Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
zsoltee77
zsoltee77 2018. 01. 11. 09:48
Előzmény: #5493  almafa111
#5500
Hát nem is tudom, beálltam 30ra venni, de lehet nrm kapok?
Törölt felhasználó 2018. 01. 11. 09:48
Előzmény: #5493  almafa111
#5499
De hol a limit, már 47,1-nél lett volna a 20%-os limit?
HoStrucc
HoStrucc 2018. 01. 11. 09:48
Előzmény: #5492  MARYENN
#5498
Köszi 
Törölt felhasználó 2018. 01. 11. 09:48
Előzmény: #5490  Kono
#5497
Akikbmeg nem tudják azoknak meg nincs részvényük és nem tudnak beladani. Pesze, hogy kárognak idegesen.  Tiszta Kozum 2016
Szalmabol_Egeret 2018. 01. 11. 09:47
Törölt hozzászólás
#5496
Szalmabol_Egeret 2018. 01. 11. 09:47
Törölt hozzászólás
#5495
treff
treff 2018. 01. 11. 09:47
Előzmény: #5491  Törölt felhasználó
#5494
Az oké, de még egyszer kérdezem, miért kell 4 nap alatt duplájára húzni ilyen barom módon???
almafa111 2018. 01. 11. 09:46
#5493
Ezt ma limitre fogják tenni.
MARYENN
MARYENN 2018. 01. 11. 09:46
Előzmény: #5484  HoStrucc
#5492
Ajánlati könyv 
18 700 db 50,40 HUF 52,00 HUF 30 600 db
45 000 db 50,20 HUF 52,40 HUF 4 000 db
76 135 db 50,00 HUF 52,80 HUF 20 400 db
1 000 db 49,80 HUF 53,00 HUF 12 450 db
3 800 db 49,50 HUF 53,40 HUF 30 000 db
20 000 db 49,20 HUF 53,80 HUF 27 000 db
24 100 db 49,00 HUF 54,00 HUF 4 642 db
12 000 db 48,40 HUF 54,60 HUF 35 000 db
28 000 db 48,30 HUF 54,80 HUF 28 000 db
50 000 db 48,20 HUF 55,00 HUF 255 125 db



Törölt felhasználó 2018. 01. 11. 09:45
Előzmény: #5468  Lastdeposit
#5491
Nemzeti telefontársaság születésének lehetünk részesei. Történelmi pillanatokat élünk át is!
Kono
Kono 2018. 01. 11. 09:43
Előzmény: #5475  kimpaa
#5490
A NER lovagok tudják a tutit, és sok pénz van náluk. Emiatt vannak ekkora kilengések. 
zsoltee77
zsoltee77 2018. 01. 11. 09:43
Előzmény: #5485  lukskypoker
#5489
Vizet kilöttyintetted már Bobby? :)))
Improprius
Improprius 2018. 01. 11. 09:42
Előzmény: #5482  Törölt felhasználó
#5488
50%-os lett a kereskedési sáv...
Törölt felhasználó 2018. 01. 11. 09:42
Előzmény: #5467  HoStrucc
#5487
Nem kajálok dolgozok
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 11. 09:42
Előzmény: #5481  HoStrucc
#5486
Sok idő! 7. Pontban foglaltak össze! Valaki keresse màr meg!
lukskypoker
lukskypoker 2018. 01. 11. 09:41
Előzmény: #5463  HoStrucc
#5485
Nem én veszem, nyugalom van és szerénység!
HoStrucc
HoStrucc 2018. 01. 11. 09:40
Előzmény: #5480  zsoltee77
#5484
Zsoltee, dobnál valami könyvecskét, vagy reált? el kell indulnom gép elől... köszi!
sztranya
sztranya 2018. 01. 11. 09:40
Előzmény: #5475  kimpaa
#5483
hát én ugyanezen gondolkoztam, de a mai napot látva, hát nem tudom eldönteni.... aztán az is lehet, hogy még mindig ők hergelik a népet vagy tényleg történik valami a Nord háza táján, de ez valami brutális az biztos! :) de hát ezért szép a tőzsde! :))
Törölt felhasználó 2018. 01. 11. 09:40
Előzmény: törölt hozzászólás
#5482
Ma hogy mehetett el 52 Ft-ig? A tegnapi 39,3 záró alapján 20% küszöbbel csak 47,1-ig mehett volna. Mi történt itt?
HoStrucc
HoStrucc 2018. 01. 11. 09:40
Előzmény: #5478  kimpaa
#5481
Most írta le újra nem is olyan rég. De szerintem előkeresi neked.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek