Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Metwolf
Metwolf 2018. 01. 09. 09:42
Előzmény: #4356  treff
#4360
Nordtelekom napos chart: https://invst.ly/6ag6u
Tető megvolt valószínűleg.
wilan23
wilan23 2018. 01. 09. 09:42
Előzmény: #4356  treff
#4359
Befostál!
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 09:41
Előzmény: #4352  Sigmund
#4358
Tegnap is ez volt. Fel majdnem 26ig aztán vissza 24re utana délutánra felső limit.ma fel 30 fölé vissza 28, délutánra?
tomi140
tomi140 2018. 01. 09. 09:41
Előzmény: #4356  treff
#4357
jaja. gondoltam hogy ennyi volt. korrigálás 25 környékére. visszaszállóvárás.
treff
treff 2018. 01. 09. 09:36
Előzmény: #4353  tomi140
#4356
rotty
thibi99 2018. 01. 09. 09:33
Törölt hozzászólás
#4355
Sigmund
Sigmund 2018. 01. 09. 09:31
Előzmény: #4353  tomi140
#4354
real 29,4
tomi140
tomi140 2018. 01. 09. 09:28
#4353
nagy a csend :D könyv vagy real?
Sigmund
Sigmund 2018. 01. 09. 09:27
Előzmény: #4351  Lastdeposit
#4352
Ma is limit-esélyes, elképesztő :)
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 09. 09:14
Előzmény: #4350  sztranya
#4351
Ma sem lesz semmi mocorgàs. Szomorú vagyok 🤔
sztranya
sztranya 2018. 01. 09. 09:13
Előzmény: #4349  Törölt felhasználó
#4350
hát itt ma is lesz forgalom. egyébként én úgy látom, hogy ez a filléres lépésköz legalább a kereskedhetőség szempontjából jót tett. mert egy pár hónapja az volt, hogy 1,6M eladó állt szemben 800e vevővel stb. minden forinton. így kicsit jobban lehet pucolni a szinteket.
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 09:07
Előzmény: #4347  Leonidas_10
#4349
28
HoStrucc
HoStrucc 2018. 01. 09. 09:07
Előzmény: #4345  Törölt felhasználó
#4348
Te vagy az irreleváns kommentek királya!  :)
Leonidas_10
Leonidas_10 2018. 01. 09. 09:03
#4347
mennyin nyitott?
treff
treff 2018. 01. 09. 09:03
Előzmény: #4345  Törölt felhasználó
#4346
...igen....tegnap...köszönjük....
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 09:02
Előzmény: #4343  almafa111
#4345
Kigyulladt a Trump Torony
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 09:01
Előzmény: #4343  almafa111
#4344
mindenki arra megy amere lát
almafa111 2018. 01. 09. 08:50
Előzmény: #4341  Törölt felhasználó
#4343
Zseniálisan csinálta pár profi. :) Hétvégén szépen le lett hintve, hogy emelkedni fog. A brigád hétfőn reggel megrántotta, erre ugrott mindenki. Hír sehol. :) Brigád zseniálisan csinálta! Gratula!!!!!! :) Trump! :) Azért látszik melyik papírban vagy benne. Futurt oltottad, hogy 40 lesz, itt meg másképp fúj a szél felőled. :)
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 01. 09. 08:04
Előzmény: #4341  Törölt felhasználó
#4342
Jó reggelt! Beadtam vételi megbízást  még egy kicsire 28 limitàrral, hogy kerekítsek. Ez olyan, mint Cicciolina fiatal koràban. 30 alatt ajàndék... 😁
Törölt felhasználó 2018. 01. 09. 06:02
Előzmény: #4339  sly36
#4341
Ha tömés van akkor minek tetszik vele foglalkozni? Ma nyitás +20%, aztán irány le -20%. Na ez lenne a tömés :)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek