Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 02. 27. 16:32
Előzmény: #22418  Törölt felhasználó
#22420

R: 40. Mi megy itt?...
Kamu az egesz! Erodemondtracio. Ne doljetek be. Nagykutyak ugatnak itt.
asztika 2020. 02. 27. 16:30
Előzmény: #22418  Törölt felhasználó
#22419
egy gyenge kéz kiszállt 100k-val.............
Törölt felhasználó 2020. 02. 27. 15:40
Előzmény: #22417  hibaz
#22418
Hmm, esélyes, bar igy lenne...
hibaz 2020. 02. 27. 15:38
Előzmény: #22416  Törölt felhasználó
#22417
Biztos vagyok benne,hogy itt a részvények 65-70 %-a 1 vagy 2 ember kezében van......
Törölt felhasználó 2020. 02. 27. 15:37
Előzmény: #22415  hibaz
#22416
En mar nem tudom mi a baj, de, h ezt a papirt sokan figyelik, abban biztos vagyok. Valamint, szvsz, kontroll alatt van tartva a papir...
hibaz 2020. 02. 27. 15:29
Előzmény: #22413  Törölt felhasználó
#22415
Jó vicc !! Mészáros újságjában megjelenik egy cikk,miután leesik az árfolyam,pont a jelentés kötelezettség előtt 1 nappal......
2 éve szintén a Világgazdaságban jelentek meg hírek a Nordról !!
Talán az lehet a baj,hogy a holdudvar még nem szerezte meg a Beltávot.....
Heinczi
Heinczi 2020. 02. 27. 15:13
Előzmény: #22412  TjoS
#22414
Ezt szerezze meg valaki, és közölje belőle a lényeget.
Köszönjük
Törölt felhasználó 2020. 02. 27. 15:09
Előzmény: #22412  TjoS
#22413

Nahat, keresre kaptunk hirt. Vonalkimaradas. :)) Azert koszonjuk!
Viszont, biztatoan is hangzik... :
"A budapesti tőzsde mobilszolgáltatásban utazó kisebbik cége a Brexit utáni világra készül."
Este megveszem a lapot.
Koszi! :)
TjoS 2020. 02. 27. 14:44
#22412
Mai cikk...
https://www.vg.hu/vilaggazdasag/vilaggazdasag-tozsde/vonalkimaradas-a-nordtelekomnal-2073945/
Sajnos zarolt, esetleg megvan valakinek a teljes cikk?
Törölt felhasználó 2020. 02. 27. 13:59
Előzmény: #22303  X9Z5
#22411
OK, nem szol bele... , de min dolgozik a vezetes, mi lesz a Nordtelekommal? Miert nincs hir? Errol mit mondtak?
Törölt felhasználó 2020. 02. 27. 13:37
Előzmény: #22406  hibaz
#22410
Ugy latom, van helyunk es idonk ehhez a haromszoghoz, talan ez volt a cel....
Törölt felhasználó 2020. 02. 27. 13:36
Előzmény: #22408  asztika
#22409
Valoban nem sok. Hiaba barmoltak le a kurzust, a nagy tetelek biztos kezekben.
Holnap, tozsdezaras utan, elvileg tajekoztatast kapunk a tulajdonosi strukturarol. Valtozasra nem szamitok, de azert hatha... Hir semmi, ulnek minden infon. Szvsz, meg nem erdekuk a komolyabb emelkedes... de miert? Kivasarlas, tozsdei aron, v a 180 naposon? Vagy, adok, veszek van? Miert nem kapunk semmi hirt a dolgainkrol? Mindenki hirt var, egy pill alatt beindulna az eszevesezett spekulacio, talan ezert.
De azert megis, valamit kozolhetnenek mar, mire varunk, mierte e nagy hallgatas? Nem normalis ez igy...
asztika 2020. 02. 27. 10:20
Előzmény: #22407  Heinczi
#22408
jónak tűnik, ha nem romlik a hangulat nap közben, meg is ugorhatunk......eladói oldal kong az ürességtől
Heinczi
Heinczi 2020. 02. 27. 09:57
Előzmény: #22406  hibaz
#22407
Jó ábra.
Meglátjuk 
hibaz 2020. 02. 27. 09:40
Előzmény: #22405  Heinczi
#22406
http://keptarhely.eu/view.php?file=20200227v00rdnbkd.png
Ha valóban 50 ft környékén van az árcentrum,akkor a 37 ft-nak tartani kellene......
Heinczi
Heinczi 2020. 02. 26. 21:06
Előzmény: törölt hozzászólás
#22405
Teljesen jó záró a tegnapi nap után.
Szvsz visszacsorgunk majd 50-ig.
De úgyse az a cél. Hir kell!
N-Force 
Törölt felhasználó 2020. 02. 26. 18:12
Törölt hozzászólás
#22404
Törölt felhasználó 2020. 02. 26. 17:45
Előzmény: #22402  asztika
#22403
Remelem, ontomesterunk kiszorakozta magat, megnyugodott es innentol az irany ujra fel! Szep estet mindenkinek!
Hajra Magnus, hajra Nord!
asztika 2020. 02. 26. 11:30
Előzmény: törölt hozzászólás
#22402
kitartás mindenkinek, vasököllel tartani............
Törölt felhasználó 2020. 02. 26. 11:04
Törölt hozzászólás
#22401

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek