Kicsit, ha elkezd számolni valaki, akkor láthatja, hogy 20% nyerő egyenlő 5 db 4% SL-al kiütött rossz irányú pozi és akkor még a nullában lezártak nincsenek is számolva. Tehát elmondható hogy hogy 5 vesztes pozit kompenzál egy nyerő pozival. 1:5 találati arány. Szóval aki nem éri be 20% profittal, úgyhogy még követő stopot sem használ, az szerintem vagy kamuzik, vagy lila gőze nincs MM RR szabályokhoz. Nyilván, hogy hagyni kell futni a pozit, amíg csak lehet, mert az termeli a nyerőt, sőt, ha lehetőség van újabb pozit ráépíteni, de persze védeni is kell azokat, nem szabad visszaadni a piacnak, mint Xautista esetében 14e-ig a nyerőt, ha a pozija ellen megy az árfolyam, mert az is épp olyan bukta, mint bármely más rossz irányú vesztes trade.
én meg azt gondolom, hogy mindegy,hogy 1 vagy 100 millával tolja valaki a shortot és 20% profitot elért rajta, az jobb, ha zárja a pozit, mert épp olyan könnyen vissza adhatja a piacnak, mint amilyen könnyen kapta. Ráadásul a shortnak még költségei is vannak. Azért szerintem 14e alatt is vannak erősebb ellenállási szintek, de persze, ha azokat töri, a 14e sem lesz ellenfél, s akkor bizony oda a virtuálsi nyerő, s nem javít a DD-on, sem a Pay off Ration sem.
50-100 milla,nem a világ...akinek nincs azt hiszi az,akinek van tudja,hogy nem az...
A kérdés inkább,miből van a 100 milla...
Egy jól menő vállalkozásból,befektetésből,ami folyamatosan termeli a cash-t,így nyugodtan lehet parkoltatni(akár tőzsdén is) a 100 millat...Vagy pedig adott a 100 milla,és abból kellene valamit kitalálni,hogy legyen belőle folyamatos cash,de a tőke ne kopjon...
Ha valaki elég jó,akkor tőzsdéből is fenn tarthatja magát,ha nincs jobb ötlete. :)
Én Xautista-nal,a kettő keverékét érzem...
Bocs,hogy külsősként így beleszóltam,Szép Vasárnapot!! :)
kösz a választ, én azt gondolom magamról ha lenne 50-100 millám tuti nem tőzsdéznék, nem tudni h neked van-e, tegyük fel arányosítva a számokat amiket írtál h van, érdekelne h miért vállalod ezt az ideget, mikor nem lenne muszáj, igaz senkinek sem az...? (de őket esetleg hajtja h egy millából legyen kettő, majd három, nyilván 100 esetén nem ugyanaz a 101 főleg ha mellette vélhetően megvan minden más is...)
Certikben viszont csalnak, a jegyzésben és az árképzésben is, nem ügyfélbarát.
Csak a saját érdekeiket nézik, visszaszólni nem képesek, ha valami problémád van, de ha rád akarnak tukmálni valami sz@rt, ekkor egy nap akár 5x zaklatnak, beperelni is nagyon nehéz őket, összeférhetetlenség miatt, az összes valamire való jó ügyvéd dolgozott nekik, egyet kivéve. Az MNB-től kezdve mindent a markukba próbálnak tartani. Undorító egy cég.
Az összes számlát egybevéve, vagyok most 8% plusszban és nem tudom mi lett volna az EURCHF shortom nélkül ......
Mondjuk mindig kihúz valami a sz@rból, de nem könnyű, sokszor megkérdőjelezem, hogy valóban ezzel kellene-e foglalkoznom......nem egyszerű betartani még a saját szabályaimat is.
Nagyon jó ez a fórum, mert itt segítenek az embernek és támogatják ez egy jó tim. :)
Köszönöm a jó kívánságokat, meg az elismerést, de sajnos nincs nagyon mire, nem tartom magam profinak és nem tudok elvonatkoztatni egy nagyobb mínusz vagy plussz után, ami a számla összességét nézve nem jelentős, de azért megvisel.
MIvel nem tudok elvonatkoztatni, higgadt és reális objektív döntést kellene hoznom, ezért hogy ezt meg tudjam tenni ingerlékeny vagyok, ez nem profi hozzáállás. Pomperj és Kis Vuk szerintem a saját portfóliójukat vagy tradjeikek jobban kezelik, azaz higgadtabban, ami szerintem a legfontosabb a kockázatkezelés után.
Nincs irányultságom sem, ezért a várható hozam lehetősége állandóan ugrál, lelki állapottól függően.( Persze a 6:1 a minimum ). Ez Joe Ross szerint nagyon rossz hozzáállás, mert vagy spekuláns vagy, vagy befektető.....ennyi, mivel én mindig használok stopot, inkább az előbbi.
Nagyon szeretem az árupiacot, de túl sok instrumentumot figyelek egyszerre, úgymond korreláció függő lettem kicsit, ami az eredeti célt homályosítja el.
Soros szerint meg 100millával is ugyanolyan mutatót kell produkálni, mint 1 millával, na hát ez sem megy. :S
Hát ha "csak" 8% pluszban vagy és azért nem zárod a pozid mert ez az 5 milla nem sokat dobna rajta (szavaidból ezt veszem ki) akkor te nem szarral gurigázol...
Mert ugye 1 milliónál "viszonylag könnyű" 8%-t elérni de mondjuk 100 milliónál már tényleg tudás kell ennyihez.
gratulálok, egy nagyobb összegnél a nyolc százalék és gondolom nálad erről van szó, nagyon szép pénz lehet. Rengeteg időd és munkád lehet bent...(5 millió pluszban vagy és ez a legrosszabb éved...)
Csak gratulálni tudok sikeres munkádhoz ami elengedhetetlen,de kétségeim vannak azzal kapcsolatban,mennyire tudod ezt alkalmazni a mollal kapcsolatban!
Sajnos igen, ez egy tolvaj banda, de nincs jelenleg jobb arra amit csinálok a magyar piacon , különben a legjobb broki az ATC brokers, csak 2 hónap mire bejutsz hozzájuk ..... kegyetlen, van még számlám a Bostonnál is.
Sajnos ez az évem a legrosszabb...... +8%on vagyok összességében a lezárt trédeket beleszámítva , sokszor stoppolódom 0-ban , vagy mínuszban, vagy nagyon kevés plusszban, most nem megy......talán volatilis stoppra ATR alapú stoppra kellene váltanom, de még nem teszteltem le azokra az instrumentumokra amikkel kereskedem, rohadt nagy meló minimum 15 évet visszanézni és kielemezni.....
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.