Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
lorepapp
lorepapp 2019. 06. 15. 15:50
Előzmény: #16238  AIDA64
#16240
Igen, fura ez nekem is. Meg a busos is eredekes, meg a konzumbrokis, vagy a velhetoen Arpi rokon es meg tudja kik lehetnek abban a nehezen attekintheto reszvenykonyvben?
Gacsi is erdekes figura, Taranyrol nem is beszelve. 
En bizakodo vagyok. 
lorepapp
lorepapp 2019. 06. 15. 15:43
Előzmény: #16237  AIDA64
#16239
Igen, lehetseges. 
Szerintem, uzletben alapvetoen csak egy oldal van, bar ennek ellentmond Tasnadi viselkedese, szembenallasa a hatalommal. Hiaba mossa magat, a koztudatban o egy bunozo.De az is lehet, h szinhaz az egesz. 
Igen, Radni cimbije erdekkesebb szamunkra. O sokat tud es ezzel safarkodik. Ad is, kap is. 
Mit kapott innen?  Infot?
Vagy honnan? Kitol?  Kivel uzletel? A hatosaggal?
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 15. 15:12
Előzmény: #16236  lorepapp
#16238
elég furcsa dolgok vannak it ,ráadásul 2 cég van a tözsdén csak ,és másik nem eladó
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 15. 15:11
Előzmény: #16236  lorepapp
#16237
vagy mit keres itt és vaj hová tartozik?vagy a két oldal nagyjai össze vannak fésülve? lásd amerikás
lorepapp
lorepapp 2019. 06. 15. 14:56
Előzmény: #16231  AIDA64
#16236

Persze, tudtam, h Radnai miatt kerdezed, de ezt mar targyaltuk itt. Ugy tunik o az, a lakcim alapjan. Ezt en is csak hallottam, de elhiszem. 
Szoval itt van es a kerdes az, h mit tudhat?
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 15. 14:53
Előzmény: #16234  AIDA64
#16235
én már küldtem neki emilt mit szol hozzá?
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 15. 14:52
Előzmény: #16233  Larry71
#16234
kérdezze ner 18 tól
Larry71
Larry71 2019. 06. 15. 14:50
Előzmény: #16231  AIDA64
#16233
Ezt èn sem èrtem....
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 15. 14:47
Előzmény: #16231  AIDA64
#16232
?
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 15. 14:46
Előzmény: #16230  lorepapp
#16231
jaj lore nem rola van szo,ki a barátja a keresztapa,és hogyé hivjákHavas Henrik Radnai Lászlóról,neki lenne 700k ja? itt
lorepapp
lorepapp 2019. 06. 15. 13:57
Előzmény: #16229  AIDA64
#16230
Most mit mondjak?...
Lehet, h van igazsaga, de visszas ez az egesz nekem.
Nem csipem ezt az embert. Egy total, eroszakos bunozo.
Bekerol es demokraciarol beszel? Hagyjuk...
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 15. 12:47
Előzmény: #16226  lorepapp
#16229
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 15. 12:41
#16228
.
PTRN 2019. 06. 14. 20:33
#16227
Dürer kertben nincs ma esetleg valaki innen? 🍻
lorepapp
lorepapp 2019. 06. 14. 18:23
Előzmény: #16225  AIDA64
#16226
Igen.
Nem baj, ez nekem jot sugall.
Szep hetveget mindenkinek!
Strand, este Mozi!
https://www.youtube.com/watch?v=Z_DfqCbCXp8
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 14. 17:18
Előzmény: #16224  AIDA64
#16225
mindig le kell kötni utcsoban
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 14. 17:17
#16224
41.3
kimpaa
kimpaa 2019. 06. 14. 15:31
Előzmény: #16222  AIDA64
#16223
hát igen, az egy nem várt esemény, ilyenre senki se tud felkészülni
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 14. 14:38
Előzmény: #16219  kimpaa
#16222
jo de azért volt ott vajna is ,azért igéretes volt,amig el nem ment
AIDA64
AIDA64 2019. 06. 14. 14:37
Előzmény: #16219  kimpaa
#16221
ebben egyetértek,juli végéig lesznek meglepetések utána 2 honap szünet

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 5

aktív fórumozók


  • BÉT
  • Indexek
  • Deviza
      • Forgalom
      • Nyertesek
      • Vesztesek