Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
zsoltee77
zsoltee77 2021. 02. 16. 21:20
Előzmény: #24599  Vicus2000
#24600
Mondom mi az igazság. Vettél nordot és most bennfenteskedve járkálsz a többi topicba reklámozni a pappert, hogy legyen kit kitömnöd. Re: parazita.
Vicus2000 2021. 02. 16. 21:14
Előzmény: #24598  zsoltee77
#24599
Fáj az igazság👏👍
zsoltee77
zsoltee77 2021. 02. 16. 21:00
Előzmény: #24597  Vicus2000
#24598
Látom betalált, amikor elfogy a szellemi párbajhoz a muníció, marad a személyeskedés.
Vicus2000 2021. 02. 16. 20:52
Előzmény: #24595  zsoltee77
#24597
Olyan vagy mint egy parazita aki mindíg máson élősködik mert a saját erejéből éhen döglene.
zsoltee77
zsoltee77 2021. 02. 16. 19:57
Előzmény: #24589  Heinczi
#24596
3 éve is ugyanez volt a duma, meg is volt a 21-75Ft kör nekem benne. Változott valami? Meséljetek
zsoltee77
zsoltee77 2021. 02. 16. 19:56
Előzmény: #24594  Vicus2000
#24595
na mesélj akkor itt, hogy milyen infód van? Nem illik bennfentes infóval kérkedni csak úgy, valami morzsát dobj, akkor visszaveszem.
Vicus2000 2021. 02. 16. 16:53
Előzmény: #24592  Heinczi
#24594
Szépen összeszedték a papírokat.
Törölt felhasználó 2021. 02. 16. 16:32
Előzmény: #24589  Heinczi
#24593
Koszi, tartom meg en is...
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 16. 16:32
Előzmény: #24591  Heinczi
#24592
Többet tudnak 
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 16. 16:31
Előzmény: #24587  Vicus2000
#24591
Hát igen, vannak anomáliák.
2 éve tartom, nem kell bemutatni 
Ha szerencsénk van, ezek olyan emberek vételei, akik többet, mint mi farizeusok.
Törölt felhasználó 2021. 02. 16. 16:30
Előzmény: #24587  Vicus2000
#24590
A cirkuszigazgato. 
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 16. 16:29
Előzmény: #24585  Törölt felhasználó
#24589
Választásokhoz nem tudom.
Szerintem már rég félre van téve ez a cég valakinek, valamire. Covid miatt csúszhatott a projekt. 
Továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy hobbiból nem tartják tőzsdén. 
Vicus2000 2021. 02. 16. 16:20
Előzmény: #24586  Heinczi
#24588
30ft on mindent megvesznek
Vicus2000 2021. 02. 16. 16:19
Előzmény: #24586  Heinczi
#24587
Ennyire cirkusz akkor ki veszi több mint 200k?
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 16. 16:14
Előzmény: #24583  Törölt felhasználó
#24586
Persze, hogy jobb lenne. Tarány kivételével egy cirkusz. 
Törölt felhasználó 2021. 02. 16. 15:31
Előzmény: #24584  Törölt felhasználó
#24585
Mondom ezeket ugy, h van papirom. Remelem, iden tortenik valami eloreoepes, mert szvsz az eddigi brexiteles csak egy kamu indok volt, mire hivatkozva jol elhuztak az idot. Csak tudnam, h mire varnak? A valasztasokhoz lehet kozunk?
Törölt felhasználó 2021. 02. 16. 15:26
Előzmény: #24571  Kisbot
#24584
Egyetertek alapvetoen, csak annyit tennek hozza, h akarat is kell az eladasra. Lasd Est, ahol mar csak egy szek, egy iroasztal, es egy telefon maradt, no meg BCS, aki kezelte a telot...
Törölt felhasználó 2021. 02. 16. 15:20
Előzmény: #24566  Heinczi
#24583
Tervek lehetnek, de azert jobb lenne egy masik vezetes, nem? Nekem mar minden bajom van, ha a jelenlegi neveket olvasom, kiveve  a Tarany....
Vicus2000 2021. 02. 16. 14:07
Előzmény: #24581  Lafotex
#24582
Valakinek kellet
Lafotex 2021. 02. 16. 13:56
Előzmény: #24578  Vicus2000
#24581
Megkapta!:-(
Vicus2000 2021. 02. 16. 13:16
Előzmény: #24579  Törölt felhasználó
#24580
Majd ha 50ft on lesz:)
Törölt felhasználó 2021. 02. 16. 13:00
Előzmény: #24578  Vicus2000
#24579
látom. 30on. majd ha 32ön lesz. addig kamu, mert -6%on nem sokan fognak 230kt kiszórni
Vicus2000 2021. 02. 16. 12:59
Előzmény: #24576  Törölt felhasználó
#24578
230k vételen
don_king
don_king 2021. 02. 16. 12:50
Előzmény: #24576  Törölt felhasználó
#24577
Nem problem. Újabb tőkeemelés 😊
Törölt felhasználó 2021. 02. 16. 12:41
Előzmény: #24571  Kisbot
#24576
Csak az a szépséghiba, hogy a reenger-t 2020-12-31-én adták el Meggyesinek, és erről hivatalos bejelentés nem volt a bét-en, csak a tegnapi jegyzőkönyvben említik. Ezt a felügyelet díjjazni szokta egy 5 milliós csekkel. 
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 16. 12:31
Előzmény: #24574  Kisbot
#24575
Ezért mondtam ,ki hogy értelmezi .
Életszemlélet   , na meg sok pénz ha ilyen piszlicsáre cégbe fektet vki :-)
Kisbot
Kisbot 2021. 02. 16. 12:26
Előzmény: #24572  Faketrend
#24574
Humor és optimizmus az kell valóban. De az állandó negatív intrika egyikkel sem egyenlő.
Zsimo
Zsimo 2021. 02. 16. 12:13
#24573
Vehetik vissza 40 felett! 
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 16. 12:10
Előzmény: #24571  Kisbot
#24572
Van aki veszi a lapot  ,más semmi humorral nem rendelkezik.
Ide kell a humor és optimizmus!
" bármikor jöhet" kifekszem ,ekkora poén XDDD
Kisbot
Kisbot 2021. 02. 16. 12:03
Előzmény: #24568  Faketrend
#24571
Következő a helyzet!
Azt mindenki tdja, hogy ha a jelenlegi managment marad akkor itt marad az állóvíz, nem lesz semmi. Mint ahogy az is világos, hogy egy kvázi res de szabályzottan működő tözsdei cégnek értéke van, és bármikor jöhet egy feltöltés, ami repíti az árfolyamot. Aki itt részvényt tart, annak valószínűleg ez a távolabbi célja. 
Éppen ezért nem értem, miért kell rosszindulatú megjegyzéseiddel széttrollkodni ezt a topicot. 
Vicus2000 2021. 02. 16. 11:28
Előzmény: #24569  Zsimo
#24570
30ft on mindig jön vevő, adják csak, majd megbánják:)
Zsimo
Zsimo 2021. 02. 16. 11:08
#24569
Elszórták, mehetünk fel. 44 hamarosan
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 16. 10:56
#24568
Álmodók rendje ,ez a topicnév jobban illik ide XD
Tépik a papeerrttt :-))
Lafotex 2021. 02. 16. 10:52
#24567
30
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 16. 09:00
Előzmény: #24564  Lafotex
#24566
Továbbiakban igazából könnyebb dolguk van tevékenységet váltani akár.
Ez az angol telekom vonal lehalt, ez látszik. 
Reengert lenyesték, komoly konyvvizsgalo, szóval tervek lehetnek. Megnézzük 
olognol 2021. 02. 16. 08:41
Előzmény: #24562  Vicus2000
#24565
Nagyon komoly referenciák.
Lafotex 2021. 02. 16. 08:11
Előzmény: #24563  Heinczi
#24564
Lesznek itt mèg meglepik szerintem!
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 16. 08:06
Előzmény: #24560  Lafotex
#24563
Lehet.
Nem túlgondolás feltétlenül.
Ilyen buta megfogalmazással hivatalos jegyzőkönyvben ritkán találkozni. Ködösítés megy szvsz 
Vicus2000 2021. 02. 16. 08:06
Előzmény: #24560  Lafotex
#24562
Vicus2000 2021. 02. 16. 08:06
Előzmény: #24560  Lafotex
#24561
Lafotex 2021. 02. 16. 07:58
#24560
Sziasztok!,,A Reenger Zrt tovàbbi megtartàsa okafogyottà vàlt,,!Ezt kicsit kètèrtelműnek tartom!Vagy màr nem keresnek befektetőt,vagy màr......!De lehet tùlgondolom,akkor elnèzèst!
quaestor1 2021. 02. 15. 22:09
#24559
Egy éve február 19-én 50 Ft. volt az árfolyam. Reménykedhetünk??....vagy innen feleződik?
Törölt felhasználó 2021. 02. 15. 19:43
Törölt hozzászólás
#24558
don_king
don_king 2021. 02. 15. 19:42
Előzmény: #24554  Hathor
#24557
Na limit sincs... célár nulla! 😉
Vicus2000 2021. 02. 15. 19:14
Előzmény: #24554  Hathor
#24556
Majd jön az is 
_Macika_
_Macika_ 2021. 02. 15. 19:12
Előzmény: törölt hozzászólás
#24555
Ez elég gáz sztem
Hathor
Hathor 2021. 02. 15. 19:09
#24554
Renger Pápá.
Megjött a várt hír.
Na most mi lesz? Nulla tevékenység?
Szokásos
Törölt felhasználó 2021. 02. 15. 18:47
Törölt hozzászólás
#24553
Törölt felhasználó 2021. 02. 15. 18:46
Törölt hozzászólás
#24552
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 15. 18:43
#24551
Hát ez lószerszám
Törölt felhasználó 2021. 02. 15. 16:16
Előzmény: #24549  Heinczi
#24550
32
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 15. 12:49
Előzmény: #24548  Vicus2000
#24549
Valakik biztos :)
Plebs nem tud semmit, enyhe KGY előtti speka, ez semmi érdekes egyelőre 
Vicus2000 2021. 02. 15. 12:38
Előzmény: #24547  Lafotex
#24548
Valakik már tudhatnak valamit?
Lafotex 2021. 02. 15. 12:36
Előzmény: #24546  Vicus2000
#24547
Igen
Vicus2000 2021. 02. 15. 12:35
Előzmény: #24539  Lafotex
#24546
Ma közgyűlés!
Lafotex 2021. 02. 15. 12:34
#24545
31.2
Lafotex 2021. 02. 15. 12:22
Előzmény: #24543  don_king
#24544
Legyen!
don_king
don_king 2021. 02. 15. 12:20
Előzmény: #24542  Lafotex
#24543
36 ma vajon? Az 20%
Lafotex 2021. 02. 15. 12:11
#24542
Nem èrtem azt az emberkèt aki làtja hogy 32.7 az àrfolyam,erre berak 32-re!?????
don_king
don_king 2021. 02. 15. 12:10
Előzmény: #24536  Hathor
#24541
Emiatt napon belül négyzeten emelkedne a rv😁
 Az 900. Napon belül 😁

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek