Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 09. 03. 14:53
Előzmény: #19579  AIDA64
#19580
Ha nem adjak?
Hir kell. 
Gacsi meg alszik. 
Brexit kozeleg. 
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 03. 13:24
#19579
héten kiderül merre csorgás lefelé vagy vissza felfelé,ha nem veszik lefeléstb
X9Z5 2019. 09. 03. 12:41
#19578
Benne van a pakliban h idővel a papír 100 fölé kerül, eddig a csúcs 85 volt. 
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 03. 10:50
Előzmény: #19574  resone
#19577
szerintem sem de van neki ne aggodjon ,biztos csak támaszt ,
resone
resone 2019. 09. 03. 10:49
Előzmény: #19575  resone
#19576
itt koppantunk és felcsorgás 55-60ig :)
resone
resone 2019. 09. 03. 10:48
Előzmény: #19570  Törölt felhasználó
#19575
én már lejjebb nemigen várom....
resone
resone 2019. 09. 03. 10:48
Előzmény: #19570  Törölt felhasználó
#19574
most nézem, én kaptam 43.1en reggel :D király.
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 03. 10:43
#19573
10 000 db 44,20 HUF 44,90 HUF 967 db
1 000 db 44,15 HUF 44,95 HUF 1 000 db
4 750 db 44,05 HUF 45,00 HUF 4 000 db
11 050 db 44,00 HUF 45,10 HUF 1 000 db
6 000 db 43,55 HUF 45,15 HUF 5 500 db
4 500 db 43,50 HUF 45,20 HUF 2 000 db
6 800 db 43,40 HUF 45,25 HUF 1 000 db
2 000 db 43,35 HUF 45,30 HUF 3 000 db
8 000 db 43,25 HUF 45,35 HUF 9 050 db
16 111 db 43,20 HUF 45,40 HUF 10 422 db
24 600 db 43,15 HUF 45,50 HUF 4 950 db
3 000 db 43,10 HUF 45,55 HUF 2 800 db
20 200 db 43,05 HUF 45,85 HUF 3 000 db
76 550 db 43,00 HUF 45,90 HUF 13 000 db
5 000 db 42,75 HUF 45,95 HUF 6 500 db
2 000 db 42,70 HUF 46,00 HUF 12 000 db
3 000 db 42,65 HUF 46,30 HUF 8 650 db
5 000 db 42,60 HUF 46,45 HUF 5 330 db
5 000 db 42,55 HUF 46,60 HUF 2 222 db
7 400 db 42,50 HUF 46,80 HUF 7 230 db
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 03. 10:38
#19572
45
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 03. 10:23
Előzmény: #19570  Törölt felhasználó
#19571
hát én 42-43 közé várom az aljat,ne legyen már kevesebb vaze
Törölt felhasználó 2019. 09. 03. 10:11
#19570
Úgy nézem lassan kapok .
Törölt felhasználó 2019. 09. 03. 03:03
Előzmény: #19557  Larry71
#19569
Törölt felhasználó 2019. 09. 02. 20:55
Előzmény: #19567  AIDA64
#19568
Nincs valtozas. 
Tartas, varakozas. 
Kire, mire, ki, mire?
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 02. 20:22
Előzmény: #19565  Törölt felhasználó
#19566
Törölt felhasználó 2019. 09. 02. 19:44
Előzmény: #19564  kupec
#19565
Nem ertek hozza...
kupec 2019. 09. 02. 18:49
Előzmény: #19563  Törölt felhasználó
#19564
Szvsz további csorgás, majd ismét fel valamennyit. Legalábbis az éves chart számomra ezt sugallja.
Törölt felhasználó 2019. 09. 02. 18:47
Előzmény: #19561  AIDA64
#19563
Es nalunk mi?
Elorehozott ...?
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 02. 18:30
Előzmény: #19559  Törölt felhasználó
#19562
nem fog ,ahogy irta már van elég neki ,szerintem már csak vesz ha kap ha nem akkor nem.mondjuk nem tudom de setet is akar venni azt irta lefelé,remélem nem kap ott sem itt sem
AIDA64
AIDA64 2019. 09. 02. 18:28
#19561
Brexit: itt a végjáték, előrehozott választás lehet október 31. előtt

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek