Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Heinczi
Heinczi 2021. 05. 13. 10:09
Előzmény: #24759  Lafotex
#24760
Szerintem is.
Ami fontos szerintem, és le lehet hurrogni, de jövőre választások.
Ha telekom szektorba szeretne stabilan betonozni állam néni, akkor ezt most meg kell csinálni. Nincs jövőre, meg 5 év múlva. Bázist ki kell építeni idén.
Lafotex 2021. 05. 13. 10:05
Előzmény: #24758  Heinczi
#24759
Köszi!Biztatò is lehet talàn!
Heinczi
Heinczi 2021. 05. 13. 10:00
Előzmény: #24755  Lafotex
#24758
Ceginfo azt hazudta 
Lafotex 2021. 05. 13. 09:55
Előzmény: #24756  oxylant
#24757
Szia!Megèrdemelnènk ùgy gondolom! :-)
oxylant
oxylant 2021. 05. 13. 09:45
Előzmény: #24755  Lafotex
#24756

Halihó!
Jól, de csak szerintem!
(Jó lenne már kiszemelne valaki/k/ egy csomó menekülő pappert,mert nagyon le minden!!)
Lafotex 2021. 05. 13. 09:39
Előzmény: #24752  Heinczi
#24755
Szia!Az 05.03 vègrehajtàst mèg aznap töröltèk?Jòl èrtelmezem?
oxylant
oxylant 2021. 05. 13. 09:32
Előzmény: #24753  Heinczi
#24754

Ja- ja!!
Heinczi
Heinczi 2021. 05. 13. 09:30
#24753
Na 4ig hungaro digitelt vasarol fel éppen.
Készülhet a kukaholding az állami telekommunikációs szektornak.
Remélem Nord lesz a szekrény, ahová majd berámolják ezt a sok szép dolgot, amit a kiváló állami üzletemberek megszereznek 
Heinczi
Heinczi 2021. 05. 09. 08:07
#24752
Bírósági végrehajtás 04.01, törölve 05.03
Bírósági végrehajtás 05.03, törölve 05.03
Kim Dzsongun
Kim Dzsongun 2021. 05. 07. 22:02
#24751
Csak nem kaput van?
kupec 2021. 05. 07. 18:41
Előzmény: #24745  Zsimo
#24750
Ha fordulat lesz, az csak átmeneti, speka rally lesz. Semmilyen objektív ok nincs arra, hogy a rv ár felfelé kapaszkodjon. 
MÁTYÁS
MÁTYÁS 2021. 05. 07. 17:02
#24749
hajrá nord
oxylant
oxylant 2021. 05. 07. 16:56
Előzmény: #24747  Zsimo
#24748
Az utolsóval van a bajom nekem is.
Zsimo
Zsimo 2021. 05. 07. 16:53
Előzmény: #24746  oxylant
#24747
távol áll a tudománytól ez csak egy chart.
 Lehetőséget rejt aki ért hozzá, nélküle is bőven lehetsz sikeres trader. 
Nekem bejön bár a számlámon nem látszik :) :) :) 
oxylant
oxylant 2021. 05. 07. 16:50
Előzmény: #24745  Zsimo
#24746

Ám legyen!
Tisztelem a tudományotokat!
Zsimo
Zsimo 2021. 05. 07. 16:47
#24745
Úgy néz ki eljött a várt fordulat de még lehet benne egy csavar
https://tvc-invdn-com.akamaized.net/data/tvc_3c5bf19f407d7870f333634dbc4f042c.png
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2021. 05. 07. 14:37
Előzmény: #24743  zöldfülescsésze
#24744

Mindenesetre fogy a levegő körülöttük. De legalább az előző könyvvizsgálójuk időben lelépett, nem úgy mint az OTT1-os. https://www.vg.hu/vallalatok/infokommunikacio/sajat-mukodeset-sem-tudja-finanszirozni-a-nordtelekom-3734194/ https://tozsdeforum.hu/cikkek/bet/small-es-mid-cap/visszautasitva-a-konyvvizsgaloi-velemenynyilvanitas-baj-van-a-nordtelekommal/
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2021. 05. 07. 14:23
Előzmény: #24742  Heinczi
#24743
Mi volt ez a 23.2-es 102 477 db. Csak nem egy jólértesült dobott ekkorát piacin?
Heinczi
Heinczi 2021. 05. 07. 14:07
Előzmény: #24741  kupec
#24742
Köszönjük is szépen 
kupec 2021. 05. 07. 13:36
Előzmény: #24739  MÁTYÁS
#24741
Csak kiszolgálták a vevőket! :-)

Topik gazda

roland75
roland75
3 5 5

aktív fórumozók


friss hírek További hírek