Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 16. 15:19
Előzmény: #8336  feel
#8340
Köszönöm szépen, hogy néha benézel ide. Üde színfolt vagy itt. Téged tisztellek és szeretlek, tudod nagyon jól.
sly36
sly36 2018. 01. 16. 15:19
Előzmény: #8330  Lastdeposit
#8339
Valamivel jól megetettek...
De pont a hiszékeny marinénik kellenek most a piacra, az a szakasz van.
settevoltesette 2018. 01. 16. 15:19
Törölt hozzászólás
#8338
resone
resone 2018. 01. 16. 15:18
Előzmény: #8335  Lastdeposit
#8337
ennyiért jó boltnak lehet. Nem tűnik eszeveszett lenyomásnak..
feel
feel 2018. 01. 16. 15:17
Előzmény: #8330  Lastdeposit
#8336
ertem remelem osszejon...
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 16. 15:16
Előzmény: #8332  resone
#8335
51
Konzumocska 2018. 01. 16. 15:16
Előzmény: #8331  Donqatto
#8334
e-starra emlékeztek amikor 12.000-ről bezuhant 100 forintra
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 16. 15:16
Előzmény: #8331  Donqatto
#8333
Azt a szót, hogy "ilyen" egyrészt kikérem magamnak, másrészt hogy az az "ilyen" milyen, azt csak én tudom, de Te biztosan nem.
resone
resone 2018. 01. 16. 15:15
Előzmény: #8330  Lastdeposit
#8332
reál hogy áll?  
Donqatto
Donqatto 2018. 01. 16. 15:14
Előzmény: #8330  Lastdeposit
#8331
Hány ilyen ember bukott már el házakat...
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 16. 15:13
Előzmény: #8324  feel
#8330
1. Azért, mert választásokig tartom.
2. Ma 55 vettem, 30 alatti az átlagom.
3. 200 lesz, igen.
davidmate85
davidmate85 2018. 01. 16. 15:12
Előzmény: #8327  Törölt felhasználó
#8329
ütik a bitcoint az a baj
Konzumocska 2018. 01. 16. 15:12
Előzmény: #8326  exmnbs1
#8328
MNB TEBÉSZ senki nem intézkedik, aztán a CIG-ből mekkora cirkuszt csinált a TEBÉSZ IS!
Törölt felhasználó 2018. 01. 16. 15:11
Előzmény: #8326  exmnbs1
#8327
de a zordtelekom alaprajzát nem nézném meg ))
még mindig 5000 huf
exmnbs1 2018. 01. 16. 15:10
Előzmény: #8322  Konzumocska
#8326
Ennek jobb alaprajza mint a legtöbb pestinek
Konzumocska 2018. 01. 16. 15:09
#8325
Amúgy tuti washtrade, mert akciós a konzum meg a cig aztán veszik az év részvényeit :)))))
feel
feel 2018. 01. 16. 15:09
Előzmény: #8319  Lastdeposit
#8324
Nem ertelek miert nem adtad el persze a te dontesed de itt visszavehetted volna siman.Azert elotte brutal nagyot ment aki realizalt az jol csinalta.
Persze,ha 200ft lesz akkor nem szoltam.
KopaszLajos 2018. 01. 16. 15:09
Előzmény: #8313  Konzumocska
#8323
szépen fel fog ez araszolni záróra, a kérdés csak az ki lesz benne
Konzumocska 2018. 01. 16. 15:06
Előzmény: #8321  Konzumocska
#8322
Konzumocska 2018. 01. 16. 15:05
Előzmény: #8319  Lastdeposit
#8321
csenyétén a maradék nordtelből :)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek