Topiknyitó: watson 2010. 11. 10. 12:58

Nyíltan Tolvaj Bűnöző a Fidesz frakció  

Az alkotmányból kiirtani a magántulajdon védelméhez még a saját szabályaikat is meghágja a Fidesz frakció:



"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"



"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 20:46
Előzmény: #99  cscsb
#100
"A nagygyűlés egyik apropóját az adja, hogy a kétharmados kormánytöbbség a rendészeti törvényeket a diktatúrákat megszégyenítő módon akarja módosítani: ezentúl idegen rendőri erők is korlátozás nélkül vehetnének részt magyarországi akciókban, mint például tömegoszlatásokban, továbbá bárki korlátlanul megfigyelhető, lehallgatható lesz.
Mindezek törvényesítését egyetlen tisztességes magyar ember sem nézheti tétlenül! Ahogy 1919-ben Horthy Miklós elérte az idegen erők kivonulását Magyarországról, úgy nekünk is kötelességünk ezt követelni. Mindenkit hívunk tiltakozó demonstrációnkra, hogy együtt mondjuk ki: nem kell idegen rendőr a magyar utcákra! Nem akarunk megfigyeltek lenni a saját hazánkban, nemet mondunk a Fidesz orwelli világára és a párturalmi alkotmányra! Nem utolsó sorban követeljük a hazaáruló Károlyi Mihály emlékművének eltávolítását is.
Tiltakozó demonstrációnkra várunk minden magyar embert! Felszólal Vona Gábor, dr. Gaudi-Nagy Tamás, Hegedűs Tamás, Szegedi Csanád és Volner János - tájékoztat a Jobbik."
cscsb 2010. 11. 16. 20:45
Előzmény: #96  Törölt felhasználó
#99
ez jó volt:)
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 20:45
Előzmény: #97  cscsb
#98
Károlyi kapott egy szép táblát a nyakába és egy kipát a fejére, hangulat van:)
cscsb 2010. 11. 16. 20:43
Előzmény: #94  Törölt felhasználó
#97
mennék de pécsi vagyok.....
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 20:43
Előzmény: #93  cscsb
#96
na ebbe a témába jól belemelegedtél:))))
cscsb 2010. 11. 16. 20:42
Előzmény: #92  Törölt felhasználó
#95
na félretéve a rossz poént...múltat lezárni, jelennel és jövővel foglalkozni... nem wishfull thinking kormányzás, hanem szigorú szakértői... nyilvánosság, összes közbeszerzés, állami pénz költése, állami fizetés a neten rajta, kizárni(csökkenteni) ezáltal a korrupciót. Normális költségvetés, kiadások lefaragása...stb....
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 20:40
#94
Ma este 6 órakor megemlékezés és kormányellenes tüntetés kezdődött a Kossuth téren. Nem mentek?
cscsb 2010. 11. 16. 20:39
Előzmény: #92  Törölt felhasználó
#93
ja múltkor mondta egy mentős kolléga, hogy a viktoréktól ánuszruptúrával valami walkúrt bevittek a traumára:)
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 20:35
Előzmény: #91  cscsb
#92
Már buzi is miért mit tudsz amit mi nem:))))
cscsb 2010. 11. 16. 20:27
Előzmény: #87  Törölt felhasználó
#91
de tudod mit leszarom.....felőlem lehet diktátorhajlamú kis buzi is a minelnök, csak azt látnám, hogy Ésszel és nem szavakkal kormányoznak......
commander8 2010. 11. 16. 20:26
Előzmény: #84  Törölt felhasználó
#90
No ez is önmagáért beszél.
Vajon a pofátlanul felvett költségtérítéseket nem akarják megadóztatni? Én már beérném azzal is ha mondjuk bruttósítanák.
Ismerek egy olyan fideszes képviselőt, aki SZDSZ-es színekben lett képviselő, majd amikor a Horn kormány nem jutott be a parlamentbe akkor átpártolt a narancsosokhoz. Ott is megválasztották, és az elmúlt 12 évben vidéki kisvárosi képviselő létére felköltözött Budapestre. A választások idejére lement a városába, azt követően vissza. Arra is kíváncsi lennék, hogy mennyi albérleti hozzájárulást vett fel. Ma egyébként államtitkár. Mint választott képviselő valójában mennyit tett a körzetéért nem tudom, de hogy nagy a munkanélküliség a városban az is biztos.
cscsb 2010. 11. 16. 20:25
Előzmény: #87  Törölt felhasználó
#89
inkább ők, mint komplexussal teli törpe.....
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 20:23
Előzmény: #81  cscsb
#88
"Bakker nagyon dühös vagyok én is.....a vicces az, hogy ha az előző kormány tizedét is megtette volna amit ezek a tehetségtelen demagóg gyökerek, már rég tüntetésen habzó szájú honatyák és "hazafiak" Takarodj, monnyon le szöveget skandálnának..."

Hát ez meg a másik. Durva amit ezek műveltek eddig.
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 20:22
Előzmény: #85  cscsb
#87
Hát igen a böszme bá meg a libás fickó nagy sztárok voltak, igazi celebek és micsoda nagylelkűség tőlük, hogy ingyé dolgoztak.
cscsb 2010. 11. 16. 20:19
Előzmény: #84  Törölt felhasználó
#86
igen és lázár papol a jó erkölcsbe ütköző végkielégítésekről......
cscsb 2010. 11. 16. 20:18
Előzmény: #82  Törölt felhasználó
#85
penznyelo félreértesz.... olvasom régóta a kommentjeidet és 99%ban egyetértek veled.... nem érvénként hoztam fel, csak dühből, mert az egykulcsos adónak nem most lenne itt az ideje...főleg annak fényében, hogy a nagykeresetűek és nagykeresetű családosok jövedelemnövekményét a kiskeresetűek, ill. a plebs fizesse meg....
Ovi kb. évi 5 millával többet visz haza, addig Bajnai és Gyurcsány jelképes 1 ft-ért dolgozott(többi jótékony célra ment)
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 20:17
Előzmény: #61  watson
#84
Nekem Lázár tudjátok miről emlékezetes?
link
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 20:15
Előzmény: #40  Törölt felhasználó
#83
Te tiszta hülye vagy.
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 20:11
Előzmény: #75  cscsb
#82
"Az új adórendszer finanszírozásához más forrásból ötszáz milliárd forint bevételt kell szerezni, ezt fedeznék a válságadók, a bankadó és a magánnyugdíjpénztári járulékok elvonása. Amennyiben ezeket a törvényeket az AB alkotmányellenesnek találta volna, borult volna a jövő évi terv."

Cscsb, igen és? Ez nem érv. Ez kb olyan, minth azal érvelnél egy betörő esetében, hogy szegény drogos volt és kellett a pénz a drogra...

Ami alkotmányellenes, az egy jogállamban nem lehetséges. Ez így volt még idén februárban is, amikor eltörölték az ingatlanadót. Az is hiányzott a költségvetésből...

Talán nem kell fedezetlenül adót csökkenteni. Vagy megtalálni az alkotmányos forrásait. Pl. valós költségvetési reformokkal, struktúrális reformokkal. De kiadási oldalon gyakorlatilag nem történt semmi és terveket se tudunk ilyenekről.
cscsb 2010. 11. 16. 20:11
Előzmény: #75  cscsb
#81
Bakker nagyon dühös vagyok én is.....a vicces az, hogy ha az előző kormány tizedét is megtette volna amit ezek a tehetségtelen demagóg gyökerek, már rég tüntetésen habzó szájú honatyák és "hazafiak" Takarodj, monnyon le szöveget skandálnának...
Nekünk is össze kéne fogni népszavazás, tüntetés stb. hogy közöljük a fidesszel, én/mi nem értünk egyet az MNYP pénzek lenyúlásával, mindenféle visszamenőleges törvényalkotással, különadókkal és egyébként is kapják be!!!!!!!
prmiklos 2010. 11. 16. 20:11
Előzmény: #78  mondoka
#80
Szóval hadsereg. De ennek csak akkor lenne értelme, ha zsoldosok lennének, és bérbe lehetne őket adni külföldön jópénzért. Nem szeretném éni a bérüket...
prmiklos 2010. 11. 16. 20:09
Előzmény: #74  Törölt felhasználó
#79
Még egy dolog. Nem vagyok nyugodt, mert az a pár év a rövidke életünknek nem kis részét eszi ki. Volt már egy "adagban" részünk, azt sem szerettem. No nem mintha az utolsó 8 év csodás lett volna, bár az utilsó hónapokban azért találtam már eredményeket is Az igaz baj az, hogy elvesztegetün egy csomó évet, amit már sose lehet visszahozni. Már jóval előrébb kellene tartanunk, de most még azt sem látom, hogy merre megyünk. No ez a gond...
mondoka 2010. 11. 16. 20:08
Előzmény: #74  Törölt felhasználó
#78
Én tudom a megoldást a 400.000 új munkahelyre. De nem akarok ötletet adni. Pláne nem addig amíg nem én vagyok a fővezér. :)
Hadseregfejlesztés! :/ :/ :/ :/ 1,1,1-2-1 :/ :/ :/ :/ :/ :/

De nemajánlanám ezeknek az amatőröknek ezt az utat.
commander8 2010. 11. 16. 20:07
Előzmény: #73  Törölt felhasználó
#77
Azért én is kíváncsi lennék arra, hogy miért ekkora a csend. Az ún. fidesz szavazók között.
Tavaly, amikor arra ment ki a játék, hogy végre valahára már elfoglalhassák azokat a bizonyos bársonyszékeket, dühödten támadtak mindenre ami - még ha árnyaltan is - de próbálta a pozitív dolgokra felhívni a figyelmet amit az akkori kormányok tettek.
Most meg minimum a csend. Talán most ébred az értelem a "már megint átvertek" életérzésre. Vagy még az sem? Tapsol a birkanyáj ahhoz is ha ellopják alóla a gatyáját is?
prmiklos 2010. 11. 16. 20:06
Előzmény: #74  Törölt felhasználó
#76
Érdekes lesz? Hát nálam ez bőven túlmegy az érdekes kategórián.

Az arcok ráncaival kapcsolatos megjegyzésed tetszik, és tovább is gondoltam, hogy olyan "britt tudósok kutatásai" jellegű, 4 évre kiterjedő nagyszabású kutatást kellene kezdeni a témában, már csak találni kell valakit, aki pénzeli. A végén pedig kiadni egy fergeteges tanulmányt a témában.

Én attól tartok, hogy sok embernek nagyon de nagyon sok idejébe fog telni, mire rájön, hogy ő nem ezt kérte. A "nép" nem néz a szavak mögé, elég a felszín.
cscsb 2010. 11. 16. 20:05
Előzmény: #71  Törölt felhasználó
#75
Az új adórendszer finanszírozásához más forrásból ötszáz milliárd forint bevételt kell szerezni, ezt fedeznék a válságadók, a bankadó és a magánnyugdíjpénztári járulékok elvonása. Amennyiben ezeket a törvényeket az AB alkotmányellenesnek találta volna, borult volna a jövő évi terv.
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 20:00
Előzmény: #72  commander8
#74
Nyugi, nem tart ez olyan soká, csak pár év. Én csak mosolygok a fideszen és a fideszeseken. Érdekes lesz a következő néhány év, és érdekes lesz nézni, ahogy az arcokba vésődik, amit valójában gondolnak. Az arc ráncai sokat elárulnak.
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 19:46
Előzmény: #72  commander8
#73
A nagyon szemellenzős drop is bekajálta ezt a hazug, demagóg érvet, miszerint választói akarat. Persze meg nem kérdezték az embereket... Ahogy az alkotmányról se fogják...

Droptól megkérdeztem, hogy elfogadná-e, hogy elcseréljük az úszómedencés házát egy kisebb házra, hogy a különbözetből beteg gyerekeket mentsünk meg, ha ezt akarná a népakarat. Erre persze nem válaszolt. Pedig nem kérdés, ha az előbbit megkérdeznénk az emberektől, a többség (sőt legalább 80%) a kisebb ház és a beteg gyerekek megmentése mellett döntene...

Egyszerű a képlet, a marikanéniknek elég a demagóg szöveg, meg a gyűlölet. A drop féléket meg megvették a lin. adóval. Ő tipikusan az, aki ha magáról van szó, akkor vadkapitalista, ha másról, akkor komcsi. Mint a Fidesz.
commander8 2010. 11. 16. 19:41
Előzmény: #71  Törölt felhasználó
#72
Mindezt természetesen a "választók akaratára" hivatkozva.
Eddig is tudtam, hogy egy hazug társaság de ez már mindennek a teteje.
Holnap arról szavaz a 2/3, hogy mindenki ajánlja fel a lakása tulajdonjogának egy részét, mert ez a "népakarat".
Bizonyára Lázár et.-ra rápirítottak, hogy nem azt várták tőle, hogy finomítson, hanem, igenis keményen.
Nem tudom Szivacs itt van e. Most pl őrjöngeni tudnék.
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 19:14
Előzmény: #69  commander8
#71
Ezzel a törvénnyel most lenne vizitdíj, privatizálhatták volna a kórházakat, lenne ingatlanadó. Aki tehát ezeket ellenezte, de a mostani AB jogkör megvonással egyetért (ilyen az egész Fidesz), az szembeköpi magát és nyilvánvalóvá teszi, hogy vagy a korábbi álláspontja, vagy a mostani hazug, képmutató, demagóg.
commander8 2010. 11. 16. 19:03
Előzmény: #67  Törölt felhasználó
#70
Az lehet, de legalább ők elismerik, hogy alapvetően baloldaliak, liberálisok, amit a mai "nemzeti gondolkodásúak" szemében szitokszónak minősül.
De az a képmutatás, az a gerinctelenség ahogyan a felsoroltak - mondjuk így - politizálnak, az már vérlázító. Finoman fejeztem ki magam.
commander8 2010. 11. 16. 18:56
Előzmény: #68  watson
#69
Elolvastam a cikket amit belinkeltél.
A véleményem röviden ennyi: GYALÁZAT!!
watson
watson 2010. 11. 16. 17:56
Előzmény: #66  commander8
#68
link

walkur, ezek a tények. Inkább az a szánalmas ha valaki még tapsikol is hozzá.

Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 17:46
Előzmény: #66  commander8
#67
Parancsnok ez amit leírtam igaz az MSZP, SZDSZ politikusaira is az elmúlt 2 évtizedben.
commander8 2010. 11. 16. 17:39
Előzmény: #63  Törölt felhasználó
#66
Valóban. Miért is kellene csodálkozni. A módszerek sem mások, a jellemtelenség és a populizmus is a régi.
Talán csak én voltam olyan naiv, hogy eddig ezt a kapcsolatot nem fedeztem fel. De így nem láttam leírva még sehol.
A dátumot elnézve ez már egy lejárt lemez, nem figyeltem akkor eléggé.
Ezek szerint az is naivitás, ha azon sopánkodunk, hogy más a beszéd és más a valóság.
szivacs
szivacs 2010. 11. 16. 17:10
Előzmény: #62  commander8
#65
Ez egy tendenciózusan szűrt lista fleto blogjáról: link
Erősen billeg, mert a bal oldalát levágták - igaz akkor meg teljesen balra borulna :-)
Egy régi dal:
"A párttal a néppel egy az utunk...
Mi kommunista ifjak indulunk, mert bennünk apáink reménye!"
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 17:00
#64
amúgy ez a topic olyan szánalmas mint watson:))))
Törölt felhasználó 2010. 11. 16. 16:57
Előzmény: #62  commander8
#63
Parancsnok utána nézhetsz a neten is, de miért is csodálkozol azon, hogy elitünk nagy része a KISZ-s MSZMP-s (és előd pártnevek)ávós világból származik vagy a szülei azok voltak.
commander8 2010. 11. 16. 16:50
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#62
A forrást meg tudnád adni? Érdekelne!
Ha jól meggondolom, akkor már nem is kell csodálkozni semmin sem. Legkevésbé azon, hogy miért akarnak ezek minden demokratikus jogállami féket leépíteni. A régi rendszerben szocializálódtak.
watson
watson 2010. 11. 16. 15:45
Előzmény: #60  Törölt felhasználó
#61
"Lázár János egy utolsó pillanatban benyújtott módosítása alapján az AB csak abban az esetben vizsgálhatja az adó- és járuléktörvényeket, nemzetközi szerződéseket és a költségvetést, ha azok bizonyos alapjogokat - például az élethez, emberi méltósághoz, vallásszabadsághoz való jogot - sért, de például az alapjogok között nincs felsorolva a tulajdon szentsége"

Egy tolvajnak nem is lehet alapjog a tulajon szentsége...
Épül a Banánköztársaság :(
Törölt felhasználó 2010. 11. 13. 02:03
Előzmény: #59  Törölt felhasználó
#60
Valamivel csak etetni kell ezt a narancsos pumát..,hogy éhen ne haljon...:-)
Törölt felhasználó 2010. 11. 12. 23:48
Előzmény: #57  watson
#59
14-szer a bruttó bér 8%-a. Nem kevés. Elképesztő, amit ezek művelnek. És nem egy lépést alkotmányellenesen. De már ezt nem lehet megállapítani. Hihetetlen. Ennek a tizedéért rég utcára mentek az emberek Gyurcsány alatt (vagy 300 Ft-ért népszavazni)... Na persze, mert akkor volt, aki felpiszkálta őket. Először kellett az az 500-1000 focihuligán, utána már csak rá kellett a Fidesznek szerveznie a nagy-gyűlését egyik ilyen mellé és már is beindult a sztori.
watson
watson 2010. 11. 12. 23:33
Előzmény: #57  watson
#58
Ez a változás (2010 CI tv. 1997 LXXX tv. módosítása)sima nyugdíjcsökkentést jelent a magánnyugdíjpénztári tagok leendő nyugdíján.
watson
watson 2010. 11. 12. 23:27
#57
Ellentételezés nélkül lopja el a Fidesz a Magánnyugdíjtagok pénzét:

"19. § (2) A biztosított által fizetendő nyugdíjjárulék mértéke
a) kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíj hatálya alá tartozó biztosított esetében 9,5 százalék,
b) magánnyugdíjpénztár tagja esetében 1,5 százalék.
(7) A 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban esedékes, a magán-nyugdíjpénztári tag után fizetendő nyugdíjjárulék mértéke - a (2) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően - 9,5 százalék.

33. § (1) A magánnyugdíjpénztár tagja a nyugdíjjárulék alapja után 8 százalék tagdíjat fizet.
(3) A 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban esedékes tagdíj mértéke - az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően - 0 százalék."

Ennyi a tv. módosítás, míg a nyugdíjszámítás maradt. Az Mnyp részt abból a 0%-ból fizethetik majd a jelen állás szerint.

Tolvaj komcsi banda.
Törölt felhasználó 2010. 11. 11. 09:29
Előzmény: #55  Törölt felhasználó
#56
:))
Törölt felhasználó 2010. 11. 11. 09:22
Előzmény: #54  Törölt felhasználó
#55
Most a legfontosabb, hogy amíg még lehet ,és tudunk ,lopjunk, és akiket még lehet azokat betonozzuk be mindenféle szerződésekkel, aztán majdcsak kihúzzuk azt a pár évtizedet, ameddig vissza nem kaparhatjuk magunkat a hatalomba!
Törölt felhasználó 2010. 11. 11. 08:54
Előzmény: #53  Törölt felhasználó
#54
Ez a jelszó a fityisz székházban???..vagy ezt este suttogjátok,mikor lopva sompolyogtok államosítani?
Törölt felhasználó 2010. 11. 11. 08:49
Előzmény: #50  Törölt felhasználó
#53
Éberség és kitartás elvtársak,Éljen a Ferink, a puha orrú!
sasa44 2010. 11. 11. 08:44
Előzmény: #40  Törölt felhasználó
#52
Ekkora bunkót még az erdőben sem találni, mint amekkora te vagy...
Csak megjegyzem: a válságot NEM MAGYARORSZÁG idézte elő!!!
A terheket meg nem a nép veszi a vállára, hanem RÁRAKJÁK bammeg...!
Törölt felhasználó 2010. 11. 11. 08:36
Előzmény: #40  Törölt felhasználó
#51
center..Te ugye komcsi vagy?
Törölt felhasználó 2010. 11. 11. 08:25
#50
Lázadjatok, elő a pufajkát...
parkinson 2010. 11. 11. 08:09
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#49
ekkora sértést:
csínytevő sanyit ebből kihagyni...
Törölt felhasználó 2010. 11. 11. 00:17
Előzmény: #47  watson
#48
egyáltalán nem erről szól a történet, ahhoz kicsit beljebb kell nézni
mert amiket itt irogatnak az többnyire a felszín
felületes emberek, felületes napi érzelmei
watson
watson 2010. 11. 11. 00:03
Előzmény: #46  Törölt felhasználó
#47
Aki nincs velünk /nem egyezik a nézete a miénkkel/ az ellenünk van ...
... meg kell semmisíteni...

vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek... akikre nem vonatkozik se házszabály, se alkotmány se semmi...

NBM, ezek az igazán komcsi nézetek...
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 23:52
Előzmény: #45  watson
#46
miért? igaza van teljesen.
lásd topiknyitót és a címét ÐÐÐ
watson
watson 2010. 11. 10. 23:44
Előzmény: #40  Törölt felhasználó
#45
center, nézz már magadba!!!

Ha fájnak Orbán nyilatkozatai akkor nála tegyél panaszt!
Amúgy meg anyádat komcsizzad, meg bélyegezgesd aki komcsi nézeteket nevelt beléd!
1reszvenyes 2010. 11. 10. 23:22
Előzmény: #43  Törölt felhasználó
#44
Középiskolában lehetett kisz titkár valószínűleg.
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 23:05
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#43
Rogán 72-ben született a módszerváltáskor volt 18 éves.

addig mi lehetett?
gimnáziumi kisz titkár ?
esetleg úttörő és kisdobos?
a mókus őrs zászlóvivője?
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 23:04
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#42
Rogán 72-ben született a módszerváltáskor volt 18 éves.

addig mi lehetett?
gimnáziumi kisz titkár ?
esetleg úttörő és kisdobos?
a mókus őrs zászlóvivője?
martin36
martin36 2010. 11. 10. 22:25
Előzmény: #40  Törölt felhasználó
#41
center,mielőtt komcsizol,olvasd el buxoló beírását,és memorizáld a félisteneidet.
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 22:13
Előzmény: #33  watson
#40
"Méltatta a Bajnai és Gyurcsány kormányt, hogy Európának fejet kéne hajtania előttünk hogy mennyi intézkedést tettek a válság leküzdésére "

watson - te komcsi IDIÓTA!!!!

látom ezt is sikerült félreértelmezned!

a válságot amibe kerültünk, ténylegesen az elmúlt 8 év illetve a rendszerváltás előtti 50 év okán történt....

a dicséret a magyar lakosságot illeti, aki ilyen terheket vesz a vállára (szinte zokszó nélkül)...

Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 21:13
Előzmény: #30  exley
#39
yossarian78
yossarian78 2010. 11. 10. 21:08
Előzmény: #36  1reszvenyes
#38
Így összegyűjtve meghökkentő volt. Ne izgulj, az utolsó három parlamenti választásra nem mentem el.
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 20:57
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#37
:)))))
1reszvenyes 2010. 11. 10. 20:18
Előzmény: #35  yossarian78
#36
Ez neked még új volt? Talán rájuk is szavaztál, mert ők az antikommunisták? :)
yossarian78
yossarian78 2010. 11. 10. 20:16
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#35
Ezt az oldalt beteszem a könyvjelzők közzé,
ezek után ők kommunistáznak?
exley 2010. 11. 10. 18:13
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#34
CCCP.
watson
watson 2010. 11. 10. 18:13
#33
Szijjártó bejelentette hogy a különadók a ciklus végéig mindenképpen maradnak.
Bemutatták, hogy a 2014-es költségvetési tervezetben is benne van az a kb. 178 mrd.

Amúgy elismerésem Orbánnak a minapi nyilatkozatáért, ami megjelent a Frakfurter Allgemeine Zeitungban.
Méltatta a Bajnai és Gyurcsány kormányt, hogy Európának fejet kéne hajtania előttünk hogy mennyi intézkedést tettek a válság leküzdésére ;))
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 18:12
#32
Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár (Orbán apuka párttitkár volt az átkosban.)
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Rogán Antal - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Győző - párttitkár (Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.)
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
yossarian78
yossarian78 2010. 11. 10. 17:24
Előzmény: #30  exley
#31
Pontosabban annyi marad :D
exley 2010. 11. 10. 17:05
Előzmény: #28  Törölt felhasználó
#30
Nem igaz! Munkahelyeket teremt, létbiztonság lesz. Ne felejtsük el 1 000 000 munkahely lesz. De kérdezem ki akar dogozni, Annak szerintem teljesen elment az esze.
1reszvenyes 2010. 11. 10. 17:04
Előzmény: #28  Törölt felhasználó
#29
Nem ránk hivatkozva, hanem azokra akik rájuk szavaztak. De mivelünk józanabbakkal is kibasznak.
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 17:02
Előzmény: #27  Törölt felhasználó
#28
Sajnos ez is benne van a pakliban. "szeretett kormányunk ránk hivatkozva b@szik ki velünk.
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 16:54
Előzmény: #20  Törölt felhasználó
#27
inkább azt tartom reálisnak, hogy neked kell kiköltöznöd otthonról.
exley 2010. 11. 10. 16:54
Előzmény: #21  exmnbs1
#26
Fiktív állományok karbantartásáért ez az ár is nevetségesen soknak tünik.
exley 2010. 11. 10. 16:53
Előzmény: #20  Törölt felhasználó
#25
Magyarországra teljesen felesleges alkotmányt szövegezni. A '48-as Buharin szövegezés megdönthetelenül tökéletes. A magántulajdon szentségéről alkotott elképzelések tévesek a magyar olvasatban. Totális államosítás az egyetlen járható út egy csúfosan megbukott kapitalizálódási kisérlet után.
A "fülkések" szerint a magyar nép a totális állam híve.
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 16:52
Előzmény: #17  exley
#24
link

benedek fülöpért cserébe így vág vissza a csányi - spéder vonal (az indexen). rég volt ilyen átfogó cikk a simicska birodalom ügyeiről.

kemény csata lesz a csányi - - orbán csörte
watson
watson 2010. 11. 10. 16:52
Előzmény: #20  Törölt felhasználó
#23
:DD
Johnny178 2010. 11. 10. 16:51
Előzmény: törölt hozzászólás
#22
Elmondanám hogy ez a stadion 6 éve esedékes, drága Gyurcsány apánk viszont b..szott pénz adni rá, bezzeg Dunaújvárosba kellett stadion az őskomcsi városba, ahol már csapat sincs?! Mire fel?
exmnbs1 2010. 11. 10. 16:49
Előzmény: #19  watson
#21
ez a csodálatos mai nap úgy lehet bosszú a CIG fogadtatásáért is
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 16:45
Előzmény: #1  watson
#20
Ha az alkotmányból kihagyják, a magántulajdonhoz való jogot, akkor minden közös és beköltözök a Sándor palotába.
watson
watson 2010. 11. 10. 16:45
Előzmény: #16  Törölt felhasználó
#19
Gondolom Varga Misi tapsikol Járainak hogy milyen ügyesen lerántott 9mrd-ot a sok barom brokinetes (providentes) ügyfélről ;)

Hazudott már máskor is Varga Misi, nemcsak most, nem kell ezen csodálkozni.

Átmeneti mi? amikor nagyobb a hiány a magánnyugdíjpénzek nélkül, mint évek óta bármikor. Ezt még növelik is, arra meg semmilyen tervet nem prezentáltak, hogy a magánnyugdíjpénzek felélése után miből finanszírozzuk a giga hiányt.

A végén még kisül ha a korábbi költségvetésekhez is hozzáadod az évi 360mrd évi mnyp befizetőt, akkor még évekig nem tudja elérni azt a szintet a jelenlegi kormányzat.
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 16:38
Előzmény: #15  watson
#18
Az összeset a Dunába lőném!! Arra sem érdemesek hogy magyar földbe temessék őket, mennének a Fekete tengerbe!!! Mocsok szemét banda!
exley 2010. 11. 10. 16:33
Előzmény: #16  Törölt felhasználó
#17
Könnyű önkormányzati pénzekkel manipulálni, egy darabig. Kisbüfik lefosztása volt a cél.
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 16:32
Előzmény: #15  watson
#16
Forognak a CIG Pannónia részvényei

2010.11.08 09:30

Idézet a cikkből:

"Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára:
A különadó azonban cégvezetők számára is vállalható, ha látják, hogy az országkockázat csökken. HANGSÚLYOZTA: a válságadók CSAK ÁTMENETIEK, és megteremtik annak a lehetőségét, hogy később egyértelművé váljék, 2012 UTÁN EZEKRE MÁR NEM LESZ SZÜKSÉG. Az új kormány intézkedései között az adórendszer átalakítását, az állami létszámleépítéseket és az uniós források átcsoportosítását részletezte az államtitkár. Varga Mihály szerint a kormány a jövőben azon lesz, hogy minél több papír tudjon a tőzsdén megjelenni, és a lakossági megtakarítások ide is irányuljanak."
watson
watson 2010. 11. 10. 16:29
Előzmény: #7  Törölt felhasználó
#15
A milliárdos tolvaj Kocsis persze maradt BKV vezér, mit vártok tőle meg a BKV-tól ezek után?

Mrs. István Kocsis frissen alapított 5ezer fontos cégével kötött az MVM vezér több milliárdos üzletet amin végül csak 1mrd-ot bukott az MVM. És ez csak egy az ügyei közül:

"Az MVM auditbizottsága a szállodaügyből 985 millió forintos vagyonvesztéssel kalkulál,"

"brit cégnyilvántartás, a Companies House interneten elérhető, fizetős cégnyilvántartásában tizenkét hivatalos dokumentum található Jadran Investments Limited nevű cégről. Ezek egyikében az áll, hogy a társaság valódi tulajdonosa „Mrs Istvan Kocsis". A 2007-ben alapított Jadran saját tőkéje ötezer angol font, egy bristoli könyvelőcég meghatalmazott igazgatója képviseli, és egyetlen részvényese egy, az offshore adóparadicsom Brit Virgin-szigeteken, Tortolán bejegyzett strómancég." link
exley 2010. 11. 10. 16:03
Előzmény: törölt hozzászólás
#14
Hitelekből felesleges Budapestett fenntartani. Le kell állítani a vasutat, a volánt, Hévet Mindent, A mezőgazdasági termelést felfügeszteni, ott sem történik semmi csupán az osztrák gazdák melóznak az ország ny-i szélén. Szvsz Magyarország.
qweb 2010. 11. 10. 16:01
Törölt hozzászólás
#13
exley 2010. 11. 10. 15:59
Előzmény: #11  Törölt felhasználó
#12
Le kell állítani a tömegközlekedést. Munka nincs, Az ájemef hitelekből finanszírozott költségvetési szervek dolgozóii ökrös szekereken is járhatnak dolgozni, különben minek mennek be a munka helyekre, Jobb ha mindenki otthon marad. Kárt legalább csak a saját ingatlanaikon okoznak. Vezérünk vezetésével másszunk fel a fára és hajgáljuk egymást narancsokkal. Szvsz.
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 15:42
Előzmény: #10  Törölt felhasználó
#11
Lehet díjmentes a BKV? Horváth Csaba számol

2013-tól díjmentessé válhat a fővárosi tömegközlekedés a legalább négy éve bejelentett budapesti lakosok és a városban tanuló nappali tagozatos diákok számára – jelentette be tegnap az MSZP városligeti majálisán Horváth Csaba. A szocialisták főpolgármester-jelöltjének kijelentése felzúdulást keltett a politikusok között.

demagóg, komcsi idióták!!!!

nem volt még elég???
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 15:40
Előzmény: #8  Törölt felhasználó
#10
Az élhetőbb Budapestben és az olcsóbb közösségi közlekedésben mindenki egyetért, pártállástól függetlenül. Csakhogy a BKV mostani állapotát nézve elég utópisztikusnak tűnik a díjmentes utazás. A vállalat még a magas jegy- és bérletárakkal is veszteséges. Ugyan miből állnák a pestiek „ingyenbuszát”?

demagóg, komcsi idióták!!!!
qweb 2010. 11. 10. 15:11
Törölt hozzászólás
#9
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 15:07
#8
"A Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője szerint a kormány hibája miatt függesztette fel a BKV működési engedélyét a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH). Horváth Csaba közölte: ha a kormány kifizetné a BKV-nak járó, még az előző kormány által szerződésben vállalt támogatást, akkor nem lenne bizonytalan anyagi helyzetben a fővárosi cég."

na de ez már a pofátlanság csúcsa...

a fél BKV letartóztatásban....a részleteket mindenki ismeri..

ezt az IDIÓTA KOMCSIT!!!
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 14:53
Előzmény: #5  watson
#7
Ja-ja, pl. amikor 50 komplett askenázi zsidó családot akart betelepíteni Vásárhelyre a Szentföldről. A helyi jobbikosok fúrták meg a tervet.
Sajnálom a vásárhelyieket, hogy szegényebbek lettek többszáz nagyszerű szomszéddal.
Törölt felhasználó 2010. 11. 10. 14:28
Előzmény: törölt hozzászólás
#6
Következő lépés lenne a protekcionizmus. Tovább tartana a kilábalás de legalább lenne sok-sok munkahely az újra megnyitott bányákban ,gyárakban mezőgazdasági földeken a sok léhűtő ingyenélő segélyesnek.
watson
watson 2010. 11. 10. 14:23
Előzmény: törölt hozzászólás
#5
hehe, a Fidesz frakció itt is nyomkodja a gombot ;)

Lázár amúgy lépett jókat Hódmezővásárhelyen, szóval a fizuja tizede jogos lehet ;)
qweb 2010. 11. 10. 14:03
Törölt hozzászólás
#4
qweb 2010. 11. 10. 13:18
Törölt hozzászólás
#3
cscsb 2010. 11. 10. 13:00
Előzmény: #1  watson
#2
link

a jóerkölcsbe ütköző nemzetmentő

Topik gazda

watson
watson
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek