Te szerintem nem is tudsz normálisan fórumozni, szövegértelmezésed nulla. Görcsösen kapaszkodsz a semmibe és sértegetözöl. Rád biztos nem szavaznék , megmondóembernek is elégtelen vagy. Lassan a dedóban érzem magam.
Köszönjük, Fidesz: . "80 ezer gyerek eshet ki idő előtt az oktatásból . 82 ezer gyermeket, a közoktatásban tanulók 11 százalékát fenyegeti a lemorzsolódás veszélye az iskolákban az Oktatási Hivatal legutóbbi kutatása szerint – írja a G7. A probléma Nógrádban, Szabolcsban és Borsodban az átlagnál jóval komolyabb, 17-19 százalék között van ez az arány. ... A 18-24 éves korai iskolaelhagyók aránya utoljára 2010-ben járt 10 százalék közelében, ám ezt követően trendszerűen növekedni kezdett, és 2016-ra elérte 12,4 százalékot. (Az előzetes adatok szerint innen 12,2 százalékra mérséklődött tavaly.) A negatív trend összefügg azzal, hogy a kormány leszállította 16 évre a tankötelezettség határát." . https://index.hu/gazdasag/2018/03/19/80_ezer_gyerek_eshet_ki_ido_elott_az_oktatasbol/
A Fidesz konkrétan választási csalt és összefogott az ex szoci Lévaival, hogy konkurenciát gyártsanak a baloldalnak.. Ennek a maffia kormánynak mennie kell!
Ez se semmi... . "Gyanús volt az OLAF-nak, nyomoznak Rogán találmánya ügyében . Nyomoznak a Rogán Antal nevével fémjelzett mobilaláírás ügyében, derül ki a Polt Péter legfőbb ügyész által kiadott adatokból, amelyet Hadházy Ákos LMP-s politikus ismertetett hétfőn.A nyomozás az OLAF ajánlása után kezdődött és a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya végzi. Az aláírási eljárást kifejlesztő Profitrade 90 Kft. 256 millió forint uniós pénzt nyert a projektre,a NAV most költségvetési csalás gyanújával nyomoz." . https://index.hu/gazdasag/2018/03/19/gyanus_volt_az_olaf-nak_nyomoznak_rogan_talalmanya_ugyeben/
Hat, erdekes cikk, eleve a gazdagok definicioja is santit, havi atlag 100eFt-os nett egy fore eso jovedelemmel be lehetett kerulni a felso harmadba. Ez egy atlagos ketgyerekes pedagogus par esete. Gazdagsag a kobon, rohej... Aztan az az abra, ami decilisenkent mutatja be a valtozast abszolut ertekben, illetve szazalekosan a bazishoz kepest, ellentmondasban van egymassal, az abszolut ertekek alapjan a legfelso decilis jovedelme 2015 ota stagnal, a kovetkezo abra alapjan viszont folyamatosan emelkedik.. Az biztos, hogy ez a kormanyzat nem a segelybol eloket, illetve az alulkepzetteket preferalta (kivetelek akadnak persze) ami, azok szamara, akik rajuk szavaztak, szerintem nem feltetlenul baj.
NAPI POLITIKA 2018-2022 - cenzúra nélkül