sérültek-e meg, vagy hogy egyáltalán az eredeti képek kerültek-e vissza, vagy Habony rajzai. Hogyan lehetséges az, hogy van, akinek meg sem mutatják mi áll a raktárban, míg más azokat haza is viheti?" /Juhász Péter/
Törölt felhasználó 2016. 02. 12. 13:39
Előzmény: #2703  watson
#2704
ez se rossz...

Elbulizták a járási felzárkóztatási pénzeket

A csalások közül két kategória a legelszomorítóbb, az egyik, amikor az oktatásra, a másik, amikor a legelesettebbek felemelésére szánt pénzt lopják el

Lejön, és azt mondja, hogy én kompletten megcsinálom neked, megnyerem neked, de én hozok mindent. És ha nem, akkor megyek egy várossal odébb. Mert van egy kvótám, amit én eloszthatok, és ha nem, akkor megyek egy várossal odébb. Zárt ajtók mögött sajnos ez van.

link
watson
watson 2016. 02. 10. 20:28
Előzmény: #2702  Törölt felhasználó
#2703
Schmidt Copy Pálnál másolásra? ;))
Törölt felhasználó 2016. 02. 10. 17:53
Előzmény: #2700  watson
#2702
Vagy máshol!
Törölt felhasználó 2016. 02. 10. 11:58
#2701
Az igazságszolgáltatás akadályozásáért még egy hónap szabadságvesztést rótt a korrupció miatt jogerősen már másfél év börtönre ítélt Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnökre a jeruzsálemi polgári bíróság – jelentette az izraeli közszolgálati rádió szerda délelőtt.

A 70 éves Olmertet decemberben ítélték el másfél év letöltendő börtönre, mert jogellenesen elfogadott egy hatvanezer sékeles adományt Morris (Móse) Talansky amerikai üzletembertől.

Az igazságszolgáltatás akadályozása miatt újabb fél évet kapott volna, de az ügyészséggel kötött, szokatlan vádalku szerint a két büntetést egyszerre, "párhuzamosan", és nem összeadódva kellett volna letöltenie. Az ügyében illetékes bíró azonban csak részben fogadta el az ügyészség és Olmert ügyvédei között létrejött vádalkut, és hozzáadott egy újabb, egy hónapos letöltendő börtönt az eddigi másfél évhez.

Az egykori kormányfőnek egy harmadik lezáratlan bírósági ügye is folyamatban van, amelyben nyolc hónapot szabtak rá, de az ítélet enyhítéséért a legfelsőbb bírósághoz fellebbezett, amely még nem döntött. Ügyvédei itt is vádalkuval próbálkoztak, amelynek értelmében szintén egyszerre ülte volna le a két büntetést, de a hatóságok ezt elutasították.

Ehud Olmert jövő hétfőn vonul börtönbe, de csak büntetésének kezdeti időpontja biztos: harmadik ügyének elbírálásakor tovább nőhet egyelőre tizenkilenc hónapos elzárása.

Izrael történetében először fordul elő, hogy rács mögé kerül egy volt miniszterelnök egy korrupciós ügyben lezajlott büntetőeljárás nyomán.
watson
watson 2016. 02. 09. 12:57
Előzmény: #2699  sanka
#2700
Egy kis életkép Orbán a tolvajok fejedelme és a körülötte lebzselő torkos féle bérenceiről:

A Szépművészeti 10 festménye Habonynál a Szerb u. 9-ben volt link

a Totya mondta... link :))
sanka 2016. 02. 05. 18:49
Előzmény: #2696  Törölt felhasználó
#2699
Aztem mindegy neki, minden lepereg, hisz egy fiseszes bérenc:))
Törölt felhasználó 2016. 02. 05. 16:26
Előzmény: #2697  Törölt felhasználó
#2698
hess, féregnyúlvány
Törölt felhasználó 2016. 02. 05. 16:19
Előzmény: #2696  Törölt felhasználó
#2697
Igy jár, aki előre látja a legalját! Ott marad!
Törölt felhasználó 2016. 02. 05. 16:08
Előzmény: #2695  Törölt felhasználó
#2696
mákszemnyi agyad neked mi a faxra való, büdösbunkógörényfidesszopó?
Törölt felhasználó 2016. 02. 05. 16:01
Előzmény: #2694  Törölt felhasználó
#2695
Jobb lett volna,ha a csapatra és nem a stadionra költi!

Van itt is egy "csapat" tele pénzel, de sajnos nincs még stadionja! Van is elégedetlenség!
Törölt felhasználó 2016. 02. 05. 15:56
Előzmény: #2688  Törölt felhasználó
#2694
" Legalább 600 milliót költött az állam a dunaújvárosi stadionra. "

Van helye a pénznek, az biztos.
Törölt felhasználó 2016. 02. 05. 15:47
Előzmény: #2688  Törölt felhasználó
#2693
fasza
Törölt felhasználó 2016. 02. 05. 15:44
Előzmény: #2689  -bubu-
#2692
Csoda, hogy elfelejtetted, nincs az a pénz, amit ne lehetne "ellopni"!
Törölt felhasználó 2016. 02. 05. 15:42
Előzmény: #2690  Alilou3
#2691
Megnyerítek a választásokat és borul rátok a "bili"!
Alilou3 2016. 02. 05. 15:36
Előzmény: #2688  Törölt felhasználó
#2690
Mi lesz 2018 után, Nyekó eus pénz, szerintem már csődbe vitték az országot, a kincstár üres, a fizetések késnek, nagyon jól jön a fidesznek ha előrehozott választások lennének, majd más lesz azért a felelős,...
-bubu-
-bubu- 2016. 02. 05. 15:30
Előzmény: #2688  Törölt felhasználó
#2689
" Azt írják, nem sikerült megfelelő szponzorokat bevonzani, elfogyott a pénz,"

????????

Miazúristenfolyik ott?? :o)))))

hogy a picsába nincs pénz??? el se akarom hinni, hogy ez megeshet ebbe az országba, hogy nem jut a nemzeti sportra pénz :DDD

Törölt felhasználó 2016. 02. 05. 15:26
Előzmény: #2687  -bubu-
#2688
Legalább 600 milliót költött az állam a dunaújvárosi stadionra. A csapat most csődközelbe került, mindenkit kirúgnak.
Rényi Pál Dániel ma 11:28 FOCI118 732
De Tiborcz István és az Elios legalább pénzénél maradt.

Közleményt adott ki a Dunaújváros PASE másodosztályú labdarúgócsapatának vezetése. Azt írják, nem sikerült megfelelő szponzorokat bevonzani, elfogyott a pénz, így a teljes szakmai stábot és az összes profi játékost menesztik, és saját nevelésű játékosokkal bekkelik végig a szezont. A vezetők kérik a szurkolóik támogatását és kitartását.
A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében 2014 végére 600 millió forintért építették ki a világítást a csapat otthonát adó Dunaferr Arénában. (A munkát az Elios Zrt. és a Roneko Kft. alkotta Duna2014 Konzorcium végezte el.) Nyáron a gyepszőnyeget is felújították, ami ma már fűthető. Ezt a melót az Aquatherm nevű cég végezte el, melynek német anyavállalata olyan csapatok stadionjában végzett már ilyen munkát, mint a Real Madrid, az Udinese vagy a Schalke 04.
A stadiont bő egy év alatt sikerült tehát tökéletes állapotba hozni, egyedül a klub zakatol közben csőd felé. A pálya egyszeri felfűtése kábé 1 millió forintba kerül, erre a luxusra már nem marad pénze a csapatnak. De legalább a fiatal játékosok európai körülmények között edződhetnek az NB II-ben.
UPDATE - 12.35
A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében a stadion teljes felújításának bekerülése volt 600 millió forint. A Duna 2014 Konzorcium által elvégzett munka ennek részeként valósult meg, és összesen 195 millió forintba került.
(Nemzeti Sport)
-bubu-
-bubu- 2016. 02. 03. 14:52
Előzmény: #2686  Törölt felhasználó
#2687
a reformok működnek :))

lopnak ezerrel
Törölt felhasználó 2016. 02. 03. 14:44
Előzmény: #2685  -bubu-
#2686
Hadházy Ákos ma is borít: egy alkalmazottal működő társaság húzott 564 állami milliót

„Tele van az új oktatási rendszer korrupt visszaélésekkel” – nyilatkozta ma megjelenő nyomtatott kiadásunknak Hadházy Ákos, az LMP szakértője. Megkértük, mondjon példákat. Mondott.

„A most csütörtöki sajtótájékoztatón (ez lapunk megjelenése után néhány órával kezdődik – a szerk.) több olyan esetet is bemutatok, amelyből az látszik, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyes szervezetei, például az Oktatási Hivatal, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vagy éppen az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. az oktatási rendszer botrányos átalakítása során milliárdos programokat vezethettek. Hatalmas bűne ennek a politikai elitnek, hogy az oktatást is tönkretették azért, hogy valakik egy kicsit keressenek az uniós források hasztalan felhasználásán. Irgalmatlan mennyiségű összegek mentek el különböző programokra, amelyekből ellenőrizetlenül áramolhattak kifelé a pénzek. Néhány program ezek közül: Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban, erre 3,5 milliárd forint ment el; Pedagógusképzés támogatása több mint 11 milliárdból; XXI. századi közoktatás elnevezésű program 6,8 milliárd forintos forrásból. Ezeket vizsgálva hajmeresztő dolgokat találtam, ilyen például, amikor azt láttam, hogy az Oktatási Hivatal ún. szakértői napok százait vásárolta egy cégtől 564 millió forintért, vagyis ekkora értékben segítette a Merkel Konzulent Zrt. a hivatalt. A probléma csak annyi, hogy ez a társaság mindössze egy alkalmazottal működik, és az 564 milliós megbízást tavaly szeptemberben kapták, amikor már alig volt néhány hónapjuk a szolgáltatás nyújtására, és szinte ellenőrizhetetlen, hogy tényleg volt-e teljesítés. Az is érthetetlen, hogy a minisztérium egyik szervezete miért egy céggel állíttatja össze az érettségi vizsgák feladatait, de találni olyan közbeszerzést is, ahol a projekt előzetesen megbecsült ára megegyezik azzal, amennyiért a győztes vállalkozás ajánlatában vállalta a feladatot. Találtam nagyon furcsa bérleti szerződéseket is: az Oktatási Hivatal egy cégtől, a Lokalfixer Kft.-től bérelt helyiséget 2013-ban és 2014-ben, és a 9 hónapos bérleti időszakra összesen majdnem 25 millió forintot fizetett ki. Ennek a vállalkozásnak a céginformációs rendszer szerint csak egy saját ingatlana van, az pedig néhány méterre van az Emmi szintén az Akadémia utcában található központjától. Van egy másik céggel kötött, összesen mintegy 60 milliós bérleti megállapodás is, amely azért furcsa, mert a vállalkozás ingatlanjai látszólag teljesen alkalmatlanok arra, hogy a szerződés szerinti képzések helyszínéül szolgáljanak, ráadásul az is látható, hogy máshonnan szinte nincs bevétele a társaságnak. Ezeket és még egy rakás hasonlóan gyanús szerződést látva kérdezem én, hogy ezért kellett szétverni a közoktatást? Felháborító!” – válaszolta kérdésünkre Hadházy.
-bubu-
-bubu- 2016. 02. 03. 12:53
Előzmény: #2684  Törölt felhasználó
#2685
Törölt felhasználó 2016. 02. 03. 12:51
Előzmény: #2683  Törölt felhasználó
#2684
"'Ezért harcolt a narancsos ifjúság 89-ben'

89-ben nem volt itt semmiféle harc, az állampárt békésen átadta a helyét."

Az állampárt békésen átadta a helyét önmagának.
(A 'narancsos ifjúság' minden vezetője KISZ-titkár volt.)
Törölt felhasználó 2016. 02. 03. 12:05
Előzmény: #2682  kimpaa
#2683
"Ezért harcolt a narancsos ifjúság 89-ben"
89-ben nem volt itt semmiféle harc, az állampárt békésen átadta a helyét.
kimpaa
kimpaa 2016. 02. 03. 11:52
Előzmény: #2681  Törölt felhasználó
#2682
Bexarás, tiszta kommunizmus. Leszólnak a pártközpontból hogy nehogy valamit is merjetek csinálni rohadtak..
Ezért harcolt a narancsos ifjúság 89-ben, hogy ők maguk hozzák vissza azt? Köpjenek fel és álljanak alá nyugodtan..
Törölt felhasználó 2016. 02. 03. 11:38
Előzmény: törölt hozzászólás
#2681
Pedagógustüntetés: Megfenyegették az óvodákat?

A Pedagógusok Szakszervezete miskolci szervezetének titkára szerint megfenyegették az óvodákat, hogy komoly következményei lesznek ha részt vesznek a mai demonstráción.

Csabalik Zsuzsanna szerint lehetetlen előre megjósolni, hogy mennyien fognak részt venni az esti tüntetésen, Miskolcon. Elmondása szerint rengeteg visszajelzést kapnak, ami alapján arra számítanak, hogy sokan lesznek a „fogadóórán”. A középiskolai tanár hozzátette: nagyon örülnek annak, hogy országszerte több településen is aktivizálják magukat a pedagógusok, hiszen a Herman Ottó Gimnázium tantestülete által felvetett problémák országos problémák.
Azzal kapcsolatban, hogy van-e a pedagógusokban félelem amiatt, hogy következményei lesznek a kiállásuknak Csabalik Zsuzsanna elmondta:

konkrétan tud arról, hogy valamennyi miskolci óvodába leszóltak, hogy komoly következményei lesznek, ha elmennek a ma esti demonstrációra.
Az óvodák egyébként önkormányzati fenntartás alatt állnak, tette hozzá a pedagógus. „Nagyon remélem, hogyha összefog egy-egy óvoda, nem lehet leváltani a teljes személyzetét, és egymást védve ki fognak jönni, és velünk együtt vesznek részt a fogadóórán” – hangsúlyozta Csabalik Zsuzsanna. (atv)
Törölt felhasználó 2016. 02. 02. 13:49
Törölt hozzászólás
#2680
Törölt felhasználó 2016. 02. 02. 12:05
Előzmény: törölt hozzászólás
#2679
Nyakig ülünk a (fideszes) korrupcióban - Íme, a legújabb mutyilista
2016.02.02. 08:17 Ténytár

A helyzet mutyi-téren változatlan, illetve igenis változik: sajnos rossz irányba. Továbbra is elmondható, hogy a korrupciót állami szinten űző kormányzat intézkedéseinek köszönhetően az Unió egyik legkorruptabb országának mondhatjuk magunkat. S nemcsak a Transpareny International gondolja így. A szervezet egyik konferenciáján maga Colleen Bell amerikai nagykövet beszélt arról, hogy bár az USA és Magyarország kereskedelmi kapcsolata egészséges, az amerikai üzleti körök szerint létezik a korrupció érzete, illetve a korrupció gazdaságra és társadalomra gyakorolt hatása olyan, mint „a rák, amely megtámadja a szervezetet, majd idővel meg is semmisíti azt” .

A legutóbbi mutyilista óta nem telt el sok idő, mégis azóta úgy tűnik, sikerült a földprivatizációkon a 210 ezer hektár 40 százalékát fideszes kötődésű személyekhez passzolni. Mészárosék, Lázárék, Tiborczék és sokan mások több száz hektár állami földet kanyarítottak maguknak - közpénzből finanszírozott hitelből felvásárolva az állami földeket. A lopás már annyira magától értetődő, hogy a helyi fideszesek egymás között már teljesen természetes dologként magyarázzák egymásnak a közbeszerzések túlárazását. Időközben lezárult a TV2-mutyi is, amelynek nyertese az új stróman, Andy Vajna lett, a vesztes pedig Smicska Lajos, régi nevén nemzeti nagytőkés, új megnevezésén rendszerellenes oligarcha.
link
Törölt felhasználó 2016. 01. 28. 14:38
Előzmény: törölt hozzászólás
#2678
Mit kell ezen magyarázni! Úgy igaz, ahogyan le van hallgatva!
andare 2016. 01. 28. 14:07
Törölt hozzászólás
#2677
Törölt felhasználó 2016. 01. 28. 13:48
Előzmény: #2667  -bubu-
#2676
Titkos felvétel: fideszesek magyarázzák, miért kell túlárazni a közbeszerzést

Egy 2012-es hangfelvételt hozott nyilvánosságra első korrupcióinfóján az LMP. A felvételen Szekszárd jelenlegi polgármestere magyarázza, hogyan működik ma Magyarországon a közbeszerzések rendszere, hogyan házalnak az előre lezsírozott projektetekkel a bennfentes cégek.
link

Törölt felhasználó 2016. 01. 25. 14:58
Előzmény: #2674  sanka
#2675
Miért usanka az orosz rókaprémes "füles" sapka?
sanka 2016. 01. 25. 14:54
Előzmény: #2672  Törölt felhasználó
#2674
Infokommunikációs titkárság torkosbrrrz:))
sanka 2016. 01. 25. 14:54
Előzmény: #2672  Törölt felhasználó
#2673
Infokommunikációs titkárság torkosbrrrz:))
Törölt felhasználó 2016. 01. 25. 14:52
Előzmény: #2670  sanka
#2672
Tiltakozunk nem mindent lopunk!

Nemzetes Ultrás Kormány Infokommunikációs Titkárság XXYYZZ
Törölt felhasználó 2016. 01. 25. 14:51
Előzmény: #2667  -bubu-
#2671
hihihi )))
sanka 2016. 01. 25. 14:45
Előzmény: #2668  kimpaa
#2670
Mindent lopnak!
Törölt felhasználó 2016. 01. 25. 14:42
Előzmény: #2665  Törölt felhasználó
#2669
Köszönjük NBM akimerítő tájékoztatást elmentjük, hogy aztán felhasználhassuk az adatokat!

Igaz, hogy ez nem veszélyezteti a GDP adatainkat, de szívesen veszünk minden civil kezdeményezést, hogy a valós döntéseinket minden civil és polgár társunk javára tehessük!

Nemzetes Ultrás Kormány Infokommunikációs Titkársága nevében!
kimpaa
kimpaa 2016. 01. 25. 14:38
Előzmény: #2667  -bubu-
#2668
Hehe, lopják a lopás felderítésére szánt pénzt :))
-bubu-
-bubu- 2016. 01. 25. 14:35
Előzmény: #2666  -bubu-
#2667
link

Már a korrupció elleni pénzeket is elcsalták Magyarországon?
-bubu-
-bubu- 2016. 01. 25. 14:31
Előzmény: #2665  Törölt felhasználó
#2666
Nagy a család, kell a föld: Lázár János és rokonai 753 millióért vettek birtokot Csongrád megyében

link
Törölt felhasználó 2016. 01. 25. 09:43
Előzmény: #2657  Törölt felhasználó
#2665
Lázár János miniszterelnök-miniszter és családjának Csongrád megyei földbirtokai a jelenlegi állás szerint a következőképpen állnak:
Lázár János : 56 hektár
Lázár János, a miniszter apja: 14 hektár, 37,6 millió forint
Lázár János nagybátyja, Gyapjas Károly, 116 hektár, 180 millió forint
Lázár János unokatestvére. Gyapjas Mária, 141 hektár
A Lázár János unokatestvérével, Gyapjas Máriával egy háztartásban élő Légrádi József: 234 hektár - összesen több mint 500 millió forint.
Ezzel a Lázár-rokonságnak több száz hektáros birtokbirodalma alakult ki a megyében, Makó és Hódmezővásárhely környékén, aminek értéke legalább háromnegyed milliárd forint. A vásárlásokat ráadásul sikerült olyan ügyesen lebonyolítani, hogy például Gyapjas és Légrádi telekoszomszédok lettek, és ketten együtt egy összefüggő, 215 hektáros területet birtokolnak.
És bár soknak hangzik, ezzel a Lázár-család a fasorban sincs a Mészáros-famíliához képest, ahol így alakulnak a földbirtokosi viszonyok:
Mészáros Lőrinc testvére, János: 207 hektár, 247 milló
Mészáros Lőrinc felesége, Beatrix: 296 hektár, 404 millió
Mészáros Lőrinc egyik lánya, Ágnes: 209 hektár, 443 millió
Mészáros Lőrinc másik lánya, Beatrix: 276 hektár, 340 millió.
Összesen: 1391 hektárnyi föld, 1941 millió forint.
Alilou3 2016. 01. 22. 09:16
Előzmény: #2661  Alilou3
#2664
Nyílt levél a taxis tüntetőknek egy úgynevezett utastól

Sziasztok srácok!Gondolom nem gond, ha tegeződünk, az elmúlt 20-25 évben én is ezt hallgattam, ha beültem hozzátok, sőt sok esetben meg se kérdeztétek, hogy szabad-e. Azért írok nektek röviden, mert az utcán és a fejekben botrányosan nagy a káosz, láthatóan nem nagyon értitek, mi történik veletek – hadd segítsek egy picit!

Ugyebár mindössze 1 nap alatt kiderült néhány ‘aránylag’ fontos dolog a tüntetésetekről:

1. A kutyát nem érdekli a problémátok. Sőt.
2. A kutyát nem érdeklitek ti magatok. Sőt.
3. A kutya sem reméli, hogy eléritek, amit akartok. Sőt.

Nem akarok rosszindulatúnak tűnni, de ez sajnos nem véletlen. És nem is egy oka van. A régi időkben a tiétekhez hasonlóan pacsizós-kacsintós rendszerben működött minden. És igen, volt orvos, aki hazavitte a kincstári ágyneműt, és volt, aki nem. A gyár gépein sokan műszak után fusiban melóztak, és volt olyan, aki nem. Volt pincér, aki meg pisszentett, amikor a csapvizet kinyitotta, és volt, aki tényleg ásványvizet hozott. Azóta pedig – döbbenj meg! – sok-sok olyan szakma van az orvostól a vendéglősig, ügyvédtől a melósig, ahol emberek évtizedeket, vagy éppen tízmilliókat áldoztak arra, hogy a becsületeseket megkülönböztessék a csalóktól, kóklerektől. Hogy elhatárolódjanak a mocsoktól, a lopástól, a szarházi gondolkodástól. Szakmai és civil szervezetek alakultak és melóztak baromi keményen azon, hogy az igazi minőség újra számítson, és egy-egy szakmának újra legyen respektje. Ők nem a konkurenciát akarták erővel kiszorítani, hanem a szart. A becstelent. A hazudósat. Tudom, hogy sok szakma, és szakmákon belül rettenetesen sok szereplő még mindig hátravan a folyamatból. De most nem ez a kérdés. Hanem ez

link
Törölt felhasználó 2016. 01. 22. 02:33
Előzmény: #2661  Alilou3
#2663
Igy van ez amióta benne vagytok és nem elég, hogy nyakig, még kavarjátok is, hogy elviselhetetlen legyen! Számotokra is!

Sokat köszönhetek a kedves érdeklődésednek, ezért is tudok egyre jobban teljesíteni!
-bubu-
-bubu- 2016. 01. 21. 08:52
Előzmény: #2657  Törölt felhasználó
#2662
08:42 | Jöhetnek a nemzeti alkoholboltok!

A lap arra is emlékeztet, hogy érdekes lesz figyelni, hogy a szeszesital-gyártásban milyen új befektetők bukkannak fel vagy jelentek már meg a közelmúltban. Bár konkrétan a cikk nem említi meg, de éppen közelmúltbeli eset, hogy Mészáros Lőrinc egy ukrán befektetővel vodkagyár alapítását határozta el.
Alilou3 2016. 01. 21. 08:28
Előzmény: #2660  Törölt felhasználó
#2661
Napról napra jobban teljesítesz :-DDD

link
Törölt felhasználó 2016. 01. 20. 15:32
Előzmény: #2659  Alilou3
#2660
Elfeledkeztél a klezmerről? Mi legyen vele, mert sehol nem lehet hallgatni? Hol keressem?
Alilou3 2016. 01. 20. 11:22
Előzmény: #2658  Alilou3
#2659
- Jó napot!
- Jó napot! Jöttünk lekapcsolni a netet.
- Jó ég! Elmaradtam a számlával?
- Azt mi nem tudhatjuk, kérem. Terrorveszélyes különállapot lépett hatályba.
- Hogy kicsoda lépett a micsodába?
- Azt mi nem tudhatjuk, kérem. Veszély van, na.
- Értem. Illetve nem értem. De mindegy, ha kell, hát kell. Egy kávét kérnek?
- Köszönjük.
- Cukrot?
- Kettőt. Jut eszembe, kiutaljuk a havi cukorjegyét.
- De jópofa! Ez valami reklámmatrica? Gyűjtőfüzetes?
- Nem igazán. Veszélyhelyzet van, tetszik tudni. Erre kaphat majd cukrot a boltban. Már ugye, elvileg.
- És gyakorlatilag?
- Gyakorlatilag a cukorjegyeket nyomtató Bratyi & Haverjai a Nemzetért Zrt. már felvásárolta az összes cukrot. De pult alól lehet majd kapni a kijelölt trafikokban.
- És ha jegyre kapom a mutyi cukrot a trafikban, és nem tudom megnézni a YouTube-on a Led Zeppelint, akkor biztonságban leszek a terroristáktól?
- Azt mi nem tudhatjuk, kérem. Rádiója van?
- Persze. Miért?
- Le kell plombálnunk az állomáskeresőt. Mit hallgat? Jazzy? Akkor ezt most szépen rátekerjük a Kossuthra, egy kis pillanatragasztó, ide meg a plomba.
- Ha már, akkor nem lehetne inkább a Bartók?
- Hány éves tetszik lenni?
- Ötvenhárom.
- Unokák?
- Még nincsenek.
- Kár. Ha elmúlt volna nyolcvan, és lenne legalább tíz unokája, lehetne a Dankó is. De így nem engedélyezett. Amúgy úgyis ugyanazt adják mindenhol. Ákos-szignálok és központi iránymutatások. Csak a Dankón cimbalmon szignáloznak, a Kossuthon szintetizátoron, a Bartókon meg klavicsemballón. Na, akkor ezt a routert el is tennénk, és meg is vagyunk.
- Mikor kapom vissza a netemet?
- Azt mi nem tudhatjuk, kérem. Majd e-mailben értesítik. Aztán vigyázzon magára!
Alilou3 2016. 01. 20. 11:21
Előzmény: #2657  Törölt felhasználó
#2658

Az elmúlt két évben a harmadára esett a kőolaj világpiaci ára, ezzel együtt pedig jóval olcsóbb lett a gáz is. Még csak január van, de a gáz világpiaci ára tavalyhoz képest már az ötödével csökkent.

Az Orbán-kormánynak tehát lehetősége lenne egy 20-30%-os gázárcsökkentésre anélkül, hogy ezzel közműszolgáltatókat sodorna veszélybe. Mégis inkább csak beszél a „rezsicsökkentésről”, miközben a világpiaci árnál jóval többet hajt be az embereken. Ma minden ötödik, gázszámlára befizetett forint kormányzati pénzbehajtás.
Törölt felhasználó 2016. 01. 20. 11:20
Előzmény: #2656  Törölt felhasználó
#2657
Fazekas miniszter barátja negyven millióért készített tanulmányokat a kazah mezőgazdaságról

A szocialista Mesterházy Attila kérte ki az adatokat, amikből kiderült, hogy mennyiért is készített a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. különböző tanulmányokat a kazah mezőgazdaságról. A céget amúgy az a Horváth László vezeti, aki 22 éve jó barátja a Bors szerint Fazekas miniszternek és annyira elfogulatlan, hogy jelenleg is
Ka­zahsztán tiszteletbeli konzulja.

Horváthék összesen negyvenmillióért írtak tanulmányokat a Földművelésügyi Minisztérium több háttérintézményének, az alábbi témákban:

Az agrárlo­gisztika fejlesztési lehetőségei Kazahsztánban - 7,9 millióért,

A kazah juhtenyésztésről - 8 millióért,

A kazah talajművelésről - 8 millióért,
Hogyan kell kazah olajtartalmú növényeket termelni - 8 millióért,

A Húsmarha Kazahsztánban című dolgozat - 8 millióért,

Törölt felhasználó 2016. 01. 20. 10:44
Előzmény: #2655  sanka
#2656
Több száz hektár földet vásárolt Szíjjártó futsalcsapatának holland szponzora

Hiába állította évekig Orbán Viktor, hogy a magyar föld nem kerülhet külföldiek kezébe, a földárveréseken 2015-ben 222 külföldi állampolgár juthatott állami földhöz. Közülük is kiemelkedik egy holland milliárdos, akit a politikai hátszél régebben balról, mostanában jobbról segít az előrejutásban.

link

lopnak!!
sanka 2016. 01. 19. 10:59
Előzmény: #2654  Törölt felhasználó
#2655
Remélem jön még kutyára dér!
Törölt felhasználó 2016. 01. 19. 10:54
Előzmény: #2653  Törölt felhasználó
#2654
Így gyarapodott a fideszes pártelit a magyar földekből
2016.01.19. 08:11 Caius Scaevola

Legyen a föld a Fideszé – hangozhatna az az őszinte jelszó a Fidesz „földet a gazdáknak” programját illetően. Hiába a gazdák tüntetése, az Alkotmánybíróság ítélete, az ellenzék állandó harca, minden ellenállás maximum zavaró tényező. Ebben az országban, hála a fékek és az ellensúlyok kiiktatásának egyszerűen csak az van, amit a Fidesz akar. A Fidesz pedig éppen földet akar, az ország földjét. Mert a földben óriási haszon van. Ha ehhez még egy-egy patyomkin-gazdát is lehet mutogatni, akiknek tényleg segít a program, annál jobb, lesz mit nézni a kormánymédiában.

A vidéknek ma kétség kívül az állami földek árverése a legnagyobb csapás. A földek megvételével elsősorban a nagygazdák, illetve a földárak emelkedésére spekuláló befektetők járhattak jól, és persze az ígéretekkel ellentétben külföldiek is vásárolhatják a magyar földeket. Az eladott földek immár örökre kikerülnének az állam fennhatósága alól, így esélye sem lesz a vidék elnéptelenedésének földpolitikával való megakadályozására.

Ami a szemünk előtt zajlik, az a NER bebetonozása: az állami vagyon lenyúlása, a politikai hatalom gazdasági hatalommá konvertálása. A legnagyobb, nyilvánossá váló nyertesek csak a jéghegy csúcsa, a fideszes Döbrögik ugyanis a legtöbb kistelepülésen ott lehetnek, elvéve a gazdák elől a földeket.
link
Törölt felhasználó 2016. 01. 18. 14:07
Előzmény: #2652  Alilou3
#2653
Kuna Tibor cége két közbeszerzést is nyert ugyanazon a napon

A Trinity Communications Kft. összesen 48,9 millió forint értékű megbízást kapott a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-től.

A Trinity Communications ügyvezető-tulajdonosa Kuna Tibor, aki 1999-től 2003-ig az Ifjúsági és Sportminisztérium munkatársa, majd 2003-tól 2008-ig a Fidesz-frakció kabinettitkára volt.

Kuna 2008-ban alapította a Young&Partners Kft.-t, amely 2010 után sorra nyerte a kommunikációra kiírt állami közbeszerzéseket.

2015 tavaszán Kunáé lett a 2010-ben alapított Trinity International Communications Kft.-t is, amely 25,5 milliárd forint értékű tendert nyert el tavaly – az összeg nagy részét a Rogán Antal által vezetett Nemzeti Kommunikációs Hivatal 25 milliárdos keretszerződése teszi ki, melyet 2 másik céggel közösen nyert a Trinity.

Néhány napja jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy január 4-én a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. két szerződést is aláírt a Trinityvel:

– nettó 24 millió Ft értékben PR és kommunikációs tevékenység biztosítására, PR ügynökségi szolgáltatói és tanácsadói feladatok ellátására

– nettó 24,9 millió Ft keretösszeg erejéig rendezvényszervezési feladatok ellátására 1 év időtartamban
Mindkét tender hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás volt 3-3 ajánlattevővel a közbeszerzési törvény 122/A paragrafusára hivatkozva, vagyis azzal az indokkal, hogy a szerződések értéke nem éri el a nettó 25 millió forintos értékhatárt, ezért nem kell nyílt versenyt kiírni.

De ezeken kívül is nyert már közbeszerzést idén a Trinity: január elején jelent meg a hirdetmény, hogy tavaly december 11-én szerződést kötött a céggel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nettó 19,97 millió forint értékben, “MNV Zrt. Elektronikus Aukciós Rendszer bevezetését támogató marketingkommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó médiavásárlási feladatok ellátása” tárggyal. Ez a tender is a Kbt. 122/A. § szerinti eljárás volt.
Alilou3 2016. 01. 17. 14:15
Előzmény: #2649  watson
#2652
Telefon, laptop, benzin és több millió forint a zsebbe – választási megállapodás Fidesz módra. Kitálal a titkos kampány segítő.

Lakatos Miklós egyszerű építési vállalkozó Nyíregyházán. 2014-ben azonban nagyot fordult vele a világ. Látott egy televíziós választási vitát, amelyben Pásztor Albert korábbi miskolci rendőrkapitány, aki a baloldali összefogás színeiben indult csörtézett Kriza Ákos fideszes polgármesterrel. Mindketten a város első emberei akartak lenni, de Pásztor túl sokat beszélt a cigánybűnözésről. Lakatosnak ez nem tetszett ezért úgy döntött besegít kicsit Kriza kampányában.

link
Törölt felhasználó 2016. 01. 16. 17:27
Előzmény: #2649  watson
#2651
Ezt lehet a magadéra érteni, mert a szerecseneket is te szereted, ha grasszálnak a szomszédban!
Törölt felhasználó 2016. 01. 16. 17:24
Előzmény: #2648  Törölt felhasználó
#2650
Perverz gondolatok ezek! A Panyi meg ősindexes, fele sem igaz, amit más országok adataiból összegereblyézett!

A fidesz miatt csökkent a születések száma, tehát jogilag tiszta törvényeink vannak! Kevesebb jog-- több gyerek!!!?
watson
watson 2016. 01. 16. 17:14
Előzmény: #2647  Törölt felhasználó
#2649
gyenge próbálkozás a szerecsenmosdatásra

Törölt felhasználó 2016. 01. 16. 15:16
Előzmény: #2637  dexter
#2648
...hmm...!

...link
Törölt felhasználó 2016. 01. 13. 10:59
Előzmény: #2646  watson
#2647
Nem ismerted őket 5 évvel ezelőtt!? Hiba!

Akiket viszont 5 évnél régebben is ismertünk azokról mint a halottakról, jót vagy semmit?

Nekem hiába írod le 20-szor is, hogy maffia, oligarcha, klán vannak dögivel az ilyenek, csak neked nem tűnik fel valamilyen homályos látásmód miatt!
watson
watson 2016. 01. 13. 10:13
Előzmény: #2644  Törölt felhasználó
#2646
Melyik szerezte közbeszerzéseken, vagy állami megbízásokon a vagyonát? melyik szerezte 4 év alatt mint Mészáros, Simicska, Habony, Orbán élios maffia klán?
Törölt felhasználó 2016. 01. 13. 09:57
Előzmény: #2643  Törölt felhasználó
#2645
Rogánék valóban Portik élettársával üzleteltek

Még 2014 novemberében derült ki, hogy 2011-ben, még Rogán Antal polgármestersége alatt az V. kerület nyomott áron értékesített egy lakást Portik Tamás volt élettársának. Több lap is úgy írt erről, hogy
Rogánék Portik élettársával üzleteltek.
A fideszes politikus emiatt beperelte többek közt a Népszabadságot is. Első fokon Rogán nyert, másodfokon viszont elutasította a keresetét a Fővárosi Ítélőtábla. A lap szerdai számában írja, hogy

"az ítélet szerint Portik és Pápa Marianne közötti szoros viszonyt megfelelően igazoltuk, így az nem minősül valótlan tényállításnak."

Rogán a Belváros polgármestere volt, mikor a Classic Immo Kft. 30 százalék kedvezménnyel, 52 millió forintért vásárolt meg a Károly körút 26.-ban egy lakást. A Classic Immo tulajdonosa a szerződés aláírásakor a Komondor Holding Zrt. volt, aminek részvényese Pápa Marianne és két gyermeke. A nő Portik élettársa volt.
Törölt felhasználó 2016. 01. 12. 13:44
Előzmény: #2643  Törölt felhasználó
#2644
Mágnások a G-pont után?

Máris itt az összemosás! Az egyik nagyobb oligarcha mágnás mint a másik!
Nagyon hiányos ez a felsorolás!
Hiányzik az Átlátszó Kis Oligarchahatározó másik jupitereinek az Átlátszó NAGY Oligarchiahatározó kiegészítése!

Szerénységük nem engedi, hogy pl. egy Gyurcsány, vagy Leisztinger beférjen a kicsik közzé, mert olyan nagy oligarcha mágnások! Esetleg Hagyóék köre!

Sokan vannak még, folytathatnád maci a kedvemért!
Törölt felhasználó 2016. 01. 12. 13:05
Előzmény: #2628  Törölt felhasználó
#2643
Mágnások a G-nap után – Mészáros, Vajna, Szemerey, Spéder és Garancsi az oligarchatározóban

ujoligarchak-k

Régen az oligarchák is oligarchábbak voltak – az Orbán-Simicska háborút követően érkezett feltörekvő kormánybarát mágnások egyike-másika legalábbis inkább tűnik a strómanképző tehetséges végzős növendékének, mint önjáró entitásnak. Az Átlátszó Kis Oligarchahatározó sorozatának kiegészítése következik az új szereplőkkel.

link
Törölt felhasználó 2016. 01. 11. 19:36
Előzmény: #2641  dexter
#2642
Igazat adok neked!
Lehet, hogy jobb elbánásban kellene részesítenem téged, de az istennek nem hagyod!

Kell ez nekünk?
dexter 2016. 01. 11. 19:25
Előzmény: #2639  Törölt felhasználó
#2641
mondanám, hogy olvass utána, de úgyse értenéd

"boldogok a lelki szegények"- bár szerintem ezt sem érted...

Topik gazda

watson
watson
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek