Amúgy az osztalék meg lett magyarázva miért nem lett megszavazva? Vagy hogy a Grabo miért nem jöhetett ide?? Vicc az egész, ide jött egy olyan ember aki a Wallisban is nagyon ügyes volt XD
Hub nem adja, azt jelentette volna. Igazából Vitán nyilatkozhatna vagy Csereklei, mert már unjuk,hogy másfél hónapja semmi sem történt. Tágabb értelemben 10 éve 🤯🍻
felrántás majd tömés, felrántás majd tömés, minden nap, közben meg esik, tankönyvi, ahogy dave mondaná más cégek esetében, de hát itt másfelé ül a lovon és háttal, hajrá dave, áll a zászló 👏👏👏
Ha most is kamurallye volt és ha sohasem lesz semmilyen hír és saját részvényt venni sem fognak, akkor saját magunkat is röhögjük ki, ne csak minket mások😊😊😊😊 Humi szekta tagok😊😊😊
Sajnos a Keler tulajdonosi megfeleltetést nem látjuk. Huber és Csereklei Urakkal csak a közgyűléseken találkoztam, így nem sok ráhatásom van feléjük. A tény viszont, hogy szavazatelsőbbségi részvényhez 162 M. szavazati jog tartozik. Törzsrészvényhez 1051 M. Csereklei Úr szokott szavazatelsőbbségi részvénnyel szavazni. A legutolsó közgyűlésen egyedül még a két kisbefektető 1,5 M db. részvényhez tartozó szavazatait sem tudta meghaladni, csak Huber I. részvényeivel együtt. Ezért győzködtük órákon át Huber Urat, hátha tartózkodna. Ebben az esetben lehetett volna alapszabályt módosítani, megfeleltetést egyszerűsíteni, közgyűlés helyét módosítani, osztalékot fizetni. Nem sikerült. Talán legközelebb többen leszünk. Én mindenesetre kitartok és tartom a befektetési szabályaimhoz magamat. Eddig működött. Hajrá NUTEX !
Intézd el Hub úrral,hogy Budapest legyen. Illetve azzal ne hitegess senkit, hogy 10% csodát tenne. Szavazat elsőbbségi pakkal könnyen megy a játék. Itt kizárólag V jelenléte lehet jó irány. A saját részvény vásárlás esetleg azután jöhetne, ha lenne már ötlet akvizícióra. Egyáltalán tárgyalnak vkikkel? Régebben azt mondta a cég,hogy több irányban folynak tárgyalások. Mit tárgyalgatnak 1-2-3 éve? Mikor kezdődik a saját részvény vásárlás? Ezeket kérdezd meg Bényén de inkább Budán!!! Azt ígérték Budapest!!! Se osztalékot nem fizettek, se Grabo deal. Huber úr mit akar? Mennyiért adná el a pakkjàt, amiből párat már olcsón eladott a tőzsdén? Dr Emu, tisztelünk, csak van pár logikus kérdés. Légy szíves válaszolj, te jobban atlatod ezt a bonyolult sztorit Köszi
Aki vette, lehet még veszi is, tisztában van azzal, hogy 35 Ft. kp. van a cégben részvényenként. Összeszed 5-10%-ot, keres maga mellé még két három hasonszőrű tulajdonostársat és azt csinál a céggel amit akar. Láttuk Huber Úr 10%-nyi szavazatával bármit elért. (25 Ft osztalék oda-vissza, Graboplast leszavazás) A másik két megoldás, hogy Huber veszi, vagy a cég magát. Mindkettő jó, mert akkor valami készül. Most még a kirázás van. Aki akart egyébként megszabadulhatott a papírtól. Ha itt valaki egy hónappal ezelőtt azt írta volna, hogy augusztus második hetében 17 és 21 Ft között kereskednek a papírral, napi 50-100 MFt.-os forgalom mellett, minimum a zárt-osztályra utaltátok volna. Hajrá NUTEX ! És természetesen én is köszöntöm az új tulajdonost, tulajdonosokat, ha olvassák a fórumot. (Találkozunk Erdőbényén.)
ó...szeretek én pénzt keresni, csak ez pont nem az a cég, ahol lehet is, megpörgettétek, elfogyott az üzemanyag és a beültethetők is, kitörést meg csak te haluztál, de szó sincs róla, ennyi
nyomjad a feléneklést odaát, legalább 5 percenként írj egy hozzászólást, mert kezdenek az emberek csüggedni, hekkes meg már hawaiin nyaral a nyerőből 😂😂😂👏👏👏
Hogy a viharba ne lenne fontos szintenként a lenntarthatóság. Én is már ezzel az emelkedéssel plussz 26% ban vagyok. Sokan adnak el már ilyen profit után.
CsG, HI,VG, valamit közölni kellene már lassan,hogy mi a cél itt. Konkrétan miket tettek eddig és miért nem 30-50-satobbi
Törölt felhasználó2024. 08. 12. 11:10
#14533
ma is tömtek már vagy 1 millió darabot, ahogy előkerül egy pár 100k s vevő, rögtön öntik a nyakába, most épp 19 re, aztán se hír, se jelentés srv-ről, már hekkes is dave is elhallgatott 🤔
19-21 nél már kitárazott dave és a hekkes is, mennének még egy kört, de magasabbra ne várja senki, mindkettő megrögzött, öncélú beültető, elég komoly hírnévvel itt a fórumon, egyik sem lesz pár napig, hétig elérhető, aztán majd megjelennek egy másik szerencsepapírnál, elég tré, de ki kell ismerni a taktikájukat és akkor meg lehet úszni az öncélú rombolásukat
30 és 70 között adja el 2057-ben? Örökké bízunk benne és nem baj,ha 13 alá megy. Örökké bízunk a lebegtetett sztorikban. Hülyék vagyunk? Nem gond az sem, ez egy szekta és mindent elhiszunk. Nem baj,ha 1 alá esik, akkor is jó papír. Hub ne adja már😄😄😄
már az is mutatja a hatalmas tudásod (szarkazmus), hogy egyszerűen képtelen vagy felfogni, hogy miért biznisz az valakinek, hogy 10-13 ft on vásárol, megindítja az emelkedést, énekel egész nap, mint a nádirogó és 21 en elad, majd tovább repül, gratulálok, értőolvasás egyes
te meg mezei (s)t(r)oll és ráadásul fogalmad nincs a tőzsdéről és a két beültető munkásságáról épp ezért lettél nekik köszönhetően évekre befektető egy (a futurral már kettő) kamucégben, gratulálok, idővel tanulsz majd a hibáidból, remélem 👏👏👏
NUTEX RALI INDULT