Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 12. 17:09
Előzmény: törölt hozzászólás
#13360
Tarány Gábor (Igazgatótanács tagja, Audit Bizottság tagja) nord
Törölt felhasználó 2019. 05. 12. 14:53
Előzmény: #13358  Törölt felhasználó
#13359
Lehet duzzogni, dacolni. Erdemes? Fuj, a Nord 3mrd! Kinek van igaza? A tudosnak, a piacnak?
Kereskedni kell.
Az EST 12mrd.
4IG mennyi is?
Mennyi volt?
Törölt felhasználó 2019. 05. 12. 14:34
Előzmény: #13357  Törölt felhasználó
#13358
Lehet ragaszkodni modszerekhez, modellekhez, lehet rajzolgatni, de legjobb, ha gyorsan tudsz valtani. Kulonosen a tozsden. 
Törölt felhasználó 2019. 05. 12. 14:32
Előzmény: #13356  hibaz
#13357
Aki ezt nem latja, adja vissza a tozsdeigazolvanyat. 
A NER azt csinal amit akar. Ehhez kell alkalmazkodni. Magyarorszag. NER. 
hibaz 2019. 05. 12. 14:24
Előzmény: #13354  Törölt felhasználó
#13356
Azt megnézted már,hogy ahová beteszi a lábát a NER, ott szinte pontosan 15-17 szerez az árfolyam fél év alatt ? (Konzum,Opus,4ig)....
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 12. 14:21
Előzmény: #13346  AIDA64
#13355
Digi ott volt kgy-n?
Törölt felhasználó 2019. 05. 12. 14:12
Előzmény: #13351  Törölt felhasználó
#13354
Mindegy is. A halo a lenyeg. NERkozeliseg. 
Törölt felhasználó 2019. 05. 12. 13:59
Előzmény: #13350  AIDA64
#13353
Szvsz nem vette at az ideologiat, nem volt szimpatozans. Uzletember volt. Kihasznalta a lehetosegeket. Bayer ebbe kothetett bele. 
Brother1 2019. 05. 12. 13:58
Törölt hozzászólás
#13352
Törölt felhasználó 2019. 05. 12. 13:53
Előzmény: törölt hozzászólás
#13351
NER hazarozza meg a szerzodeseket, arakat. 
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 12. 13:51
Előzmény: #13348  ner18
#13350
az tény ,de még sincs ,tehát az élet keresztülhuzta a számitásainkat.és ugye vajna nem volt neres,csak szimpatizált  és kihasználta orbánt ezért most ,látszott is hogy bajer bevágott neki.és most ,vagy ner lesz ott vagy nem vagy ,idökérés.
Törölt felhasználó 2019. 05. 12. 13:49
Előzmény: #13343  pomperj
#13349
Nem neked valo, ne is foglalkozz vele. 
ner18
ner18 2019. 05. 12. 13:46
Előzmény: #13346  AIDA64
#13348
Hat Vajna is lett Estben csak meghalt sajnos
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 12. 13:43
Előzmény: #13342  Bumm5
#13347
igen de estnél már haveroknál van minden részvény ami kell ,ott kisebb nagyobb durr lesz,vagy idökérés végtelenségig?
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 12. 13:42
Előzmény: törölt hozzászólás
#13346
én is azt hittem hogy a digi mert ott voltak közgyülin,valakik pletyizték,de aztán kiderült ,hogy nem adják nem véletlenül ,ugyanis gácsi és tarany is nerközeli lett,ez van tévedtem megen ugynugy mint estben ott vajnát tudtam hogy lesz és nem az lett
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 12. 13:39
Előzmény: #13343  pomperj
#13345
nem számit est is igy volt,söt roszabb
Brother1 2019. 05. 12. 12:08
Törölt hozzászólás
#13344
pomperj
pomperj 2019. 05. 12. 12:00
#13343

Na, a Nordtelekom tenyleg ubereli (!) az osszes tobbi kispapirt,
Van 2018 evre 40MFt arbevetel? Es van 2018 evre 108M Ft VESZTESEG? A cashflow 100m Ft minusz? 
.
Olyn pici sarki zoldseges meret? csak eppen oriasi veszteseggel?
Kivalo, vegyuk ket kezzel, ugorgyunk bele !
Most olcso, csak kb.  3 Mrd-ert adjak !!
Kettot veszunk ! ;-)
Bumm5
Bumm5 2019. 05. 12. 11:55
#13342
nemrég énis bevásároltam, azt gondolom, hogy jelenleg a Nord a legjobb lehetőség a Nernek, fogják és megveszik a Beltávot és máris 50% felett vannak, a Nutex az vállalhatatlan és ott elvan dugva a cég 55%-ka, Est meg drága, túl sok az rv és nagyon alacsony a névérték szvsz

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek