Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Hathor
Hathor 2021. 01. 13. 12:21
Előzmény: #24018  Törölt felhasználó
#24020
Jó napot Gyurcsi úr!
Mi újság itten?
Kifogytak 30ig az eladók?
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 11:51
#24019
860 db 29,6 HUF 30,0 HUF 17 490 db
2 000 db 29,5 HUF 30,8 HUF 3 000 db
7 000 db 29,3 HUF 30,9 HUF 1 392 db
1 360 db 29,2 HUF 31,0 HUF 1 850 db
17 000 db 29,1 HUF 31,2 HUF 21 379 db
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 11:46
Előzmény: #24017  Törölt felhasználó
#24018
most meg már kevés az elado felfele
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 11:45
#24017
na jol van megtartja azért szépen.
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 11:34
#24016
30 felett zár ma rég volt már
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 11:34
Előzmény: #24013  Heinczi
#24015
Összforgalom: 113 kötés 1 488 836 db 45 304 978,0 HUF
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 11:33
#24014
30.7
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 13. 11:25
#24013
Azé' van forgalom, na 
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 11:21
Előzmény: #24011  zsoltee77
#24012
nyilván aki ki be ugrál
zsoltee77
zsoltee77 2021. 01. 13. 11:15
Előzmény: #24010  Törölt felhasználó
#24011
Azért 10-15%ot lehetett fogni 1 óra alatt.
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 11:04
#24010
á ledobálták .pedig vártam feljebb
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:53
#24009
Összforgalom: 81 kötés 969 284 db 29 339 750,0 HUF
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:53
#24008
közgyülés rali,hát azért csak megvárták a brexitet és lehet igazat is mondott a fönök,hogy várják és érdekes most lesz közgyüli is és székhelyváltoztatás,de jo volna ha már itt is történne valami már sokak várják vag öt éve
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:50
Előzmény: #24005  don_king
#24007
én várom szeretettel
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:49
Előzmény: #24003  Muszka1
#24006
na vaze ahogy leirtzam hát baszki egy kárpotkás ottonért jo volna
don_king
don_king 2021. 01. 13. 10:49
Előzmény: #24003  Muszka1
#24005
Vajon lorepapp visszajön 40-nél?
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:49
#24004
31.4,ezt ma kikapják a 31.5 et ez biztos az a kérdés hol zárunk 32 ön vagy 37ft on
Muszka1
Muszka1 2021. 01. 13. 10:48
Előzmény: #24001  Törölt felhasználó
#24003
Aukció!
Spekahiéna 2021. 01. 13. 10:47
Törölt hozzászólás
#24002
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:44
Előzmény: törölt hozzászólás
#24001
azt nem látom mert ötösöm van csak

Topik gazda

roland75
roland75
3 5 5

aktív fórumozók