Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
bojeszka 2019. 02. 04. 10:58
#10220
39:)))
bojeszka 2019. 02. 04. 10:49
#10219
37,7
Donqatto
Donqatto 2019. 02. 04. 10:37
#10218
Alsó limit :D
Csaba40 2019. 02. 04. 10:35
#10217
AUTOWALLIS ma a befutó meg a tőzsde remélem legstabilabb papírja lesz. Február 1.-én jött a tőzsdére de már szét tépik a papírt! 
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 02. 04. 10:34
#10216
kezd tetszeni!
bojeszka 2019. 02. 04. 10:32
#10215
36
R00 2019. 02. 04. 10:29
#10214

Indulunk!
LE!?
bojeszka 2019. 02. 04. 10:28
#10213
37
ALIBABA1 2019. 02. 04. 10:28
Törölt hozzászólás
#10212
bojeszka 2019. 02. 04. 10:25
#10211
38,1
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 02. 02. 20:52
Előzmény: #10208  Matthew112
#10210
Biztos olyan is volt aki megunta, de ilyen mennyiségű menekülőnél az nagy zakó lett volna, ez meg ellenkezőleg ment. Itt biztos kezek rakták, és tartották az árfolyamot 40 Ft közelébe, feltételezem ezen az áron fog valami történni.
Matthew112 2019. 02. 02. 14:10
#10209
Nem felbeszelni szeretnek mert tavol alljon tolem de valami mintha alakulna itt. Legalabbis a darabszamok alapjan amik forogtak
Matthew112 2019. 02. 02. 14:09
Előzmény: #10207  BigProfit
#10208
Kivancsi vagyok hogy tudatos vagy csak rengeteg ember unta meg de azt ketlem
BigProfit
BigProfit 2019. 02. 02. 09:05
Előzmény: #10206  Matthew112
#10207
A Beltáv tulajdoni hányada 50,89 %.ez 30 896 885 db részvény .Az összes részvényszám 60 713 000 db.Tehát a fenmaradó 29 816 115 db részvényre vetítsük a forgalmat,hiszen a Beltáv nem fog eladni a többségi tulajdonról értelem szerűen nem fog ezzel lemondani. Ha a januárban forgott darabszámhoz még hozzáadjuk az október,november és decemberi számokat az már igen komoly aránya a fent említett közkéz darabszámnak. Lehet egy kicsit kombinálni.....😁
Matthew112 2019. 02. 01. 18:39
Előzmény: #10205  DadanKarambolo
#10206
Az nagyjabol az ossz rv 15% a ha jol tudom
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 02. 01. 18:22
#10205
Na kérem, január hónapban 8.481.000 részvény cserélt gazdit. Szerintem akik tudtak valamit azok felvették a pozikat. Reméljük mi egyszerű halandók is mielőbb megtudjuk mire volt ez a nagy bevásárlás. (speka, tömés, beültetés, válaszadók kérem kíméljenek) 
bojeszka 2019. 02. 01. 16:45
#10204
41,3
Bekes 2019. 02. 01. 16:32
Törölt hozzászólás
#10203
Lantixx 2019. 02. 01. 16:06
Előzmény: #10196  R00
#10202
Ott akarsz venni?
ALIBABA1 2019. 02. 01. 15:32
Törölt hozzászólás
#10201

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek