Aki a Fideszre szavaz, az arra szavaz, hogy folytatódjon az ukrán bűnözők tömegeinek adott állampolgárság, a 20000 kötvényes migráns és a legalább 4000 muszlim menekültnek hazudott migráns befogadása.
“Bencsik András a Demokrata főszerkesztője, a Békemenet egyik szervezője. A Fidesz hódmezővásárhelyi veresége után az Echo TV Sajtóklub című műsorában azt mondta: azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást. De vajon emlékszik az elmúlt évére?” . https://index.hu/video/2018/02/27/bencsik_andras_sorosozas/
Nem deszka, hanem pinagyár. nagyárpi nagyárpi nagyár pinagyár pinagyár pinagyár deszcsakafi deszcsakafi desz csakafidesz csakafidesz csakafidesz Bolsevik lelkületet tükröző nickválasztás. Egy párt van - az állampárt. Neki nem magyarázhatod el, hogy a vásárhelyi polgármesterválasztás a demokrácia győzelme volt. Nem fog velünk örülni. A végén még az a látszat keletkezne, hogy kialakult a nemzeti együttműködés rendszere a fidesz elleni összefogásban.
"Gulyás Gergely: Hódmezővásárhely bizonyítja, ellenzékváltó hangulat van " . Nem is tudja, mekkora igazságot mondott ki! :) Igen, a jelenlegi ellenzéket le kell váltani a jelenlegi kormánypárttal. :)
egy kispolszkiból bontóban kukázott kormány már nagy minőségi ugrás lenne a jelenlegi helyzethez képest, mert az legalább nem tud aktívan kártékonykodni, elvan ott, ahol leteszik
Ha már a kiindulásnál rosszul írod le a valóságot, akkor kicsi az esélye annak, hogy helyes következtetésre juss. Vásárhelyen nem ellenzéki összefogás volt, hanem ellenzéki hátrahúzódás. http://hvg.hu/itthon/20180227_hont_ellenzek_hodmezovasarhely_valasztas "Hódmezővásárhely NEM az összefogás modellje, hanem a visszahúzódásé." "észre kell venni, hogy Márki-Zay Péter támogatói úgy szavazhattak a Fidesz ellen, hogy nem kellett elköteleződniük sehová sem." Itt valószínűleg nem a jelenlegi ellenzék fog kormányt alakítani, hanem a jelenlegi hatalom együtt fog bukni a jelenlegi ellenzékkel. Nekem egyébként tetszene egy olyan parlament, ahol sok független képviselő ülne és nem szavazna meg merő pártfegyelemből egyhangúlag és egyhangúan mindent és mindennek az ellenkezőjét: netadó, vasárnapi boltzár. Egy demokratikus berendezkedésben talán az sem volna meglepő, ha egy képviselő a választóit képviselné és nem a pártközpontot.
Törölt felhasználó2018. 02. 28. 11:26
Előzmény:
törölt hozzászólás
#228
Szakértői kormány? Mint a szakértői libás Bajnai kormány volt? Vagy legyen inkább útelágazásos bankár kormány?
"A DK elnöke szerint egy esetleges ellenzéki győzelem után az ellenzéki pártok képtelenek lennének megegyezni egymással, ezért kellene újabb választásokat kiírni. A volt miniszterelnök szerint csak sötétben lehet tapogatózni, de az biztos, hogy átmeneti kormányzás jönne."
Tisztára komcsi időket élünk, ez bizony már nem demokrácia... . "A pártközpont utasította Zalaegerszeget, töröljék az Alföldi-estet . ...Vigh László, Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő utasította a zalaegerszegi polgármestert, Balaicz Zoltánt és az intézményt, hogy azonnal töröljék az Alföldi-estet." . https://index.hu/belfold/2018/03/05/alfoldi_robert_zalaegerszeg_vigh_laszlo/
Nem semmi a kognitív disszonancia. Eddig kórusban fújták a Fidesz hívők, hogy fúj migránsok. . Aztán ugye kiderült, hogy ukrán bűnözők tömegével kaptak állampolgárságot. A Fidesz hívők meggyőzték magukat, hogy ez nem hazaárulás. Mert hát ugye kevés kárpátaljai magyar is kapott... . Aztán jött 20000 kötvényes migráns. A Fidesz hívő reakciója: nem baj, ezek legalább leginkább nem muszlimok. . Aztán kiderült, hogy kvóta tiltakozás ide vagy oda, Sorosozás migránsozás ide vagy oda mégiscsak befogadtak 4000 (kvóta 3-szorosa) muszlim migránst. A Fidesz hívők reakciója: a Soros még fizetni is akart nekik. . Most, hogy kiderült, a Fidesz támogatja őket, most elkezdődött a bagatelizálás... Akkor mi ellen is hőbörögtetek 3 éven keresztül? . Egyre vállalhatatlanabb a Fidesz.
Tudjuk, hogy sokat hazudozol a fidreszről, meg húszezerről meg hazaárulásról! Ez mind szép lenne, ha igaz is lenne! Továbbra is provokatívan hazudozol! Attól, hogy már ezredszer látom leírva ezeket a hazugságaidat még nem teszik a polgárok magukévá! Vannak akik másolják, mert hithű "kiskomcsik"!
“Nem Elios-, nem Tiborcz-, hanem Orbán-ügy . Így néz ki egy parlamenti demokráciában egy ellenzék által alapított vizsgálóbizottság meghívója, ami a miniszterelnök családtagját is érintő ügyben tart ülést:A VEJ-BOTRÁNYT FELTÁRÓ - ELLENZÉKI ÁRNYÉK-VIZSGÁLÓBIZOTTSÁG MEGHALLGATÁST TART.Napirendi pontok: 1. érintett állami szervek vezetőinek meghallgatása – meghívottak: Orbán Viktor, Lázár János, Seszták Miklós, Horváth István 2. érintett cégek vezetőinek meghallgatása – meghívottak: Tiborcz István, Dr. Hamar Endre, Mancz Ivette 3. érintett önkormányzatok vezetőinek és képviselőinek meghallgatása – meghívottak: Márki-Zay Péter, Szalay Ferenc, Dr. Szotyori-Lázár Zoltán, Szemereyné Pataki Klaudia, Radócz Zoltán, Király József . És úgy néz ki a mai magyar demokráciában ugyanez az ülés, hogy közülük csak az ellenzéki képviselők jelentek meg, a kormány részéről és a cégek részéről viszont senki.” . https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/07/nem_elios-_nem_tiborcz-_hanem_orban-ugy/
Ennél jobban kell dolgoznod sokszorosan...mert igy mi lesz az ellenzékkel :D a
Fidesz nyerni fog simán...te meg a munkaadóidtól nem kapsz
fizetséget...mert elég sovány ahogy a kormányt pocskondiázod haver .-))) Ennél sokkal jobban össze kell magad szedned :D Vagy mi lesz a szavazáskor ? mész a Momentumra szavazni ? igen nagy a sunnyogás a Momentum háza táján... Múltkor néztem az ATV -nek a videóit : Szavazz rám !! volt ugyebár a Juhász Péterrel, meg a Fekete Győr Andrással meg a Karácsony Gergely -el is egy egész napos riport.... röhej az ellenzék komolyan... szánalom... A Gyurcsányt felismerik az emberek..a többit nem tudják hova tenni az emberek.. nem is merik fel hogy melyik ember melyik párthoz tartozik :D hogy akarnak ezek igy kormányt dönteni ? Fekete Győr amit művelt az utcán az már a szánalom... 10 -ből 2 ember ismerte kb. fel.. Az emberekhez nem tud szólni..megszólítani nem tudja őket : Karácsony Gergely is egy totálisan alkalmatlan, komolytalan ember...csak végig kell nézni...én végignéztem : az emberekkel nem tud kommunikálni : Juhász
Péter aki azért jól tud beszélgetni az emberekkel tud rájuk hatni...de Ő
meg egy mocsadék..legalábbis amit a pártja képvisel... :D A Kunhalmi Ágnes -est még nem néztem meg...
Miért személyeskedsz? . “a Fidesz nyerni fog simán...te meg a munkaadóidtól nem kapsz fizetséget...” . Közöm nincs a politikához, de a közszférához se. A piacból élek és köszönöm, elég jól megvagyok a közel 7 számjegyű nettómmal.
Csak azért kérdem mert most is egyfolytában a kormányt szidod...napi 24 órában...azért az elég kemény...főleg hogy meggyőződésből csinálod...ingyen :-))) Inkább mutasd be azt a pártot amelyikre te szavazni akarsz... mutasd be a kormány programját... nyiss neki egy topikot, vagy hozd fel... Mert szerintem az embereknek már ebből elegük van hogy állandóan csak pocskondiázod a kormányt.. Mutass be egy alternatívát.
nincs pont . szerintem budfox is elzavarná azt az embert, aki meglopja a vállalkozását, akkor is, ha akkor épp nincs alternatívája. néha nem csak akkor lépünk, ha van alternatíva.
“Mert szerintem az embereknek már ebből elegük van” . Milyen alapon nyilatkozol te “az emberek” nevében? Tudod kiknek van elegük? A Fidesz híveknek. Na azt értem, nehéz mit kezdeni a tényekkel...
ha még csak azt lopta volna meg. ha nem haragszol, nem megyek bele fárasztásos vallásháborúba, ennyi legyen elég
Törölt felhasználó2018. 03. 07. 19:15
#276
Szolgálati közlemény: ebben a pillanatban elbuktam egy fogadást,aminek a tétje a következő volt: amint megjelenik a kommentem,és 2 órán belül kapok rá 100 pluszt ( a mínuszok nem számítanak bele ) akkor 1 hétig nem politizálhatok,viszont ha 200 pluszt kapok,akkor 1 héten keresztül naponta legalább 20 kommentben kell szidnom a Fideszt,és aki nem tud erről nem mondhatom el miért változtam meg :) . (Nyomjátok a mínuszokat pls!)
Üdv. Én meg megkérdem az ellenzéket, a kormányt szidó embereket hogy mutassák be hogy Ők melyik pártra szavaznak, és hogy annak a pártnak mi a programja... aztán sosem jön válasz :DD ez is kész téboly :-))) a lényeg hogy minden ellenzéki bátran fel meri vállalni hogy Ő kire szavaz :-)) röhejes, nem ? Én nemtudom....lehet hogy én itt nyugat Magyarországiként kirívok a tömegből de bátran fel merem vállalni hogy Fidesz -re fogok szavazni MEGINT. És nincs semmilyen szégyenkezni valóm emiatt... (Még tavaly nyáron volt egy ötletem hogy A Momentumra fogok szavazni....de aztán rájöttem hogy ez egy viccpárt, egy kabaré-párt...komolytalan banda...még 8 év kell nekik hogy beérjenek..legalább) Itt még olyan nem láttam hogy valaki legalább a DK -t, Együtt, LMP -t..stb. említette volna..vagy hogy Ő a Jobbikra szavaz..stb... csak a kormányt szidni... na persze azt könnyű....pocskondiázni..azt a legegyszerűbb... DE most lássuk akkor hogy ki mire szavazna , vagyis hogy kire fog szavazni, és miért ?
Azért írtam ezt, mert 4 éve az ellenzék ugyanezt csinálta..nem volt programjuk és a Fideszt pocskondiázták egyfolytában... aztán láttuk mi lett a vége.. a bal oldali pártok csúnyán elbuktak, minden idők legrosszabb választási eredményét hozták össze..és a Jobbik előre tört. Ezért írtam hogy "az embereknek" elegük van már az effajta ellenzéki kampányból.
nyerni fognak, de nem mindegy mennyit egyszerűen félelmetes ez az uszító, gyűlölködő kampány amit csinálnak na ezért kellene elzavarni a pocakos kisz csapatot
Például a magánnyugdíjpénztárak államosításával. Mindenki tudja, hogy az állam bármikor eljöhet a magántulajdonodért. Elveheti a trafikodat, a nyerőgépedet, a boltodat, a földedet, bármit elvehet, amit kinéz magának. Nincs jogbiztonság.
Erre nem fogsz választ kapni tőlük :) A legegyszerűbb a kormányt szidni,"mocskos Orbánozni",de hogy ők mit csinálnának másképp azt talán ők maguk sem tudják,mint ahogy a szeretett ellenzéki pártjuk sem :) Pontosabban mivel Soros,meg Simlicska tenyeréből esznek,az ő programjaikat hajtanák végre pincsikutyaként :) Nyelőék ennek örülnének,ezért tapsikolnának,szomorú... . Közben ketyeg az idő,köszönöm,hogy megmenekülök a veszted fogadásom következményétől :))
Apropó.... Vasárnap hirtelen betoppant a kávéházba a Fidesz -es képviselőnk .-)) mentek, vagy jöttek valahonnan.. vettek egy kis süteményt... meg beszélgettünk vele...itt volt a segítője/személyi titkára is vele.. persze már sokszor találkoztam vele.. jó érzés hogy pl. minket ismernek, vagy hogy jó véleménnyel voltak rólunk... Öcsémet pl rá akarta beszélni hogy induljon a Polgármesteri címért :-))...mondja igy nekünk viccesen..., mert nincsen "normális" Fidesz -es jelölt ahol én lakom.....de vissza kellett udvariasan utasítani..mert nekünk a boltban az MSZP -sek pénzére is szükségünk van.... majd egyszer talán... DE ők is tisztában vannak vele hogy a fiatalokat egyszerűen nem érdekli a politika...az kopogtató cédulákat is 65-70 éves aktivisták/Fideszhez hű emberek gyűjtik...legalábbis itt faluhelyen.. Szóval a fiatalokat nem érdekli a politika... Jót beszélgettünk...ettek egykét süteményt is...
:-))) jófej vagy...tettszik..akkor Hajrá Fidesz :-)) majd csak figyeljétek Vas megyét .-)) nálunk lesz megint a legmagasabb Fidesz -es támogatottság .-)) én remélem legalábbis. Ja még egy utószó : Tavaly nyáron megfordult a fejemben hogy nem szavazok a Fideszre többet....de aztán látom hogy választás közeledtével megint hogy bújnak elő a mocskolódó, Fidesz ellen uszító lejárató szövegek...Szóval úgy gondoltam hogy csakazértis kitartok mégis a Fidesz -ellen...mert még nem tűnt el a régi MSZP -s szemlélet sok helyről...szóval folytatni kell a baloldal ellen...mert ezek (Mszp-DK) szétszednék az országot ha hatalomra kerülnének...
mindegyik megéri a pénzét 28 ezer milliárdot loptak el 90 ota,ugyhogy csak imádja mindenki a sátánt luciferit,mindenki eldönthette aztán ne sopánkodjanak majd hogy hát nincs is szabad akarat,mindenki szabadon nem szabadon eldönthette kit imád ,ja csak egy valaki van .hamar eltelik ez a kevés idö ,ami még hátra van
Több mint negyven párt állított országos listát és kisorsolták a sorrendjüket. Az első három párt több szavazatot fog kapni, pusztán azért mert a sorsoláson előkelő helyeket kaptak. A mostani parlamenti pártok magas sorszámokat kaptak. Funkcionális analfabéta legyen a talpán, aki a harmadik pártig eljut az olvasásban, nemhogy a huszadikig.
“Azért írtam ezt, mert 4 éve az ellenzék ugyanezt csinálta..nem volt programjuk és a Fideszt pocskondiázták egyfolytában...” . Érdekes, korábban nem voltál ilyen finnyás: . 2006. Fidesz program: “Rosszabbul élünk, mint 4 éve”. . 2010. Fidesz program: “Gyurcsány takarodj”. . Szokásos kettős mérce...
NAPI POLITIKA 2018-2022 - cenzúra nélkül