Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 11. 08:48
#13280
további szép napot
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 11. 08:48
#13279
ugyhogy másolja be az eladást addig minden hiteltelen.
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 11. 08:47
Előzmény: #13273  X9Z5
#13278
és ha szar a cég ,ezt irja estben még ennyi sincs,akkor ne rontsa itt a levegöt a rosszindulatu,faszságaival
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 11. 08:45
Előzmény: #13273  X9Z5
#13277
righter a megmérgezö cég igen az jo,5000db hahaha szánalmas ezért hányt ide be,undorito büzös ,behányás
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 11. 08:43
Előzmény: #13273  X9Z5
#13276
tcom nem elado pláne maguknak f
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 11. 08:43
Előzmény: #13273  X9Z5
#13275
nem tudja mert nem rakja be és ninvncs bizonyitéka és trollkodik
X9Z5 2019. 05. 11. 08:39
Előzmény: #13272  PTRN
#13274
Látom alig egy hónapja regisztráltál, én már 10 éve figyelem ezt a céget, emlékszem az IPO-ra, a lényeg h a reenger nem tud versenyezni a, Viberrel és más nemzetközi platformmal szemben. 
X9Z5 2019. 05. 11. 08:35
Előzmény: #13272  PTRN
#13273
Be tudom linkelni a közleményt, van rá bizonyítékom h eladtam, még 30-on vettem decemberben, már túlárazott és semmi hír, angliai terjeszkedés kuka, alaptevékenység 0, semmi hír nincs, kinek lenne érdeke ezt megvenni, az MTelekom megvétele reális, még mindig az az ország legnagyobb bevételű szolgáltatója 600mrd felett van, ez a gyík cég 39m bevétel mellett évi 100m veszteséget termel, ennyivel csökken a saját tőke, égeti a tulajok pénzét, ha igazán kéne vkinek már régen bejelentések lennének 5%-okról meg egyéb tervekről, a délibábot már több éve látják, de ez fantázia. 
5000db-om volt, több tételben adtam el, nem bántam meg, nagybefektető nem jön ide, ez nem egy komoly vállalat, Richtert vegyetek abban van felértékelődési potenciál! 
Az ember türelme elfogy, az utóbbi 2 év alatt többször szálltam be ebbe a papírba 30 alatt, de már unalmas h semmi story nincs itt valójában, csak hitegetik magukat egyesek, beleképzelnek meséket. 
PTRN 2019. 05. 11. 07:50
Előzmény: #13264  X9Z5
#13272
persze-persze... eladtad és egyből fikázódsz, főleg este fél 10kor... “nagyon” életszerű, hahaha 😂
nem adtál te semmit sem mert nincs neked
egyáltalán nem is vettél volna bele, ha ilyen véleménnyel vagy a nordról, 
de ha vettél is, biztos nem 48 alatt, és akkor is pár darabot, max!
ja, megnéztem és 51-en volt összesen kb 70k eladás: egy 30k-s pakk, egy 18k-s, a többi meg sok kis apró.
szóval ilyen véleménnyel, egyik sem te voltál
Törölt felhasználó 2019. 05. 10. 23:23
Előzmény: #13260  X9Z5
#13271
Addig nem volt hulladék míg 51-en el nem adtad? Érdekes
Törölt felhasználó 2019. 05. 10. 22:49
Előzmény: #13268  AIDA64
#13270
Ez meg ki?
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 10. 22:46
Előzmény: #13264  X9Z5
#13269
Vegyél vissza ebből a stilusbol, legy szives.Moderáció:
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 10. 22:43
Előzmény: #13264  X9Z5
#13268
Kitiltás(ok): Moderáció:
Kitiltás a "Est média szekta" topikból
A moderálás a "Est média szekta" topik #30293 sorszámú hozzászólása alapján történt.
A moderátor indoklása:
Klón. felfüggesztés(ek): Moderáció:
Felfüggesztés a teljes fórumból - 2017-11-06 19:55-ig (2 nap, 0 óra, 0 perc)
A moderátor indoklása:
Vegyél vissza ebből a stilusbol, legy szives. Moderáció:
Felfüggesztés a teljes fórumból - 2017-12-12 15:49-ig (1 nap, 0 óra, 0 perc)
A moderátor indoklása:
Szeressétek egymást egy másik fórumon ilyen látványosan, légy szíves. Moderáció:
Felfüggesztés a teljes fórumból - 2018-01-10 21:09-ig (1 nap, 0 óra, 0 perc)
A moderátor indoklása:
Ne offtopikolj Moderáció:
Felfüggesztés a teljes fórumból - 2018-06-03 21:18-ig (8 nap, 0 óra, 0 perc)
A moderátor indoklása:
Szemelyeskedes Moderáció:
Felfüggesztés a teljes fórumból - 2018-08-11 09:46-ig (5 nap, 0 óra, 0 perc)
A moderátor indoklása:
személyeskedés. ne küldözgess senkit sehová, légy szíves. Moderáció:
Felfüggesztés a teljes fórumból - 2018-12-14 14:26-ig (20 nap, 0 óra, 0 perc)
A moderátor indoklása:
mondtuk már, hogy ne küldözgess senkit, sehová. Moderáció:
Felfüggesztés a teljes fórumból - 2019-01-11 13:46-ig (5 nap, 0 óra, 0 perc)
A moderátor indoklása:
fejezd be ezt, légy szíves Moderáció:
Felfüggesztés a teljes fórumból - 2019-02-09 13:17-ig (5 nap, 0 óra, 0 perc)
A moderátor indoklása:
személyeskedés Moderáció:
Felfüggesztés a teljes fórumból - 2019-03-01 09:51-ig (15 nap, 0 óra, 0 perc)
A moderátor indoklása:
személyeskedés
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 10. 22:42
Előzmény: #13251  janika04
#13267
uhy mint estnek
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 10. 22:41
Előzmény: #13256  janika04
#13266
ö nem neres ,hanem szakember
Lantixx 2019. 05. 10. 21:47
Előzmény: #13260  X9Z5
#13265
Most, hogy kidobtad 51-en rögtön jöhet a lebeszélő show? :)))
X9Z5 2019. 05. 10. 21:44
Előzmény: #13259  hibaz
#13264
Jó lenne egy kör 20-ig, ott szívesen visszavenném a ma 51-en eladott pakkom! 
Kiáltsuk együtt azt a Dohány utca 12-n h Gácsi, Gácsi, Gácsi, Gácsi!!!!!!! 
janika04
janika04 2019. 05. 10. 21:43
Előzmény: #13260  X9Z5
#13263
ismerjük mi ezt a nótát! úgy kezdődik hogy: nincs tevékenység, nincs befektető, veszteség van, CS.A. lesz, után pedig FA lesz! fusson mindneki! :)
X9Z5 2019. 05. 10. 21:40
Előzmény: #13250  ner18
#13262
Ki NER-es ennél a cégnél, pontosan kikre gondolsz, Gácsira? 
X9Z5 2019. 05. 10. 21:39
Előzmény: #13250  ner18
#13261
A tevékenyenységet más cégbe js betehetik, már régen lenne vmi ha nagyon akarnák, nem lesz itt semmi még jó darabig. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek