Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
X9Z5 2019. 08. 29. 09:58
Előzmény: #19419  Heinczi
#19420
Nyugis papír, bele lehet ülni pár évre is, akik biztosra mennek azok hatalmas mennyiségben veszik, hiszen zéró kockázat.
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 29. 09:46
#19419
Reggelt
Csak megevett valaki 45.000 db-ot reggelire. Vajon felkelt a semmiből, hogy kell neki? :D
Törölt felhasználó 2019. 08. 28. 20:52
Előzmény: #19411  AIDA64
#19418
Az se rossz. 
Gyemant meg jobb lenne!
Törölt felhasználó 2019. 08. 28. 20:51
Előzmény: #19410  AIDA64
#19417
Melyik adot nezed?
Törölt felhasználó 2019. 08. 28. 20:50
Előzmény: #19409  AIDA64
#19416
Te vagy Gacsi?
Törölt felhasználó 2019. 08. 28. 20:49
Előzmény: #19407  Gyokszi
#19415
:))
Ez tetszett. 
Eddig meg mindig igy volt. Hany eve is keseregnek ezek a Savanyu Joskak?
Törölt felhasználó 2019. 08. 28. 20:48
Előzmény: #19406  Heinczi
#19414
Mint egy epitkezes. 
Törölt felhasználó 2019. 08. 28. 20:20
Előzmény: #19411  AIDA64
#19413
Rövid névBackOil Zrt.Teljes névBackOil Zártkörűen Működő RészvénytársaságSzékhely cím3882 Abaújalpár, Petőfi utca 36.Adószám25335804-2-05Főtevékenység3811 Nem veszélyes hulladék gyűjtéseAlapítás éve*2015Jegyzett tőke50 millió Ft felett és 100 millió Ft alattNettó árbevétel**10 500 ezer Ft (2018. évi adatok)
Kik ezek? Maga tudja Cölöp úr?
Törölt felhasználó 2019. 08. 28. 20:13
Előzmény: #19408  AIDA64
#19412
Jó eséllyel...
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 28. 20:13
#19411
futurt látták olajat és nem vizet bányásznak majd
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 28. 20:12
#19410
szerdátol már havazik
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 28. 20:03
Előzmény: #19406  Heinczi
#19409
auért méh nin cs meg az alja ,de jövöjéten oár felfelé mehet
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 28. 20:02
Előzmény: #19407  Gyokszi
#19408
már holmap
Gyokszi 2019. 08. 28. 19:31
Előzmény: #19404  AIDA64
#19407
A mai nap katasztrófa volt,jó hogy vége.. Vörös volt az egész bét.Pár nap múlva bejelentik: bocsi,elnéztük. Még sincs vége a világnak,minden mehet tovább....
Heinczi
Heinczi 2019. 08. 28. 15:27
Előzmény: #19404  AIDA64
#19406
Igen. Szépen tartja. Mostmár kezd viszketni az ár. 
Rég láttam ilyen várakozást ennyi embertől. Szép dolog ez, izgalmas. 
#nforce
Törölt felhasználó 2019. 08. 28. 15:22
Előzmény: #19404  AIDA64
#19405
Figyelemremelto reszlet.
AIDA64
AIDA64 2019. 08. 28. 15:17
#19404
ebbe az örült esésben dejo tartja
Törölt felhasználó 2019. 08. 28. 15:06
Előzmény: törölt hozzászólás
#19403
Pl nincs 350 mill reszveny.
Ozlac2000 2019. 08. 28. 15:01
Törölt hozzászólás
#19402
hibaz 2019. 08. 28. 14:47
Előzmény: #19397  X9Z5
#19401
Persze ez csak forgalommal fog tudni menni,50-65 ft az ellenállás zóna,hetesen úgy látszik........

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek