Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 06. 18. 16:57
Előzmény: #23299  JohnDorian
#23300
Nos, lehet, de az meg tetszene a spekaknak. Mindegy, jo ez igy. Kozben, ahogy latom, a megakaszto is visszalepett...
JohnDorian
JohnDorian 2020. 06. 18. 16:44
Előzmény: #23298  Törölt felhasználó
#23299
Szerintem jobb ez így megakasztva, mint hogy felpattanna 60ra utána megint vissza 30ra.... Úgy lehet több lenne az anyázás és társai , mint most...
Törölt felhasználó 2020. 06. 18. 15:27
Előzmény: #23297  JohnDorian
#23298
Jelenleg megakasztva. 
JohnDorian
JohnDorian 2020. 06. 17. 12:17
#23297
Jó lessz ez a papír! Mire jön a Covid 2.hullám szerintem a Nord, Ehep , futur , nutex papírok nem fognak tovább feleződni! (Amerika számomra egy óriás buboréknak tűnik...)  :p
Törölt felhasználó 2020. 06. 15. 15:46
Előzmény: #23295  Törölt felhasználó
#23296
Idonkent valakik belenyulnak. 
Törölt felhasználó 2020. 06. 15. 11:58
Előzmény: #23294  kupec
#23295
Szerintem az ár teljes kontroll alatt. Kérdés, mi okból?
kupec 2020. 05. 25. 15:15
Előzmény: #23290  Törölt felhasználó
#23294
ez ugye nézőpont/álláspont kérdése
MARYENN
MARYENN 2020. 05. 25. 14:02
Előzmény: #23292  hibaz
#23293
Bocsi, 28 akart lenni, de okostelefon önállósítja magát néha 😏
hibaz 2020. 05. 25. 13:51
Előzmény: #23291  MARYENN
#23292
Már 280 ft-nál járunk ?? :)
MARYENN
MARYENN 2020. 05. 25. 13:09
Előzmény: #23289  kupec
#23291
Ennek apropójából ki is állt 280-ról a 255K vevő. ☺️
Törölt felhasználó 2020. 05. 25. 12:50
Előzmény: #23289  kupec
#23290
És mi a gyűjtés tárgya, pénz, vagy papír?
kupec 2020. 05. 25. 12:11
Előzmény: #23286  MARYENN
#23289
itt mindig gyűjtés van... :-))
hibaz 2020. 05. 25. 11:43
Előzmény: #23286  MARYENN
#23288
Már vagy 10 éve megy a gyűjtés....:))
don_king
don_king 2020. 05. 25. 11:22
Előzmény: #23286  MARYENN
#23287
Mit súg a női megérzés?
MARYENN
MARYENN 2020. 05. 25. 10:57
#23286
Itt még most is gyűjtés van?? 
oxylant
oxylant 2020. 05. 22. 14:30
Előzmény: #23284  Lafotex
#23285
No, ez legyen a summa!
Lafotex 2020. 05. 22. 14:29
Előzmény: #23283  oxylant
#23284
Szia!Làttam,de nagyon nagy a csend itt is,ott is sajnos!Na de egyszer eljön a mi időnk is remèlem! :-)
oxylant
oxylant 2020. 05. 22. 14:21
Előzmény: #23282  Lafotex
#23283
Szia!
A 2,2-es is deltásodik, plusz 10 K-val....
Lafotex 2020. 05. 22. 14:19
Előzmény: #23281  luck-money
#23282
Ideje lenne! :-)
luck-money 2020. 05. 22. 14:18
Előzmény: #23280  Lafotex
#23281
lehet Deltásodni akar :)
Lafotex 2020. 05. 22. 14:16
#23280
226k kiöntve!
Törölt felhasználó 2020. 05. 21. 15:02
Előzmény: #23278  Törölt felhasználó
#23279
Látom, azóta ismét feljebb vagyunk. Cumi. 32-őn tartva az ár?
Törölt felhasználó 2020. 05. 21. 14:59
Előzmény: #23277  Lafotex
#23278
Valaki megunhatta ezt a műkereskedést. Kamu itt minden. Még lehet, hogy ez a 100 k is.
Lafotex 2020. 05. 21. 14:05
#23277
100k öntès 31-re!:-(
Törölt felhasználó 2020. 05. 20. 14:40
Előzmény: #23275  Törölt felhasználó
#23276
Mintha sunyi vételeket látnék... de lehet, kamu az egész, akárcsak a cég. Lehet, hogy én is tágítok még kicsit ezen fostömlőn. 
Törölt felhasználó 2020. 05. 18. 20:44
Előzmény: #23274  Törölt felhasználó
#23275
Miért kellhet a cégnek srv, s főleg, miből?
Törölt felhasználó 2020. 05. 18. 20:42
Előzmény: #23273  don_king
#23274
Időnként, bele, belekapnak. Ma is volt némi forgalom, úgy a vége felé...
don_king
don_king 2020. 05. 15. 18:53
Előzmény: #23272  Törölt felhasználó
#23273
Csak tartani valo. Kereskedesre alkalmatlan reszveny. Ha venni akarsz ennek tudataban vasarolj bele.
Törölt felhasználó 2020. 05. 15. 15:06
Előzmény: #23271  don_king
#23272
Köszi, gondolkodom még rajta. 
don_king
don_king 2020. 05. 15. 15:04
Előzmény: #23269  Törölt felhasználó
#23271
A Nord alapvetően évek óta 3 mrd koruli kapitalizacioval rendelkezik. Üresen. Ez elkelt. Valamire várnak. De mire? Valszeg amit belinkeltem az a cikk vezet a megoldáshoz.
don_king
don_king 2020. 05. 15. 15:02
Előzmény: #23268  don_king
#23270
Bocsanat inkabb 100 millio dollaros megrendelessel rendelkezik a Magnus. Emlékezetből írtam, neten utána lehet nézni.
Törölt felhasználó 2020. 05. 15. 15:01
Előzmény: #23268  don_king
#23269
Én annak örülnék a legjobban, ha ennek a szerencsétlen, számalmas, sunnyogó bandának a kezéből minél előbb kicsavárnák a kormányrudat!
don_king
don_king 2020. 05. 15. 14:49
Előzmény: #23267  Törölt felhasználó
#23268
Reméljük a NER pontot tesz a végére. 30 millio dollaros megrendeles van. Gondolom van határidő és kötbér
Törölt felhasználó 2020. 05. 15. 14:45
Előzmény: #23266  don_king
#23267
És, hogy állhat most az ügy?
don_king
don_king 2020. 05. 15. 14:40
Előzmény: #23265  Törölt felhasználó
#23266
Bizonytalanságot
Törölt felhasználó 2020. 05. 15. 14:29
Előzmény: #23264  don_king
#23265
Mit jelenthet ez nekünk?
Törölt felhasználó 2020. 05. 15. 13:10
Előzmény: #23252  hibaz
#23263
50,03-ig valóban csökkenthetnek újra, most van miből, de ez mire lenne jó? Korábban miért tették? Aztán meg visszaemelték. Mi ez a kavarás?
Törölt felhasználó 2020. 05. 15. 13:04
Előzmény: #23255  hibaz
#23262
A Beltav tolja a penzt  barmeddig. 
Törölt felhasználó 2020. 05. 15. 13:02
Előzmény: #23258  autofan
#23261
Az a NER-lovag szerintem Tarány lesz. Csak tipp. 
autofan 2020. 05. 15. 08:12
Előzmény: #23259  don_king
#23260

Még csak annyit, hogy lejegyezni a részvényeket 100 millióért, hogy utána kilopja a pénzt esetleg elég macerás. csak van könyvvizsgáló , IT, FB ezek vagy tartják a markukat vagy hülyék ami nem valószínű.
Inkább az zajlik mint amit leírtam berakok 100 milliót hogy eladjam milliárdért a többséget valamilyen konstrukcióban .Aki meg belép ki akar majd venni sok milliárdot.
A kisbefektetők meg az elején tudnak farvizen kaszálni és utána nagyot szívni.....
don_king
don_king 2020. 05. 15. 08:05
Előzmény: #23258  autofan
#23259
Persze egyértelmű. Beltáv kft-t valaki tömi kölcsönnel, hisz az évi 330ezres bevételével - ha nem néztem félre-, nem tudja zartkörben lejegyezni a tőkeemelést. Meg ahhoz kepest nagyon nagyon draga is a Nord. Irrealisan magas. Ide szerintem valami nagy dolog jön. 
autofan 2020. 05. 15. 07:55
#23258

Én egy dologért hiszek benne hogy felmegy:
Nézzétek meg a Konzumot 11-ről felment 3000-ig.
Vagy itt az üres est média ért 3 Milliárdot.
Keresik az Új NER lovagot akinek kell a cég.
Mire jó egy ilyen cég??
Kell nagy közkézhányad és likviditás. Mert amikor majd felvásárolnak újabb céget nem kp-t fizetnek hanem részvényt adnak, magyarul ingyen szerzik meg...
És mindenki érdeke egy darabig!!!! hogy magas legyen a részvény ár és eladható legyen.
Egy idő után az a lényeg megmaradjon a többség és lopják ki a nyereséget:
Lásd az összes pörgős kisrészvény:
Egyszóval ez lesz 50-100 Ft vagy 200 és amikor elkelt a többség és felhúzták menekülés!!!!
Látomás 2020. 05. 14. 17:18
Törölt hozzászólás
#23257
hibaz 2020. 05. 14. 17:16
Előzmény: törölt hozzászólás
#23256
10-150 ft közötti a felhatalmazás srv vételre.....Nyereség nélkül hogyan akarnak srv-t szerezni ???
hibaz 2020. 05. 14. 17:15
Előzmény: törölt hozzászólás
#23255
Valamiből finanszírozni kell az évi közel 100 M ft veszteséget.Az teljesen nyilvánvaló,hogy a cégvezetést nem érdekli a részvény árfolyam...valamiért itt akarnak(kell nekik) maradni a tőzsdén....
Egyszer ez is eldurran majd,de hogy mikor ???? passz...
Látomás 2020. 05. 14. 17:07
Törölt hozzászólás
#23254
Lafotex 2020. 05. 14. 17:07
#23253
31.2
hibaz 2020. 05. 14. 17:03
Előzmény: törölt hozzászólás
#23252
Most nyomtattak ki maguknak közel 4 M db-ot...Miért vennének ??
Megint indulhat az a játék,hogy csökkenthetnek 50%-ig...mint 2018-2019-ben tették....:((
Látomás 2020. 05. 14. 16:53
Törölt hozzászólás
#23251
oxylant
oxylant 2020. 05. 13. 14:03
Előzmény: törölt hozzászólás
#23250
'Sunyi volt mindig...
Látomás 2020. 05. 13. 13:09
Törölt hozzászólás
#23249
easyrider 2020. 05. 10. 12:38
#23248
A kriptós világban, amikor egy ügyfelek és termék nélküli cég, a semmiből teremtett tokeneket borít a piacra, azt jobb körökben scamnak hívják és a jegybankok éles kirohanásokat intéznek az ilyen hihetetlenül kockázatos befektetések ellen, amivel biztosan elveszted minden pénzed. Fektess be a szabályozott, hivatalos tőzsdéken, mert ott nem fordulhat elő ilyen. Oh wait...
Lafotex 2020. 05. 09. 17:23
Előzmény: törölt hozzászólás
#23247
Lehetsèges
Törölt felhasználó 2020. 05. 09. 17:02
Törölt hozzászólás
#23246
Lafotex 2020. 05. 09. 17:00
Előzmény: törölt hozzászólás
#23245
3753125db rèszvènnyel több lett a Beltàv tulajdonàba ha jòl számolom!
Látomás 2020. 05. 09. 12:06
Törölt hozzászólás
#23244
Látomás 2020. 05. 07. 18:31
Törölt hozzászólás
#23243
kupec 2020. 05. 07. 15:48
Előzmény: törölt hozzászólás
#23242
Valamiért/valakinek sürgős a dolog. 
oxylant
oxylant 2020. 05. 07. 14:13
Előzmény: törölt hozzászólás
#23241
:))))))
Látomás 2020. 05. 07. 14:11
Törölt hozzászólás
#23240
Látomás 2020. 05. 07. 14:08
Törölt hozzászólás
#23239
gyurka64 2020. 05. 07. 13:40
#23238
De az is lehet,hogy belenyúlt a konnektorba:))
gyurka64 2020. 05. 07. 13:36
Előzmény: törölt hozzászólás
#23237
Hát aki ezt a pappert remegve várja,az vagy az északi sarkon űcsörög a hóban vagy parkinson kóros:))
oxylant
oxylant 2020. 05. 07. 13:31
Előzmény: #23235  MARYENN
#23236
:)
MARYENN
MARYENN 2020. 05. 07. 13:30
Előzmény: #23234  oxylant
#23235
Fel is kötötték 10 darabbal a hír hallatán. 32,5
Látomás 2020. 05. 05. 18:02
Törölt hozzászólás
#23233
kupec 2020. 05. 05. 17:36
Előzmény: #23226  X9Z5
#23232
Köszönöm. Tudom.
Látomás 2020. 05. 05. 15:52
Törölt hozzászólás
#23231
Látomás 2020. 05. 05. 15:07
Törölt hozzászólás
#23230
SPQR9 2020. 05. 04. 15:30
Törölt hozzászólás
#23229
Látomás 2020. 05. 04. 14:27
Törölt hozzászólás
#23228
X9Z5 2020. 05. 04. 10:47
Előzmény: #23226  X9Z5
#23227
Gyönyörű újabb veszteséges év, én kiszálltam, inkább OTP certit veszek, ott nincs letét, van árjegyző és sokkal jobban megéri mint a BUX határidős index. Ezt a papírt dobni kell, nem lesz itt semmi, ha Tarány akarta volna az utóbbi 10 évben idehozta volna vmelyik cégét!
X9Z5 2020. 05. 04. 10:14
Előzmény: #23221  kupec
#23226
Kizárt, Tarány a repülőgyár tulaja már 2011 óta Nordtelekom ig tag.
autofan 2020. 05. 04. 01:44
Előzmény: #23224  kupec
#23225

Ok. Konzum 14 ről 3000 ig
E meg fel fog menni monjuk 100-ig kb
nem véletlenül vesznek meg tételeket
Elfáradtak meg odaadják
kupec 2020. 05. 03. 23:39
Előzmény: #23222  autofan
#23224
ez azért nem a Konzum lesz, abban biztos lehetsz
Látomás 2020. 05. 03. 22:54
Törölt hozzászólás
#23223
autofan 2020. 05. 03. 22:01
Előzmény: #23213  kupec
#23222

ok. De megemelték a tőkét.
Konzum is vacak volt aztán felívelt.
Ide is hamarosan jön egy kiskirály. Az elején nagy buli lesz , nem kell tőzsdére vinni stb utána meg esés...
kupec 2020. 05. 03. 21:41
Előzmény: törölt hozzászólás
#23221
repülőgépgyártás a tippem
Látomás 2020. 05. 03. 21:28
Törölt hozzászólás
#23220
kupec 2020. 05. 03. 11:36
Előzmény: törölt hozzászólás
#23219
Azt majd eldöntik ők, mikor adják el! Elvégre az ő cégük és nem a mienk - nem kötelező tartanunk a részvényüket, bárki bármikor eladhatja, nekem nem sürgős. 
Törölt felhasználó 2020. 05. 03. 10:35
#23218
nembaj spekák ugyis meghuzzál aztán kiabálják ilyen jo olyan jo,aztán kilépnek,
X9Z5 2020. 05. 03. 07:37
Előzmény: törölt hozzászólás
#23217
Pontosan, ahogy mondod, adják el olyannak aki tud vele mit kezdeni!
Látomás 2020. 05. 02. 22:28
Törölt hozzászólás
#23216
Látomás 2020. 05. 02. 22:26
Törölt hozzászólás
#23215
Látomás 2020. 05. 02. 22:25
Törölt hozzászólás
#23214
kupec 2020. 05. 02. 12:20
Előzmény: #23210  autofan
#23213
Úgy vélem a tőkeemelés elkerülhetetlen volt  a veszteséges működés veszteségeinek finanszírozhatósága miatt - ellenkező esetben akár azt is kockáztathatják (ha a tőketartalék is negatívba fordulna), hogy elkülönítettbe kerülnek. Én ezt tartom fontosnak - a menedzsment valamiért a tőzsdén és ott is a jól kereskedhető részvények között kívánja tartani a céget. Egyelőre.  
kupec 2020. 05. 02. 12:15
Előzmény: #23201  hibaz
#23212
Mivel a britek távoztak az Unióból, ez a biznisz akár folytatható is lehet, hiszen elég sokan gondolták úgy, hogy ott kívánják folytatni az életüket. 
X9Z5 2020. 05. 02. 12:12
Előzmény: törölt hozzászólás
#23211
Idővel úgyis kezdenek vele vmit, csak a mikor S kérdés. 
autofan 2020. 05. 02. 06:37
Előzmény: törölt hozzászólás
#23210

a tőkeemelés az azért tuti jó jel legalább mert plusz pénz érkezett a cégbe. Lehet átmenetileg , de ha nem akarnák menteni akkor nem emeltek volna tőkét.
ha nem megy a cég valószínüleg vevőt kleresnek , olyat mint az Estre és stb.
Amiből majd lesz 1000 Ft a rv stb. nekünk nem fognak csilliárdok jutni, de valami apró leeshet...
Látomás 2020. 05. 01. 12:41
Törölt hozzászólás
#23209
richman
richman 2020. 05. 01. 12:22
Előzmény: törölt hozzászólás
#23208
Szerintem ezt a céget jelenleg jegelik, mint amikor a szögre akasztod az esőkabátod...ha majd szükség lesz rá előveszed...és szerinted kinek lehet szüksége egy telekommunikációs cégre....? A válasz gondolom egyértelmű,:))
Látomás 2020. 05. 01. 12:22
Törölt hozzászólás
#23207
Látomás 2020. 05. 01. 12:06
Törölt hozzászólás
#23206
Törölt felhasználó 2020. 05. 01. 09:58
Előzmény: #23204  Nemtomicsináljak
#23205
egyetértek én is azt hittem nord jo lesz de tényleg remélem nem lesz buisness,és tényleg nutex örökké tözsdén lesz,igy sarul ahogy van legalább
Nemtomicsináljak 2020. 05. 01. 09:38
Előzmény: törölt hozzászólás
#23204
Félő hogy ez is úgy végzi mint a Business Telecom!!
Gyakorlatilag érdektelen a részvény, nem lehet vele normálisan kereskedni, szenvedés szenvedés hátán😄
Ettől még egy Nutex is nagyságrendekkel jobb 😉
Persze ott is lehet zsiványság, de legalább él a papír kereskedhető!!
Persze hogy van benne kockázat, de jó ideje lutriént működik ez a gagyi tőzsde 😄
X9Z5 2020. 05. 01. 05:31
Előzmény: törölt hozzászólás
#23203
A Beltáv egy belvárosi vezetékes szolgáltatásokat nyújtó cég volt saját hálózattal, a Nord pedig korábban külföldi befektetők kezében volt, aztán Gácsiék megvették és tőzsdére vitték. 
Látomás 2020. 04. 30. 22:10
Törölt hozzászólás
#23202
hibaz 2020. 04. 30. 21:22
Előzmény: #23199  Törölt felhasználó
#23201
Ja,valami változásnak jönnie kell,ezt az évi 100 M ft veszteséget valakinek finanszíroznia kell,lehet ez a mostani összeomlás kellett,hogy véget érjen a himbi-limbi időszak.Az Angliai kalandról is dönteni kell,hogy hogyan tovább ...

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek