Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 04. 09. 17:18
Előzmény: #11499  Törölt felhasználó
#11500
"Probaljak fekezni" Óriási! :)))) látom ahogy egy 6 ökrös szekérrel húzzák vissza annyira megtáltosodott. LOL
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 17:16
Előzmény: #11497  AIDA64
#11499
5k ott allt mar jo ideje. Mindegy. Probaljak fekezni, ez szinte biztos. Egyre nehezebben es  egyre feljebb lepve, szvsz.
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 09. 17:13
Előzmény: #11497  AIDA64
#11498
mondjuk ez apropénz,
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 09. 17:13
Előzmény: #11496  Törölt felhasználó
#11497
lehet 2000db volt elado elöször aztán lett 5 ezer
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 17:10
Előzmény: #11495  AIDA64
#11496
Nem figyeltem. 
42.3/5k
Megkapta, talan ez volt a cel.
Maga adta maganak?
Tok mindegy....
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 09. 17:04
#11495
na szép en lekötik 42 re
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 09. 16:39
Előzmény: #11491  Törölt felhasználó
#11494
értettem én azért,csak viccesen ,de mégis leirtam
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 16:14
Előzmény: #11492  MARYENN
#11493
Kipucoljak a szinteket.
MARYENN
MARYENN 2019. 04. 09. 16:11
Előzmény: #11490  Törölt felhasználó
#11492
Alakul  szép lassan .
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 16:09
Előzmény: #11486  AIDA64
#11491
Csak vicc volt. :)
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 16:09
Előzmény: #11489  AIDA64
#11490
Folyamatos a probalkozas, de mar latjak, eros kezek veszik. Ez mar mas mint regen. 50 fole fogunk menni, nem sok ido. Szvsz.
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 09. 15:56
#11489
látom megy a lenyomása a labdának
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 09. 15:55
#11488
50 fölé löknék meglenne a kitörés
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 09. 15:49
#11487
érdekes néha huznak ,rajta,volt viszketés is,meglátjuk mire jo
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 09. 15:47
Előzmény: #11481  Törölt felhasználó
#11486
nem ,hanem ezek a dolgok benne vannak a levegöben ahogy a magyarok mondják,én meg meglátom ennyi.gondolatok .érzések,
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 15:34
Előzmény: #11484  Törölt felhasználó
#11485
43,2
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 15:34
Előzmény: #11483  Törölt felhasználó
#11484
A visszatolasok most nem fognak sikerulni. Jo helyre mennek a pakkok. Hehe.
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 15:08
Előzmény: #11482  Törölt felhasználó
#11483
A szokasok 10 kak. Nem baj, jo helyre ment.
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 15:06
Előzmény: #11480  Törölt felhasználó
#11482
Igen, valtozik a kereskedese. A karbantarto ovatos lett.
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 15:02
Előzmény: #11479  AIDA64
#11481
Aruld mar el, te sugsz az ofonek, v o sug neked? :)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek