Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Tomm01 2018. 11. 13. 09:50
#9600
Kispapírok indulnak!!!!
Gerju 2018. 11. 13. 09:50
Előzmény: #9598  Tomm01
#9599
Most mi leszünk a soron!
Tomm01 2018. 11. 13. 09:47
#9598
Indul a Nord!!!!!
csillagszemu
csillagszemu 2018. 11. 09. 09:24
Előzmény: #9596  JM Keynes
#9597
Előre nem lehet ezt megmondani merre lesz az irány. Meglátjuk ;)
JM Keynes
JM Keynes 2018. 11. 09. 08:38
Előzmény: #9595  csillagszemu
#9596
A lejtőre gondolsz? Én 20 körülre várom.. sorry.
csillagszemu
csillagszemu 2018. 11. 08. 20:49
Előzmény: #9594  drugics14
#9595
Szerintem elindul. Kicsit érdekes a kereskedés, de mindig hallgatok az öregre. Centes részvényeket nem lehet elemezni! Szép estét!
drugics14 2018. 11. 07. 21:53
Előzmény: #9581  BigProfit
#9594
Én is bízom benne. De remélem nem kell sokat várni rá. :) 
drugics14 2018. 11. 07. 21:52
Előzmény: #9584  Gerju
#9593
Szia! 
Miből gondolod, hogy lesz ebből (is) ralli? 
Van valami hír ezzel kapcsolatban? 
Mehet 2018. 11. 07. 18:42
Előzmény: #9590  JM Keynes
#9592
a kép volt biztató Ó:)
Trebor10
Trebor10 2018. 11. 07. 18:08
#9591
Mi ez a nagy zuhanas???
JM Keynes
JM Keynes 2018. 11. 06. 18:56
Előzmény: törölt hozzászólás
#9590
Ez nem valami bíztató...........................
kupec 2018. 11. 05. 22:28
Előzmény: törölt hozzászólás
#9589
Mire gondolsz pontosan? ;-)
Bekes 2018. 11. 05. 21:03
Törölt hozzászólás
#9588
Gerju 2018. 11. 04. 20:00
Előzmény: #9586  leslie8010
#9587
Mint irtad szinte üres cég az ilyet szeretik megvenni egyes befektetők.Teleno cseh kézben Mtele értéke 400milliár körüli az összevont Mészáros cég se lesz több.Akkor gondolom ez tul nagy falat.A Voda már nyilakozott h nem eladó.
leslie8010 2018. 11. 04. 13:53
Előzmény: #9584  Gerju
#9586
Szia, ezt.miként kell érteni? A nyilvánosan elérhető infók semmit nem mutatnak ami up-ra utalna. Persze ez nem jelenti azt h ne jöhetne hír. De egyenlőre ez is majdnem olyan üres mjnt az est média. (bár ott közvetve megjelent egy andy vajna, de még ott sem direktben. 
kupec 2018. 11. 02. 16:10
Előzmény: #9584  Gerju
#9585
Hát remélem is ... ;-)
Gerju 2018. 11. 02. 13:51
Előzmény: #9583  kupec
#9584
Lesznek itt még meglepetések lesz itt még kapkodás!
kupec 2018. 11. 02. 12:37
Előzmény: #9582  leslie8010
#9583
Utólag mindenki okos, előre picit nehezebb megfelelő döntéseket hozni. Szvsz a 4IG sem lefutott téma még, ha követi a "nagy testvér" útját, itt is elképzelhető még a jó,  akár 800 alatti beszálló is.
leslie8010 2018. 11. 02. 06:03
Előzmény: #9581  BigProfit
#9582
Kedves BigProfit, így van: mindenki saját felelősségére hozza döntéseit. Én most verem a fejem a falba mert szeptemberben agyaltam az opus/konzum pakk dobásán és 4ig vételén. na ha azt megléptem volna most nem bukóban hanem jelentős nyerőben ülnék :) A másik tippem a 35nél ez volt. megint bejött és végig moziztam ahelyett h létem volna. Szóval most ugyan ez a tippem és most lekereskedném. februárban amúgy is lemaradtam a nagy hype ról, pedig akkor is ha lépek, most nyugi és séta van ..
BigProfit
BigProfit 2018. 11. 01. 21:46
Előzmény: #9579  leslie8010
#9581
Szia,az első kérdésedre nehéz lenne válaszolni....Ha ez beindul igazán,nem 50-nél fog megállni😁 16 nyarán az Opimus is ilyen ,,üres” cég volt. De ez az én stratégiám,mindenkinek saját felelősségére kell kereskedjen. 

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek