Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 10. 31. 08:51
#20480
szépen kezd kialakulni a kispapir mikulás ralik
Dodo34
Dodo34 2019. 10. 31. 06:32
Előzmény: #20478  kimi99
#20479
Már évekkel ezelőtt történt. Ha jól emlékszem, szívbetegségben (talán infarktus) hunyt el.
kimi99
kimi99 2019. 10. 30. 23:46
Előzmény: #20477  Dodo34
#20478
RIP mi törtent vele? Jo sok jo arc eltunt regrol
Dodo34
Dodo34 2019. 10. 30. 23:29
Előzmény: #20474  BladeBoris
#20477
elhunyt
Dodo34
Dodo34 2019. 10. 30. 23:29
Előzmény: #20464  Törölt felhasználó
#20476
2005 tájékán TBarna is jó volt
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 30. 21:58
Előzmény: #20473  Csaba40
#20475
Köszönjük 
BladeBoris 2019. 10. 30. 20:00
Előzmény: #20471  roy
#20474
DLPH-val mi történt?
Csaba40 2019. 10. 30. 19:27
#20473
Itt mi folyik? Egymást nyugtatjátok? 41 utána 43 45 megint 42 . ilyen lesz mint a nutex évekig itt fog mozogni. Megveszed 41 en eladod 45 ön. Itt ennyiről szol az egész,ettől vannak jobb papírok amik nem két pontot mozognak. Egyszer felhúzták 80 fölé vagy két éve. Ott beragadtak,egy év múlva 60 körűlvolt megint felhúzás,ott megint beragadtak. Most felhúzzák max 56 ig,megint beragadni,majd utána még ezt a szintet is elveszve lemegy 30 ig. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 18:54
Előzmény: #20468  hibaz
#20472
rajzolja lejebb a vonalakat és most is benn leszönk
roy 2019. 10. 30. 18:34
Előzmény: #20464  Törölt felhasználó
#20471
Chartcenteren irogatott inkább a Lupin mester. Vagy maga Civin úr is irogatott rendszeresen. DLPH, Ő már sajnos nincs közöttünk. 
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 30. 18:26
Előzmény: #20469  DadanKarambolo
#20470
Elhagytunk, így van ez rendjén.
Portfólió is tolja itt a fizetős hirdetéseket, hogy mi mibe fektessünk a magyar tőzsdén = Alteo, meg hasonlók, most mit várunk a kisbüfiktől? Mennek oda, meg est meg -set....
Nordba akik maradunk, maradunk. Koncepciónk változatlan. 
Lore is jól írta, ez bizony 100% kis*ggelős történet.
Sokan nem -bírják ezt. Nem ekézem őket. Gazdagodjanak máshol. Kívánom.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 30. 17:12
Előzmény: #20467  Törölt felhasználó
#20469
Ma pár embert elhagytunk, holnap mehetünk tovább.
hibaz 2019. 10. 30. 17:12
#20468
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 17:11
Előzmény: #20466  hibaz
#20467
Koszi, jo ez, epulunk. 
Ne feledjuk, Tarany az igazgatosagban!
Rohanok. 
Hajra Nord!
hibaz 2019. 10. 30. 17:05
Előzmény: #20464  Törölt felhasználó
#20466
z 42,2 ft.
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 16:43
Előzmény: #20463  DadanKarambolo
#20465
:)
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 16:43
Előzmény: #20462  Törölt felhasználó
#20464
Tegnap picit olvasgattam 15-10 evvel ezelotti forumot. Mintha ma lett volna es semmi sem valtozott. Mindig ugyanaz megy. Akinek penze van es turelmes, az gyoz. A tozsde semmit nem valtozik. 
Emlekszik itt valaki Spadere, Arsene Lupinre? Mekkora formak, nagy tudasu emberek voltak ezek... volt ido, amikir csak Lupin miatt olvastam a forumot,  a fergeteges humora lebilincselt. Hol lehetnek ezek az emberek. Ma nagyreszt teljesen uj nevek vannak a forumokon. 
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 30. 16:36
Előzmény: #20462  Törölt felhasználó
#20463
Meg a makik.
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 16:32
Előzmény: #20461  DadanKarambolo
#20462
Potyogtak az almak. :))
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 30. 16:27
Előzmény: #20460  Törölt felhasználó
#20461
Ma kicsit megrázták a fát.
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 16:26
Előzmény: #20457  DadanKarambolo
#20460
Ma paran bekaptak a cumit. Oldalan a felirat: Tozsde. 
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 30. 16:20
Előzmény: #20458  hibaz
#20459
viszik a szajrét
hibaz 2019. 10. 30. 16:18
Előzmény: #20456  Törölt felhasználó
#20458
Ilyet is régen láttunk.....napi forgalom: 410k !! ( 42--42,15)
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 30. 16:18
Előzmény: #20456  Törölt felhasználó
#20457
Hm, már jöttek is a 20k-s vételek. Valami készülődik?
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 14:50
Előzmény: #20439  Törölt felhasználó
#20456
Lesznek itt brutal vetelek, mwjd meglatjatok. Ebben, s a papirban hinni kell!
Lepek dologra, szep napot mindenkinek, bujj elo!
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 14:39
Előzmény: #20453  Heinczi
#20455
Kb ennyi... csatlakozom, sok sikert neki!
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 14:38
Előzmény: #20446  Heinczi
#20454
Talan az angliai valasztasokra remegett meg valaki, ki hisz ebben a Brrr marhasagban. Brehehe Bruhaha. 
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 30. 14:33
Előzmény: #20451  Törölt felhasználó
#20453
Igaz, kicsit pucolás van. 
Aggódás semmiképp. Semmi olyan hír nincs, ami pánikot sejtetne. Valaki feladta a várakozást, megy máshova bányászni. Sok sikert hozzá 
N-Force
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 14:32
Előzmény: törölt hozzászólás
#20452
Bocs, en nem figyelem csak neha a kesleltetettet...
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 14:31
Előzmény: #20449  Heinczi
#20451
Egy kis tisztitotuz ez, semmi mas. Kellett is mar. Nelkuluk konnyebbek, erosebbek lettunk. Cseppet nem aggodom. 
Hajra Nord!
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 13:44
Előzmény: #20442  gilmour
#20450
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 30. 13:39
Előzmény: #20447  gilmour
#20449
Jelenleg rendelkezése álló információm alapján semmi értelme eladni.
rtkb_20190411 2019. 10. 30. 13:26
Törölt hozzászólás
#20448
gilmour
gilmour 2019. 10. 30. 12:04
Előzmény: #20446  Heinczi
#20447
Csak tudnám, hogy mire jók az ilyen és hasonló nagy beírások?! Mire alapozod? Ja, hogy csak felduma?
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 30. 12:00
Előzmény: #20444  Törölt felhasználó
#20446
Akik most itt eladják nagyüzembe...párnázzák ki a lakásukat, mert fej a falba nemsokára 
Dodo34
Dodo34 2019. 10. 30. 11:25
Előzmény: #20444  Törölt felhasználó
#20445
35K és 90 K között....
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 11:22
Előzmény: #20443  hibaz
#20444
Szep pakkok repultek. Remelem, megkonnyebbult az illeto, meg az is aki kapta. Mehetunk tovabb a gacsi uton. 
hibaz 2019. 10. 30. 10:58
Előzmény: törölt hozzászólás
#20443
40,1
gilmour
gilmour 2019. 10. 30. 10:13
Előzmény: #20441  Törölt felhasználó
#20442
Ezt honnan idézi colop?
Törölt felhasználó 2019. 10. 30. 10:02
#20441
A vezérigazgató-helyettes elmondta: a megkérdezettek 45 százaléka legalább időnként otthon tartja a megtakarítását. A kutatás eredményeit alátámasztják az MNB adatai is, napjainkban több mint 6000 milliárd forint a forgalomban lévő készpénzállomány, ebből mintegy 4900 milliárd forint a háztartásoknál van
csacsa19712 2019. 10. 30. 09:57
Törölt hozzászólás
#20440
Törölt felhasználó 2019. 10. 29. 18:33
Előzmény: #20438  Törölt felhasználó
#20439
Mifene, pluszban zartunk? Megvettek a brutalis 5k ellenallast? Az 500 kat is megfogjak! 
Gyerunk Nord!
Törölt felhasználó 2019. 10. 29. 13:38
Előzmény: #20437  Alexia29
#20438
Most kell venni, Brexit van!
Alexia29
Alexia29 2019. 10. 29. 12:30
#20437
Valaki kezdi venni.
R: 43
Törölt felhasználó 2019. 10. 28. 14:49
Előzmény: #20432  resone
#20435
Nincs itt az idonek jelentosege, latod, Brexit van. :) 
Varunk nyugodtan. 
Gyerunk, kicsi Nord!
Törölt felhasználó 2019. 10. 28. 14:44
Előzmény: #20432  resone
#20434
En elastam. A parnamba. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 28. 14:42
Előzmény: #20431  hibaz
#20433
Es megsem esunk ugy ahogy kellene. En ebbol csak ezt latom. 
resone
resone 2019. 10. 28. 14:41
Előzmény: #20431  hibaz
#20432
én még nem ásnám el, a héten még adok esélyt neki.
hibaz 2019. 10. 28. 14:39
Előzmény: #20430  Törölt felhasználó
#20431
A 46 ft-os támasz már 3 hete letörött...
Törölt felhasználó 2019. 10. 28. 14:35
Előzmény: #20427  Heinczi
#20430
Lehet benne valami. Meglatkuk. A nagyfiuk huzzak a vonalat. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 28. 13:54
Előzmény: #20428  Filip
#20429
Mert nincs elado. Kamu az egesz. Szvsz. 
Filip
Filip 2019. 10. 28. 09:51
Előzmény: #20427  Heinczi
#20428
és miért? :D legyen igazad..
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 28. 09:07
#20427
A héten kilővünk. 
N-Force
pantya0 2019. 10. 27. 23:42
Törölt hozzászólás
#20426
pantya0 2019. 10. 27. 23:42
Törölt hozzászólás
#20425
Törölt felhasználó 2019. 10. 26. 20:57
Előzmény: #20422  gyurka64
#20424
Masabb ertelemben koszi. Emberseg, tolerancia, szeretet legyen veled is!
Törölt felhasználó 2019. 10. 26. 20:55
Előzmény: #20420  Pojáca
#20423
Szia, koszi, de nekem ez most mar sport, ezert maradok! Oszinten, sok sikert kivanok nektek!
gyurka64 2019. 10. 26. 20:17
Előzmény: #20415  Törölt felhasználó
#20422
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 26. 19:46
Előzmény: #20420  Pojáca
#20421
Vissza estbe? Háháhá
Menj innen farizeus ;)
Pojáca
Pojáca 2019. 10. 26. 19:08
Előzmény: #20418  Törölt felhasználó
#20420
gyere vissza estbe, még mindig nem rossz az átszállási lehetőség.
Törölt felhasználó 2019. 10. 26. 15:41
Előzmény: #20418  Törölt felhasználó
#20419
Na meg egy. A charton valoban a papir multbeli teljesimenyet latod, de azt mem, h kik voltak aszereplok, vagyis kik adtak es vettek, valamint a motivacioikat sem. Ezert nagy hamgsulyt nem adnek neki. Latvamyos, de kis onteseket lathattunk. Kik voltak a megbizok? Valaki tudja ezt? A tozsden sok az okos, valojaban majd  mindenki hulye. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 26. 15:15
Előzmény: #20417  Törölt felhasználó
#20418
Meg egy, a chartot nem mi huzzuk. Azt mondjak a piac. Kis papirnal ki a piac?
Kis papirnal a chart a kuka, nem a teszveny. Miert veszik ezt ilyen komolyan az emnerek? Talan mert nincs mas. A bennfentes meg csak mosolyog. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 26. 15:00
Előzmény: #20416  Törölt felhasználó
#20417
Inkabb a nagy kerdes bennem az, h miert, mire varunk, es miert nem kapunk semmifele tervet, iranymutatast a jovore nezve?
Nem sok szabad ceg maradt a tozsden. Ahogy fogynak, egyben ugy ertelelodnek is fel az en szememben. Gacsiek megmondtak, tisztaban vannak azzal, h a tozsdei jelenlet jelentos erteket kepvisel. A charton a ceg multjat latjuk. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 26. 14:53
Előzmény: #20415  Törölt felhasználó
#20416
Amugy meg az en szemem dupla aljnak is siman latja. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 26. 14:51
Előzmény: #20414  gyurka64
#20415
Eddig sem jelentett semmit az emelkedo csatorna. Gyonyoru grafikonja volt, megsem ment. Nem engedik szvsz. Keptelen vagyok komolyan hinni a TA ban. Hirfuggo a papir. Gacsiekon mulik minden, ki meg semmszolal a jovot, terveket illetoen. Varunk. Most ugy erzem Taranyra. Meglatjuk. 
gyurka64 2019. 10. 26. 13:36
Előzmény: #20413  kupec
#20414
https://tvc-invdn-com.akamaized.net/data/tvc_bf03187578c1046c02ee8b5166e8cc02.png
300-ason is már megvan a halálkereszt. A naposon a sor. Nekem már régóta  nincs ebből papírom,de azért ezt is figyelem. Sok sikert.:)
kupec 2019. 10. 26. 13:23
Előzmény: #20412  gyurka64
#20413
A chart-ot elnézve most valóban az emelkedő trendcsatornán kívül téblábol az árfolyam, de szvsz idén júniusban szintén így volt az akkori emelkedő csatornát tekintve. Szóval én bízom abban, hogy most is visszarántják, vagy apró lépésekben visszamászik ebben az emelkedő csatornába. Ha mégsem, akkor Neked volt igazad - bár azt hiszem annak Te sem örülnél felhőtlenül… :-)
gyurka64 2019. 10. 26. 13:14
Előzmény: #20411  kupec
#20412
https://tvc-invdn-com.akamaized.net/data/tvc_a4018994758685281de38285234caca5.png
Az 1,6-os fibóról,(amit már több ízben letesztelt) igaz,hogy visszapattant ,de ami fontosabb,hogy már egy jó ideje a letört  enyhe emelkedő csatornába nem tud visszatérni. Ez max egy 46pont körüli "goodbay kiss"-re lesz elég.De, Te tudod. :)
kupec 2019. 10. 26. 10:29
Előzmény: #20410  gyurka64
#20411
Eddig szerintem szépen rajzolták a chart-ot, várjunk még az elhamarkodott kijelentésekkel.
kupec 2019. 10. 25. 20:02
Előzmény: #20398  Extrahozam
#20409
Köszi, nem voltam elég figyelmes?
rtkb_20190411 2019. 10. 25. 16:11
Törölt hozzászólás
#20408
lizabell
lizabell 2019. 10. 25. 15:20
Előzmény: törölt hozzászólás
#20407
rtkb_20190411 2019. 10. 25. 14:52
Törölt hozzászólás
#20406
Törölt felhasználó 2019. 10. 24. 18:03
Előzmény: #20404  Törölt felhasználó
#20405
Ez rossz helyre ment, elnezest. 
De legalabb duplan lett. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 24. 17:59
Előzmény: #20403  Törölt felhasználó
#20404
Kedves Feri!
Isten éltessen!
Hosszú, boldog életet kívanok neked es családodnak. Álmod teljesüljön!
Most erre emelem poharam. 
Sziasztok!
:))
Törölt felhasználó 2019. 10. 22. 09:10
Előzmény: #20402  Törölt felhasználó
#20403
Most pedig lefelszem, ejjel dolgoztam. Jo kereskedest, szep napot mindenkinek!
Törölt felhasználó 2019. 10. 22. 09:08
Előzmény: #20399  Törölt felhasználó
#20402
Johet ide barki, mondhat nekem barmit, tartom. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 22. 09:03
Előzmény: #20398  Extrahozam
#20401
Ez honnan van, ugye nem a cegkegyzek.hu?

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek