Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 02. 07. 12:52
Előzmény: #10259  Hopszi72
#10260
ha te ezt szeretnéd akkor miért nem teszed 40 fölé 1 millióval? Én vennék (vissza) 20k-t, de csak 35 körül. Mindenkinek más az érdeke, vágya, erről szól. Majd meglátjuk hogy lesz-e valami belőle. Lehet tényleges sztori, rajzolhatja egy nagy speka. Az a 42-es pakk szolgálhat arra hogy alatta megvegyék mástól. Szolgálhatja azt is hogy emelkedést mutassanak forgalommal miközben azt egyik-kézből másik kézbe teszik. Majd kiderül.
Hopszi72 2019. 02. 07. 12:47
Előzmény: #10258  deszcsakafi
#10259
40 fölött lennénk :-) :-P
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 02. 07. 12:47
Előzmény: #10257  Hopszi72
#10258
és akkor mi történne?
Hopszi72 2019. 02. 07. 12:45
Előzmény: #10256  Hopszi72
#10257
millával 40 fölé lehet megint vinni!
Hopszi72 2019. 02. 07. 10:54
Előzmény: #10255  Matthew112
#10256
A 42-es szinten lévő 260K eladás nem tetszik, de hát ilyen a tőzsde, azt is meg veheti bárki!
Matthew112 2019. 02. 07. 10:51
#10255
Sok turelem kell majd az tuti
Hopszi72 2019. 02. 07. 10:51
Előzmény: #10253  Lantixx
#10254
Alig várom!
Lantixx 2019. 02. 07. 10:24
Előzmény: #10252  Hopszi72
#10253
Majd nézd meg 50 felett milyen kapkodás lesz!
Hopszi72 2019. 02. 07. 09:39
Előzmény: #10251  bojeszka
#10252
Most kell venni még 40 alatt!
bojeszka 2019. 02. 07. 09:24
#10251
39,9
hibaz 2019. 02. 06. 21:39
Előzmény: törölt hozzászólás
#10250
Engem igazából az érdekel,hogy a tegnapelőtti hosszú alsó kanócos nap, egy új trend kezdete,vagy csak én gondolok bele kicsit sokat.
hibaz 2019. 02. 06. 21:37
Előzmény: törölt hozzászólás
#10249
Azt nem tudjuk,hogy mi lesz,a hiperbolikus emelkedések is tudnak így indulni,no meg le is törhetünk,de Karácsony óta inkább emelkedésben volt forgalom.....
Bekes 2019. 02. 06. 21:32
Törölt hozzászólás
#10248
hibaz 2019. 02. 06. 21:31
Előzmény: törölt hozzászólás
#10247
http://keptarhely.eu/view.php?file=20190206v01pxcq01.jpeg
Forgalom leült,az árfolyam a trendvonalra ült....valamerre menni kell.Több mint 1 év után próbál emelkedni a 30-as mozgóátlag is,ez nagy szó.....
Bekes 2019. 02. 06. 20:25
Törölt hozzászólás
#10246
quaestor1 2019. 02. 06. 17:20
Előzmény: #10244  quaestor1
#10245
lefele
quaestor1 2019. 02. 06. 11:22
#10244
indul? surranópályán,észrevétlenül ?
bojeszka 2019. 02. 06. 10:33
#10243
40,8
bojeszka 2019. 02. 06. 10:29
#10242
40,4
AIDA64 2019. 02. 05. 21:24
Törölt hozzászólás
#10241

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek