Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 12:18
Előzmény: #4419  Törölt felhasználó
#4420
23 asat eldobálom
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 12:17
Előzmény: #4414  kimpaa
#4419
nem nehéz.csak én nem vagyok gép melett valakinek dolgoznia is kell
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 09. 12:15
Előzmény: #4414  kimpaa
#4418
Arra emlékszel még, mikor azt írtam, hogy eljön az idő, mikor Gyuripapa fogja itt elemezni a papírt?
phavran77
phavran77 2018. 01. 09. 12:09
Előzmény: #4416  Lastdeposit
#4417
3 500 db31,5 HUF31,9 HUF42 500 db
26 761 db31,3 HUF32,0 HUF262 124 db
6 000 db31,1 HUF32,2 HUF10 000 db
10 000 db31,0 HUF32,3 HUF9 500 db
8 500 db30,8 HUF32,4 HUF200 813 db
50 000 db30,7 HUF32,5 HUF674 000 db
50 000 db30,6 HUF32,6 HUF6 000 db
60 000 db30,5 HUF32,7 HUF12 373 db
50 000 db30,4 HUF32,8 HUF150 200 db
50 000 db30,2 HUF32,9 HUF40 000 db
50 000 db30,1 HUF33,0 HUF34 000 db
88 000 db30,0 HUF33,4 HUF1 000 db
5 000 db29,8 HUF33,7 HUF12 950 db
10 448 db29,7 HUF34,0 HUF7 000 db
7 500 db29,6 HUF35,0 HUF30 000 db
20 000 db29,5 HUF37,0 HUF7 350 db
20 000 db29,4 HUF38,0 HUF1 900 db
27 000 db29,3 HUF39,0 HUF23 333 db
50 474 db29,2 HUF43,0 HUF100 db
46 000 db29,1 HUF48,0 HUF2 500 
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 09. 12:07
Előzmény: #4411  lukskypoker
#4416
Nincs. 😁
Ayahuasca
Ayahuasca 2018. 01. 09. 12:06
#4415
Örülök, és gratulálok, hogy ilyen szépen elindultatok!
kimpaa
kimpaa 2018. 01. 09. 12:05
Előzmény: #4401  feel
#4414
Így van, aki nyer most annak gratulálok. Ment már 35%-t tegnap reggel óta. Ott1-ben is ilyen volt, el kell találni, hogy épp mit indítanak meg.
almafa111 2018. 01. 09. 12:04
#4413
Remélem nem azt csinálják, hogy felhúzzák, majd limiten fél négykor beöntik és le -40%.
kreta
kreta 2018. 01. 09. 12:01
Előzmény: #4408  kreta
#4412
Na nem a héten..
A Park részvényét is gyűjti valaki de azerintem most mar nem kapkodják el a vevő kilétét 
Tanultak az ópus konzum esetből rögtön 30 szorosa lenne így ok is csak magas áron kapnának 
lukskypoker
lukskypoker 2018. 01. 09. 12:00
Előzmény: #4409  Lastdeposit
#4411

Thx
Tényleg nincsen BIF-ed?:-))
mikro81
mikro81 2018. 01. 09. 11:59
#4410
Na én írtam hogy ez lesz nekem 1db snincs csak leírtam amit gondoltam erre mínuszt kapok!
Érdekes sokk sajnos még mindig a karozó!
reál 30
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 09. 11:58
Előzmény: #4405  lukskypoker
#4409
Jaaaj! Gratulálok Bobby Axelrod!
kreta
kreta 2018. 01. 09. 11:58
Előzmény: #4403  Törölt felhasználó
#4408
En 100 fölé várom 
feel
feel 2018. 01. 09. 11:58
Előzmény: #4406  kreta
#4407
remeljuk mindketto:-)
kreta
kreta 2018. 01. 09. 11:57
Előzmény: #4401  feel
#4406
Most vettem..
Ügyes vagy bevallos vagyok?
lukskypoker
lukskypoker 2018. 01. 09. 11:56
Előzmény: #4400  Lastdeposit
#4405
Ez már (a SET-hez hasonlóan) egy xar papír:-))
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 11:47
Előzmény: #4399  czm
#4404
nem értem ezt hogy ki-kinek a tulajdonosa: http://www.menthanet.hu/ 
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 11:46
Előzmény: #4400  Lastdeposit
#4403
Ha ma is bejön ami tegnap volt akkor nincs kizarva hogy pénteken már 50 felett lesz.gyanús porszívózás folyik
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 11:43
Előzmény: #4395  mikro81
#4402
Ez így lesz. Fél 3 körül indul a buli
feel
feel 2018. 01. 09. 11:39
Előzmény: #4400  Lastdeposit
#4401
Igen a lenyeg aki ugyes es bevallalos az szepen keres a papirral nincs ezzel semmi gond csak esznel kell lenni.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek