Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 13:51
Előzmény: #11459  Heinczi
#11460
Lesz az !!!
Heinczi
Heinczi 2019. 04. 09. 13:50
Előzmény: #11457  Törölt felhasználó
#11459
Alig várom az öldöklést a papírokért.
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 13:49
Előzmény: #11457  Törölt felhasználó
#11458
Ja, h csak pufi volt a 400 k elado 43.5 on? Nagy lehet a remegesed, elado kollega.
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 13:47
Előzmény: #11456  Törölt felhasználó
#11457
Ugy latom nem akarjak 44 fole egyelore. Egyre jobban tetszik nekem ez a sunyisag. Egy db ot nem kaptok tolem! Ez mar tenyleg sport reszemrol.
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 13:15
Előzmény: #11445  Jockey-Bacsi
#11456
Neked is jo a szimatod, udv a csapatban! Nyugalom, turelem, pl set. 
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 13:14
Előzmény: #11454  Heinczi
#11455
Sziasztok!
Egyetertek. Ugy latom, vagyunk itt paran hosszabb tavra. Tetszik. 
En is min 100 folott gondolkodom. Esemenyekrol nagyban fugg. Szvsz iden felporgunk. Bizakodo vagyok. 
A mai napjat meg nem neztem, talan pihi lesz. 
Meglatjuk a fekezo erok mennyire gondoljak komolyan, ugy, mint eddig, vagy belatjak, h egyre kockazatosabb az eladas, mivel az erosebb kezuek koreben egyre inkabb no az erdeklodes a papir irant!
Heinczi
Heinczi 2019. 04. 09. 10:12
Előzmény: #11453  Kisbot
#11454
Üdv!
Egyetértek.
Aki meg kis hasznot szeretne, vegye most, adja el 80 körül. 40-50%-ot lehet hozni rajta minimum. Vagy azért már le sem hajolnak sokan? Milyen világ ez?
Célár 100+, nálam sem egyes kezdődéssel. 
Kisbot
Kisbot 2019. 04. 09. 10:06
#11453
Üdv mindenkinek! 
Mostanában nem írtam ide, de egy januári bejegyzésemet bemásolnám ha megengeditek.A véleményem azóta sem változott:
"Én is tavaly beszálltam elég méretes pakkal.
Egy dologhoz következetesen ragaszkodom, mégpedig hogy 1 db-ot sem adok el bukóban.
Sőt, a take profit nálam három számjegyű és nem 1-el kezdődik. Tök mindegy éppen merre vándorol most az árfolyam. Előbb utóbb ide fog szagolni a NER, ennek már van azért némi előjele. 
Minél olcsóbb a papír annál kívánatosabb lesz  a nagyfiúknak. Megfogadtam, engem nem fognak kirázni.
Warren Buffet szerint a tőzsde olyan játszótér, ahol a pénz a türelmetlenek zsebéből a türelmesek zsebébe vándorol. Tartom magam ehhez a gondolathoz..."
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 09. 09:55
#11452
volt mikor 18db millios forgalom
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 09. 09:50
Előzmény: #11449  Jockey-Bacsi
#11451
100/80 as tök elég.amugy egyébként már csillaghegyen is kiépitik és más zöldövezetben,
Urfisz 2019. 04. 09. 09:16
#11450
Most máshogy mozog a papír, mint korábban. Én is felfigyeltem rá....
Jockey-Bacsi
Jockey-Bacsi 2019. 04. 09. 09:14
Előzmény: #11447  AIDA64
#11449
Ha váalsztanom Kéne,  UPC és DIGI között, és is őket választanám, bár nem élek Hál Istennek Panelben ...viszont hamarossan -1-2 éven belül hozzánk is elérkezik a Telekom optikai szálja ! Akkor majd két verzió lesz :) 1 vagy 2 Gbps kapcsolatot kérek -e :) Bár a valósághoz hozzáteszem, hogy az esetemben tök felesleges :)
hibaz 2019. 04. 09. 09:09
Előzmény: #11447  AIDA64
#11448
45
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 09. 09:01
Előzmény: #11444  Jockey-Bacsi
#11447
nem bánnám ,amugy én ,mi a diginél vagyunk és rettentö ritkán van baj az internettel tv vel.
Jockey-Bacsi
Jockey-Bacsi 2019. 04. 09. 08:46
Előzmény: #11430  Törölt felhasználó
#11446
Simeone ! 
.
Ha jön a DiGi , és választani kéne , persze tudom MO sem a legjobb  hely erre , de gondolom te is inkâbb minket választanád , mint a Románokat! 
Jockey-Bacsi
Jockey-Bacsi 2019. 04. 09. 08:43
Előzmény: #11444  Jockey-Bacsi
#11445
Szóval.inkább időtávot jelöltem ki, semmint célárat
Jockey-Bacsi
Jockey-Bacsi 2019. 04. 09. 08:42
#11444
Szeretném jelezni, hogy én is bevâsároltam tegnap, egy nagyobb pakkot! Nem aprópénzért! Nincs kizârva , hogy a Digi jön ide! Hallottam én is ezt egy ismerősömtől! Nincs céláram , de időben tartom a pakkom , mert kíváncsi vagyok bejön e ! Jah és még annyit , hogy világ életemben Nord szkeptikus voltam ....de tegnap egy jó ember hatására bevásároltam! Meglátjuk! 
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 00:22
Előzmény: #11442  Törölt felhasználó
#11443
Szep sorban felertekelodnek az ures cegek a beten. Mi sem maradunk ki.  Miert? Mert a ner elobb utobb visz mindent. Ez az en joslatom. 
Törölt felhasználó 2019. 04. 09. 00:14
Előzmény: #11428  Törölt felhasználó
#11442
Ugy gondolom, “uresen” is tobbet er 40 nel. Egy ilyen tobbsegi kezzel meg plane. Nem gondolom, h a vegtelensegig ragaszkodna cegehwz a vezetes. Alku kerdese. En kivasarlast, fuziot latok benne. Terjeszkedni kell, nem allhatunk meg. Ugy velem, ennek itt az ideje. 
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 08. 23:03
#11441
Mennyire épít a Digi az akvizíciók finanszírozásakor a tőzsdére, mint forrásbevonási lehetőségre?
R. S.: A Digi Csoport még csak egy éve, 2017-től van jelen a tőzsdén, így ezt a lehetőséget még nem vettük igénybe, de vizsgáljuk a tőzsdei forrásbevonási opciókat is.
Tőzsdei oldalon terveznek még nagyobb dobást?
R. S.: Amikor 2017-ben az IPO előkészítése folyt, felmerült a kettős kibocsátás lehetősége is, de a különböző tényezők miatti időnyomás alatt már nem volt lehetőségünk ezt kidolgozni. De az opciót nem vetettük el. Alig több mint egy év telt el az IPO óta, mi úgy érezzük, hogy még szoknunk kell a tőzsdei jelenlétet ahhoz, hogy egy újabb lépésbe belevághassunk.
Hogy látják, a BÉT mennyire lenne partner ebben?
R. S.: Úgy gondoljuk, hogy egy esetleges kettős tőzsdei bevezetés esetén kézenfekvő lenne a Budapesti Értéktőzsdét választani. Saját tapasztalatunk még nincs, de amit hallunk, olvasunk róla, az alapján nagyon pozitív a megítélésünk a BÉT-ről.
G. A.: Közép-európai befektetési szolgáltatóként mi nagyon örülnénk, ha lenne egy olyan új szereplő a BÉT-en, mint a Digi. Ráadásul a telekom szektorból jelenne meg egy új szereplő, így színesebb lenne az iparági paletta. A Digi egy jól ismert cég, biztos vagyok benne, hogy a befektetői érdeklődés jelentős lenne lakossági és intézményi oldalon is Magyarországon.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek